ÚJ HONLAPUNK IDE KATTINTVA ÉRHETŐ EL!

Indul a vonatunk, ahogy születünk,
És már rövid távon felgyorsul velünk.
Sínek futnak szerte, s váltókezelők,
Állítják a vágányt sorsaink előtt.

Vár a nagy utazás, hosszú életút,
Van akinek sorsa vakvágányra fut.
Nekem van odafenn vezér-csillagom,
Mely előttem ragyog egész utamon!

Mily zsenge a tavasz, hív a napsugár,
Az egész természet, boldogságra vár.
Kék az ég, zöld a fű, bolondok vagyunk,
Robog a vonatunk, szívből kacagunk..!

Mienk az életút, a nagy utazás,
Befut a vonatunk, aztán megy tovább.
Várnak ott mi reánk? Van ki üdvözöl?
Rideg falak vannak, s hideg szél fütyöl?

Elmentek mellettem gyermekéveim,
Megkopnak lassacskán emlékképeim.
Ködpergető légben messze nézek én,
Vajon merre menjek itt e földtekén?

Előttem a sínek, hosszú út vár még,
De a horizonton ködös lett az ég.
Mármost azt sem látom, vajon összeér,
Az a párhuzamos az ég peremén?

Újra úton vagyok, le is szállok már.
Ifjúság városa -, ily felirat vár.
A sok nyüzsgő utca mily reménybeli,
Minden lüktet, forró, élettel teli!

Itt a nyár heve ég, szerelem az úr,
Az ég még felhőtlen, tiszta kék-azúr.
Mégis el kell mennem, kezemben a jegy,
A sorsnak vonata mindig tovább megy!

Emlék-poggyászaim magammal viszem,
Gyűjtögettem szépet, de rossz is jön velem.
Integetek vissza, maradnék én még,
De nem marasztal senki, úgy ahogyan rég...

A vonatom indul, egyre lassabb már,
Ablakon át látom, őszül a határ.
Rozsdás lomb a fákról -, lassan hull alá,
Jelzi hogy a tél is itt lesz nem soká...

Füttyjelt ad a vonat, állomásra ér,
Már a háztetőkön megjelent a dér.
Csillogón harmatos még az átmenet,
Erre felé élnek meglett emberek...

Szép ez a város is, sok feladat vár,
Vannak még barátok, s bágyadt napsugár.
Melenget, simogat, oly jó ez a hely,
De vár rám a vonat, sajnos menni kell!

Sok poggyászom gyűlt már, amit nem viszek,
Csak a szép emlék kell, s amiben hiszek!
Mennyit gyűjtögettem, mindezt itt hagyom,
Átutazó vagyok, nem kell nagy vagyon!

Már téli táj honol, s fehér láthatár,
A sorsunk vonata vajon merre jár?
Hatalmas pusztaság, itt a szél sem fúj,
Van e még állomás, vár valami új?

Lassan megy a vonat, sok az utas itt,
Legtöbbjük bóbiskol, már ki sem tekint.
Néhány házból álló kis falucska vár,
Hisz kevesen vagyunk, aki még leszáll...

Ez még egy utolsó, rozzant állomás,
A vonat tovább ment, mint egy látomás.
Ott tűnik el ahol ég-föld összeér,
Fehér a mennyország, minden hófehér..

Nem sokáig leszünk e kis faluban itt,
Mert majd útra kelünk -, sorsaink szerint.
Eltűnik a vonat, hol nincsen láthatár,
Ott minden hófehér, örök béke vár...