HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Közös regény Emlékoldalak Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 5

Tagok összesen: 1949

Írás összesen: 52980

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

szilkati
2022-05-29 22:53:30

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: ThuanFeltöltés dátuma: 2010-06-13

A cella

Egyszer nyaralni voltam a városi nagymamánál. Azt hittem, hogy olyan lesz, mint mikor keresztapámmal töltöttem pár napot ugyan ebben a városban, csavargás egész nap , vidámpark, állatkert, fagyizás, sütizés.
De nem olyan volt.
Nagyanyám házmester volt, nem is nagyon mozdulhatott ki a házból napközben, mert bármikor jöhetett valaki, és a házmesternek otthon kellett lenni, hogy a csengő szavára kinyissa azt a kis ablakot a lakásajtón, ami olyan volt, mintha egy börtöncella kémlelő ablaka lenne, és megkérdezze a jövevény szándékét.
- nagyanyám abban az ablakban úgy is nézett ki mint valami börtönőr, saját maga börtönének az őre -.
A lakás kicsi és sötét volt, és nem állt másból mint egy "L" alakú szobából, az "L" körül ölette, a szobából nyíló fürdőszobából, aminek jellegzetes szagot adott a cigaretta füst, a szappan, és az olcsó arcszesz illatának keveréke, - nagyanyám csak nagyon ritkán kapcsolta fel a villanyt, neki elég volt az a szürke-barna homály, ami a házak között eltévedt, erejét vesztett napsugárból átszűrődött azon a dohányfüsttől megsárgult nejlonfüggönyön -,
Nagyapám minden reggel krákogva, köhögve az előzőnap rengeteg cigarettájától és borgőzétől, kikászálódott az ágyból, rágyújtott az első cigarettára, öltözött és elment otthonról. Legtöbbször csak ugyanígy másnap reggel láttam ismét, amint a fehér gatyás pipaszár lábak felegyensúlyozták az öreget az ágy szélére, valami érthetetlen nyelven mosolyogva morgott valamit maga elé. Mindig mosolygott, miközben magához beszélt, és a mondókája végen azt mondta, hogy "há". Sohasem tudtam meg, hogy ez mit jelentett, nagyanyámat kérdeztem, ő sem tudta - vagy csak nem akarta elmondani -.
Mindig vártam, hogy az öreg levigyen a pincébe, abba a jó kis műhelyébe, ahová már egyszer - talán tavaly - levitt. Csinált valamit, azt hiszem az aznapi boráért, és hogy nem lábatlankodjak és ne tegyek fel ostoba gyerek kérdéseket, hagyta, hogy egy ceruzabélnyi drótszálból mindenféle kanyarokat és íveket hajlítsak a satuval. De többet nem vitt oda, csak mint mindig maga elé morogva és "há"-zva, felöltözött és kisétált a cella ajtón. Soha nem mondta, hogy hová megy és hogy mikor jön. Talán a bánatát próbálta minden nap messzebbre vinni, azt, hogy az ital miatt a saját autószerelő műhelyben tulajból szerelővé süllyedt, aztán mikor már semmi nem mertek rábízni, már csak éppen hogy beengedték......
Unalmas nyaralás volt, nagyapám morgására felébredve, én is felkeltem, nagyanyám már a fürdőszoba és az előszoba ajtaja között a falnak nyomott nagy sötét, csipketerítős asztal mellett ült, és ölbe tett kézzel nézett csak maga elé várva, hogy történjen valami. De azon kívül, hogy néha becsöngetett valaki, semmi más nem történt. Nem is tudom, hogy hogyan tudta így leélni az életét.
Aprópénzt nyomott a kezembe és én lementem a sarki közértbe az aznapi reggelimért, friss kifliért, zacskós tejért vagy kakaóért és egy fél vajért. Nagyanyám nem jött velem soha, még első alkalommal se, neki a sarok már túl messze volt a lakástól.
Féltem is, hogy nem találok vissza.
E rövidke reggeli kaland és a kifli-tej után az unalom. Csak ültem egyik székről a másikra, néha fellapozva annak a pár képeskönyvnek a valamelyikét, amit otthonról hoztam.
Ha már végképp nem bírtam magammal, lekéredzkedtem a házaktól körülvett apró kis udvarra, ami ugyan olyan kicsit és sötét volt mint a szoba, a ház hátsó kijáratától egy keskeny murvás ösvény vezetett körbe benne, egy piros deszkás padhoz, aztán néhány lépésnyire egy másikhoz, és vissza az ajtóhoz. Egy fa, pár bokor és a fénytelenségben haldokló néhány virág próbált valamit idézni a természetből, de ez csak amolyan városi délibáb volt.
Itt sem lehet sok mindent csinálni, minden vizes volt, - majd minden éjjel esett talán az idő is próbált együtt érezni velem és belegondolva könnyekre fakadt -, csak ücsörögtem, valamelyik pad már megszáradt sarkán, hallgattam a városi rigók neszezését, veszekedését, a város sima moraját, vagy innen-onnan összeszedett, ablakon kihajigált gyufaszálakkal csíkokat húzgáltam a fal melletti járda víztócsaiból a már felszáradt betonra.
A nap fénypontja talán az volt, ha ebéd után, - az ebéd legtöbbször úgy kezdődött, hogy én ezt nem szeretem -, hogy nagyanyám leemelte a fürdőszoba ajtó sarkába ütött szögre akasztott kalitkát, és új "almot" raktunk újságpapírból a madár alá, inni enni adtunk neki.
A madár - egy kék színű hullámos papagáj - nem volt hálás, csak depressziósan ült az egyik üllőfán, néha megkoccintotta a kalitka tetejéről lelógó csengőt-tükröt, de azt sem magának, csak az ostobán vigyorogó pistukázó-gyurikázó közönségnek. Perverz ötlet az embertől, egy madarat ketrecbe zárni, csupán a maga gyönyörűségére, amiben az a szerencsétlen állat még ugrálni is alig tudott, nemhogy repülni. Egyszer egy óvatlan pillanatban kiszökött nagyanyám keze mellett a nyitott kalitka ajtón. Boldogan repkedett a szobában, a csillárról a függönykarnisra, onnan a nagy barna háromajtós szekrény tetejére, hogy a befőttek celofán hártyáin vészjeleket morzézzon tétova, totyogó lépteivel, aztán vissza, újra és újra. Talán valami kiutat keresett, ebből a félhomályos, kalitkás valóságból, de negyedóra repkedés után feladta, visszarepült a kalitkába, és szó nélkül tűrte, hogy nagyanyám mézes-ragadós hangján gügyögjön neki és rákattintsa az ajtót.
Talán majd legközelebb...gondolhatta a madár.
Az egyik délután aztán elmaradt ez a kis előadás, nagyanyám egy vödröt fogott, és elindultunk a szomszéd utcába jégért. Ez valami nagyon fontos dolog lehet, ha nagyanyám kimegy az utcára - gondoltam, de örültem is a kalandnak. Elballagtunk a szomszéd utcába, már jó páran vártak ott mindenféle vödrökkel, egy lovaskocsi mellett, szépen egymás mögött a sorukra várva.
A lovaskocsin egy nagy téglalap alakú bádogdoboz, aminek az oldalán sok-sok kis ajtó, fényes retesszel. Ezeket nyitogatta a jeges ember, mint valami vásári mutatványos, közben kurjongatva: "ITT A JEGES, ITT A JEGES..." és már lépett is a következő kuncsafthoz, az megmondta, hogy negyedet vagy felet, a jeges ember kinyitott egy újabb kis ajtót, kihúzott egy hatalmas, kocka alakú jégcsapot, óvatosan a tenyerére vette, és a másik kezében lévő tűhegyesre köszörült félkezes csákánnyal pont akkora darab jeget pattintott le tömbből, amekkorát kértek tőle, majd ugyan azzal a mozdulattal már bele is pottyantotta a legközelebbi vödörbe, tartotta a markát a vételárért, amit egy elegáns mozdulattal, félrehajtva a nagy bőrkötényén, eltüntetett a nadrágzsebében, és már lépett is tovább a következő vevőhöz, nem bajlódva a visszaadással, és kezdődött újra és újra ez a furcsa városi rítus.
Elképzelni nem tudtam, hogy ebben a nagy kapkodásban hogyan emlékezett a jeges ember arra, hogy melyik rekeszbe éppen mekkora jeget hagyott, de legtöbbször mindig egy olyan ajtót nyitott ki, ami mögött egy pont akkora jégdarab volt, ami éppen neki illetve a kuncsaftnak kellett. Ameddig vártunk a sorunkra, én elballagtam a közeli trafik kirakatához, és végig csodáltam a város filléres csecsebecséit, amik ha ugyan olyanok is voltak, mint abban a vidéki pályaudvar trafikjában, még is mások, színesebbek, szebbek, fényesebbek. S ha később jöttünkbe-menünkben arra jártunk, ott mindig meg kellett álljunk végignézni mindent az üveg mögött, akkor is, ha csak néhány órája jártunk ott utoljára.
( Néhány éve egy munka alkalmával jártam itt, a bolt még mindig ott volt a sarkon, még a vastagon zöldre mázolt drótrácsa is meg volt a kirakatnak, de már nem a régi trafik működött benne, hanem egy divatáru üzlet. Olyan volt, mint ha üres lenne, pedig nem volt az.)
Nagyanyám is sorra került, ő is megkapta a bőrkötényes fickótól, és mi is vittük a jegünket, ami minden lépésnél fordulva egyet a vödörben végigharangozta a hazafelé vezető utat a vödör repedt, fals hangján. Aztán másnap reggel anyám arca jelent meg egy csengetés után a börtönablakban és én megszabadultam....

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
Thuan
Regisztrált:
2010-05-26
Összes értékelés:
40
Időpont: 2010-06-27 12:11:46

válasz Phoenix (2010-06-26 19:39:28) üzenetére
Phoenix! Köszönöm! A történeteim nagyrészt személyes élmények alapján íródtak.
lala
Alkotó
Regisztrált:
2008-01-20
Összes értékelés:
491
Időpont: 2010-06-26 19:39:28

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Ez tényleg igaz történet? Nagyon jól megírtad. Olvasmányos és érdekfeszítő.
Gratula hozzá.

Üdv.: Phoenix

Legutóbb történt

Szabó András alkotást töltött fel A Minószi kultúra vallása a megfejtett szövegek alapján. címmel a várólistára

Kankalin alkotást töltött fel CS o d a V á r ó - (trilógia) címmel

Pecás alkotást töltött fel Felhőátvonulás címmel a várólistára

Pecás alkotást töltött fel Eljött a reggel címmel a várólistára

sailor bejegyzést írt a(z) Ártatlanok bűnhődése - 9# novella 1/2 című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Ártatlanok bűnhődése - 9# novella 1/2 című alkotáshoz

A. K. Mraz alkotást töltött fel Ártatlanok bűnhődése - 9# novella 1/2 címmel a várólistára

sailor bejegyzést írt a(z) ha a lelkesedés kihal című alkotáshoz

gleam bejegyzést írt a(z) ha a lelkesedés kihal című alkotáshoz

gleam bejegyzést írt a(z) ...ki tudja, hová című alkotáshoz

Pecás alkotást töltött fel Napnyugta címmel a várólistára

sailor bejegyzést írt a(z) Mindenhol nyomot hagyunk című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Mindenhol nyomot hagyunk című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Mindenhol nyomot hagyunk című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Mikor még című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel Csendélet címmel

Vári Zoltán Pál alkotást töltött fel Mindenhol nyomot hagyunk címmel a várólistára

sailor bejegyzést írt a(z) ha a lelkesedés kihal című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) ha a lelkesedés kihal című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) ha a lelkesedés kihal című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Érzés című alkotáshoz

Pecás alkotást töltött fel Balaton címmel a várólistára

ElizabethSuzanne alkotást töltött fel Érzés címmel a várólistára

Vári Zoltán Pál bejegyzést írt a(z) ha a lelkesedés kihal című alkotáshoz

Vári Zoltán Pál bejegyzést írt a(z) ha a lelkesedés kihal című alkotáshoz

Vári Zoltán Pál bejegyzést írt a(z) ha a lelkesedés kihal című alkotáshoz

Madár bejegyzést írt a(z) Reggel című alkotáshoz

hundido bejegyzést írt a(z) Nem értem a szüleimet című alkotáshoz

Pecás alkotást töltött fel Reggel címmel a várólistára

sailor bejegyzést írt a(z) Nem értem a szüleimet című alkotáshoz

hundido bejegyzést írt a(z) Nem értem a szüleimet című alkotáshoz

Klára bejegyzést írt a(z) Mikor még című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Telhetetlen című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Nagy találkozás című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) ha a lelkesedés kihal című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) ha a lelkesedés kihal című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Telhetetlen című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) megrekedve című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel Mikor még címmel

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2022