ÚJ HONLAPUNK IDE KATTINTVA ÉRHETŐ EL!

Mit tegyen egy lány, ha a barátja elhagyja? Jó kérdés, tudom, jönnek a klasszikus válaszok: egyen csokit, sírjon sokat, menjen vásárolni a barátnőivel, aztán futni a Margitszigetre, hogy a sok csokit ledolgozza. De mit tegyen a lány barátnője, ha vigasztalnia kell?
Illetve nem is kell. Vígasztalni szeretné. A barátságban nincs olyan, hogy kell, vagy muszáj. Ha a barátnő kétségbeesetten próbál valami biztatót mondani a "kissé" megzuhant leányzónak, de abban a pillanatban, az enyhén ironikusan ragyogó októberi napsütésben és a vagy 25 fokban a szociálpszichológia előadás helyett a padon üldögélve, cigifüstöt nyelve valahogy semmi normális nem jut az eszébe.

Nincs erre valami sablon, akármi, ami hasonló esetekben mindig bejön?

Aztán amikor nagy nehezen sikerül megnyugtatni a kis híján összeomló leányzót, aki egyébként maga Little Miss Sunshine, csak sajnos pasiügyről van szó, és a pasi (tapasztalatból mondom, nem csak hallottam, tényleg) kegyetlenül tönkre tudja tenni az életet, szóval miután kicsit megnyugodott szegény pára, jön a következő dilemma: hogy hozzunk elő olyan témát, aminek semmi, de az égvilágon tényleg semmi köze nincs az ominózus címeres ökörhöz? Aztán ha hazaengedjük, először persze nem egyedül, de az utolsó villamossal az utolsó barátnőnek is el kell tünnie, mert ugye másnap szeminárium meg minden, hogy bizonyosodjunk meg róla, hogy nem hívja fel/nem ír neki sms-t, iwiw-en, msn-en/nem rohan el kétségbeesetten a koleszhoz, ahol a srác már nagy valószínűséggel az igazak álmát aludja...

Mert ilyenek a pasik, ha esetleg közéjük tartozol, ismerd el, tényleg ilyenek vagytok: még akkor is holt nyugodtan ültök a seggeteken, amikor tudjátok, hogy egy kétéves kapcsolat forog kockán. Egy átlagos lány a veszekedés után fél órával már tűkön ül, és kétségbeesetten, az őrület határán nyüszít, hogy történjen már valami, veszekedjünk mégegyet, vagy tépjük meg egymást, csak ne kelljen itt ülnöm tétlenül... A lány még akkoris jobban megszenvedi a szakítást, ha ő a hibás.

Mert mi is követünk el hibákat. Ez is tapasztalat, sajnos. Nagy hibákat, amiket megbánunk, és az a legrosszabb, hogy mégsem egészen. A legeslegrosszabb érzés az, amikor gyűlölöd magad azért, mert megtetted, ugyanakkor tudod, hogy ha megint ugyanabban a helyzetben lennél, megint megtennéd, mert mégis... Mégiscsak lány vagy, és mégiscsak többet gondolkozol (nem csak ilyeneken, egyébként is, többet és jobban), és nem tudod kiverni a fejedből azt az éjszakát. Még akkor sem, ha nem akarsz semmi mást. Ha a barátoddal akarsz maradni. De mégis. Örökre ott marad a múltadon, mint egy fekete folt, amit -ha kellene -újra beleégetnél... Nem azért, mert annyira jó volt, nem azért, mert annyira vártál rá. Csak mert megtörtént, és nem tudod kiverni a fejedből. Mintha mindenhol az ő arcát látnád, még akkor is, ha azt hiszed, végre nem rá gondolsz.

Úgy érzed magad, mint egy tizenhárom éves csitri, aki éjjel-nappal várja a választ a szerelmes levelére. Fél is tőle, de mégis úgy érzi, bármi jobb, mint a bizonytalanság. Valahogy sejti a választ is, mert tudja, hogy a fiú minden lánynak meghúzogatja a haját szünetben, így nincs sok esélye arra, hogy innentől csak az övét akarja majd húzogatni, és nem is biztos, hogy ezt akarja, hiszen tulajdonképpen az fáj, de -mint már mondottam -a bizonytalanságnál bármi jobb.

Még az is jobb, ha szakítasz. Mert akkor valaminek volt eleje, volt közepe, és van vége. Nem csak úgy lóg a levegőben, mint az ökörnyál, ami egy szép őszi délutánon miért is ne a te hajadba ragadna bele. Akkor legalább ehetsz csokit, sírhatsz sokat, elmehetsz vásárolni a barátnőiddel, aztán futni a Margitszigetre, hogy ledolgozd a sok csokit. Mindezt legálisan. De ha egy olyan fiú miatt vagy szomorú, aki meg sem érdemli, már csak a büszkeséged miatt is magadban tartod a bánatod. Ha pedig összefuttok az utcán, egymásra köszöntök, majd miután egy félszeg mosollyal arrébbállsz, és azt mondod a barátnődnek: "Istenem, hogy utálom...", a barátnőd pedig ránéz az arcodra, amin széles és másfél óráig garantáltan letörölhetetlen mosoly terül el, majd azt mondja: "Dehogy utálod te.", nem tudsz érdemben válaszolni. Hiszen nem utálod. Csak szeretnéd.