Őrület hajt át az embertengeren,
Milliárdnyi és mind más ,
Bár egyformának teremtetett.
Amint cseperedni kezd,
Hágni akar és hatalmas lenni,
Asszonyt, vártát, hegyet.
Szeretni, vagy csak
Szeretkezni, magját szétszórva
Megszerezni mit a képzelet
Enged neki, vagy mit elé tár
A züllött, csapongó média.

Mit feltalál, az elpusztít, lángba
Borít, szívet, házat, várost és hazát,
Őrjöng a kínon , mások tudatlan,
Őrült exhibicionizmusán,
Hódol a hatalomnak, esendőn, bután.
Felrepül és alázuhan, sorsnak
Nem rendelve alá agyát,
Kikémlel egy kicsiny lyukon,
S végtelennek képzeli magát,
Pedig parányi mind,
Egyedül ő is gyámoltalan,
Mint sok élő társa a földtekén.

Ítél és öl, háborúzik szüntelen,
A győztesnek mindent szabad - hiszi-
A legyőzöttet "bíróság" elé citálva,
Verdiktet diktált Róma, most
Hága , a valódi bűnösök
Jog mögé bújva országokat
Szabnak át önkényesen,
Népeket szórnak a világban szerte-szét.
Hagyja magát megerőszakolni a nép
Szinte élvezi, a lábát teszi szét,
Megszüli az erőszakkal fogant korcs,
Gyermekét és hatalmat enged nekik,
Pedig tudja mit tett Néró,
És most újra azt teszi.

Nincs erkölcs, nincs béke,
Ki tudja mi az hogy szolidaritás,
Gépek vigyáznak az égen Róma felett
S lent temetik az utolsó mohikánt,
Ki képes volt humanista lenni,
A humaniták viharos tengerén,
Konzervatívan békét akarni
Régi módin , megtartani az ősök
Parancsait, mi évezredekkel előbb
Kőtáblába vésetett, tudta mi az
Megbocsátani, és elfogadni a
Kinyújtott jobb kezet, vagy azt
Mondani, bocsássatok meg
Emberek !

Büntetésünk, hogy ismétlődik a
Történelem, hiába sírunk majd,
Nyomor lesz, öldöklés.
Ismét, meghalnak tán milliárdnyian,
Apokalipszis következik megint,
S ha el is jön egy megváltó,
Ki képzeli, hogy magára veheti
Bűneink zömét,
Nem lesz ki kihámozza
Bolygónkat a szemétből.
Le kell rombolni mindent,mit e
Modern Néró tesz,
Hogy írmagja se legyen,
S akkor kezdődik új,
Jobb élet a földön,
Egy megmaradó kies helyen.