Számít-e valamit a részletes, mindent felfedő magyarázat, ha már olyan visszavonhatatlan dolog történt, ami mindenki rémálma? Nem. Én így gondolom.
Három napja öt ember beült egy autóba. Apa. Anya. És a gyerekek. Munka után, suli után, jókedvűen kacarászva duruzsolták aznapi élményeiket a kicsik, a nagyok pedig össze-összenéztek, hogy milyen jó ez. Vége a hétnek, együtt lesznek végre megint. Igen. Én így képzelem.
Aztán valaki, aki úgy ült a volánhoz, hogy előtte saját szívfájdalmát csitította némi itallal és a fényszórókat is vaksötétben hagyta, szintén elindult. Valahová. Az autó egyre gyorsabban falta az utat, túl gyorsan, ahhoz képest, hogy a kisvároson belül haladt. Talán. Én így gondolom.
És Isten egy áldatlan pillanatában ez a két autó találkozott. Hatalmas csattanás, ziháló mellkasok, ijedt kis gyerekszemek, panaszosan elhaló sóhajok, zaklatott motyogások, legbelülről feltörő, savként csípő könnycseppek, üvegszilánkok veszélyesen szép csillámai, és maga az őrület. Igen. Én így emlékezem.
Mentők és tűzoltók emberfeletti munkával tépték és hasították az autót és saját határaikat, hogy mindenki megmeneküljön. De nem sikerült. Egy lélek a mennybe szállt. Egy édesanya, akit három csillogó szempár vár még most is. Egy feleség, akit bolyongó őrültként keres a párja, önmagát hibáztatva. Egy lány, akit az édesanyja temet el, két évvel a férje halála után. Egy nő, akinek szépsége a szemei csillogásával volt mérhető. Egy ember, akinek arcát ha felidézem, mindig ragyogó mosolyt látok magam előtt. Ő volt az, aki meghalt. Igen. Tudom.
Számít-e valamit a részletes, mindent felfedő magyarázat? Ha megtudjuk, ki hibázott, ha megtudjuk, ki lépte át a sebességhatárt, ha kezünkben lesz egy jegyzőkönyv? Nem. Már ezt is tudom.
Mert semmi sem adhatja vissza ennek az embernek az életét. És lesz egy ember a szeretteim között, aki hátralévő életét úgy éli majd le a három gyermekével, hogy egy végtelen űr tátong majd a szíve mellett. A lelke mélyén. És ha erre gondolok, tudom, semmi sem számít. Még a szavak sem, amikkel el tudnám mondani, mennyire sajnálom....