ÚJ HONLAPUNK IDE KATTINTVA ÉRHETŐ EL!

A meggondolatlan lány


Katona nóta:

"Isten veled tölténytáska
szurony meg a puska
én már többet nem pucollak
egyen meg a rozsda"


A miskolci Petőfi laktanya őrszázadának katonái menetgyakorlatot tartottak a várostól északkeletre futó országúton, a híres, hírhedt 02-esen. Kovács Imre főhadnagy az utat szegélyező eperfák egyike alatt állt árnyékba húzódva a nap gyilkos sugarai elől a 35 fokos kánikulában
-Díszlépés! -kiáltotta, amikor a század melléje ért. -Nótát!
Felemelkedtek a csizmák és az aszfaltra csattantak. Dübörögve verte az őrszázad a díszmenetet, bőven omlott a verejték a fiatal katona-arcokról, villogtak a szuronyok, egy ütemre verődtek a poshadt vízzel teli kulacsok, és a gázálarc lapos, nehéz oldaltáskái.
Egyszer csak váratlanul, alig hagyta el a század azt a helyet, ahol a főhadnagy ejtőzött, az egyik katona megingott, oldalra dőlt és néhány támolygó lépés megtétele után kihullott a sorból. Eltelt egy perc, és semmi nem történt. A század tovább masírozott, elhaladt a földön fekvő ember mellett.
-Szá-zad lépés, szá-zad állj! -kiáltotta a főhadnagy, majd észbe kapva, hogy a nóta most már, hogy a század megállt nem helyénvaló, még egy parancsot kiadott:
-Nóta állj!
A század pihegett és gőzölgött, ott ahol volt, két eperfa között az országúton. A főhadnagy elhagyta az árnyékos helyet, odament az elesett katonához, cöveket vert mellette.
-Hé, maga lusta disznó, izélje meg! Állásba föl!
Az ember a földön nem mozdult.
-Azt a cudar, fügefán virító semmirekellő kurafiját ennek az elkasszarintott világnak! -dühödött meg a főhadnagy. -Mit is mondtam én magának, izélje meg?! Nem azt mondtam magának, izélje meg, hogy állásba föl? Nem ez volt a parancs, maga tetves, anyaszomorító, sumák léhűtő?!
A katona meg se moccant.
-Meghalt, -mondta valaki a sorban hátul.
-Meghalt?! -Kovács Imre főhadnagy szoborrá dermedt. -Ki adott magának engedélyt arra, hogy pofázzon? Mondtam én magának egy szóval is, hogy pofázhat? Na, lépjen csak ki szépen, izélje meg! Egy embernek feküdj! Géppuskatűz jobbról! Géppuska tűz balról! Repülő!
A balfácán, pofázó katona, aki azt mondta az imént, hogy a másik katona, a bajtárs meghalt, jobbra vetődött, balra vetődött, majd a hátára fordult, hogy imitálja a tüzelést a nem létező repülőre.
-Most pofázzon, izélje meg -förmedt rá a főhadnagy. -Most mondja meg akkor nekem, hogy ki halt meg és miért!
Odavezényelt két katonát a földön fekvő test mellé, megparancsolta nekik, hogy állítsák talpra.
Hóna alá nyúltak, felállították a parancs szerint. Feje a mellére csuklott, lábai, mint a rongybaba lábai, lelógtak.
-Maguk hárman, -ordította a százados, -figyelem! Maguknak vigyázz-menet! De izéljék ám oda a lábukat, mert, ha nem izélik oda, én izélem meg magukat! Lépés, in-dulj!
Menetelt aztán a század. Elől a kettes oszlopba rendeződött katonák, mögöttük a triumvirátus. Két katona fogta izzadva, nyögve a harmadik társ holttestét, nótáztak és vágták a díszlépést. Nehéz volt a test, egyre lejjebb csúszott, eleinte csak a lábfejek vonszolódtak a porban, később a térdek is, majd lecsúszott a katona egészen. Akkor megálltak és elengedték.
Akkor azt mondta nekik a főhadnagy:
-Parancsmegtagadásért a Főutcára vágatom magukat, izéljék meg! Most akkor mit tegyünk?

A katona halálának megvoltak az előzményei. Ha ezek az előzmények nem lettek volna a katona talán ma is élne, szíve ma is dobogna.

Az előzmények a következők szerint foglalhatók össze. (Figyelem, itt jön a nő!):

Január 11-én Sümegi Elemér honvéd kimaradást kért és kapott vasárnap délutánra. Egy ideig egymagában kószált a Belvárosban, élvezte a szabadságot és a semmittevést. Aztán mást gondolt. Szomjas volt, betért hát a Szondy utca és a Kun Béla utca sarkán lévő sörözőbe, a Lila Orgonába. Ott találta a bajtársát Őz Gundulyt. Megittak együtt három korsó sört, amitől kezdték magukat jobban érezni. Bejött közben a helyiségbe két lány. Az egyik sovány volt, a másik kövér. Leültek a katonákkal szemközti asztalhoz és málnaszörpöt rendeltek. A sovány lánynak Végh Csalárdka volt a neve, a kövéret Bél Melindának hívták. Hogy, hogy igen, hogy, hogy nem Sümegi Elemér és Végh Csalárdka szemezni kezdtek egymással. Megkérdezte ekkor Őz Gunduly Sümegi Elemért:
"Mondd csak barétom, bejön neked az a lány?"
"Igen, be, nagyon is be" -mondta a katona.
Véletlenül e pillanatban a másik asztalnál a kövér lány is megkérdezte a barátnőjét, a sovány lányt:
"Figyúzz csak, mit is akarok, bejön neked ott, az a katona?
És a lány így válaszolt:
"Nem tudom, azt hiszem nem, de lehet, hogy igen, még nem gondolkoztam rajta."
Rámosolygott a katonára, a katona visszamosolygott és boldog volt aznap estig.

Január 18-án vasárnap a kis társaság újra összefutott a Lila Orgonában. Minden ugyan úgy játszódott le, mint egy héttel korábban. A fiúk sört ittak emennél az asztalnál, a lányok málnaszörpöt a másiknál. Ugyan úgy, mondom. Őz Gunduly most is megkérdezte Sümegi Elemért:"bejön neked az a lány?" és a katona megint tanúságot tett érzelmeiről: igen be, szerelmes vagyok be-le.
És Bél Melinda is megkérdezte Végh Csalárdkát: "na, akkor mi az ábra a katonával?" és a lány azt mondta: "fogalmam sincs róla, át kell még gondolnom".

Ezután rámosolygott a fiúra, és a fiú boldog volt aznap estig.

Egy héttel később megismétlődött az eset, és aztán minden héten minden ugyan így ismétlődött. Sümegi Elemér egyre szerelmesebb lett, és egyre boldogabb, Végh Csalárdka pedig egyre csak azt ismételgette barátnője kérdésére "bejön neked a katona?":
"Még nem tudom, még gondolkoznom kell rajta."
Így jött el a tavasz és így jött el a nyár.
Egy nyári vasárnap aztán azt mondta Sümegi Elemér a bajtársnak:
"Én most odamegyek hozzá barétom és megkérdezem tőle, akar-e velem randevúzni? Azt hiszem, bejövök neki."
Odament bemutatkozott és megkérdezte Végh Csalárdkát nem lenne-e kedve vele moziba menni.
"Nem tudom" -mondta a lány, "ezen még nem gondolkoztam". Rámosolygott a fiúra és a fiú visszamosolygott és boldog volt aznap estig.
Rá egy hétre megint megkérdezte, s aztán a következő héten megint.

Négy héten keresztül kitartóan érdeklődött, de a lány mindig azt mondta: "nem tudom, még át kell gondolnom" És mosolygott, és a katona nagyon, de nagyon boldog volt.
Az ötödik héten azonban azt mondta a lány: "ne gyere ide az asztalunkhoz állandóan, és ne zaklass állandóan" Ezt mondta aztán a hatodik és a hetedik héten is. Előtte azonban bíztatóan mosolygott, mint ahogy más vasárnapokon szokott mosolyogni.
Ekkor történt, hogy Bél Melinda megitta a szörpöt és nevetve dorgálta meg Végh Csalárdkát: "Hogy te milyen kis csaló vagy angyalom!"
A sovány lány is nevetett és jókedvűen tiltakozott: "nem vagyok csaló, csak egyszerűen nehéz eldöntenem mit tegyek ezzel a balfácán, kicsi, nagy, okos, buta katonával".
Sümegi Elemér aznap este rumot kért a sör mellé és beleöntötte. Három korsó sörbe, három deci rumot öntött. A bajtárs taxival vitte be a laktanyába éjfélkor, mert járni nem tudott. Másnap a század menetgyakorlaton volt a 02-esen. Húzta a fegyver a katona vállát, zsibbadt a bal karja. A lapocka és a gerinc között szúró fájdalom jelentkezett. Szédült, látása elhomályosodott. Tett még néhány támolygó lépést...aztán... elvágódott.
Sümegi Elemér már nem érezte, hogy talpra állítják és menetelnek vele.
Az már csak a testével történt.
Meghalt, mert szeretett.

Felemelő, nagyszerű dolog így élni, így halni. Ugye lányok, ugye asszonyok?