Stevee fent feküdt a háztetőn és gondolkozott! Gondolatai, mint a felhők az égen úgy rohantak. Törött szívét a kezében szorongatta és könnyek csordultak le az arcán. Elképzelte, hogy volt olyan, amikor még boldog volt és szerette az életet, de ezek a pillanatok a múlté. Milyen gyorsan el tudnak múlni a boldog pillanatok és mekkora fájdalom tud a helyükre költözni. Nem értett már semmit. Az élet folyamatosan osztotta a pofonokat és egyre nehezebben tudott újra és újra felállni!
Elképzelte milyen egyszerű is lenne ezt az egészet csak úgy abbahagyni, maga mögött hagyni azt a sok fájdalmat és csalódást, ami érte. Kisétálni a háztető szélére, tenni még egy lépést és zuhanni a semmibe. Pár másodpercig élvezni a zuhanást, a szabadságot és a betonnal való találkozáskor megszűnne az egész! Nem gondolkozni semmin, hogy hová kerülhet, hogy mi lesz ez után.
Felállt, körülnézett és elindult a tető széle felé. Megállt és élvezte, ahogy a lágy szellő cirógatta az arcát, lenézett a mélybe és nézte a forgatagot! Vajon hiányoznék valakinek, ha most egyet lépnék és eltűnnék a semmiben, tette fel magában a kérdést. Egyre jobban elhatalmasodott rajta az érzés hogy csupán egy lépés választja el attól, hogy megszűnjenek a gondjai és maga mögött hagyja ezt a kegyetlen világot és azt a sok fájdalmat, amit átélt. Ekkor halk, kétségbeesett csipogásra lett figyelmes.
Elkezdte keresni a hang forrását, pár perc nézelődés után észrevett egy apró madarat amint a tető szélén vergödött. Ez kizökettente gondolataiból, visszalépett a tető széléről és odasétált a madárhoz.
Apró, ágrólszakadt, tollas kis teremtmény volt. Alig lehetett pár hetes, már rendes tollai voltak, de olyan esetlennek és magányosnak tűnt! Kezébe vette és próbálta csitittani. A madár meglepetésére megnyugodott a kezében és abbahagyta a vergődést!
-Te is egyedül vagy? - tette fel a kérdést bár tudta erre úgysem fog válasz érkezni.
Elgondolkozott ez az apró madár, aki még repülni sem tud hogyan kerülhetett fel a tetőre. Ahogy a kezében tartotta eszébe jutottak az emlékek, életének szép pillanatai. Ráeszmélt talán mégsem kellene csak így feladnia az életet. Mert bármi is történt, bármilyen nehéz is tovább kell lépni és menni tovább bármilyen nehéz is. Talán ez a madár a jele annak hogy mégis csak érdemes élni, a boldogság kék madara ötlött fel benne a gondolat és ez mosolyt csalt az arcára, mert egy csöppet sem volt kék söt kifejezetten sárga volt!Legyél te az új életem kezdete gondolta és kezében tartva a madarat elindult lefelé a tetöröl.Mert bármilyen nehéz helyzetben is vagyunk, bármekkorát csalódunk, bármi rossz is ér az életben , valahol, néha a legváratlanabb helyeken ott vár ránk a boldogság kék madara.