Szenvedett, kimondottan szenvedett. Amióta felébredt érezte, hogy valami nincs rendben. Csak pár földi napja történt, hogy észrevette a VÁLTOZÁST. Már nem emlékszik a részletekre, csak rémképei vannak. Erőszakkal rángatták el a saját világából, ebbe a világba, ami teljesen, de teljesen más, mint az ő békés világa. Hogyan történhetett, hogy a biztonságból egyszer csak egy idegen világban ébredt? Nem tudja, egyszerűen nem emlékszik. És az a furcsa, hogy egyre jobban nem emlékszik.

Mindennap egy kész szenvedés. Voltak ugyan nyugodt pillanatai, amikor azt álmodta, hogy saját világában van, de menetrendszerűen jöttek az újabb és újabb tortúrák. Mint ahogy most is......
Fogvatartói közül az egyik, egy nagy darab szőrös óriás a kezébe kapja és már viszi is. Ő volt az Első. Elsőnek általában rossz szaga volt, mintha valamiféle komló és nátrium-klorid keveréke lenne. Másrészt mindig valami fehér pamuttal fedte el testének szőrzetét. Őt ritkán látta, csak a nap egy bizonyos szakában. Voltak többen is, de leggyakrabban Elsőt és Másodikat látta.

Első először lecsupaszítja testét, szinte lerángatja róla azokat a szörnyű rongydarabokat, amelyekkel kezét-lábát összeszorították. Ezzel olyan érzéseket ébredtek fel benne, amelyek révén biztonságát érzi veszélyben, jogos tehát, hogy nem tűrheti szó nélkül. Szó ugyan nem hagyja el ajkát, mert van tartása, de bizonyos hangokat ki kellett, hogy adjon magából........
Aztán jött a maga a kínszenvedés. Szerencsére, ha már szerencsének lehet nevezni a dolgot, ezt mindig ugyanabban az időben, mindig ugyanaz a fogvatartó hajtja végre, így meg lehetett szokni.
Komolyan gondolta, hogy ez lesz életének utolsó órája Ahogy Első fogja, ahogy viszi, ahogy belevágja abba a szörnyű színtelen, szagtalan, dipólusos molekulákból álló izébe, aztán..... mégsem lett az.
A végére már egészen megszokta és a szőrös fogvatartót is. Igen, felismerte...... ez a Stockholm szindróma. A fogvatartott azért, hogy helyzetét elfogadhatóbbá tegye, közelebb érzi magához a fogvatartót, mint a sajátjait.

Végül is maga a tortúra nem is volt olyan elviselhetetlen. Volt, amikor forró volt az anyag, ekkor őrjöngött, volt amikor hideg, ekkor is. Aztán a többi alkalommal már szórakoztatónak is tűnhetett volna.
Eltekintve attól a fájdalomtól, ami a kínzás vége felé a teste közepéről indult. Ez a laktóz hiánya volt. Függő volt..................tudta. Akkora fájdalmai voltak, hogy a rabgöncei visszavételekor már ordított.
És ahogyan Első a rabgöncöket visszaerőszakolta rá..........dupla fájdalom volt. Majdnem kitörte a négy végtagja egyikét.
Naponta legalább hatszor tört rá a függőség érzése.................és megszűntethetetlennek tűnt.
Ekkor általában megjelenik másik óriás, aki nem volt - annyira - szőrös, legalábbis nem ott, ahol az első.

A Második formájában és szagában is más volt, mint a ritkán látott Első. Hiányzott a nátriom-chlorid és a komló szaga, de volt helyette laktóz illat. Igen, illat, nem szag, ILLAT. Fantasztikus, émelyítő, kábító és kívánatos. Így ezzel együtt Második elviselhetőbb volt, valahogy kellemesebb.
Amikor megjelent, kénytelen volt száját furcsa görcsbe húzni, ami a fogvatartó szerint valamely óriások által is ismert érzést mutatott.
Másrészt mintha értette volna a nyelvet. Mintha beszélte is volna.............de ha értette, akkor miért nem azt tette, amire kérte, amiért könyörgött. Örök rejtély.

Szóval mindig jött a fájdalom, és mindig jött Második. Másodikat is valamiféle rongyszerű lepel fedte, de jól állt neki és pillanatok alatt meg tudott tőle szabadulni. Egyrészt amikor Elsőnek akart tetszeni (mintha lett volna köztük valami), másrészt az ordítást felismerve a fogvatartott életét akarta megmenteni, hiszen ezek a hangok már az igazi, de az igazi-igazi fájdalom hangjai voltak. Tehát a leplet ledobta és a fogvatartottat magához szorította, testét felkínálta az ordító rabnak, és megadta azt a vágyva vágyott laktózt. Megtörtént, beszívta. Fárasztó volt a laktóz megszerzése, begyűjtése és rögtön kábulatba is esett, de ...................újra életben maradt.

- Pszt! Már megint elaludt a cicin, elvinnéd a kiságyba?