Azt mondják, hogy számítógépfüggő vagyok. Hát ez szemen szedett rágalom! Még hogy én függő! Kikérem magamnak ezt a gyanúsítgatást. Tudomásom szerint a függőség azt jelenti, hogy az illető csak azzal a szerrel illetve dologgal hajlandó foglalkozni, ami a függősége tárgya, és hiányában elvonási tünetek jelentkeznek. Hát nálam ez egyáltalán nem áll fenn. Én törődöm a családommal és a barátaimmal. Időt szakítok rájuk, hogy meghallgassam gondjaikat, problémáikat. Részt veszek az életükben, születésnapokat, névnapokat soha nem mulasztok el. A minap ünnepeltük a kisebbik lányom 14. születésnapját, ami tudom, nagy esemény egy gyermek életében. Ragaszkodott hozzá, hogy a barátaival megtartott bulin kívül a nagyszüleivel, unokatestvéreivel is megünnepeljük. Természetesen belementünk a dologba. Feleségem már hetek óta sütötte a finomabbnál finomabb süteményeket. Fánk, pogácsa, csokitorta, vaníliás kifli, zserbó, perec került az asztalra. Ahogy illett, jó házigazda módjára fogadtam a vendégeket. Tíz percig udvariasan el is beszélgettem velük, csak azután vonultam vissza a szobámba, hogy megnézzem az e-mailjeimet. Igazán nem lehetett ellenem kifogás. Amikor eljött a búcsúzkodás ideje, újra hajlandó voltam felállni a gépem mellől, és kikísértem a rokonokat. Még egy kedves szavam is volt mindenkihez.

Anyámmal is rendszeresen tartom a kapcsolatot, minden héten meglátogatom. Olyankor nagyon boldog, mert kézen fogva üldögélünk, miközben elmeséli, mi történt vele amióta nem találkoztunk. Nagyszerűen tudok egyszerre kétfelé figyelni. Egyik kezemmel megszorítom anyám ráncos, egy egész élet munkájában megfáradt tenyerét, a másikkal pedig az ölemben lévő laptop billentyűit nyomkodom. Attól, hogy éppen a tőzsde árfolyamát figyelem, még követni tudom, hogy mi történt vele a piacon. Anyám amúgy is büszke az ő kicsi fiára, hogy ennyire ért a modern technikához, bár azt hiszem, ez azért egy kicsit túlzás.
Gyermekeim leckéjét is rendszeresen kikérdezem. Az írásbeliket mindig el kell küldeniük nekem e-mailben, én pedig kijavítva visszajuttatom nekik, szintén elektronikus úton. Miközben javítom, tudok csetelni a munkatársaimmal a legújabb munkahelyi eseményekről. Mint már említettem, a megosztott figyelem mesterévé váltam. Nos, a szóbeli ellenőrzés egy kicsit bajosabb, mert ott fél fülemet rájuk kell szegeznem, de szerencsére a másikkal tudom valamelyik hírcsatorna online műsorát hallgatni. A legjobban azonban azt szeretem, amikor a számítógépeinket hálózatba kötjük, és egymás ellen játszunk. A feleségem ilyenkor nagyokat nevet, mert szerinte jobban élvezem, mint a gyerekeink. Lehet, hogy igaza van, de az én gyerekkoromban a rádión és a fekete-fehér tévén kívül nem volt semmi más, van tehát mit bepótolnom.

A feleségem egyébként nem nagyon rajong az internetért, csak akkor használja, ha valamilyen nagyon fontos információra van szüksége. Szerinte a számítógép tönkreteszi az emberi kapcsolatokat, mert ahelyett, hogy egymással foglalkoznánk, csak a monitort bámuljuk. Arról nem beszélve, hogy az állandó közelre fókuszálás a szemet is rövidlátóvá teszi. Csakhogy én kisgyerekkorom óta rövidlátó vagyok, meg különben is, a képernyő előtt mindig védőszemüveget használok. Hogy ne érezze magát egyedül, amikor gépezek, vettem neki is egy számítógépet hangszóróval, web kamerával. Azt terveztem ugyanis, hogy így akkor is tudunk beszélgetni egymással, ha ő is a saját szobájában dolgozik, és én is az enyémben. De életem párja lehurrogott, hogy ez micsoda marhaság, amikor csak egy karnyújtásnyira vagyunk egymástól. Ez igaz, de nincs értelme felállni az asztaltól pár szavas mondanivalóért. Csendben jegyzem meg, hogy véleményem szerint a virtuális világ sokkal szebb, mint a valóság. Tehát leszögezhetjük, igenis jó férj és apa vagyok, aki törődik a szeretteivel.

Az pedig, hogy elvonási tüneteim lennének, merő képtelenség. Bátran el merek menni nyaralni még a legelhagyatottabb helyre is. Jó, magammal viszem a laptopomat, és előre tájékozódom, hogy vannak-e ott internetkávézók arra az esetre, ha esetleg megszűnne a térerő, de ez csupán biztonsági óvintézkedés. Nem lehet az ember elég óvatos. Sosem lehet tudni, hogy nem lesz-e éppen a nyaralás kellős közepén valami rettentően fontos információra szükségünk, és akkor mit csinálunk. Tavaly nyáron azért elég kemény volt, fent a hegyekben. Se csatlakozási lehetőség, se térerő, de még az áramot se vezették be a kicsi kunyhóba. Ám én keményen álltam a sarat. Az első napon nagyokat sétáltunk, élveztük a friss levegőt, a napsütést. Még a jéghideg hegyi tóban is megmártóztunk. A második napon már nem érdekelt annyira a táj szépsége, míg a család lubickolt, én a gépemen régi játékokkal játszottam, amíg le nem merült az elem, de már eléggé untam őket. A harmadik napon már felkelni sem volt kedvem. Miért hagyjam el ágyam jó melegét, ha teljesen elszigetelten kell töltenem a napot. Zavart, hogy lemaradok a legfrissebb hírekről. Az is megfordult a fejemben, hogy ha esetleg háború törne ki, mi még csak tudomást sem szereznénk róla. Szerencsére a negyedik napon feleségem leküldött a faluba vásárolni. Már indultam volna vissza, amikor az egyik kocsmaajtón megpillantottam a táblát:
"INTERNETEZÉSI LEHETŐSÉG"
Mondanom sem kell, azonnal bementem. Szinte elöntött a gyönyör, amikor csatlakoztam a világhálóra. El is felejtkeztem az idő múlásáról, már sötétedett, mire megérkeztem a menedékházba. Feleségem jól megszidott, mert nem tudott ebédet főzni, de én még a netezés mámorában úsztam. Mi tagadás, ez sokkal jobb érzés volt, mint a hideg tó. Attól kezdve mindennap lementem a faluba, és a két hét villámgyorsan elszaladt.

De azt állítani rólam, hogy számítógépfüggő lennék, ez olyan nagyfokú aljasság, hogy minden porcikámmal tiltakozom ellene.