A szabadulás 2.


A helyzet azonban gyökeresen megváltozott, te már nem vagy ugyanaz,
A jelen mesterséges, kábító köde kiölte belőled az emberi tartást,
De a lelked épségben megmaradt, tudván, mi Istentől származik, nem vész el,
S egyszer megbocsátja a testnek ezt a lázas elalvást
Miért nem fordulsz hát a Világlélek felé,
Ha a sajátod megmentése forog kockán?
Mire jó ez az elvonulás, a szökés,
Önmagad és mások értelmetlen büntetése?
Mérhetetlen a fájdalom, ezért itt hagytad,
Mi egykor legfőbb álmaid képezte,
Ez több, mint egy árva gyermek céltalan tüntetése!


Nem tudom, hol vagy, hiába kereslek,
Címed és számod nem elérhetőek,
Remélem, nem történt még baj,
Hisz az élet még ott áll előtted!
Ne tedd meg a legnagyobb butaságot,
Minden meggondolás nélkül!
Szükségünk van rád, szeretünk téged,
Te vagy a reményünk!
Ne okozz szenvedést,
Gondolj a régi évekre, a gyengédségre,
A kedves mondatok zenéjére,
A mosolyra, erre a mágikus jelre,
Mely megváltoztatja hozzáállásod a kínos dolgokhoz is!
Gondolj a szüleid határozott, áldozatkész, önzetlen személyére!
Nem volt híja a jónak, oka a nélkülözésnek,
S gondolj a szerelemre is!


Megéri-e elmenni, felelőtlenül lemondani a valódi szépségről,
Csak mert nem tudsz szabadulni a nyomasztó kétségtől?
Ne mérlegelj, mondd ki:
Akárhány átkot zúdíthatnak ránk,
Egyedül az élőnek van joga,
Hogy létezése fölött rendelkezzen!
Mindennél több az:
Van célunk, érzésünk s hazánk,
Nem fontos, hogy ezért bármelyikünk is messze menjen!


Jöjj hát vissza, úgy várok rád,
Álmodozom, ahogy megjelensz előttem!
Átöleljük egymást, s az ölelés nem lesz erőtlen!
Leborítod a fátylat,
Egy szóval sem mondasz többet a kelleténél,
Pusztán az igazat,
Hisz minket összefűz egy oly érzékeny,
Mégis erőteljes, rejtelmes testvéri lánc!
Én is hasonlóan látom mindazt,
Amit te újból teljes színében látsz!
S ez már nem változik meg,
Hisz esküt tettél rá:
Soha többé!
Rossz álom volt ez,
De most váljon egyszeriben köddé!


Annyian szeretnének megint karjaikba zárni,
Neked sem kell több, csak szíved kitárni!
Aki hűséggel, odaadással szeret,
Meg fog bocsátani,
Aki nem, nem is akarja felfogni,
Min mentél keresztül,
Vak marad továbbra is!