A hótakaró az ártatlanság lepleként borítja a bűnös város poros házait. Az utcák a másnaposság nehéz csöndje alatt roskadoznak. Nem sok ember kószál az elhagyatott járdákon, leszámítva a hajléktalanokat, akik rekedtes "boldog újévet" kívánással próbálnak beszélgetést kezdeni, és a férfit, aki a járókelők biztonságáért felsózza az utat.
Rendkívül nyugtató ilyenkor egy tíz-tizenöt perces séta, ahogy a vékony hó és só réteg ropog az ember bakancsa alatt, miközben elmegy az előző éjszaka nyüzsgéseit kipihenő, alvó üzletek mellett.
Nincsen nyitva semmi, senki nem kér semmit, senki sem ordítozik a másikkal, nincs, ki lopjon, nincs, ki gyilkoljon. Nem rohan el mellettünk az a nő, vagy férfi, akinek életbevágóan fontos tennivalója akadt, nem ütközik belénk, hogy aztán szó nélkül, egy röpke, félszeg, röstelkedő pillantást vetve ránk tovasuhanjon. Nem. A város szinte kihalt. A vevő, a dühös, a tolvaj, a gyilkos, a siető tömeg mind-mind otthon fekszik ágyában aznaposan, vagy másnaposan. Ilyenkor valóban úgy érezhetjük, hogy miénk a hely.
Sétánk során jön oda hozzánk régi ismerősünk, fehér bársonnyal leterített birodalmunk lakója, a szél, és játékosan belecsíp arcunkba, szemünket, a könnyeket belőle kifacsarván, megtisztítja az előző éjszaka fáradalmaitól. Átkúszik sapkánk szövete alatt, hogy fejünket lehűtse, a ködöt és minden bonyolult gondolatot kifújjon fejünkből. Felkapaszkodik a nadrág alatt a lábszárunkon, hogy kicsit begémberedjen, lelassítson minket. Ő így mutatja ki vendégszeretetét, ő így marasztal.
Miután - legalább fejünkből - elűzte az alkohol mellékhatásait, átölel minket végtelen szeretetében, s őrangyalként kísér minket végig utunkon. Néha szórakoztatásunkért és nyugtatásunkért némi havat fúj a tájra, hogy felelevenítse gyermekkorunk igazi teleit, amikor még vastag hóréteggel tudta lefedni a földet.
Így érünk haza, nosztalgiázva, kipihenten, megtisztultan - és kicsit átfagyva, de ez is csak szeretete emlékét erősítse bennünk. Bakancsunkat levéve pillanthatjuk meg, ahogy a hótakaró odaragadt maradéka leolvad, bizonyítva, hogy egészen az előszobáig kísért minket barátunk, akit bár télen hajlamosak vagyunk szidni, nyáron mindig ő teszi az egyik legjobb szolgálatot nekünk, főleg itt, a betondzsungelben.