ÚJ HONLAPUNK IDE KATTINTVA ÉRHETŐ EL!

Manapság a pénzügyi világválság közepette egy táska pénzről még ábrándozni is jó dolog, ennek kapcsán jutott eszembe az alábbi történet, vagy inkább mese melyet kisgyermekként hallottam legidősebb nagybátyámtól.
Idő a XX. Század eleje, tehát kb. száz éve, helyszín Kengyel község határa.
Miska bácsi a Bagi uradalom juhásza egykedvűen legeltetett a határban, ezt tette már rég, hisz máshoz nem is nagyon értett, iskolát nem járt, az apjától leste el juhász mesterség fortélyait. Állítólag nem is Miskának hívták, ez csak amolyan ragadványnév volt, ami azért ragadt rá, mert nagyon hasonlított a miskakancsóra, és nemcsak hasonlított, de szerette is eme edények eredeti tartalmát. Feleségével az uradalom egyik tanyáján laktak a juhhodály szomszédságában, az asszony segített a fejésben, a kis bárányok ápolásában stb. Unalmas, egyhangú napjait egy váratlan eseménysorozat zavarta mag.
Történt pedig, hogy egy augusztus végi forró nap koradélutánján, amikor még a legelő egyetlen fája alatt sziesztázott kocsizörgésre lett figyelmes, fel is pattant, látta ám, hogy ez a parádés kocsi s a hátsó ülésen maga Bagi báró kókadozik a nagy melegben. Gyorsan fel is pattant, kalapot emelt, meghajolt az uraság előtt, ahogy illik, de rá sem hederítettek, mormolt valamit az orra alatt, aztán visszahúzódott az árnyékba.
Késődélután még megitatott, azután ügyes kis pulijával terelni kezdték a nyájat hazafelé. Hanem a kutya, egyszer csak hangos csaholással hívta fel magára a juhász figyelmét.
-Mi ütött beléd, gyere már te bolhafészek, de az eb csak nem mozdult, sőt ha lehet még hangosabban ugatott, mintha azt akarta volna mondani, gyere már öreg, nézd mit találtam. Miska nagymérgesen oda botorkált, s szinte kővé meredt a meglepetéstől, kutyája egy gyönyörű bivalybőr táska előtt ült. Félénken lehajolt érte és kinyitotta, ekkor a lélegzete is elakadt, a táska tele volt pénzzel, különböző címletű bankók rendben összekötegelve, ennyi pénzt még álmában sem látott. Hónaalá csapta a táskát és a szokásosnál gyorsabban, kezdte terelni hazafelé a jószágot, a nyári hodályba érve gyorsan rájuk tolta a riglit, s az izgalomtól kipirulva, futott be a konyhába.
-Korábban jöttél Apjuk, még nincs kész a vacsora.
-Hadd el Anyjuk, kit érdekel most a vacsora, nézd mit találtam, azzal letette az asztalra a táskát.
-Nagyon szép, mondta az asszony.
-Szép-e, nézd mi van benne, azzal kiborította a táska tartalmát. Az asszony szóhoz sem jutott, csak levegő után kapkodott, Miskának is úgy tűnt, így kiöntve még több az, mint a táskában volt. Egy darabig ámulva nézték a rengeteg pénzt, majd megszólalt Miska.
-Te Anyjuk, most mit csináljunk ezekkel itt, s azzal a táskára, és annak tartalmára mutatott.
-Mit, mit, hát megolvassuk, hogy mennyi az annyi?
-Igaz hagyta rá a juhász.
Azonnal hozzá is fogtak a summa megszámolásához, még a vacsoráról is megfeledkeztek. Nehezen haladtak, összekavarták, eltévesztették, kezdték elölről, de újfent belezavarodtak. Egész éjjel a pénzt számolták, de nem jutottak ötről a hatra. Közben megvirradt, - mennem kell Asszony, a jószágot ki kell hajtani, ez a pénz is csak bajnak lett, mi legyen most. - Menj csak, ott a tarisznyád, betettem a "vacsorát", estére majd kitalálunk valamit. Miskának egész álló nap az járt a fejébe, hogy mi legyen azzal az irdatlan sok pénzzel, de hát nem az eszéért szerették, így hát nem csoda, hogy nem is jutott semmire a pénz ügyében. Estefelé amikor hazaért a legeltetésből, kérdi tőle a felesége,
-No Apja tudod-e már hogy legyen?
-Nem én.
-Hát idefigyelj, én megtaláltam a megoldást.



-2-

-Meg?
-Meg bizony.
-És mi lenne az?
-Mondom, holnapután szeptember 1. Kezdődik az oskola, szépen beiratkozol, megtanulsz írni, olvasni, de legfőképpen számolni, aztán megszámoljuk a pénzt, és élünk belőle, mint Marci Hevesen.
Miska először húzódozott, tiltakozott, de miután élete párja kilátásba helyezte, hogy abból a táska pénzből bizony minden reggelre jutna jófajta kisüsti, ebédután meg finom borocska, így ha nehezen is, de ráállt. Két nap múlva miközben az Asszony kihajtotta a nyájat, Miska elindult az iskolába. Mit mondjak, juhászunknak az iskola nem volt egy sikertörténet, első nap a gyerekek csúfolták, hogy mit keres itt ez az öreg? Másnap a tanító elverte a körmét, mert csúnya ákom-bákomokat írt a palatáblára. Harmadnap már hiába kérlelte az asszony, hogy majd bele jön, Miska otthagyta az oskolát.
A táskát meg pénzestől felvitte a padlásra, annak is a legsötétebb zugába bosszúsan belevágta egy ládába, s részéről ezzel a pénzestáska ügye le volt zárva, a felesége még tiltakozott egy darabig, de Miska azt sem volt hajlandó megmondani, hogy hová tette a táskát. Másnap már ő hajtotta ki a birkákat a legelőre, még dél sem volt ismét megpillantotta a parádés kocsit, tisztelettudóan kalapot emelt, és nagy meglepetésére a kocsi megállt, s maga a báró szólította meg.
-Kedves Bátyám, kérdezte, nem talált-e itt a környéken egy bivalybőr táskát?
-Találtam bizony, felelte Miska. Az uraság szeme felcsillant, s reménykedve kérdezte.
-Oszt mikor találta? Miska gondolkodóba esett, az ujjain próbálta számolni a napokat, de a számolás most sem ment. A báró meg sürgetőleg rászólt, mégis mikor? Miska szeme felcsillant.
-Azt pontosan nem tudom megmondani, de az biztos, hogy akkor még oskolába sem jártam.
A báró lemondóan legyintett, valami káromkodás félét pusmogott, csak úgy magának, és tovább hajtatott. Azóta sem tudja senki mi lett Bagi báró táskájával, és a sok pénzzel.

Utóirat: Most amikor ezen a kis elbeszélésen dolgozom hallom a TV híradóban, hogy Kétpó községben egy gazda birkákat adott el, száznyolcezer Ft-ért, s a vevő kettő db 54000 Ft-os címletű bankóval fizetett. A két falu, ahol az én mesém játszódik, Kengyel, és mai igaz történet helyszíne Kétpó egymástól kb. 20 km-re, fekszik. Igaz, hogy közben eltelt száz év, de még mondja valaki, hogy a "történelem" nem ismétli önmagát!