ÚJ HONLAPUNK IDE KATTINTVA ÉRHETŐ EL!

Mostanság másképp' van, mint régen:
tél után tavasz következett rendben,
majd nyár és ősz - gyerekkoromban.
Most késett a tél, húsz fok meleg lett
novemberben és decemberben.

Naptárban múlt a tél, teltek hónapok,
márciusban aztán nagy hó esett.
A hó mindent vastagon befedett;
a régi közmondás igaz lett:
a kutya nem ette meg a telet.

Mátrát-Tátrát nagy hólepel takart,
havasokon károkat okozott.
Aztán az idő tavaszra váltott,
temérdek hó olvadozni kezdett,
ráadásul rengeteg eső esett.

- Épp' annyi, mint Tiszán 1970-ben -
szenvedést hozva egész hazánkra:
Emberek féltek, rettegtek, nemhiába,
a patakok, folyók megteltek,
a föld nem bírta nyelni a sok vizet.

Hatalmas áradat zúdult hazánkra,
hömpölygött falvakra, egész határra.
Ezért az évszak megint elkésett:
máskor az emberek kerteket ásták,
most pedig a gátakat vigyázzák;

Mindenki folyók körül serénykedett,
mentette javait, amint lehetett.
Segítni jöttek máshonnan emberek,
mégis elpusztultak otthonok, házak,
eláztak földek, a víz mindent ellepett.

Kétfelé osztott hazánk népe most
végre együtt mentett, serénykedett,
mégis sok család otthona elveszett,
ezért máshová menekülni kellett;
otthonuk nélkül földönfutók lettek.

Mi magyarok eleget szenvedtünk.
Jó volna bajok nélkül munkálkodni,
egymásban bízva, szeretetben élni.
Ezért Istenem, imáimban kérlek
ne sújtsad haragoddal a néped.

Ne zúduljon már kis hazánkra
árvíz, - anélkül is van elég bajunk.
Engeddj végre megpihenni minket,
jöjjön végre egyetértés, béke
Magyar hazánk egész népére!