Valódi angyal volt, a szíve csupa jóság,
szent küldetésben járt, hogy segítsen másokon,
magasztos cél, s mögötte a valóság:
őangyalsága szép volt, szép nagyon.

Fényes kerubmosoly a tágra nyílt szemekben,
ringó derék, fess, karcsú őz-bokák,
s a kettő közt - szinte képzelhetetlen -
talán jobb is, ha nem mondom tovább.

Szép volt, igen, láttára minden férfi
pokoltüzű mennyekről álmodott,
de angyal volt, s egy angyal ezt megérti,
hát segített ha kellett, és tudott.

Vénséges vén apóka volt az első,
féllába már a sírban kotorász,
siratja elpocsékolt ifjúságát,
s fölröppen ajkáról egy sóvárgó fohász:

"Ó, jönne bár ma éjszaka egy asszony,
ki tenne vélem nagy, boldog csodát!"
s az angyal, kinek dolga volt a földön,
letette egy csöppet a glóriát.

Munkába, sorsba fáradt üzletember,
kérges szívén a pénz hagyott nyomot
"már nem is emlékszem, szeretni hogy kell"
és a bölcs angyal vette a lapot.

Kérges kezű munkás, kinek markába
söröskorsó gyakorta ottragad,
csettintve néz a szépséges fenékre,
s az angyal készen áll, nem válogat.

És izzó szemű költő üres zsebbel,
múzsának hívja - annak is lehet -
"milyen forró, és milyen szenvedélyes,
a glóriának nézzünk jobb helyet".

És pattanásos, sápadt kamaszarcon
izzik a vágy, félszeg, suta mosoly
"bárcsak tudnám!" s mindentudóan bólint
az angyal, mert a feladat komoly.

Már nincs idő megállni, sem pihenni,
az angyalnak rengeteg dolgot ád
a sok kívánság - lassan azt se tudja,
hogy hova is rakta a glóriát.

És percre perc, és napra nap, míg végül
elhasznált teher lesz a küldetés:
"valami mást hadd tegyek, ó, csak egyszer!"
S a kívánság parancs. Vagy csupán tévedés?

Szépséges lány mosolyog rá az ágyból,
akár tükörbe nézne: ott is ilyet lát
"jöjj közelebb, királynőm, ne várass már, siess,
vedd le a ruhád, és - a glóriád!"

Fortune Brana