HONLAPUNKTagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K. |
ALKOTÁSOKCikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj |
EGYÉBLinkajánló Közös regény Emlékoldalak Főoldal |
Statisztika
Online vendég: 17 Tagok összesen: 1948 Írás összesen: 52875 |
|
Regisztráció![]() ![]() |
![]() Utolsó hozzászóló: ![]()
|
Szerző: BödönFeltöltés dátuma: 2009-04-05
A lajtorja 26.2. Ne vigy minket a kísértésbe (Második Könyv, folytatás)
Olyan váratlanul ért ki a kocsi a pinea-erdőből, észre se vette Dósa Jenő, s egykettőre már Abbázia nyári palotái között gurultak. (Hősünk később odahaza, utána búvárkodott és egy régi lexikonból megtudta, hogy a különlegesen szétterülő, szeszélyesen sokfelé ágazó, fanyar illatú fenyőfát, ami jellegzetes fája a szubtrópusoknak, pinea-fenyőnek hívják) A tengeröblöt innen a házak közül nem lehetett látni, volt azonban egyéb érdekesség, és látnivaló bőven. A házak, mintha óriási ékszerdobozok lennének. Mindegyik más, s mégis, valahogy mindegyik egyforma. Ami egyformává teszi őket az biz'a merész, igazi arcát leplezetlenül feltáró öncélúan pazar gazdagsága a gazdagoknak. Nem, egyáltalán nem visszataszító mindama pompa, ami a palotákról sugárzik, -egyáltalán nem az. Nincs benne semmi durva hivalkodás. Csak, mintha szépasszony fürdőkádból kikelve mutatná meg leplezetlen önmagát, rejtett kincseit urának. Báj, kellem, szellem mutatkozik meg benne. A gondtalan jólét bája, varázsa. Aki odatéved a mesés Abbáziába, legyen bár szegény, mint a templom egere, valahogy részese lesz ennek a varázsnak. Akkor és ott az ővé is az összes, tüntető, mosolygós rezidencia, övé a pálmafa és a virágzó leander sövény. Övé a tűző nap, az enciánkék égbolt. És övé is marad, mert az emléképeket szívébe zárva magával viszi. Többet ér, mint egy fakult fénylép. A hegyoldal teraszossan kiképzett lejtős útjain kocsikáztak. Befordultak valahol elől, és leértek az alsó főutcára a Stefániára. Most visszafelé haladtak, arrafele, amerről jöttek. Szállodasorok szegélyezték jobbról-balról a széles, macskaköves utat. Délelőtt volt, perzselően sütött a nap. A járdán és az úttesten nagy volt a forgalom, strandvendégek jöttek-mentek, sétáltak, kocsikáztak a fényes kirakatok között. A házak tömbjei között itt-ott le lehetett látni egy szemhúnyásnyi időre az öböl vizére, de Dósa Jenő magabizóan oda se nézett, mit neki a tenger, ő már ismeri a tengert, épp olyan seszínű, mint odahaza a tekenyőben a szappanos víz. Volt azonban egy szédítő ráérzése, vagy inkább rácsodálkozása, ahogy a megnyíló résekben szembe került vele: nem, mégsem olyan! De még nem tudta megmondani milyen, túl sok volt egyszerre az őt ért benyomás. Az egyik szálloda mellett lekanyarodott a kocsi. Innen már nem mentek messzire, tán egy futamodásnyit. A kocsis hátranézett utasára és cinkosan kacsintott. Jenő úr nem tudta mire vélni azt a kaccsintást elsőre, másodjára aztán megértette. Mert a következő pillanatban kiérve a hűs liget fái közül lenn voltak a parton. A fiakker pontosan a kikötő közepébe hajtott be. Ott volt hirtelenjében a tenger, zöld, habos hullámok csapkodták a partfalat. Hajók ringtak köteleiken, kisebbek, nagyobbak. Látott nem messze egy nagy, kétárbócos vitorlást, olyat, amilyen a kicsi Jenő képes-füzetébe van lerajzolva otthon. Csak ez itt élő, eleven valóság volt, nem színes ábra. Macska ült az orrában, kedélyesen, pityókásan ingadozott, a hullámverés fehéren tört meg a tatjánál. Halászbárkák sorakoztak mögötte komor fekete daruikkal, fekete hálóikkal, majd egy kicsike, part menti hajózásra használatos propeller következett. A propeller teste hófehér volt, fedélzete viszont tűzpiros. Utasok szálltak be éppen, két-két kiglancolt mosolyú fiatal matróz-gyerek makulátlanul fehér gallérral a nyakán, pántlikás tányérsapkával a fején jobbról-balról dísz-sorfalat adott a hajóhíd mellett. Mindezt az egész nyüzsgő kikötői képet, hajókat, csónakokat, kocsikat, lovakat, lődörgő embereket, az uszadék fölött keringő, rikoltozó sirályhadat egyetlen pillantással mérte fel, aztán figyelme elkalandozott, s kivitte őt messzire, ahol a háromszög távolba vesző szárai között, a látóhatár peremén az ég és a tenger összeért. Mint sűrű, alvadt tinta, feketéslila volt a víz színe ott messze elől! Dósa Jenő el nem tudta volna képzelni, hogy ilyen szín létezhet a földön. Lenyűgözve, mozdulatlanul állt sokáig. Nem bírta levenni szemét az elétáruló képről. Langyos, sós szél járt körötte, hűsítette a forróságot. A fiumei oldalon odaát a hatalmas daruk parányoknak látszottak, s mint tört-gyufaszál darabkák sejlettek át a messzeségen az óriási tengerjáró hajók. Ki tudja meddig álldogált volna ottan a látványba feledkezve. Lehet, hogy ma is ott állna még, (pedig erősen közelít a száz évhez, hogy ez a régi eset megtörtént) -ha a kocsis tapintatosan meg nem szólítja. -Sehr geehrter Herr! Ich bitte Sie, kommen Sie schon, Sie werden im Hotel erwartet! Továbbhajtottak a parti sétány kanyargós ösvényén. Jobbra fenn hűs kertek, s a délszaki növényzet zöldjében megbúvó, tengerre néző homlokzataikat, ablaksoraikat meg-megvillantó reneszánsz paloták látszottak, míg balra a mélyben a fák között örvénylő, kékes-zöld, a sziklák oldalán megtörő, fehéren szétporló hullámverés mormoló, monoton robajlása hallatszott. Kovácsolt-vas kapu előtt állt meg a fiakker. Széles, elegáns lépcsősor vezetett fel a kertbe. Libériába bújtatott londíner állt a kapuban, már ugrott is szolgálatkészen, szinte meg sem állt még a kocsi, és Jenő úr pakkja máris a kezében volt. Szép borravalót adott Dósa Jenő a kocsisnak a viteldíjon felül. A derék ember a fejét csóválta, és röstelkedve dünnyögte két oldalt lecsüngő bajuszába: ah, das ist aber ein wenig zu viel, so viel sollten Sie mir nicht geben, mein Herr! De azért zsebébe süllyesztette az ezüst forintokat és felkászálódva a bakra, egyre csak csóválva busa nagy fejét, elhajtott. Most már az inas kezében volt hősünk sorsa, s annál jobb kezekbe nem kerülhetett! (Folytatása következik) családregény Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5
|
Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) furcsa árny című alkotáshoz Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) tikkadásig című alkotáshoz Madár bejegyzést írt a(z) a remény takarója alatt című alkotáshoz Madár bejegyzést írt a(z) Szergej jeszenyin: A kéregető kislány című alkotáshoz szilkati bejegyzést írt a(z) a fenyegetőknek című alkotáshoz Árvai Emil alkotást töltött fel A tékozló fiú apja címmel a várólistára sailor bejegyzést írt a(z) a remény takarója alatt című alkotáshoz sailor bejegyzést írt a(z) tikkadásig című alkotáshoz sailor bejegyzést írt a(z) a remény takarója alatt című alkotáshoz Kankalin bejegyzést írt a(z) Csillaglesen című alkotáshoz Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel tikkadásig címmel a várólistára Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) a remény takarója alatt című alkotáshoz eferesz bejegyzést írt a(z) Csillaglesen című alkotáshoz eferesz bejegyzést írt a(z) a remény takarója alatt című alkotáshoz sailor bejegyzést írt a(z) a fenyegetőknek című alkotáshoz szilkati alkotást töltött fel a fenyegetőknek címmel sailor bejegyzést írt a(z) a remény takarója alatt című alkotáshoz sailor bejegyzést írt a(z) a remény takarója alatt című alkotáshoz Kankalin bejegyzést írt a(z) Csillaglesen című alkotáshoz Kankalin bejegyzést írt a(z) Csillaglesen című alkotáshoz mandolinos alkotást töltött fel Szergej Jeszenyin: Lengyelország címmel a várólistára eferesz bejegyzést írt a(z) Ne simogass! című alkotáshoz eferesz bejegyzést írt a(z) a remény takarója alatt című alkotáshoz Vári Zoltán Pál bejegyzést írt a(z) Csillaglesen című alkotáshoz sailor bejegyzést írt a(z) a remény takarója alatt című alkotáshoz sailor bejegyzést írt a(z) a remény takarója alatt című alkotáshoz sailor bejegyzést írt a(z) a remény takarója alatt című alkotáshoz sailor bejegyzést írt a(z) furcsa árny című alkotáshoz Kankalin bejegyzést írt a(z) Csillaglesen című alkotáshoz Kankalin bejegyzést írt a(z) Csillaglesen című alkotáshoz sailor bejegyzést írt a(z) Csillaglesen című alkotáshoz black eagle bejegyzést írt a(z) Ne simogass! című alkotáshoz black eagle bejegyzést írt a(z) Ne simogass! című alkotáshoz A Napvilág.Net hírei:Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai![]() 2014. 10. 20. - Irodalom |
||||||||||
Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2022 ![]() ![]() ![]() |