HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Közös regény Emlékoldalak Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 4

Online vendég: 83

Tagok összesen: 1923

Írás összesen: 51465

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

szilkati
2021-05-05 17:43:01

Szülinaposok
Reklám

Naturánia - Mantova F?szerolaj Spray
Prózai művek / fantasy
Szerző: Német EmmaFeltöltés dátuma: 2009-01-29

Telihold - 1. fejezet

1. fejezet
A Purcell College

Alkonyodott. Az augusztusi nap utolsó sugarai vörösen vetültek Szilvásvárad főutcájára. Mélységes csend ült a fáradt falun. Pár kutya feküdt az udvarokon, lustán, lihegve, de egyébként sehol egy lélek. A korán fekvők már nyugalomra tértek; az idő nyolc óra felé járt. A nyolc óra az utolsó nappali vonat érkezését is jelentette, tehát aki rokonait vagy ismerőseit várta, az elindult az állomás felé.
A peronon állt egy rendkívül elegáns, szigorú arcú, idős hölgy. A lakosok láthatóan nagy tisztelettel néztek rá. Mindenki kedvesen köszönt neki. A hölgy alig értett valamit magyarul, beszélni viszont egyáltalán nem beszélt. Tehát csak mosolygott mindenkire, néha elmotyogott egy-egy zavart "Good evening !"-et, és leste tovább a síneket a távolban.
A hölgy a falu északi végében lévő kollégium tanára volt. Ez Magyarország leghíresebb iskolája, de az oktatás angol nyelven folyt, a diákság nagy része is angol. A tanári kar teljes egészében (kivéve a franciatanárnőt, aki francia). A peronon álló hölgy történelmet tanított. Anne Hope-nak hívták. A falu lakói közül persze mindenki tudta róla, hogy ki ő. Ez az iskola volt a legnagyobb büszkeségük, noha a természetes környezet sem volt elhanyagolható tényező. Talán az ország legszebb települése mind közül, turistaforgalma igen nagy volt mindig is, még az iskola felépülése előtt híres volt. A csodálatos Szalajka-völgy ott húzódott a falu déli végétől. A Bükk-hegység legszebb ormai néztek alá rájuk. De mégis, az iskola híre nagyobb volt. A világ legkiválóbb orvosai és művészei kerültek ki innen. A kollégiumi életről azt rebesgették, hogy rendkívül szigorúak a felügyelők, nem engedhet magának akármit az ember. Sőt, leginkább semmit nem engedhet meg. Vasfegyelem van, mondták, bárkit eltanácsolnak, aki egyszer a nem megengedett pillanatban vesz levegőt.
Nos, ez a szóbeszéd meglehetősen alaptalan volt. Tény, hogy elég szigorúak voltak az iskolában, de ez inkább olyan egészen hétköznapi és normális dolgokra vonatkozott, minthogy legyen kész a lecke, tanuljanak a gyerekek, ne bántsák egymást, feküdjenek le időben. És a szóbeszéd alapját valószínűleg az képezte, hogy egy kollégiumban lehet büntetőmunkát adni, nem úgy mint egy normális, nappali tagozatos iskolában. De ezek sem voltak durvábbak a kollégiumokban megszokottnál. Segíteni kellet az orvosiban, a portán, esetleg ha valami cipelnivaló akadt, akkor azt elvinni a megadott helyre, vagy a házirend egy megadott sorát leírni párszor. A diákok többsége meglehetősen jól nevelt volt, tehát amikor hétvégén vagy hét közben délután kimehettek a faluba, a lakosok mindig csak nagyon udvarias gyerekekkel találkozhattak. Ezt ők abnormálisnak, természetellenesnek tartották, innen eredt a pletyka. Ezzel együtt mélységesen tisztelték az iskola diákjait és tanárait egyaránt. Tehát amikor Mrs. Hope megjelent az állomáson, mindenki csodálattal nézett rá.
A vonat hamarosan befutott. Alig páran érkeztek, és éppen ezért volt feltűnő a két fiatal, akik ketten együtt hét táskát hoztak. Az iskolába érkező új tanulók, Mrs. Hope értük jött az állomásra. Két tizenhat-tizenhét év körüli tinédzser, egy lány és egy fiú. Testvérek voltak, bár ez első látásra nem igazán látszott rajtuk. Mindkettőjüknek barna, hullámos haja és kék szeme volt (bár a lánynak világos, a fiúnak meg egészen sötét, mélykék), mindketten feltűnően szépek voltak, mégsem hasonlítottak egymásra. Mrs. Hope elindult feléjük.
- Jó estét! - köszöntötte őket. - Mr. és Miss Chesterton, ha nem tévedek. Én Anne Hope vagyok, engem küldtek ki, hogy magukat bekísérjem az intézetbe. Ez minden csomagjuk?
- Igen - válaszolta a fiú. A hangja szép, kellemesen dallamos volt.
Mrs. Hope furcsálló képet vágott, de azért lekísérte a két diákot a rájuk várakozó lovaskocsiig. A hét táska meglehetősen sok lenne egy turistának, de egy diáknak, aki mostantól jó pár évig itt fog lakni, igen kevés. Ráadásul nem is mind nagy bőrönd volt, voltak kisebb kézitáskák is köztük. Bár az intézetnek volt egyenruhája, hétvégén és szünetekben azt viseltek, amit akartak, és a diákok többsége rengeteg könyvet és CD-t hozott magával. A kocsin egy barátságtalan pillantású, zsémbesnek tűnő, idős bácsi várt rájuk. Mrs. Hope láthatólag nem is próbált beszélni vele, csak intett a gyerekeknek, hogy rakják fel a csomagjukat, majd ők maguk is felültek, és a kocsi elindult. A gyerekek köszöntek ugyan az öregembernek, de csak egy mordulást kaptak vissza, ami egyébként egy jó estét akart lenni, ám magyarul. Szótlanul nézték ezt a festői, gyönyörű tájat, amíg beértek a kollégiumba.
Az iskola épülete szemlátomást nagyon régi volt, hatalmas, kétszárnyú kapuval, ami egy átjáróra nyílt, az átjáróból pedig széles udvarba jutottak. Itt leszálltak a kocsiról, leszedték csomagjaikat, és elindultak Mrs. Hope nyomában. Bementek a dohos, régi lépcsőháza, felmentek a második emeletre. Itt voltak a tanári szobák és az igazgatói iroda is. Mrs. Hope bekopogott, majd a hangos "tessék"-re benyitott, és intett a Chesterton-testvéreknek, hogy kövessék.
Az iroda ajtaja is kétszárnyú faajtó volt. Magas mennyezet, kopott, fehér falak. Mindenből sütött a kor. A bútorzat egy barokk heverőből, egy szépen faragott asztalból, székekből és ódon vitrinekből állt. A szoba padlóját gyönyörű, vörös perzsaszőnyeg fedte. Ezen középen volt egy kisebb, alacsonyabb asztal, körülötte jó kétszáz éves kanapék. A nagyobb asztal mögött egy barátságos, fiatal, szőke, igen csinos hölgy ült; az intézet igazgatója.
- Áh, ti vagytok! Gyertek beljebb! Gyertek, gyertek! - mondta barátságosan. Felállt, kimászott az asztal mögül, és kezet nyújtott mindkettőjüknek. - Én Anita Carter vagyok, az intézet igazgatója. Már vártunk titeket. Anne, köszönöm, hogy bekísérte őket. Most elmehet.
- Viszontlátásra! - köszönt mosolyogva Mrs. Hope, biccentett a gyerekek felé, majd távozott.
- Gyertek, üljetek le! - hívta őket mosolyogva az igazgatónő. Chestertonék beléptek, és leültek az egyik kanapéra a kisasztal mellett. Anita Carter velük szemben helyezkedett el. - A papírjaitok tegnap megérkeztek. Remélem, jól fogjátok magatokat érezni. Itt van az iskola házirendje, a tankönyveitek, a szakkörök listája, a falu térképe és a tanárok listája - nyújtott egy-egy papír- és könyvköteget a tanulók felé. Amazok átvették őket és megköszönték. - Kimenni az iskola területéről hétköznap csak felügyelői engedéllyel lehet, hétvégenként szabadon. Itt, az iskola parkjában minden nap lehet sétálni és lovagolni. Ami a szobáitokat illeti, épp van egy-egy hely, úgyhogy nem igazán van választási lehetőség, sajnálom. Mindketten kétágyas szobába mentek, az unokahúgommal illetve az unokaöcsémmel lesztek együtt. Tőlük lehet tanácsot kérni, ha valamit nem értetek vagy nem tudtok, a többit majd ők elmondják. Ha kimentek az iskolaépületből, a nagy kapuval pont szemben van egy kisebb, azon átmentek, a szemközt lévő ház jobb oldali lépcsőházán lehet a fiúkollégiumba jutni, a bal oldalin a lányokhoz. Az iskola parkja elég nagy, ha szeretnétek négyszemközt beszélni, van rá lehetőség, tehát szeretnélek kérni titeket, hogy ne menjetek át egymáshoz a szobába. Végül pedig, ezeket a lapokat töltsétek ki, és tíz óráig bezárólag legyetek szívesek visszahozni. A fakultációra, az érdeklődő csoportokra és a szakkörökre való jelentkezési lapok. Szerintem a kollégium kapujában várni fognak titeket Willék, majd elvisznek titeket a ruharaktárba - itt mosolyogva felállt. Chestertonék ugyanígy tettek. - Akkor, látjuk még ma egymást. Viszontlátásra!
- Viszontlátásra.
- Viszontlátásra. - Miután elköszöntek, kiléptek az ajtón. Carter mosolyogva nézett utánuk, és leült, hogy beírja az új diákok adatait.
A folyosón a gyerekek elindultak az elmondott úton.
- Nem gondoltam, hogy ilyen fiatal az igazgató - mondta a lány.
- Én sem, de kedvesnek tűnik. Jobban jártunk vele, mint valami banyával... És ez a Hope - vagy hogy az ördögbe hívták - is rendesnek tűnt. Talán nem lesz semmi baj. Remélem a srácok a nagynénjükre ütöttek... - sóhajtott a fiú.
- Hát... - egy ideig szótlanul ballagtak egymás mellett, már kiértek a szabadba. A nap már nem sütött, kezdett sötétedni.
Eközben a lányok kollégiumában meglehetősen nagy volt a felfordulás. Mrs. Hope nem ért még vissza; amikor elhagyta az irodát, a faluba ment bevásárolni. A tanári kar többi része meg még nem tért vissza a nyári vakációból. Mrs. Hope egyedül is elég volt ahhoz, hogy azt a negyven lányt, aki a nyarat is az intézetben töltötte, fegyelmezze, és hogy a fiúkat távol tartsa az épülettől. Rajta kívül csak az idős ápolónő és a raktáros volt bent, de nekik most az iskolaépületben volt dolguk, tehát a lányok magukra maradtak. Persze azonnal áthívtak tizennégy fiút. Azok boldogan kaptak az alkalmon, és átmentek. De arra egyik lány se vette a fáradtságot, hogy körbeszaladjon, hogy itt vannak a fiúk. Tehát amikor megérkeztek, éppen egy csapat lány vonult végig a folyosón egy szál törülközőben. Amint meglátták a srácokat, sikongatni kezdtek, futottak minden felé, néhányan fejbe csapták a fiúkat, néhányan csak berohantak a szobájukba, mindenesetre a többi lány automatikusan kiszaladt a szobából a sikításra. Miután ők is bekapcsolódtak, teljes volt a zűrzavar. Mindez az első emeleti folyosón történt.
A két kollégiumépület, a fiúké és a lányoké egy tömbben volt, középen két kapu egymás mellett, az egyik az A lépcsőházba, a másik a B-be vezetett (az A a lányoké, a B a fiúké). De az épületen belül is lehetett közlekedni a kettő között, mert a földszinten a társalgó és az ebédlő volt, ahova mindenki járt. A társalgó a lányok oldalán, az ebédlő a fiúkén, középen egy nagy, kétszárnyú ajtó engedte az átjárást. Az épület kívülről egész sárgára volt festve, amit csupán a fenyőből készült ablakkeretek és erkélyajtók fehérsége, valamint a kapu vasazata törték meg. Most az épület két kapuja egyszerre kinyílt, az egyiken egy középtermetű, göndör, sötétbarna hajú lány, a másikon egy szintén középtermetű, de szőkésbarna hajú fiú lépett ki. Amikor észrevették egymást, elmosolyodtak, és odaléptek a másikhoz.
- Hallom, jó a hangulat odabent - vigyorgott a fiú.
- Hát az. Remélem, leállnak mire Hope visszaér, különben... - és elhúzta a nyaka előtt a mutatóujját, kifejezve, hogy mi történne velük.
- Az biztos. Na és hogy sikerült meglógnod? Nem úgy ismerem én az ilyen dolgokat, hogy csak úgy át lehetne menni rajtuk...
- Lift - adta meg a felvilágosítást a lány. - Ajaj... ott jön Morris... ha ezt találja itt... - a szóban forgó hölgy, Jane Morris a lányok ruhatárosa és mosónője volt. Jóindulatú, hatvan év körüli néni, de annak nem szokott örülni, ha fiúkat talál az épületben. Tehát amikor közeledett, az ajtóban álló lány felrohant az első emeletre, és elordította magát: - Jön Morris!
A hatás nem maradt el. Mindenki félbehagyta megkezdett mozdulatát, majd sipirc! be a szobákba. Tudták, hogy Mrs. Morris nem fogja észrevenni a fiúkat, ha csöndben vannak, és amint hátrament, ki lehet sétálni az épületből, és nem buknak le. A lány visszament a kapuba, majd mosolyogva odaköszönt Mrs. Morrisnak, amikor az odaért hozzájuk. A hölgy bement, a gyerekek meg tovább vártak. Nemsokára az iskola felől feltűnt egy alacsony, karcsú és egy magas, izmos alak.
- Ők azok! - kiáltotta a lány. A két alak közeledett, végül odaértek a kollégiumhoz.
- Sziasztok! - köszönt oda a kollégista lány. - Ti Leah és Ryan Chesterton vagytok, ugye?
- Igen - válaszolta Leah. - Hello! - mondta, és kezet nyújtott.
- Nagyon örülök. Én Selena Carter vagyok. - mondta a kollégista lány és kezet rázott Leah-val.
- Én pedig Will Carter - mondta a fiú, Selena testvére. Amikor közelebb lépett Leah-ékhoz, mindhármuk arcán döbbenet suhant át. Selena ezt észrevette, és nem tudta mire vélni. De mindannyian barátságosak voltak egymással. Bár Ryan mintha kicsit elhúzódott volna Selenától.
- Be kéne menni - indítványozta Selena. - Kapnánk a fejünkre, ha nem végeznénk tízig a kicsomagolással... - azzal elindult befelé. Leah utána, Ryan pedig Willel indult a fiúk része felé.
- Tízkor takarodó van, vagy miért mondtad, hogy kapunk a fejünkre? - kérdezte Leah.
- Nem, mindenki akkor fekszik le, amikor akar, de tízkor már nem lehet elhagyni az épületet és nem lehet hangoskodni, neked pedig ma még le kell adnod a fakt-papírokat, úgyhogy addigra végezni kéne a kicsomagolással. És mivel ti újak vagytok, Hope be fog jönni tízkor, hogy megnézze, sikerült-e mindent átvenned és elraknod.
- Hope csak felügyelő, vagy tanít is valamit?
- Töri szakos. Itt mindenki tanít is, kivéve a portásokat, a mosónőket, takarítókat és a védőnőt. A felügyelőknek nincs annyi dolguk, hogy ne tudnának tanítani mellette. Minden emeleten más a felügyelő, Hope van a mi szintünkön - közben odaértek a raktárakhoz, ahol Mrs. Morris már várta őket.
- Jó estét! - köszöntek a lányok.
- Szervusztok - köszönt vissza a raktáros.
- Leah Chesterton holmijáért jöttünk - mondta Selena.
- Máris adom.- Hátrament a raktárba, majd hamarosan visszatért az intézeti ruhákkal, törülközőkkel és egy tornazsákkal, benne a torna-felszerelés.
- Köszönjük szépen, Mrs. Morris! Jó éjszakát! - köszöntek el a lányok, és elindultak fölfelé.
- Jobb lesz, ha lifttel megyünk, kicsit sok a cucc - jegyezte meg Selena, és a felvonó felé vette az irányt. Az felvitte őket a harmadik emeletre, ott kiszálltak, és elindultak. Végigmentek a folyosón, az utolsó előtti ajtónál Selena megállt, és elmondta, hogy az ott a fürdőszoba, majd az utolsó ajtón beléptek.
Gyönyörű szoba tárult Leah szeme elé. A bútorzat itt is olyan ódon, régi volt, mint az igazgatói irodában, de az íróasztalok öreg lapjain teljesen modern asztalilámpák álltak, illetve egy-egy laptop. A padlón itt nem perzsaszőnyeg volt, de hosszú szálú, meleg, süppedős. Volt két ágy, szép, faragott lapokkal, két íróasztal, egy-egy szék, két ruhásszekrény, két könyvespolc, egy dupla mélységű CD-polc, és egy kisebb szekrény, amiben egy hűtőgépet lehetett találni. És a szobából nyílt egy erkély, ami a kollégium mögötti csodálatos rétre engedett kilátást. Bár Leah-nak minden mozdulatából, meg persze az öltözködéséről is sütött, hogy jó körülmények közt nevelkedett, mégis meglepődött.
- Itt minden szoba ilyen? - kérdezte.
- Igen - válaszolta Selena. - Elég sok pénzt kap az iskola. Ennek a nagy része persze elmegy arra, hogy új mikroszkópokat vegyenek a biológia-szertárba, vagy új zongorát egy zeneterembe, de marad elég ahhoz, hogy meg tudják venni ezeket a bútorokat. Gyere, pakoljunk be a szekrénybe! Aztán essünk túl a jelentkezéseken, utána csinálsz, amit akarsz.
- És te?
- Hát, nem vagyok benne biztos, hogy ragaszkodni fogsz a társaságomhoz, ha jobban megismersz. De ha valamiben segíthetek, hát nagyon szívesen.
Elkezdték átpakolni a ruhákat a táskákból a szekrénybe. Közben beszélgettek.
- Most tök fölöslegesen hoztam a ruhákat, nem? - kérdezte Leah.
- Nem, eleve csak szoknya meg blézer van az egyenruhában, tehát az alá veszel, amit akarsz, hétvégén pedig nem kell egyenruhában lenni. Akkor mossák.
- Mennyire durva ez az egész?
- Egyáltalán nem. Hacsak nem akarod azzal kezdeni az évet, hogy felrobbantod a nagytermet, és sünöket gyűjtesz a tanárok ágyába, esetleg a biztonság kedvéért még végigmész a sulin szivarozva... de egyébként, semmi. Vigyázz, hogy még véletlenül se menj a portásokhoz egy méternél közelebb, és akkor minden rendben lesz. Fú... látom, szereted a vöröset...
- Igen - vont vállat Leah. - Szóval nem lehet szivarozni - mondta tettetett szomorúsággal. - El nem tudom képzelni, hogy fogom kibírni. Füvezni se? - kérdezte "esdeklően".
- Nem - válaszolta szomorú szemmel Selena. - Kegyetlen a világ, nem mondták még a szüleid?
- Hah! - válaszolta sértődötten. - De hogy ennyire... - egy fél percig csöndben voltak, majd Selena ránézett Leah-ra, és elkezdtek nevetni. Bepakolták az összes ruhát, leültek, és Leah elkezdte kitölteni a papírjait. A kötelező tárgyakon (matematika, irodalom, történelem, testnevelés, földrajz, kémia, biológia, fizika, francia) kívül felvette még az éneket és a rajzot, fakultált irodalomból, földrajzból és történelemből, érdeklődőre ment biológiából, és, mivel egy szakkört kötelező volt felvenni, jelentkezett a kórusba.
Közben a fiúk is bementek a szobába, Ryan kipakolt, kitöltötte a lapját, most pedig egymással szemben ültek az asztalnál, (szobájuk berendezése hasonló volt, mint a lányoké), és beszélgettek.
- Mióta vagy itt? - kérdezte Ryan.
- Kilenc éve - felelte Will. - A szüleim autóbaleset áldozatai lettek. Anita az egyetlen élő rokonunk, hát hozzá kerültünk. Ide, az iskolába.
- Szóval Selena az édestestvéred.
- Igen. Miért?
- Hát, csak... - ekkor elhallgatott, mert nagy csörömpölést hallottak a folyosóról. Kimentek, és rögtön megtalálták a zajforrás okát. Valaki lefocizta a folyosó kristálycsillárját. Sokan voltak a folyosón, mindenki kijött a csattanásra. Nagy szerencsétlenségükre a nappali portásnak, Kovács Bélának (vagy ahogy a gyerekek nevezték, Kovászbélnek) éppen lejárt a munkaideje (kilenc órakor), és most ért fel a szobájához. Ő is a harmadikon lakott. Miután egy folyosón három csillár volt, a másik kettő perfektül megvilágította a töröttet. Kovászbél felszisszent, odament a fiúk körébe, és gyilkos pillantással körbehordozta tekintetét rajtuk. Hajaj! Most azonnal mindenki az igazgatónőhöz, mocskos, piszok kis népség, mégis hogy gondoltátok, hát nem meg van tiltva a foci az épületben? A fiúk lehunyt szemmel várták az unalomig ismert szöveget.
De az elmaradt. Elmaradt, ugyanis valaki vagy valami kivágta a vezetéket. Semmi fény nem volt, vaksötétbe burkolózott a kollégium. Néhányan nevettek, néhányan méltatlankodtak, néhányan megijedtek. Kovászbél pedig iszonyú dühös lett.
- KI AZ ÖRDÖG SZÓRAKOZIK ITT? - ordította magából kikelve. A diákok nevettek, és szanaszét futottak, otthagyva a dühöngő Kovászbelet. Will megkereste Ryant, behúzta a szobájukba, majd kiment az erkélyre. Átmásztak a szomszédos, már lányokhoz tartozó balkonra, és bekopogtak a szobába. Odabent Leah majd' frászt kapott, de Selena teljes nyugalommal felnézett, és kinyitotta az ajtót a fiúknak.
- Sziasztok! - köszönt nekik. Azon, hogy ott állnak az erkélyen egyáltalán nem csodálkozott, hiszen ő is gyakran ment át az erkélyen keresztül a bátyjához, noha ez inkább fordítva fordult elő, Will bizonyos képességeiből kifolyólag. Selena kicsit rosszallóan nézett szeretett testvérére, mert félt, hogy ha gyakran mászkálnak az erkélyek között, Ryan és talán Leah is rájön a titkára. A titokra, ami nehéz és sötét, és nem szabad kitudódnia... De igyekezett parancsolni érzelmeinek, nehogy a reakciójával áruljon el valamit. Mert ez ugye gyakori eset. Valaki elejt egy célzást, amit senki nem venne észre, ha egy másik fel nem szisszen. És akkor ez a szisszenés mindent tönkretehet. Hol kisebb, hol nagyobb dolgokat. Most tehát a fiúk bejöttek a szobába, és Will becsukta az erkélyajtót. Ryan azonnal a szoba Selenától legmesszebb eső pontjába ment. A lányoknál volt villany.
- Jézusom! - mondta Leah még mindig levegő után kapkodva. - Ezt gyakran csináljátok?
- Bocs, nem akartunk megijeszteni - vigyorgott Will. A bűnbánat legkisebb jele se látszott rajta.
- Na és minek köszönhetjük a megtiszteltetést? - kérdezte csípősen Selena, aki azonnal mérges lett, amint látta, hogy megijesztették a fiúk Leah-t.
- Valaki lefocizta a csillárt a folyosónkon.
- Ajaj, jól kezdődik...
- Kovászbél éppen végzett, úgyhogy pont odaért.
- Még jobb - forgatta a szemét Selena.
- Jött volna a szentbeszéd, de valaki lekapcsolta a főkapcsolót. Az egész szárnyban nincs áram - fejezte be a jelentést magabiztosan vigyorogva Will.
- Édes Jézusom, hogy lehetsz te ennyire hülye? Egyszerűbb nem jutott eszedbe? - fakadt ki Selena.
- Sel... - hajolt egészen közel Selenához Will. - Senki nem mondta, hogy én voltam.
- Akkor meg mit vigyorogsz ennyire?
- Csak azt mondtam, senki nem mondta, hogy én voltam, nem azt, hogy ez nem lehet az igazság... - mondta még szélesebb vigyorral. Selena dühösen fújt egyet, majd az órára nézett. Negyed tíz volt.
- Ideje átvinni a papírokat Anitának. Elkísérjünk titeket, vagy átmentek egyedül? - kérdezte.
- Nekem mindegy - válaszolta Leah.
- Nekem is... áh, ne fáradjatok, átmegyünk ketten - mondta Ryan. Azzal kimentek a szobából, Selena pedig, amint hallótávolságon kívül tudta őket, odafordult Willhez:
- Hogy jutott eszedbe átjönni? Azt hiszed, nem fognak rájönni egy pár alkalom után, hogy valami nem stimmel? Will, nem kockáztathatod, hogy rájöjjenek, mi vagy te!
- Már tudják.
- Hogyan? - Selena fehér bőréből egy pillanat alatt kiment a maradék szín is.
- Ők is azok. Mindketten. Mostantól hárman leszünk a Purcell College-ban. Van ez így... De nem éhesek, egyelőre nincs baj, bár nekem nagyon jófejnek tűnnek, úgyhogy szerintem nem is lesz.
- De Ryan... mi a baja velem? Ne mondd, hogy nem vetted észre, hogy kerül. De miért? Nem csináltam semmi rosszat!
- Nem, de a nyakadban ott lóg az ezüstlánc. Gondolom, nem akar semmiképp sem... khm... közelről találkozni vele. És mert meglehetősen erős vérszagod van ma. Legalábbis akkor már éreztem, amikor kimentünk eléjük.
- Hát persze... megvágtam magam egy késsel, amikor krumplit pucoltam. Segítettem Bettynek.
- Na - bólintott elégedetten. - Nem hiszem, hogy ezen kívül valami baja lenne veled... De majd kikérdezem - kacsintott Selenára. - Most megyek, itt az ideje, hogy visszakapja az épület az áramellátását. - Azzal szélesen vigyorogva kiment az erkélyre, és átugrott a sajátjára, majd villámgyorsan eltűnt. Selena elszédült, meg kellett kapaszkodnia az asztal szélében. Willnek általában ő szerezte az italt, biosz-szakkörös barátaitól, de az nem volt mennyiség... három embernek az messze nem elég... pontosabban három vámpírnak.

Good evening! - Jó estét! (angol) | Henry Purcell (1659-1695): angol barokk zeneszerző

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Alkotó
Regisztrált:
2009-03-10
Összes értékelés:
9
Időpont: 2009-03-11 15:35:24

Üdv!Nagyon tetszett,látszik,hogy sokat foglalkozol az irodalommal,igazán tehetséges vagy!Rendkívül választékosan és részletesen fogalmazol,semmit sem hagysz figyelmen kívül,olyan,mintha egy filmet nézne az ember!:)
És ezúton szeretném én is megragadni az alkalmat,és ajánlani a művemet,igaz,még csak 2 fejezet van kész,de ha gondolod,olvass bele:) Szintúgy vámpírokról szól,igaz,ez még az elején nem derül ki,de majd a következő fejezetekben!
Addig is további jó írogatást,és csak így tovább,

gratulál: Misanthrope


Alkotó
Regisztrált:
2009-01-28
Összes értékelés:
15
Időpont: 2009-02-01 18:16:39

Köszönöm, kedves Doreen! Remélem, végig bírod olvasni, és nem lesz túl unalmas ;). Az ajánlást köszönöm, elolvasom őket!
Emma
Szenior tag
Doreen
Regisztrált:
2006-12-30
Összes értékelés:
779
Időpont: 2009-01-31 15:14:58

:) Üdv! Érdeklődéssel olvastam, és annál inkább tetszik. mivel vámpírtörténet. Üdv a "klubban" :D Várom a folytatást! Ha van kedved, nézz át hozzám, a Noszlopy, a Meerbach és Gabryelle történeteim összefüggő, vámpírjellegű sztorik:)
Emma ma esti művét én 5 ponttal értékelném! :))

Legutóbb történt

sailor bejegyzést írt a(z) nem lettek aranyporosak a kezek című alkotáshoz

Marcsy bejegyzést írt a(z) Grimbusz című alkotáshoz

egy a sok közül alkotást töltött fel Váratlan Vendég címmel a várólistára

Marcsy bejegyzést írt a(z) Szivárgó lélek című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) nem lettek aranyporosak a kezek című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Egy emlékezetes gyereknap című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) szeppuku című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) szeppuku című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Virág isten kezében című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Virág isten kezében című alkotáshoz

Madár alkotást töltött fel Az igazság van címmel a várólistára

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) A lajtorja 84. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) A lajtorja 83. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) A lajtorja 82. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Szivárgó lélek című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel szeppuku címmel a várólistára

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) verekedés című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) verekedés című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) verekedés című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) nem lettek aranyporosak a kezek című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) nem lettek aranyporosak a kezek című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Születésnapi parti a Csalafinta csalitosban című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Születésnapi parti a Csalafinta csalitosban című alkotáshoz

Marcsy bejegyzést írt a(z) Szivárgó lélek című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Holland hazugság 19. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) A lajtorja 81. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) A lajtorja 81. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) A lajtorja 79. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) A lajtorja 77. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) A lajtorja 76. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) A lajtorja 84. című alkotáshoz

hundido bejegyzést írt a(z) A lajtorja 84. című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Holland hazugság 14. című alkotáshoz

hundido bejegyzést írt a(z) Holland hazugság 19. című alkotáshoz

hundido bejegyzést írt a(z) Holland hazugság 18. című alkotáshoz

hundido bejegyzést írt a(z) Egy szülő panasza című alkotáshoz

ElizabethSuzanne alkotást töltött fel Születésnapi parti a Csalafinta csalitosban címmel a várólistára

sailor bejegyzést írt a(z) Egy emlékezetes gyereknap című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2021 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)