Hazafelé tartott a szemerkélő esőben. Az alkonyi melankólia sűrű hálóként borult a kisvárosi házak tetejére. Szürke felhők kavarogtak az égen. Az idő zordsága ellenére nem sietett, hiszen üres lakásában senki sem várta. Felesége már évekkel ezelőtt lelépett egy fiatalabb, jobb egzisztenciájú férfi kedvéért. Gyermekei felnőttek, a maguk útját járták. Hétköznapjait egykedvűen, csendes elkeseredettségben morzsolta. A lelkére telepedett bánatot időnként egy-egy kupica pálinkával csitította. Rajta kívül senki sem tartózkodott az utcán, aki csak tehette, otthona biztos menedékébe húzódott.
- Valami csoda kéne- nézett az égre vágyakozón-, valami nagy-nagy csoda.
Az égbolt azonban továbbra is némán ontotta magából a fogvacogtató darát. Már csak két háztömb, és megérkezik. Befordult a sarkon. A túloldalon, a házak mögött halvány derengést pillantott meg.
- Nofene- gondolta. - Csak nem tűz ég valahol?
A derengés hamarosan szemet bántó ragyogássá változott. Jól kivehetővé váltak egy repülő csészealj körvonalai. Megrettent, hogy talán túlságosan is mélyen nézett aznap a pohár fenekére. Becsukta a szemét, majd pár perc múlva ismét kinyitotta, hátha eltűnik a látvány, de a jármű már egészen közel érkezett hozzá. Az uniós szabványoknak megfelelő játszótéren landolt, a műanyag, háttámla nélküli hinták előtt. Miközben teljes pánikban hátrált, és elbotlott a járdaszegélyben, az űrhajó előtt fénylépcső jelent meg, és az ajtaja kinyílt. Karcsú, haj nélküli, emberre emlékeztető lény jött le rajta.
- Ne félj, József- szólalt meg lágy hangon.- Békés szándékkal jöttünk.
- Kik vagytok? - kérdezte a férfi.
- Hát nem látod?- kérdezett vissza a lény.- Szerintem egyértelmű.
József félelme leírhatatlanná vált. Annyi mindent hallott már az ufókról, de nem hitte el, hogy valóban léteznek. A földönkívüli civilizációkról rendszeresen olvasott különféle magazinokban, de inkább a szórakozás kedvéért, semmint, hogy valóságosnak fogadja el. Most pedig itt állt előtte ez a furcsa alak.
- Mi akarsz tőlem?- hangja reszketett, akár a nyárfalevél.
- Azért jöttem, mert segíteni szeretnék rajtad- válaszolta a lény.- Tudom, hogy egyedül vagy, és magányosnak érzed magad. Régóta figyeljük a Földet, és az egyik kolléganőm kiszúrt magának. Ő is társtalan, akárcsak te.
- De honnét jöttél?
Az űrlény közelebb lépett. Csodálatos illat áradt belőle, Józsefet teljesen magával ragadta.
- Egy távoli bolygón élünk, a nevét hiába is említeném, nem ismered. Nos, a kolléganőm szeretne meghívni magához a hosszú hétvégre. Eljössz velünk?
- De- habozott József-, hétfőn délelőtt nekem fontos tárgyalásom van.
- Ó- nyugtatta meg az űrlény-, arra garantáltan visszaérkezel.
A férfi úgy döntött, elmegy. Veszítenivalója nincs, és legalább nem kell három napig a kihalt lakás falait bámulnia. Az űrhajó ajtaja halk kattanással záródott be mögöttük.


A tárgyalás sikerrel végződött, mindkét fél elégedetten távozott. A konkurens cég nem számított ilyen eredményre.
- Ez a József teljesen megváltozott- jegyezte meg a tárgyalópartnerek vezetője a parkoló felé haladva.
- Igen- erősítette meg társa. - Valahogy teljesen más.
És valóban, József arcán valami furcsa, földön túli fény ragyogott.