Bubu elmegy Virághoz


Álltak az Oktogonon a villamos megállóban Bubu és Totó. Beszélgettek. A környék nyüzsgő forgalma elveszett számukra, még a buszok se voltak érdekesek, ahogy huppanva begördültek a térre ormótlan, kék testükkel.
-Mit mondasz nekem gőgös Zaratusztra? -kérdezte fekete férfiernyőjének árnyéka alól Bubu.
-Mit, mit? -hebegett Totó, a legönérzetesebb, és legbutább képet vágva, amilyet csak vágni tudott.
Aztán felderült a képe, és így folytatta:
-Ha nőhöz indulsz, ne feledd az ostort!
-Az ostort?
-Igen, az ostort.
Bubu pukkantott a fenekével, mint aki nem érti. Szőrös, széles ábrázatán szétterült a kétkedés. Valóban ostort kellene vinnem? -ez volt ráírva a képére, és vaskos alakja belerokkanni látszott egy fel nem oldható ellentét mázsányi súllyal nehezedő terhébe.
-De, hát én kölnivizet viszek Virágnak, -mondta mélabúsan.
-Elég hülye vagy, -mondta Totó.
-Virág szép, -nézett rá esdeklő tekintettel Bubu.
-Annál inkább.
-Virág kedves.
-Na és?
-Virág egyszer azt mondta nekem, szereti, amit mondok, szereti, ahogy mondom.
-Akkor ne feledd az ostort!
Jött a villamos. Bubu felszállt, Totó lenn maradt a járdaszigeten. Becsukódtak az ajtók, elindult a fénylő napsütésben a sárga csuklós. Odaintett még Bubu Totónak, de Totó már nem figyelt rá, azzal volt elfoglalva, hogy kicsi, kövérkés testével átmásszon a korláton, és elüttesse magát egy autóval.. Az akció sikerült. Bubu nem látta már, a villamos ragadta tova, mi lett Totóval.
Ment, vitte a villamos. Ment, hogy meglocsolja Virágot, aki szép volt, és kedves, és azt mondta egyszer neki: szeretem, amit mondasz, szeretem, ahogy mondod.
Ment Virághoz, aki az igazat hazudta neki. .