HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Közös regény Emlékoldalak Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 4

Online vendég: 30

Tagok összesen: 1923

Írás összesen: 51437

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

szilkati
2021-05-05 17:43:01

Szülinaposok
Reklám

Naturánia - Mantova F?szerolaj Spray
Prózai művek / regény
Szerző: vajFeltöltés dátuma: 2006-07-26

Hajnal (regény) 6

Dani a második emeleten kapott szobát. A fertőző osztályon a kórtermeket nagyon praktikusan alakították ki. Két nagy üvegajtós kijáratuk volt, az egyik kifelé a szabadba, vele szemben a másik a kórházi folyosóra nyílt. Az egymás után elhelyezkedő kórtermek között, majdnem a fal egész hosszában, nagy ablak húzódott, mint ahogy ablak nyílt a nővérek felé is. A szoba lakója úgy érezhette magát, mint egy hal az akváriumban, viszont nem történhetett vele olyan, amit ne vettek volna észre azonnal a nővérek. A szomszédok is tudtak kommunikálni egymással az üvegen keresztül. Gyerekek lévén a bentlakók, ez a megoldás is jónak látszott. A kórtermekhez tartozott még egy fürdőszoba.

A bejárati ajtó üvegére színes filccel, valaki nagy betűkkel ráírta: hepatitis. Ezzel nevet kaptak az események, a stigma vizuálisan is megnyilvánult. Beléptünk a kórterembe. A falak, az ablakok steril hideget izzadtak, korrektül őrizték azokat a titkokat, melyeknek tudói lettek a hosszú évek során. Semmit nem árultak el az előttünk itt jártak történeteiből. Nem lehetett kiolvasni a fém ágyak hajlított csöveiből, a középen álló egyszerű asztal sima lapjából, vagy a kifogástalan tisztaságú kockakő egyhangú fekete-fehérjéből semmit.

Az elmúlt években megfordult itt több ezer különböző korú fiú és lány, akik infúzióval a karjukban töltöttek el egy-két napot, amíg alábbhagyott a kiszáradás veszélye, amit a heves hányás, hasmenés okozott.

Újabban egyre több kisgyerek jött súlyos kruppos rohamok miatt. Kétségbeesett szülők ültek a kicsik ágya mellett, iszonyodva hallgatták az ugató köhögést, és rémülten figyelték gyermekük hogyan küzd minden egyes levegővételért. Ezek között a falak között minden korty levegő aranyat ért.

A hűvös üvegtáblák másnak is látni engedték, hogy néhány nappal Karácsony előtt hogyan pakolta össze kilencéves kisfia holmiját zokogó édesanyja, mert Balázs már végleg elköltözött innen. Hiába vásároltak hatalmas karácsonyfát az idén is, a szintetizátort és az új kormányos szánkót már nem teszik alá. Könnyein át az anyuka csak a kórterem bizonytalan körvonalait látta, szürke mozaikokra esett szét körülötte minden, gondosan felépített világa dirib-darabra tört cserepein taposott tétován. A hangok nem jutottak el hozzá, semminek nem volt már jelentősége. Nem is értette miért nem pusztult még el minden, miért hajtogatja ő itt remegő kézzel már harmadszorra Balázska kék téli pulóverét.

Ez a szoba tudja azt is, - és ezt az információt is diszkréten magába zárja - hogy itt heverte ki három testvér az ebédre fogyasztott kiadós gombapaprikás utóhatását. A szülők és néhány közeli barát - akik voltak olyan közeliek, hogy hivatalosak lehettek ebédre a természetkedvelő amatőr gombaszakértő vendégváró otthonába - a felnőtt osztályon lábadoztak.

Ami volt elmúlt. Most a mi előadásunk volt soron, a keménykezű direktor kérlelhetetlenül irányította a játékot. A rendezői példányt nem adta ki a kezéből, de mindenkitől megkövetelte, hogy teljes átéléssel alakítson.

Dani kétségbeesetten szorongatta kezünket, szét sem akart nézni a szobában. Nem akart tudomást venni arról, hogy csapdába esett, és ez a helyiség tartja majd fogva, ki tudja meddig. Mi Magdival azzal vezettük le feszültségünket, hogy kipakoltunk, rendezgettük a magunkkal hozott tárgyakat, próbáltunk karaktert adni a szobának. Minden a helyére került, Dani felvette a pizsamáját, ezzel visszavonhatatlanul átadtuk magunkat életünk egy új felvonásának, amiről nem lehetett tudni happy enddel végződik-e vagy pedig egy szívszorító dráma résztvevőiként kell szerepet alakítanunk a tragikus végjátékban. Teljes erővel arra koncentráltunk, hogy megnyugtassuk Danit, ne féljen attól, hogy egyedül kell itt maradnia. Gyógyulási esélyei szempontjából is fontos volt, hogy lelkileg - amennyire lehet - kiegyensúlyozott maradjon.



A második évfolyamot a gyerekek erdei iskolával kezdték. Az erdei iskola jó találmány. Segíti az új generációt abban, hogy felismerje a természet pótolhatatlan kincs voltát. Az erdőben töltött néhány nap alatt a gyerekek nemcsak ismereteket gyűjtenek, hanem élményekkel is telnek, a tudás megszerzését pozitív érzelmek is kísérik. Dani például ragyogó szemmel mesélt a sólymászról, akinek egy pompás madár ült fegyelmezetten kesztyűs kézfején, míg egyszerre a ragadozó hirtelen a levegőbe robbant, gazdájának szinte észrevétlen mozdulatára, miközben lábára szerelt csengőjének hangja messzire szállt a fák felett. Önfeledten simogatták a gyerekek az őzikét, vetélkedve gyűjtötték a gyűjthető növényeket, és borzadva hallgattak elbeszélést a vérszomjas olasz vadászokról, akik énekesmadarakat mészárolnak, hogy legyen valami ínyencség az amúgy sem szegényes asztalukon. Kiszabadulhattak végre az iskola zártságából a széles mezőkre, borongó erdőkbe, a szabad levegőn csökkent a mindennapok szorítása.

Mindezek az előnyök - úgy tűnt - elkerülik Danit, mivel ahogy tudomást szerzett az erdei iskoláról, ez számára egyenlő volt azzal, hogy az otthontól távol kell töltenie éjszakákat, idegen környezetben, és ezt mindennél jobban utálta. Mondhatja bárki, hogy egy másodikos gyerek már elég nagy ahhoz, hogy elszakadjon az édesanyja szoknyájától, de Dani nem így működött. Ezt a tényt lehetett volna nem tudomásul venni, és minden olyanra rákényszeríteni őt, amit mi fontosnak tartottunk, de akkor ez azzal járt volna, hogy egy boldogtalan, állandó feszültségben élő gyereket nevelünk, aki nem bízik bennünk, aki bezárkózik belső várába. Dani egyébként is nagyon óvatosan lépkedett a mindennapok országútján. Még hiányzott belőle a bizalom a külvilág iránt, még nem rázott kezet az élettel. Szüksége volt a támogatásunkra, a megértésünkre, a szeretetünk feltétlen melegére. És ez a szeretet csak akkor ért valamit, ha úgy tudtuk adni, ahogyan arra neki volt szüksége, nem pedig úgy, ahogy azt mi láttuk jónak. Ezért nagyon sok vele kapcsolatos döntést jórészt saját maga hozott meg. Mi mindig elmondtuk, hogy mivel jár az, ha így dönt, és mi a következménye annak, ha másként, azt sem titkoltuk, mi hogyan látjuk a dolgot, de a végső döntést ő hozta meg. Sokszor tettünk magunknak szemrehányást, hogy túl nagy terhet teszünk ezzel egy kisgyerek vállára, de bármilyen másik megoldást akartunk választani, az mindig kudarccal járt. Elképesztő tisztánlátással volt képes áttekinteni bármilyen eldöntendő kérdést, lassan jutott el az elhatározásig, de utána már könnyű szívvel tudta a sajátjának, minden következményével együtt. Ez a módszer lépésről-lépésre haladva megtanított bennünket arra, hogy hogyan kell tisztelni a másik önállóságát, hogyan kell a gyermekünk életét segíteni, nem pedig irányítani. Amíg szegény Ádámot annak idején taszigáltuk, lökdöstük, húztuk-vontuk abba az irányba, amerre mi tartottuk jónak, addig Dani féltő, óvó, szeretetteljes figyelmünk védőernyője alatt önállóan haladt.

Ez a módszer nem olyan gyors, csak fokozatosan lehet felépíteni. Közben végig elkíséri az embert a bizonytalanság érzése, hogy jól teszi-e, amit tesz, nem ad-e olyan feladatot a gyereknek, ami még nem az ő életkorának való, nem teszi-e ki indokolatlan veszélyeknek. A szülő feladata az, hogy a gyerek alakuló személyiségének, a konkrét helyzetnek, és a segítő szülői szerepnek megfelelően vegyen részt ebben a játékban. Nem működnek a sablonok. Tudomásul kell vennie a szülőnek, hogy nem tanulhat meg járni a gyereke helyett. Olyan környezet megteremtése a feladata, ahol a lurkó kipróbálhatja a képességeit, minél több szituációban szerezhet tapasztalatot, minél zökkenőmentesebb lehet a fejlődése. Ez persze nem jelenti azt, hogy burkot kell vonni a csemete köré. Akkor nem tanul meg elesni és nem tanulja meg azt sem, hogy hogyan kell lentről felállni.

Ez a mi saját receptünk volt, amivel mi főztünk. Ez felelt meg az ízlésünknek, ehhez voltak hozzávalóink, másik szakácskönyvből dolgozva odakozmáltuk volna az egészet. Erre futotta korábbi tapasztalataink, személyiségünk alapján, és végül ez jött ki abból, ahogyan mi ketten Magdival össze tudtunk dolgozni. Na szóval nem egyszerű ez a szülősdi. Azt a következtetést vontam le a magam számára, hogy nem kiváló szülőnek kell lenni, mert olyan nincs, csak mindenkinek meg kell próbálnia olyan jól csinálni, ahogyan csak telik tőle.

Szülőként mi azt tartottuk volna helyesnek, ha Dani elmegy az erdei iskolába, több okból is. Ahogy már említettem nagyon egyetértettünk az ismeretszerzésnek ezzel a módjával, az új szemléletű nemzedékek nevelésében fontos eszköznek gondoltuk. Szerettük volna fiunkat abba az irányba terelgetni, hogy próbáljon az otthon falain kívül is tenni néhány magabiztosabb lépést, és ehhez az általa szeretett tanító nénivel és a haverokkal együtt tett kirándulás ideális lehetőségnek ígérkezett. Sohasem örültünk annak, ha a gyerekek közösségi rendezvényekről hiányoztak. Mindenesetre talán a korábban szokásosnál nagyobb erőket fektettünk Dani meggyőzésébe. Hosszú vívódás, álmatlan éjszakák után, egy szemernyi lelkesedést sem mutatva, Dani kijelentette, hogy elmegy az erdei iskolába. Legjobb meggyőződése és sajgó szíve ellenére döntött így. Biztosan érzékelte, fontosnak tartjuk, hogy ott legyen, ezért meg akart felelni nekünk.

Utólag visszagondolva nem tudom eldönteni, hogy akkor a sikeres rábeszélés felett érzett megkönnyebbülésünk mellett volt-e bennünk más érzelem. Magdinak azért egy fokkal bonyolultabb lehetett a dolog. Én hozzászoktam gyerekkoromban a különböző táborokhoz, gyermeküdülőkhöz, mindig jó élményeket gyűjtöttem ilyen helyeken, nem találtam abban semmi szörnyűséget, ha a mi gyerekeink is minél előbb meglátják, hogyan működik az azonos korúak közössége, más környezetben. Magdinak ilyen tapasztalatai nem voltak, így sokkal nehezebben engedte el korábban még az igazán talpraesett Ádámot is.

A busz már útra kész volt, a gyerekek mint a hangyák nyüzsögtek, mindenki az ablak mellett akart ülni. Dani nem osztozott az általános jó hangulatban. Fekete szemében mély szomorúsággal kereste tekintetünket. Nem volt benne egy szemernyi neheztelés sem, csak még egyszer jól szemügyre akart venni bennünket, hogy a rögzített képet magával vihesse az ismeretlenbe. A világháborúba induló frontkatonák fejében kavaroghattak hasonló gondolatok, mint akkor a mi másodszülöttünkében. Ez az ő kis háborúja volt, amibe valahogy belesodródott, meg akarta vívni sikerrel, de tudta, hogy kemény lesz.

Minden lényeges történés a saját exkluzív, belső vetítővásznunkon zajlik le. Minden öröm és bánat a sajátunk, máséhoz nem fogható, kozmikus. Más nem értheti, nem élheti át. Ez a mi egyszemélyes előadásunk, ahol mi vagyunk a perec árus, a mozigépész, csak egyetlen szék áll a nézőtéren, de mindig telt ház van. A film nonstop pereg.

A szülők megegyeztek az osztályfőnökkel, hogy mindenki egy nap egyszer telefonon keresheti csemetéjét, tájékozódhat, akusztikusan felmérheti magzata fizikai és lelki állapotát. Dani hangja remegett, ahogy nagy erőfeszítéssel visszatartotta a sírást. Mintha a síron túlról beszélt volna, szavai színtelenül, fakón zörögtek a telefonban. A tanító néni megerősítette, hogy fiunk hősiesen viselkedik, de nagyon rosszul érzi magát, nem tud feloldódni. Az elhatalmasodó boldogtalanság érzésének folyamatos kompenzálása pedig rengeteg energiáját emészti fel.

Úgy gondolom Dani tanító nénijéről, Klári néniről egy kicsit bővebben illik megemlékezni. Ő a mi szemünkben a nagybetűvel írt pedagógus. Nem csak játssza, hanem éli is a pedagógus szerepet. Érti a szakmáját, - ilyen tanító sok van - de szereti is a gyerekeket. Úgy közeledik minden aktuális osztályához, mint a saját gyerekeihez. A keblén melengeti őket, de kellően kritikus is velük. Ismeri minden egyes tanulóját, pontosan tudja értékeit, és hibáit. Nem csak ismereteket, hanem értékeket is átad. Érdekesen, változatosan tanít, le tudja kötni a hallgatóságot. Színjátszó kört, alkotó tábort vezet, kórusban énekel, majd minden évben őt választják a tanárok maguk közül az év pedagógusának. Ehhez még csinosan öltözködik, üde, olyan, mint Hófehérke a sok kis törpe között. Elfogadta és bekalkulálta Dani zárkózottságát, értékelte színes belső világát, még ha kívülről ebből nem volt olyan könnyű érzékelni valamit is.

Dani elsős volt, amikor egy este azzal jött haza, hogy neki golyóstoll kell. Benyúltam a zsebembe, odaadtam a benne lapuló írószerszámot. Nem értettem ugyan, hogy minek egy elsősnek golyóstoll, amikor még nem is igen írnak, ha mégis, akkor szigorúan csak ceruzát használnak, de nem volt a kérdés olyan őrülten fontos, hogy az ügy kusza szálait hosszas nyomozás révén érdemes lett volna felgöngyölíteni. Legnagyobb meglepetésemre az általam rendelkezésre bocsátott penna nem elégítette ki fiam mohó vágyát a tollneműek ezen fajtája iránt. - Nem jó - hallatszott a lakonikus kijelentés. Ezután a táskámból előkerült márkás golyóstoll is az előbbivel megegyező értékelést kapott. - Nem jó, nem ilyen kell - Ettől kezdve azért már éledezni kezdett bennem a vadászszenvedély, kezdtem kíváncsivá válni. - Mi a kifogásod kisfiam, nézd milyen szépen ír - azzal hírtelen a múltba révedtem, felidéztem hamvas gyermekkorom ösztönző írásóráit és laza csuklóval büszkén leírtam: a ló áll. - Akkor sem ilyen kell, hanem olyan, amilyen a Klári néninek van - rántott vissza a nosztalgia vadvirágos mezejéről a valóságba a váratlanul jött riposzt. Eszembe jutott, hogy Dani az utóbbi hetekben szinte kizárólag tanárosdit játszott. Kis hordozható tábláját a lakásban hol itt, hol ott állította fel, majd a rögtönzött osztályteremben jóságos kifejezéssel az arcán, de azért szigorú igazságossággal, egyre-másra lefeleltette a család tagjait, és reális érdemjegyeket osztogatott. Szóval innen fúj a szél. Klári néni tanári pozíciója annyira szimpatikus a születési sorban második fiamnak, hogy szívesen tudná magáénak az összes kellékeivel együtt. És úgy látszik ezen kellékek egyik kiemelt darabja az ominózus golyóstoll. Kapóra jött, hogy másnap az iskolában szülői fogadóóra volt. Klári nénire várva végig a golyóstoll projektet memorizáltam, hogy véletlenül el ne felejtsem őt megkérni, mutassa meg a szóban forgó ereklyét, hogy a mását, ha kell a föld alól is felkutathassam. Kicsit szégyellem így utólag, hogy a fogadóóra súlyponti elemévé nőtte ki magát a tollkérdés - ha jól emlékszem másról nemigen váltottunk szót - lévén, hogy elmém használható kapacitásának túlnyomó részét ez a téma kötötte le. A tanító néni értesülve a sztoriról, bekalkulálva a tébolyult fényt a szememben, amivel az egészet előadtam elmosolyodott, és utánozhatatlan gráciával megnyugtatott, hogy kézbe veszi az ügyet, az érdekeltek megelégedésére megoldja. Meg is oldotta. Az osztály karácsonyfája alatt 24 darab egyforma toll hevert gondosan becsomagolva. Mint utólag kiderült a fent említett írószerszám hiánya nem csak a mi családunk kedélyét borzolta az átlagosnál jelentékenyebb mértékben, hanem az osztály többi nebulójának famíliája is hasonló gondokkal küzdött.

A leghatékonyabb tanári támogatás ellenére is Dani lelkét nagyon megterhelte ez a pár napos kiruccanás. Mikor később, a hepatitis agresszív előrehaladtával, lázasan kerestünk valamilyen okot arra, hogy miért jött ez a betegség, kimerítve minden tudományos, áltudományos, racionális, és kézzelfogható érvet, arra a kényszerű következtetésre jutottunk, hogy valódi magyarázatért a nem látható dolgok világába kell kirándulást tennünk. Na nem volt azért ez egy világraszóló expedíció, csak annak belátása, hogy a betegségnek lehet esetleg lelki komponense is. Akkor úgy gondoltuk, hogy az egyik ilyen ok a kényszerű erdei iskolai akcióban keresendő. Ez volt az első eset, amikor megmozdult bennünk valami a felszín alatt. Persze lelkiismeretünk húrjain az önvád játszott virtuózan pengetve, amit az szült, hogy elengedtük Danit a természeti környezetben létesült tanintézetbe, amikor talán nem kellett volna, ráadásul még a döntés felelősségét is rá hárítottuk. Egy jó darabig elrágódtunk ezen a csonton, amíg nagy sokára - valójában hosszú évek múlva - magyarázatot tudtunk adni magunknak a történtekre, olyat, ami összeegyeztethető volt addigi tapasztalatainkkal, felismeréseinkkel. De addig még nagyon keserves volt az út.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

Marcsy bejegyzést írt a(z) Szivárgó lélek című alkotáshoz

Marcsy bejegyzést írt a(z) Szivárgó lélek című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Fordulat című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Szürkenéma-ablakok című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Szürkenéma-ablakok című alkotáshoz

Alkonyi felhő bejegyzést írt a(z) Szürkenéma-ablakok című alkotáshoz

Alkonyi felhő bejegyzést írt a(z) Szürkenéma-ablakok című alkotáshoz

Alkonyi felhő bejegyzést írt a(z) Szürkenéma-ablakok című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Fordulat című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) nem lettek aranyporosak a kezek című alkotáshoz

pusztai bejegyzést írt a(z) Az öcsém, meg én című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) nem lettek aranyporosak a kezek című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) nem lettek aranyporosak a kezek című alkotáshoz

pusztai bejegyzést írt a(z) Szürkenéma-ablakok című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Virág isten kezében című alkotáshoz

eferesz alkotást töltött fel Fordulat címmel

szhemi bejegyzést írt a(z) Csillagokban kereslek ( Anyák napjára ) című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Szuszimuszi és a rovarok című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Szuszimuszi és a rovarok című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Pünkösd című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) nem lettek aranyporosak a kezek című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) nem lettek aranyporosak a kezek című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Támadás a kertből című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) hangulatok című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) craartáH! - Hála vers című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) craartáH! - Hála vers című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) nem lettek aranyporosak a kezek című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) nem lettek aranyporosak a kezek című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Szivárgó lélek című alkotáshoz

gleam bejegyzést írt a(z) nem lettek aranyporosak a kezek című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) nem lettek aranyporosak a kezek című alkotáshoz

gleam bejegyzést írt a(z) Szivárgó lélek című alkotáshoz

Marcsy bejegyzést írt a(z) Szivárgó lélek című alkotáshoz

Madár bejegyzést írt a(z) Szeretet című alkotáshoz

Madár bejegyzést írt a(z) Kék Hold című alkotáshoz

Madár bejegyzést írt a(z) A Gondolkodó című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Kóbor golyó című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Holland hazugság 17. című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Támadás a kertből című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Támadás a kertből című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2021 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)