Előrebocsátom, hogy annak idején Anyám elégedetten tapasztalta a szülőszobán, hogy kislány lettem. Apámban már merültek fel apró kételyek. Aztán, amikor először vágtam neki - úgy három évesen - a dunántúli kukoricás rejtelmeit felderítendő, kétségbe estek. Gyorsan hajat növesztettek nekem, és vettek egy csomó édes rucit, a legjobb budapesti gyerekkonfekciósnál. Ebből kifolyólag számtalan olyan fényképpel rendelkezem, amin sárga kacsás mini ruhácskában, hozzá illő fodros bugyiban feszítek. A hajamtól egy óvatlan pillanatban, és egy fodrász segítségével sikerült megszabadulnom. Országos botrány volt, a nyugati felétől a Fővárosig hallatszott. Közben sorra születtek az unoka öcsik és feltéve a koronát az egész nővé válásomra, az Öcsém. Fociztam és fára másztam. Elhagytam a szalagokat újra növő félben lévő hajamból. Később kinyúlt fekete pólókkal, és bőr karkötőkkel bomlasztottam a rendet.

Álljunk meg egy csöppet! Milyen rendet is tulajdonképpen? Leginkább a szüleim által elképzelt kislány ideát: szőke copfok, fodros szoknyák és csatos cipők. Gyengeség és kizárólag lányos sportok, úgymint tánc, például. Kamasz koromban bekerült az életembe a púder. Mindenféle értelemben. Az orromra kötelező volt tenni, mert fénylett és pattanásos lett. Az életemre kénytelen voltam tenni. Mindenben tökéletes Nő anyámat ugyanis Apám egy szépséges novemberi napon, több próbálkozás után végleg elhagyta. Velünk együtt.

Végignézek magamon. Konvencionális nő? Menne, persze, ha száz évvel ezelőtt születek. De, én itt élek, és most. Az elvárások megújhodott mezején. Férjhez mentem, gyermeket szültem, tanultam, tanultam és még többet tanultam. Tehát érzelmekben és tudásban jóval gazdagabb lettem.
Átváltozó művész is vagyok. Feleség, szerető, anya, focipartner, bevásárlószatyor, diák, tanár, író - talán. Sorolhatnám, de csak fogynak a fekete betűk. Kár értük.

Szeretnék úgy élni, ahogyan szeretnék. Nem tudok. Dolgozó nőnek kellene lennem, elvárásoknak megfelelnem egy munkahelyen. Reggel nyolctól este sokáig. Nekem nincs szerencsém, mondhatnám, mert ha "dolgozó nő" volnék, akkor itt, kérem szépen, komoly érdekek ütköznének. Anyám is az akar lenni. Sőt a sógornőm és az anyósom is. Ergo, ami itt most, minálunk nincs: nagymamák és lelkes nagynénik. Édesanya van. Akihez haza lehet szaladni, ha baj van, aki felolvassa a feketelábú görények életéről szóló érdekes cikket. Aki sebet ápol és süteményt süt. Aki megmutatja a múzeumok fantasztikus kincseit. Aki focipartner, ha a barátok nyaralnak. Mert sok-sok embert kell nekem pótolnom egy személyben. Férfiakat és nőket is.

Nem élhetek úgy, ahogy szeretnék, mégsem. Mert kinyitom a rádiót és összefacsarodik a szívem. Női és férfi hangok beszélnek benne, rólam. "A gyermek két éves kora után minden nőnek vissza kellene állni a munkába." "Munkanélküli kismamák..." "Munkanélküli anyák..." "Diplomás állások" "Családbarát munkahelyek megteremtése"

Mi van, akkor kedves egybegyűltek, ha én "csupán" édesanya és feleség szeretnék maradni?

Ez is egy kérdés. Van-e demokrácia számomra is? Van-e döntési lehetőségem, úgy, hogy ne kelljen nap mint nap megharcolni érte?

Ha újra kezdeném, akkor is korán mennék férjhez, ugyanúgy, ugyanahhoz a férfihez. Ahhoz, aki "józsefattilai" korában ősz halántékkal bír. Aki dolgozik, lohol, tanul értünk és jól érzi magát benne.

Képzeljék, kedves Hölgyeim és Uraim! Jól érzi magát. Valamint azt mondja, hogy férfinek is tartja magát. Olyannak, aki képes eltartani egy családot, nyugalmat, otthont és apát biztosítani.

Nő vagyok? Igen. Egy a sok közül. Férfias? Nem, dehogy! Körülöttem rengeteg fajta és féle hímnemű egyed tengeti az életét. Egyikre sem hasonlítok. Nem is tudnék. Ők is egyszeriek és megismételhetetlenek, ugyanúgy, ahogyan én.

Valamint te, aki ezt a cikket olvasod. Akár melyik nemhez tartozol. Nem élheted az életemet és én sem a tiédet. "Cogito ergo sum".

Én, én vagyok. Csodálatos, szép és okos. Morgós, csúnyácska és buta. Attól függ, honnan nézzük.

Egyetlen dolog elvitathatatlan tőlem: nő vagyok. Kérdezzétek meg anyámat és apámat! Ők látták azon a novemberi hideg napon. Sóhajtottak, különböző okokból.

"Megszülettem. Súlyom 2.700 gr. Hosszom 47 cm. Szemem színe barna. Hajam színe fekete." - állítja egy rég megsárgult lap.

" Keresztségben a Tünde nevet kapja." - mondta a fiatal pap.

"Kislány lett." - sóhajtotta utolsó mosolyával a dédanyám. "Hála Istennek!" - tette hozzá boldogan.