ÚJ HONLAPUNK IDE KATTINTVA ÉRHETŐ EL!

Bubu és az indián


Bubu egyszer találkozott egy élő, eleven indiánnal. Elmentek Totóval Indiániába, direkt, csak azért, hogy találkozzanak vele. Indiánia nem esett túl messze Magyarországtól, nagyjából a mai Szlovákia területén feküdt, Szlovákia pedig azon a részen, ahol egykor 2009-ben Svájc volt. Vonattal mentek, az volt a legpraktikusabb.
Mikor már ott voltak, megálltak egy festékbolt előtt. Bubu vett festéket, kéket, zöldet, sárgát, feketét, és bekente velük a felsőtestét. Azért tette, hogy még a lehetőségét is elhessentse, hogy idegennek nézzék. Képtelen lett volna elviselni, hogy az egyik indián azt mondja a másiknak, "nézd csak, egy fehér ember, milyen indolens látvány manapság az ilyesmi"
Szóval levetkőzött derékig és festeni kezdte magát. Totó a közeli káváház nyitott teraszáról figyelte Bubut, ahogy Bubu lepakolózik egy padra és nekilát. Közben molokajámót ivott, egy helyi italkülönlegességet, ami tevehúgyból, tehén-hányadékból készül erjesztéses úton, úgy, hogy némi cukrot és metilalkoholt adnak az alapanyaghoz. Bubu elkészült és intett Totónak. Derékig meztelen volt, mellkasa, karja, válla színes ábrákkal volt tele. Alul farmernadrág volt rajta, ami kikopott a térdénél, feslett a varrásoknál, és rojtosodott legalul a szárán. Az emberek a nagyváros hamisítatlan milliőjében kíváncsi csodálkozással nézték a kicsi kövért pörgekalappal a fején, és a nagy vaskost félmeztelenül az ábráival. Autók suhantak el mellettük, mert elől zöldre váltott a lámpa, villamos jött, busz vonaglott az aszfalton. Hétágra sütött a nap, heve megtűzte a fedetlen kobakokat. A járókelők a boltok színes vászontetői alá húzódtak, csak Bubu és Totó mentek a járda közepén a napsütésben. Egyszer csak, ahogy így mentek mendegéltek, Bubu megpillantott egy indiánt.
-Nini, -mondta Bubu, megragadva Totó karját, -egy indián!
Az indián észrevette, hogy nézik, és barátságosan elmosolyodott. Félmeztelen volt, és ki volt festve a felsőteste. Rémesen izmos volt, mellizmai, karizmai, és egyéb izmai rémesen domborodtak. Hosszú ősz szakállát a nadrágjába tűrve viselte. Húsz vagy huszonegy lehetett, semmi esetre sem több. Meglengette tomahawkját, majd belevágta az egyik járókelőbe. Mikor már a skalpoláson túljutottak (Bubu segített tartani az áldozat fejét) -beszélgetni kezdtek.
-A világbéke és a másság ügyében jöttünk, -kezdte Bubu.
Nem azért mentek, ez világos, de mondani akkor is kellett valamit.
-Uff, -mondta az indián.
Bubu témát váltott.
-Milyen indolens látvány itt ez a haj nélküli hulla, -bökött rá a járókelőre, aki kicsit terpesztve, nagy vértócsa közepén a lábuk alőtt feküdt.
-Uff, -mondta az indián.
Így beszélgettek egy darabig.
Később előkerült az indián fia. A metró-alagútból jött, jövögetett felfele. Gondtalan kölyöknek látszott, 15 éves forma. Félmeztelen volt ő is, ki volt festve, mint az apja s hosszú ősz szakállát, ami úgy tűnt családi vonás, övébe tűrve viselte.
Amikor már így együtt voltak mind, Bubu kifejtette abbéli óhaját, hogy szeretne látni egy prérit.
-Uff, -mondta az indián.
Felült a lovára, a gyereket maga mögé vette. Bubu és Totó hátul lovagoltak a saját lovukon. Egyszerre csak egy nagy ipari komplexum mellett, a város peremén, jókora füves területet találtak, akkorát, mint egy futbalpálya.
Az indián itt megállította a lovát és fél karjának kaszáló mozdulatával körbe mutatott a pusztán.
Megálltak ott, a kicsi kövér és a nagy vaskos egymás mellett a lovukon. Bubu fekete férfiernyőt tartott a feje fölé, hogy fel ne ismerjék az emberek. Szőrös volt és pattanásos. Látta Bubu, hogy ez a préri, hogyne látta volna, -éles, mindenre fogékony elméjével rögtön megértette. Ő másként képzelte el a prérit, garandiózusnak, dicsőségesnek képzelte még otthon, így hát kicsit szomorkásra váltott a hangulata.
"Milyen sokkal másabb a képzelet világa, mint a valóság világa" -dünnyögte maga elé, rebbenő sóhajjal.
Aztán az indián váratlanul rikkantott egyet: "uff" és vágtába ugrasztotta a lovát. Bubu és Totó, hajrá, utána.
Odaértek egy folyóhoz.
Az indián magából kikelve ordított: uff!
A gyerek leugrott a lóról, belevetette magát a hullámokba és átúszta a folyót.
Vágtattak tovább. Odaértek egy másik, még nagyobb folyóhoz.
-Uff, uff, -kiáltotta az indián, és a fiú, csakúgy, mint percnek előtte, levetette magát a lóról, egyenesen bele a szürke, jeges áradatba, és ezt is átúszta.
Mentek tovább, míg egyszer csak ismét egy nagy folyó állta útjukat. Nem is folyó volt az már, hanem már egyenesen egy nagy folyam, olyan széles, mint a Missisipi.
-Uff, -kiáltott rá eszelős hangon az indián a gyerekre, és meglengette feje fölött a csatabárdot. -Uff!
De a fiú nem ugrott le, hanem mérgesen visszaszólt az apjának:
-Úftam eddig eleget, úffál most már theee!
Sok kalandjuk volt még ezután Indiániában, összetálalkoztak indián lányokkal is, egy szőke hajú, mejjes kékszeművel is, de ezeket a kalandokat majd máskor mesélem el.

Jóccakát.

(Sic transit gloria mundi. Vagy inkább: sic itur ad astra? Sic sic sic)