ÚJ HONLAPUNK IDE KATTINTVA ÉRHETŐ EL!

AJÁNLÓ
Nagyregényem kiadásához

Nehéz, gondokkal teli életem végigkísérték Ady Endre Az Úr érkezése c. költeményének sorai: "Mikor elhagytak, amikor a lelkem roskadozva vittem, csöndesen és váratlanul átölelt az Isten." A vers mély gondolata gyakran szerepel naplómban és egyéb írásaim sorai közt. Mert hittem varázserejű szavaiban, sokszor imádságként idéztem fel magamban, s éreztem, hogy a Teremtő nekem a nehéz, kilátástalan helyzetekben erőt adott és mindig megsegített.

Csodával határos, hogy miközben a család minden vagyona odaveszett, a naplók, az akkori kislány féltett kincsei: imakönyvek, fényképezőgépem és fotók, a vérzivataros időket, menekülést átvészelve, épségben megmaradtak.

Nyugdíjas koromban, a lakás tatarozása közben kerültek kezembe a megmentett csomag kincsei; ennek köszönhetően örökítettem meg hű ábrázolással fiatalságom szép emlékei mellett a háború borzalmait, mert a front alatt is, az ablaktalan, hideg szobában hasalva, szinte történelmi hűséggel írtam naplómba az átélt napok eseményeit.

Sok-sok évtizedet hátrahagyva, önszorgalomból kezdtem a számítógép rejtelmeit megismerni, majd a több kötetre terjedő regény megírásához. Benne írom le - mint egykori művészi pályára készülő kislány - a reményeimet, akit a sors más irányba terelt.

A könyvben található öröm- és bánat, szerelem és küzdelem, háború és borzalom, minden, ami előfordulhat egy hosszú élet évei alatt. A naplószerű írás átível két világháborút, két világválságot, három rendszerváltást és Én, mint a regény szerzője, átéltem két sikertelen házasságot, utána a nyugdíjas évek örömeit-küzdelmeit kötöttem csokorba.

Mindez számomra kincset jelent, mivel az újabb eseményeket összehasonlítom azokkal a korabeli eseményekkel, amelyeket a véletlen megmentett számomra.
Azóta folyton írok, ezzel töltöm napjaim óráit. Rövidebb-hosszabb regényeket írtam, több kötetet állítottam össze novellákból és általam pillanatképeknek nevezett rövid történetekből, sőt, azóta DIGI-kötetként megjelent nyolc könyvem, köztük csokorba kötöttem zsengéimet (verseimet). Ugyanis nem tudom oly szép, szabályos verssorokba szedni, hogy annak részlete verstanilag pontos, és rímelő legyen, ahogyan valaha édesapám alkotta a költeményeit.

De azért próbálkozom.
Miért ne? Hiszen még fiatal vagyok!
Vagy inkább illene rám az, hogy a jó pap holtig tanul és lehetek még híres író vagy költő is?

1. fejezet: Gyermekévek
Bevezető

Nagyregényem első része ez a kötet. Benne édesapámnak az első világháború utáni életkezdését, küzdelmeit írom le, majd a család megjelenését, testvéreim és a saját felejthetetlen gyermekkoromra emlékezem.
Kérem, fogadják szeretettel naplószerű életregényem első fejezetét.
A teljes regényt 2002-ben írtam át nagyrészt a naplómból számítógépbe.
Az 1. fejezetet 2007-ben, a továbbiakat folyamatosan írtam, és készítem elő kiadásra.

Apám

Fölért a dombtetőre és körülnézett; előtte szép táj terült el. Szemközt a völgyben elnyúlva apró falu, - közepén zsupptetős harangláb emelkedik ki az apró házak közül. Gyönyörködött a szép látványban.

Azt hitte, a szeme káprázik. Más ez a hely, más a táj, mégis ismerős. Messze innen, talán ezer kilométer távolságban, a Görgényi-havasokon, a Hargitán túl, a Háromszéki havasok lábánál megbúvó kicsiny falu képe jelenik meg előtte, ahol 1894. december 15-én látta meg a napvilágot, ahol a település egyik házsora fenyvesek közé ékelődik, és szinte az égig felnyúló hegyek lábánál várja vissza idős édesanyja nagy, kertekkel körülvett udvarházában.

Ott élnek testvérei, rokonai, ott alusszák örök álmukat elődei, a kis temető családi sírboltjában.

A ház közelében terül el a Patakkert árnyat adó gyümölcsfáival; közepén folydogál egy kristálytiszta vizű patakocska, melyen fahíd vezet át a kert másik részébe. Olyan jóízű gyümölcsöt rég' nem evett, mint otthon. A rengeteg körtét és almát a nagy ház alatt húzódó pincében tárolják.
Szinte érezi a gyümölcs ízét, illatát, amikor gondolataiban két évtizedet átugorva felocsúdik, és visszatér a közelmúlt eseményeihez.

(Apám katonaképe)

A katonaságtól tartalékos főhadnagyként szerelt le. Szenvedései, de még kitüntetései is hiábavalónak bizonyultak, mert szűkebb hazáját, Erdélyt ismét elszakították Magyarországtól. Nem mehet haza, a Székelyföldre, ahol született, ahol szerettei élnek, ahol az alapfokú iskolát végezte, majd Székelykeresztúron folytatta, és szerzett tanítói diplomát.

Nem mehet vissza, - magyar tartalékos katonatisztnek ott már nincs keresnivalója. Oklevelén alig száradt fel a pecsét, amikor kitört az első világháború, és iskolatársaival együtt önként jelentkezett hadi szolgálatra. SORSA elűzte Erdélyből, életét megváltoztatta. Nem bír belenyugodni, hogy a háborút végigharcolva, katonáink hősiesen, győztesként küzdöttek; ő maga is több kitüntetésben részesült, a trianoni "békeszerződés" mégis megfosztotta az országot területének túlnyomó részétől, őt pedig szülőföldjétől, édesanyjától, testvéreitől választotta el. A háború életének új útját jelölte ki. Romba döntötte jövőjére vonatkozó elképzeléseit; hét év kihagyás után nem mehet mérnöki pályára.

Ide jött hát a frontról, a csonka országba, kórházi kezelésre, hogy a hadi koszt miatt elszenvedett gyomorbántalmait gyógyítsák, majd egyetlen itt élő nővéréhez, Aszódra ment. Egyelőre még nincs állása, ezért az ő üzemeiben hasznosítja magát, akinek huszonkét helyiségből álló házat építtetett, abban gépekkel felszerelt, felbecsülhetetlen értékű tejüzemet létesített. Megvetette alapját egy virágkertészetnek és egy nagy méhészetnek. A tejüzemet modern gépekkel szereltette fel, rövid időn belül jelentős értékűre emelte annak hozamát. A haszonból a saroképületre emelet került, ott alakították ki a nagy és kényelmes lakást, ahol csak a szobák száma hét. A földszint közepén helyezkedett el a tejüzem, jobbról egy pékség, balról pedig élelmiszerbolt.

Megvetette alapját egy virágkertészetnek és nagy méhészetnek is. Ma már nehéz lenne számokban kifejezni, hogy mindez milyen jövedelmet hozott akkor.

A világháború után kialakult helyzet megköveteli, hogy állás, kenyérkereset után nézzen, és leendő családjának megélhetést biztosítson. Székelykeresztúron oklevelet szerzett, ezért úgy döntött, hogy önállósítja magát: tanítóként helyezkedik el.

A napokban kapta kézhez tanítói kinevezését, egy Nógrád megyei kisközségbe, Kisbárkányba, ahol az első általános iskolát neki kell megszerveznie. Ki gondolta volna akkor, hogy húsz évig marad ott.

2009. augusztus 20-án, ünnepélyes keretek közt a község önkormányzata több évtizedes munkáját - holtában is elismerve - díszpolgári címet adományozott neki, amit testvéremmel vettem át püspöki istentisztelet keretein belül. Munkáját méltatták, és felolvasták az 1921-ben írt versét:)

Székely vagyok
1921. Kisbárkány
Írta: Finta István
(1894-1977.)

Altáj s Ural közt végtelen síkon,
Füves sztyeppéken volt az őshazám;
Ott múltak, teltek gyermekéveim,
Megvédtem azt századok során.

Majd jött a délceg, büszke ifjúkor,
Ellenre lesve néztem szerteszét:
Megállni nem mert, félt a gyáva had,
Nyugatra űztem népek tengerét.

Elönté azt, mint szennyes tengerár;
Jött nép a nép, hullám-hullám után;
Követtem azt, kezemben kopja, kard,
Vágtatva jöttem, törtem nyomdokán.

Fénytől vakultam Róma volt az úr,
Kéjben fetrengett csak az ostoba:
Villant a kard, - Hadúr villáma sújt; -
Lettem, mert kellett "Isten-ostora".

Munkám végezve visszatértem én,
A székelyt hagytam itt, mint őrszemet;
Ha törtek rá, üzent a föld s a lég,
Megvédeni jöttem fellegek felett.

Majd Kárpát bércén én vezettem át
Turul nyomán jött Árpád hős hadát;
Örökségként örökre adtam át
A szittya-székely ősi hun-hazát.

És elmúltak évek, hosszú századok,
Őrt álltam én e föld határinál;
Megtört e sziklán minden áradat,
Hiába tört rá kun, török, tatár.

Lengyel mezőkön, Kárpát bércein
Doberdó poklán álltam, mint a szirt;
Feltartva ott a népek ezreit,
Naponta túrtam, ástam sírra sírt.

Míg én vérezve védtem népemet,
Csatornák szennye, rongy pogányhadak
Titokban rágták szét kardvasam,
Népemre raktak súlyos láncokat.

Rab most a föld, a víz, a lég, a nép,
De él az Isten, lát az ős Hadúr;
Felporzik ott fent még az égi-út
S e földön újra székely lesz az úr.

Ha kell, fegyvert fog élő és holt,
Majd jönnek újra fényes századok:
Turáni fajtám él a szittya nép,
Egy porszem közte bár - székely vagyok.
*

(A regény folytatása következik.)