HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Közös regény Emlékoldalak Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 4

Online vendég: 35

Tagok összesen: 1923

Írás összesen: 51436

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

szilkati
2021-05-05 17:43:01

Szülinaposok
Reklám

Naturánia - Mantova F?szerolaj Spray
Prózai művek / regény
Szerző: Elizavetta CarpantelFeltöltés dátuma: 2010-02-13

Érzés 19.

Mikor hazaért a koncertről, hívott. Majdnem három hónap telt el.
Magamban már kezdett letisztulni a bennem kavargó érzés. Már tudtam, hogy csak baráti lehet a kapcsolatunk. Már ki tudtam várni, hogy jelentkezzen. A tudat, hogy most már visszakaptam, mint barátot, megszépítette a lelkem. Ha két ember, kinek családja van és elkötelezettsége, még mindig tiszta szívvel tud egymással érintkezni, félre tenni és nem felhánytorgatni a múlt szenvedéseit, gyötrelmeit, felül tud emelkedni rajta, akkor azt csak becsülni kell és ha lehet nem elrontani.
Én próbáltam az érzéseimet félre tenni. Tudatomban hagytam csak élni.
Vissza fordultam a családomhoz, ahol a helyem volt. Jorgost megtartani a lelkemnek...szívemnek...így kell...így csinálom.
Részéről is így lehetett, mert nem akarta átlépni a határt ő se.
Nem mondom, hogy nem haltam bele megint egy kicsit. De már így közelítve a negyven felé, lehet-e változtatni, szabad-e csak a saját önös vágyainkat előnybe részesíteni. Akkor úgy éreztem hogy nem. A családom nem ezt érdemli, és főként nem a férjem, aki kirángatott a legmélyebb mocsárból, maga mellé vett, új és tiszta életet adott. Megbecsült nővé tett. Most mindezt felejtsem el neki, mert a szívem többet akar. Dobjam el azt a szépet, amit adott.
Nem...nem akartam.


Nagyon jól sikerült a koncert, igaz hogy nagyon elfáradt és talán egy hét múlva le tud jönni. Nagyon örültem neki, mindazok után amit tisztáztam magamban, vártam a találkozást. Öröm volt látni őt, beszélni vele, osztozni az életéken egy részével. Igen, csak egy részével, mert a családjáról nem akartam hallani. Nem akartam tudni, hogy egy másik nővel él boldogan.
Hamar eltelt az idő, mikor szólt, hogy itt van. Találkozót beszéltünk meg. Értem jön. Mikor megláttam, a sírás fojtogatott...meddig bírom ezt? De nem mutattam ki érzéseimet.
Beültünk egy kávézóba, hosszan, mélyen beszélgettünk. Szinte mindent elmesélt magáról. Mintha kényszert érzett volna arra, hogy mindent tudjak róla. Én meg csak ittam szavát. Minden érdekelt, ami történt vele. Vele örültem a sikereinek, szomorkodtam ha fájdalmáról szólt. Beavattam én is életem abba a részeibe amit szeretettem volna ha tud rólam. Csak a házasságunkról nem beszéltünk. Lassan megint eljött az ideje az elválásnak.
Jelentkezik, ígérte, fájdalmas búcsút vettem tőle és hagytam elmenni. Vissza a családjához.

Bensőmben zakatolva, dübörgött a fájdalom, annyira szeretettem, képtelen vagyok elfelejteni ezt az érzést. Annyira élt bennem, átjárva minden idegszálam. Vágyódtam a teste, lelke után. Érezni akartam megint...a vele eltöltött mámorító éjszakák minden pillanatát. Mikor bele veszek ölelő karjaiba, csókjai özönét érezve. Mikor remegve a vágytól borul a teste a testemre, szinte összenyomódva súlya alatt. Édes súly, mi nehezedik rám. Pillanat töredéke, aztán repít a végtelen felé. Lüktető, mámorító szerelem. Reszkettem az érintésétől, kívánva, hogy hagyd abba, nem bírom tovább Jorgos. Ennyi szerelmet nő nem bírhat ki.

Valami sós folyt a számsarkába. Felriadva vettem észre, hogy még mindig az utcán állok és hangosan zokogok. Könnyeimet éreztem az arcomon. Körülöttem emberek sokasága, kik rohannak hol kikerülve, hol arrább lökve engem. Sodort magával a tömeg. Merre...hová?
Nem igazán tudtam, hogy értem haza.
Azt hittem erős vagyok és tudok parancsolni magamnak. Még nem...megy! Gyengébb voltam mint életem során bármikor.
Most már mindig így lesz, ez az érzés, mint egy féreg, lassan felfalja a bensőmet. Pusztít amerre megy. Nem tudok megszabadulni tőle.


Élet már nem egyedül jössz ellenem. Erősíted magad. Mért kell ennyit szenvednem?
Akkor inkább vedd el tőlem Jorgost. Vidd nem is halljak felőle. Ha a viszontlátás ennyire fájdalmas, felkavaró akkor nem kell. Inkább nélküle, mint így vergődve.
Háborgó lelkem nem talált nyugalmat. Csak abban reménykedtem, hogy annyira elfoglalt, hogy nem tud hívni. Sajgó lelkem nem tudta volna elviselni azt, hogy hallom, beszélek vele. Vagy teljesen az enyém és én az övé, vagy ne legyen sehogy. Tudtam, éreztem, hogy nem tudom így csinálni, nincs annyi erő bennem. Annyit küzdöttem már életemben, hogy már nem akartam tovább. Hagytam, hogy menjen minden a maga útján. Rábíztam magam az életre. Ha azt szánta nekem, hogy vérző szívvel, kínlódva éljek, akkor úgy se tudok ellene tenni semmit.
Beletörődve a lehetetlenbe, éltem tovább.
Ott hagytam a munkahelyem a kastélyban. Túlontúl fájdalmas volt a fenyőfák és a sétány látványa. Csak azt láttam, ahogy ott átölelve sétálunk a hóesésben. Azóta se voltam ott, csak az álmaimban. És a telefonom is néma maradt, nem szólalt meg. Nem keresett a szeretett a hang.



Kipillantottam az ablakon, már világosodott. Nyúltam az üveg után, felemelve vettem észre, hogy már üres. Elfogyott. Ahogy az üveg kiürült, úgy telt meg a hamutálca. Egy nagyon hosszú éjszaka terméke. Nem tudtam melyik részénél az életemnek, vettem észre, hogy sírva mesélek. Nem figyelve arra, hogy ki hallgatja, nekem akkor már elég volt a Metaxa és a cigaretta.
Újra éltem az életem, újra szenvedtem a pofonokat, az elhagyásokat, a szerelmet. Susan nem szólt közbe, csak töltött mikor úgy érezte innék. Cigit gyújtott mikor remegett a kezem. Szemével biztatott: nyílj meg, úgy könnyebb lesz. Ott azon az estén fordult újból az életem. Vallomásom könnyebbé tette szívem. Elveszett szerelmem sirattam, vagy magamat, már nem tudtam. De annyira jól esett végre egyszer kiadnom magamból minden gyötrelmet, keserűséget. Régen volt már hogy valakit önzetlenül érdekelt az ami velem történt. Azon az estén egy barátra leltem. Élet így válaszolt kérésemre. Egyik kezével elvett a másikkal adott.
Tudom, hogy a szerelem nélkül milyen az életem, most már azt is tudom, hogy vagy teljesen megkapjuk azt amit szeretnénk, a félmegoldás nem elég. Olyan nincs. A szeretett férfi soha nem lehet csak félig a tiéd, mert nem éred be vele. Vártam...vártam a telefont mert már tudtam a megoldást. Most már bármeddig várok, mert most már tudom, hogy úgyis újra fel fog hívni. Az élete része vagyok, úgy mint ő nekem. Ha ő is megvívja csatáját önmagával, akkor fog jelentkezni. És ez az idő már nincs messze. Boldog várakozás következett el az életemben. Messziről figyelve életét és mindig kezemben tartva a telefont.





Már tudatosan néztem azokat a műsorokat a tv-ben ahol ő szerepelt. Tényleg nagyon "híres" lett. Összeszorult szívvel drukkoltam minden fellépésért. Egy boldog zenészt látott a nagyközönség, de számomra volt valami a szemében. Egy ismert kifejezés, ami mély szomorúságot mutatott. Nem tudtam, mi lehet az, mi készteti erre a szomorúságra. Akkor azt hittem semmi oka nem lehet rá. Családja van, gyerek, szerető feleség, mi hiányozhat neki, ami miatt ennyire szomorú? Majd ezt is elmeséli egyszer, ha már visszataláltunk egymáshoz.
Most már hogy lehullt az Susannal a köztünk lévő fal, már sokkal vagy teljesen őszinte tudtam lenni. Mélyítette barátságunkat az is, hogy nála dolgoztam és rengeteget segítettem neki. Társa lettem az üzletben. Egy vendéglátó egységet vittünk. Egyre jobban összekovácsolt bennünket a barátság. Vele megtudtam beszélni a Jorgossal való minden bánatom és csekélyke örömöm.
Számára hihetetlen dolog, hogy két ember, aki egyszer ennyire szerette egymást, ennyi idő után is egymásra tud találni. Azt mondta, hogy ilyen csak a regényekben van. Én csak mosolyogtam rajta, ugyan hol vagyunk mi attól. Igaz, hogy szívemben már csitult a vihar, de tudtam, hogy csak ideglenesen. Vékony jégen jártam, borzongtam ha rá gondoltam. És mégis csak vártam...vártam a telefonját. Fél év telet el, mi az a tizenhat évhez képest.
Az élet megint jelentkezett. Nem engedi, csak olyan könnyen a boldogságot.
Susan vette észre az újságban, hogy tőlünk nem messze az egyik városban, egy ugyan olyan nevű zenekar zenél, nem ő az? Csak rá pillantottam és rögtön láttam hogy, igen ez ő.
Itt van tőlem nem messze és nem szólt. Kért Susan, hogy menjünk el és hallgassuk meg. De nem tudtam rá figyelni, csak azon gondolkodtam miért nem hívott? Nem akarja hogy ott legyek, nem akar látni, beszélni velem? Ezer kérdés kavargott bennem, merjek elmenni, merjek megint én lépni először? És ha elküld, ha nem áll velem szóba, ha tudomást se vesz arról, hogy ott vagyok? Ha akarta volna, hogy ott legyek akkor hívott volna. Ha nem áll velem szóba túl élem-e azt a csalódást? Kínoztam magam. Igen elmegyek, és ott leszek a koncertjén. Látnom kell, ha a szívem szakad meg akkor is. Vagy túl türelmetlen vagyok, várjak amíg ő hív? Ki adhat tanácsot, kihez fordulhatok, ki érti az én lelkemet?
Hát igent mondtam Susannak. Munka után indultunk, hamar odaértünk. Már javában tartott a koncert, beálltunk mi is a tömegbe. Felnézve a színpadra, ott volt, rám nézett...kicsit biccentett és játszott tovább. Körülnézve láttam, itt a családja, anyja, nővére, sógora. Erre nem számítottam, most már tudtam, hogy nem beszélhetek vele, hiába jöttem el, a családja előtt nem. Beletörődve hallgattam a zenét és megpróbáltam csak arra figyelni.
Behunytam a szemem és csak Jorgost hallottam, eltűnt a külvilág, csak a hangja volt mi fülembe zenélt. Bársonyos, mélyen zengő, bús dallamok, mik szálltak felém. Hallgatnám életem végéig. Lassan kúszik fel a lábujjaimból, végig a combomon, remegek és kúszik tovább testemen át egészen a tudatomig, és ott megpihenve lassan elindul lefelé. Elidőzik a szívemen, bekukkant a lelkembe, beköszön az életembe. Érzem ujjaim végén, ahogy vibrálva simogat, hallom ahogyan nagyon mélyről felszakad a régen eltemetett fájdalom. Hogy lehet, hogy ennyi év után se csitult szívemben a szerelem? Az elmúlt évek nem hogy enyhítették volna, hanem még fokozták azt amit már nem lehet.
Susan rángatott ki ebből a varázsból, szünet van. Felnézve a színpadra nem láttam Jorgost. Mikor újra megpillantottam, akkor ott állt előttem, nem szólt semmit, csak kitárta a karját és némán átölelt. Oly szorosan, mintha az élete függne tőle. Én se szóltam, már tudtam, hogy nekünk nem kellenek a szavak. Mi egymáshoz tartozunk, akármit is akar az élet, minket nem tud megtörni, nem tudjuk elhagyni egymást. Lehetnek olyan évek, amik elsodornak egymástól, de mindig megtaláljuk a másikat. Mert a szívünk örökre egybe forrt. Csókot lehelt rám és ment vissza zenélni.
Neked játszom Nica...hallgasd. Hallgatlak Jorgos, hisz a szívembe csak a te zenéd szól.
A koncert vége előtt szóltam Susannak menjünk. Nem akarom kellemetlen helyzetbe hozni a családja előtt. Szomorúan biccentettem neki és elindultunk haza, tudtam nem lehetek telhetetlen. Így is kockázatot vállalt azzal, hogy oda jött hozzám. Tudtam már hogy mért nem szólt a koncertről. A nővére szervezte meg neki és nagyon sokat veszekedtek miatta. És az utolsó pillanatig úgy volt, hogy a családja is elkíséri. Ezért nem szól.
Boldogság járta át egész valómat, igen kellek neki, úgy mint ő nekem. Már tudtam, hogy ezek után hívni fog. Jorgos az ölelésed nem hazudik, mint a szemed se. Én már túl vagyok azon, hogy magamnak hazudjak, és látom, hogy már te is eljutottál ide. Otthon mély édes álom várt, álmomban Jorgossal voltam. Három hét telet el és csörgött a telefonom. Hívott. Jönne le, találkozhatunk? Édes kérdés...édes felet. Hát persze, nagyon várom, hogy találkozzunk.
Azt hogy milyen csatát kell vívnia magával, akkor még nem tudtam. Csak sokkal később mesélte el. Nem számítottam rá, talán ha jobban érdeklődtem volna, de annyira nem akartam arról az életéről tudni.
Úgy időzítette a lejövetelt, hogy szabadnapomra esett. Mikor leért hívott, hol tudnánk találkozni? A házunktól nem messze volt a buszmegálló, oda beszéltük meg. Beszállva a kocsiba, megpuszilt és elindult. Nem kérdezte hova, csak ment. Mikor megérkeztünk, akkor vettem észre oda vitt, ahova annak idején annyiszor beültünk. Meddig érsz rá, hogy vagy, rendben van minden? Kérdések özönét tette fel. Mesélt arról, hogy a hét második felében kint játszik Osztrákban. Állandóan úton van.
Meddig bírod ezt a hajtást Jorgos? Ennyire nem lehet hajszolni az életet, mert megbosszulja magát. Szomorúan néztem rá, semmi boldogság nem volt a szemében, nem is bírta sokáig. Elmesélte, hogy az anyukája nem beszél vele, a nővére is irigy rá. Mesélte mennyire hiányzik neki az apukája, ki két éve halt meg. Igen tudom, olvastam az újságban és távolról ott voltam a temetésen. Nagyon sajnáltam, én is nagyon szerettem. Pillanat töredékéig felidéztük az apukáját. Fájó emlék, mint ahogy oly sok minden más is.
A legelső telefon óta szerettem volna megkérdezni, úgy éreztem, talán most feltehetem a számomra oly fontos kérdést. Jorgos megbántad az akkori döntésedet? Mélyen a szemembe nézett...valamilyen szinten igen és mégis nem. De erre nem lehet ilyen egyszerűen válaszolni.
Akkor úgy éreztem nem tehetek másként, és most se tudom, hogy mit tennék. Most örülök annak, hogy így vagyunk, nagyon hiányoztál, de neked is van egy életed és nekem is. Ennek kell örülnünk, ami van. Bevallom nem erre a válaszra számítottam, hogy milyenre azt én se tudtam. Csak éreztem, hogy szükségem van rá. Nagyon gyorsan megy az idő, ha együtt vagyunk. Lassan mennem kellett. Várt a családom. Nagyon nagy lelki erő kellett hozzá, hogy eltudjunk válni. Kimentünk a kocsihoz...adok neked valamit, szólt. Felnyitotta a csomagtartót és kivett belőle két CD-ét. Az enyémek, hallgasd meg őket. Adta oda, és ahogy rám nézett, már nem tudta türtőztetni magát, fölém hajolt és megcsókolt. Meglepett... vad...őrjítő...csók volt.
Döbbenten álltam egy pillanatig, de a következő percben már nem érdekelt semmi. Átadtam magam a vágyaimnak és vissza csókoltam. Testem életre kelt, Jorgos szorosan ölelt és egyre vadabbul csókolt. Lábaim elgyengültek, szívem a torkomba dobogott, ha nem tartott volna oly erősen, összecsuklok. De karjai tartottak, úgy mint hajdanán és én boldogan simultam hozzá.





Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
Regisztrált:
2008-07-16
Összes értékelés:
149
Időpont: 2010-02-15 10:54:41

válasz Arthemis (2010-02-13 20:15:18) üzenetére
Kedves Arthemis

Köszönetet a kitartásodért és azért, hogy ilyen hűségesen olvasol. Még van egy-két csavar benne. És akkor majd kíváncsi leszek rá, hogy az hogy fog tetszeni.
Szeretettel Liza
Alkotó
Regisztrált:
2008-07-16
Összes értékelés:
149
Időpont: 2010-02-15 10:52:32

válasz Finta Kata (2010-02-13 19:35:41) üzenetére
Kedves Kata

Hát igen az írói szabadság, és fantázia.
Nagyon fondorlatos tudomány. Jó benne kalandozni és csipegetni. Hogy valós vagy kitalált az hadd legyen egyenlőre az én titkom. Majd neked megírom priviben.
Köszönöm nagyon kedves szavaid.
Ölellek Liza
Szenior tag
Regisztrált:
2005-12-13
Összes értékelés:
1309
Időpont: 2010-02-13 20:15:18

Nehéz dilemma amiről írsz. Mit szabad megengedni a szerelemnek és mit nem...hol a határ. Be lehet-eezt tartani huzamosabb ideig...én nem tudnám.
Ilyen helyzetben amibe Jorgos került mikor döntenie kellett, azt hiszem nincs helyes út. Valamiről mindenképp le kell mondania, és mindenképp két embernek kell viselni a döntés következményeit.
Szenior tag
Finta Kata
Regisztrált:
2006-04-12
Összes értékelés:
12521
Időpont: 2010-02-13 19:35:41

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *

Kedves Elizavetta!

Ha mindez valóság, nem tudom, jó-e, vagy nem. Egyrészt gyönyörű, vad szerelem, másrést kemény fájdalom és a család miatt talán aggodalom, s lehet, hogy szégyenkezés. Szépen írod le az érzéseidet.
Úgye, mennyivel könnyebb, így átmásolva, mint itt begépelve? És alig akad benne hiba, elütés.
Egyet-kettőt kiemeltem, levélben megírom, hogy ki tudjad javítani. Azt hiszem, a javítást már meg tudod csinálni!? Ha nem, azt is megírom, hogy kell.
Gratulálok, nagyon szép és olvasmányos a történeted.

Szeretettel: Kata

Legutóbb történt

Marcsy bejegyzést írt a(z) Szivárgó lélek című alkotáshoz

Madár bejegyzést írt a(z) Szeretet című alkotáshoz

Madár bejegyzést írt a(z) Kék Hold című alkotáshoz

Madár bejegyzést írt a(z) A Gondolkodó című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Kóbor golyó című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Holland hazugság 17. című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Támadás a kertből című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Támadás a kertből című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Holland hazugság 16. című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Pünkösd című alkotáshoz

pusztai alkotást töltött fel A jó öreg Rádi bácsi címmel a várólistára

gleam bejegyzést írt a(z) Szeretet című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Holland hazugság 17. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Holland hazugság 15. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Holland hazugság 14. című alkotáshoz

sailor alkotást töltött fel nem lettek aranyporosak a kezek címmel a várólistára

Kankalin bejegyzést írt a(z) Ha szállni vágysz című alkotáshoz

Tóni alkotást töltött fel Jókai Mór: Jóslat / Prognose címmel

pusztai bejegyzést írt a(z) Ha szállni vágysz című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Borúra derű című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Fűnyírás után című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) A Gondolkodó című alkotáshoz

ElizabethSuzanne alkotást töltött fel Pünkösd címmel a várólistára

gleam bejegyzést írt a(z) Szivárgó lélek című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Radnótiról - gyermekszemmel, őszintén című alkotáshoz

Marcsy bejegyzést írt a(z) Szürkenéma-ablakok című alkotáshoz

Marcsy bejegyzést írt a(z) Szivárgó lélek című alkotáshoz

Marcsy bejegyzést írt a(z) Szivárgó lélek című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel Támadás a kertből címmel a várólistára

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) Az öcsém, meg én című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Holland hazugság 17. című alkotáshoz

hundido bejegyzést írt a(z) Holland hazugság 17. című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Szivárgó lélek című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Szürkenéma-ablakok című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Szürkenéma-ablakok című alkotáshoz

Alkonyi felhő bejegyzést írt a(z) Szivárgó lélek című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Szivárgó lélek című alkotáshoz

Marcsy bejegyzést írt a(z) Szivárgó lélek című alkotáshoz

Marcsy bejegyzést írt a(z) Szivárgó lélek című alkotáshoz

Pecás alkotást töltött fel Májusi kertünkben címmel a várólistára

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2021 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)