A leszbikus lányok


Leütöm, le bizony. Mosolyog, vakarózik. Én közben haldoklom, egy óriáspók rág életem fonalán. Öt centi van már csak hátra. Nézze, mondja, elmeséltem már magának az esetemet a leszbikus lányokkal? Nem? Na akkor itt az ideje. Talán jobb kedvre derül bajtárs. Elvégre meghalni mosolyogva kell. Ez a két lány itt lakott a szomszéd városban Etheben. Két barátnő volt, de mintha két testvér lettek volna. Olcsó kis panziót béreltek a Via Sietén, tudja, az, az utca fut le a tengerpartra. Az ablakból le lehetett látni az öbölre, tudja, arra a részre, ahol a régi halászkikötő van. Voltam fenn náluk néhányszor. Most már úgy mesélem tovább, mintha nem velem történt volna. Pedig velem történt, vésse bele abba az ostoba fejébe.
A férfi felment egyszer a leszbikus lányokhoz. Dél volt, nagy volt a fullasztó meleg. Rosszkor érkezett, a lányok vendéget fogadtak éppen. A férfi a folyosón várakozott. Nem volt ott semmi, csak két ajtó. Az egyik ajtó a leszbikus lányoké volt, a másik egy másik lakóé. És volt egy ablak is, olyan magasan, hogy nem lehetett rajta csak az eget látni. A férfi megvárta, míg a lányok végeznek. Jó húsz percet várt. El akart már menni, már meg is fordult, hogy elinduljon, amikor váratlanul kinyílt az ajtó, és egy magas, kövér, ötven körüli nő lépett ki rajta. Hát ez nagyon jó volt, szólt hátra. Akinek szólt, és aki egy fél pillanattal később szintén kijött, kicsi, nyeszlett, alacsony nő volt. Mindkét nő elegánsan, úriasan volt felöltözve. A nagydarab selyemruhát viselt, diszkrétet, egyszínű, sötét anyagból, a másik dáma galambszürke kiskosztümben volt. A sovány megnyalta keskeny vértelen ajkát. Minden percét élveztem, lehelte, és fújt mint a macska. A férfi megvárta, hogy a hölgyek elmenjenek. Amikor eltűntek a fordulóban, megragadta a kilincset és benyitott. A leszbikus lányok még félig le voltak vetkőzve, illetve csak félig voltak felöltözve. Az egyiknek, aki barna volt a telt melle volt szabadon, a másiknak, aki szőke volt és karcsú, az alfele. Nem akarják kipróbálni férfival is, kérdezte a férfi a nőket. Nagyon jó lesz, mondta még. De, talán, habozott a barna. Esetleg, nem is tudom, szabódott a szőke. A férfi betette maga után az ajtót. Húsz percig csinálta a barnával, a szőke végignézte, aztán húsz percig csinálta a szőkével, amit a barna nézett végig. Nahát, nem jobb ez? kérdezte, amikor végzett. De igen, sokkal, lelkendezett a szőke. De, igen, sokkal, de sokkal jobb, áradozott a barna. A férfi aztán elment, és feléje sem nézett többé annak a háznak. Na, pupák, mit gondol? Tudott valamit az, a lelkemadta történetbeli férfi, nem igaz?
Nézem az angyalt, vagyis Angyal Dezsőt. Óh, csak lenne annyi erőm, hogy felálljak és leüssem. Önelégülten mosolyog, veszi a kalapját. Távozni készül. Belép Adél, hozza az ágytálat. Hadd haljak meg végre. Hadd legyen már vége.