A három szűz


Meghalni nem olyan könnyű. Agóniám több mint egy hónapja tart. Vaságyon fekszem az ablakkal szemben. Kilátok az utcára, de csak a két keskeny dominóház között feszülő kötelet látom a száradó fehér-neműkkel, és az itáliai égbolt tenyérnyi darabkáját. Nyílik az ajtó, jön az angyal. Nem a halál angyala, bárcsak az jönne már! Ez az angyal az Angyal Dezső. Nem barát, nem ismerős. Miért jár be hozzám minden nap, fogalmam nincs. De jön, és jön egyre csak. Leül a rozzant asztal mellé, az egy szem székre. Tudom, nincs menekvés, végig kell hallgatnom ma is a bugyuta történetét.

A férfi a viale San Benedettón ment, tudja, az visz le a tengerpartra. Elérte az emelkedő tetejét, innen már egyenletesen lejt az utca és a házak előtt naphosszat kinn ülnek az emberek és beszélgetnek. Köszöngetett jobbra-balra, bon giorno, bon giorno és az emberek visszaköszöngettek, bon giorno signore, bon giorno. Elhagyta az utca végén a legszélső házat, lelépett a macskakőről a homokba. Egyenletes léptekkel haladt tovább a dűnék között A dűnék tetején és part felőli oldalukon hosszú szárú, gyér füvet lengetett a szél. Középen, a városka főutcájával szemben a dűnesor megszakad, itt lehetett átmenni a vízig. A férfi átment a túloldalra. Megállt, levette a kalapját. Szürke zsakettet viselt, fehér inget, sötét lila csokornyakkendővel. A lábán hegyes orrú lakcipő volt, ami, most, hogy átment a dűnék között, sárgásszürke lett a portól. Balkéz felől, a magasabbik dűne tövében három lány napozott. Bikini felsőjüket levetették, ez így volt akkoriban szokásban. A férfi odament hozzájuk, megállt felettük. Amikor árnyéka rávetődött az átjáróhoz legközelebb fekvő lányra, ez a lány felült, és szembefordult a férfivel. Nem jött zavarba, bár melleit elfedte a tenyerével. Bon giorno, mondta a férfi. Maga nagyon szép. Perfavore signore, válaszolta a szűzlány, s visszafeküdt, és a kezét elvette a melléről. A férfi leült a pléd szélére. Egy ideig semmiségekről beszélgettek, ahogy itt délen szokásban van, aztán a férfi megkérdezte az első szűzlányt, azt, aki a legközelebb feküdt hozzá, azt, aki az előbb a mellét eltakarta, akarja-e vele csinálni?
Nem uram, mondta a lány. Én még érintetlen vagyok.
Megkérdezte így hát a második szűz lányt, ő akarja-e?
Nem uram, én is érintetlen vagyok, mondta a középső lány.
A harmadik szűzlánytól ugyanezt a választ kapta a férfi: uram, uram, én még érintetlen vagyok!
Húsz percig csinálta ezután a férfi az első szűz lánnyal. Amikor végeztek, a lány azt mondta, hogy ilyen jót még nem élt át soha. Aztán húsz percig csinálta a második szűzzel, és az a lány is azt mondta, hogy ő se. Húsz percig csinálta aztán a harmadikkal is. Nem volt az teljesen húsz perc, inkább csak tizennyolc, vagy tizennyolc és fél. Amikor a végére értek, a férfi ettől a lánytól is megkérdezte, jó volt-e, élvezte-e? A harmadik lány gondolkodott, elemezte a helyzetet. Nem volt jó, mondta. Rossz volt, mondta. Nagyon, de nagyon rossz.
A férfi szemei rávillantak a harmadik lányra, majd elkalandoztak a dűnéken és a hullámokon. Türelmesen várt. Háta mögött a fűszálak lengtek, táncoltak a szélben. Nos? -kérdezte a férfi. Az igazat akarom hallani. A színtiszta igazságot. Va bene. Basta, mondta ekkor a harmadik lány. Ő volt a legszebb hármójuk közül. Sírt már ekkor, kövér könnycseppek gördültek végig piros-barna, napsütötte orcáján. Végtelenül jó volt. Mint a tenger. Mint a szél. Mint a napsütés. Mint maga az élet!

Angyal Dezső vigyorogva elégedetten néz rám, haldoklóra. Na, maga balfácán. Hát ehhez mit szól? Maga szerint ki volt a lila csokornyakkendős férfi?! Na ki?
Esküszöm, felkelek és nekimegyek. Fogok valamit, az ágytálat például, és leütöm vele. Miért kell ezt nap, mint nap eltűrnöm? Mikor jön már végre értem az igazi angyal?