ÚJ HONLAPUNK IDE KATTINTVA ÉRHETŐ EL!

Fuldoklok a röhögéstől. Hahaha, hihihi hahaha. Nem biztos, hogy ezt a sztorit el bírom mondani. Van egy csaj a bólyaisok között, aki egy ideje már jó nálam, hahaha, és ö is csípi az én burámat. Lejárunk a sztrítre deszkázni. Még régen egyszer a polgármesteri hivatal lépcsőjén gyakoroltunk egyszer, és az egyik menet után odajött hozzám és azt kérdezte, hahaha, nem-e lenne-e kedved-e a korláton is kipróbálni? Na ebből tudtam meg, hogy bejövök neki. Csakhogy van azóta egy marha nagy poén. Mert valamelyik héten hozzánk csapódott a sztrítbalosok közül egy krapek. Muszáj röhögnöm a szitun, és azon, ami kijött belőle. Hahahahaha. Azóta hármasban lógunk. Persze ott vannak a többiek is, a Patkány, a Retek a Giliszta és a Mumus, de ők nem számítanak. A sztrítbalosok se számítanak, pedig végül is ők kezdtek el dumálni arról, hogy az Em ás a Ká összejöttek. Emnek mondjuk itt lenn a csajt, mer Emma a neve, és Kának Kálmánt, aki hozzánk csapódott a sztrítbalosok közül. Eleinte bosszantott a dolog, hogyne bosszantott volna. Hol van olyan csávó, kérdem én, akit ne bosszantana, ha azt mondják a csajáról, hogy összejött egy másik krapekkel? De aztán egyszer a kukáknál megláttam, hogy smárolnak, és fogdossák egymást, hahaha. Megviselt, mi tagadás, hihihi. Közbe lenn a sztríten meg nyomták tovább minden este a vakert kettejükről. Addig-addig ment körbe a rossz szöveg, hogy végül némi agytépést követően azt mondtam magamban, na Furkó-ferkó, most akkor itt szépen elég, ennek utána kell járni és a végére szépen pontot kell tenni. Nem bírom ki, hahaha, nem bírom ki, hehehe. Az elhatározást tett követte, nemes, nagyszerű tett. Elkaptam Emmet egy este a kukáknál. Először csak kotorásztunk ott frankón, találunk-e csikket, de később, ahogy idősbödött a sötét, bátorságot erőltettem magamra és nekiszegeztem a kérdést: mi van akkor most, bejön-e neki a nagy Ká, vagy nem jön be? Meglepődött, láttam, lehidalt egy pillanatra, de halál nyugodtan azt válaszolta aztán, hogy a nagy Ká neki csak egy haverja. Bejárnak a könyvtárba, mer a nagy Ká könyvbuzi, és ő is könyvbuzi, s ez a közös érdeklődés az alapja a kapcsolatuknak. Amikor idáig jutottunk, arra gondoltam, hogy most már akkor egy lendülettel aztat is megkérdezem, hogyan vagyunk mi egymással, én meg ő, minden rendbe van-e köztünk, vagy totál az ellenkezője, semmi sincsen rendbe? Minden rendbe, -biztosított, továbbra is az ő halálian nagy nyugalmával, és nézett rám hahaha, a háromig sem tudok számolni tekintetével. Na, akkor én még egyszer rákérdeztem, ne kárhoztasson senki. Tudnom kellett biztosra, hehehe, hihihi, de Em újra csak a tuti frankót közölte. Így ért véget az, az este, hahaha, hahaha az én megnyugvásommal. Otthon aztán vacsora után felmentem az MSN-re és beszéltem vele. Ecseteltem egy-két dolgot, hogy érezze bejön nálam. Azt is ecseteltem, hogy szerintem a nagy Ká egy görény, meg ilyesmi. Tökre aranyos volt, meg minden, jól eldumcsiztunk egészen addig a pontig, amíg a nagy Kára rá nem terelődött a szó. Akkor hirtelen kiszállt, azt se tudtam miért, álmos lett-e, vagy nem-e?
Másnap nem jött le a sztrítre, és az utána következő nap se jött le, pedig az péntek volt és pénteken mindenki le szokott. Már a rockerek is rákérdeztek, mi van vele, és ez nagy szó, mer a rockerek így direktbe soha nem kérdeznek rá semmire! Szombaton és vasárnap úgy hánykolódott a lelkem, mint a partra vetett hajó. Tudom, hogy ez nem túl jó hasonlat, de nem jut jobb az eszembe. Hétfőn se jött és hétfőn már nem bírtam tovább, odavonszoltam tetememet a lépcsőházukhoz és felszóltam kaputelefonon. Nagy merészség volt, mer nem tudhattam nem-e a faterja veszi-e fel, hahaha, aki aztán lejön és lerúgja az oldalam. De nem a fater vette fel, hanem Em. Beleszólt, mire én mondtam neki, hogy én vagyok. Erre azt mondta, hagyjam békén, kopjak le. Nem értettem, miért lelkesít. A "mi az ábra" című áriámra csak annyit mondott, hogy én, aki vagyok, egy gyalázatosan okádnivaló gennyláda vagyok, és még annyit, hogy hagyjam őt békén. Úgy fejbe vert, hogy ijedtemben eleresztettem a kaputelefon gombját, megszakítva ezzel a szépen fejlődő diskurzust. Másnap egész nap hívtam a mobilján, nem vette fel. Este felmentem az MSN-e, de ott se értem el, mert ő nem ment fel. Három napig hagytam aludni az ügyet, de aztán a negyedik nap az ördög újra odavitt a házukhoz. Feltelefonáltam. "Ne haragudj rám", mondtam, amikor beleszólt. "Biztos megbántottalak, de nem tudom, mivel bántottalak meg. Kérlek, bocsáss meg, akármi volt is az". "Menj a fenébe" -válaszolta. "Te vagy a legszemetebb csávó az összes deszkás között, de még a sztrítbalosoknál, vagy a rockereknél sincs hozzád fogható szemétláda, és különben is, tudd meg, nem a nagy Ká a görény, hanem te vagy a görény." Kattant a készülék, letette, hehehe.
Na, ezt követően nyolc hosszú napon keresztül kérőztem azon, mi is ez az egész. Miért mondta aztat nekem először, hogy a nagy Ká csak egy könyvbuzi, akivel a könyvtárba a verseket szokták izélgetni, és miért mondta ugyanakkor azt is, hogy velem meg minden tuti frankó, ha most meg aztat mondja, illetőleg állítja, hogy én vagyok a görény és nem a nagy Ká? Ez már olyan több ismeretlenes egyenlet volt, aminek nem tudtam felírni a képletét.
A kilencedik napon azonban megvilágosodtam, hahaha. Az ilyesmi általában a harmadik, vagy a hetedik nap szokott megtörténni. Nálam lassabban következett be. Em a nagy Kának a búráját bírja és nem az én búrámat! Engem csak etetett a szöveggel, meg mindennel. Leplezte, hahaha, nehogy kiderüljön. Ha kiderült volna, a faterja lerúgta volna a nagy Ká oldalát, teszem hozzá. He, he he, hihihi. Az Em faterja, tökre nem bírja deszkásokat. A sztrítbalosokat meg még kevésbé. És, ha valaki deszkás is, meg sztrítbalos is, az végképp elvágta magát nála.
És ez a megoldás, ez bizony, hahahahaha, hahaha. Bárki beláthatja, annyira logikus.
Hahaha, hehehe, hihihi. Tényleg nem lehet kibírni!