Összeláncolt hinták a játszótéren,
a kapun lakat, de játszol. Kérem
a kezed. Gyere, hadd vezesselek
befelé: meleg van. Remek gyerek

lehetnél, ha nem kódolnák beléd
az önsorsrontás megannyi jelét,
tiszteletet kivívó harcokat
a képzelt hatalomért. Karcolat

csak a gyermekév, ha visszanézed
majd kronologikus körképed
felnőttként...elsős kicsi gengszterek
lábai előtt gyengék fekszenek,

mert ütni már tudnak, mint a nagyok.
December. Karácsony. Kint s bent ragyog
a látszat. Rajzolnak ajándékot
a fa alá: mégsem találnék ott

semmi olyat, mi gyermeknek való:
nincs autó, baba vagy hintaló,
csak rács. Mögötte szomorú ember,
pálcikából: az apja. "De megver

anya, ha meglátja, mert ez titok!",
súgja. S ő az, kit én ma megszidok,
mert nem figyel. Nem kérdezem tőle
már, miért nem jött tegnap. Beszélőre

ment. Nyolc évesen. "Megölelhettem,
képzeld, és beszélgethettünk ketten,
de ne mondd el senkinek!" Tetvesen
jött iskolába. Azt a szert veszem

hetente -preventíve- már én is,
mert reggel az az "Andrea nénis"
puszi, hozzábújás nem maradhat
el holmi viszolygásból...alattad

a talaj tán már holnap kicsúszik,
de most figyelj, és számolj ma húszig,
s a betűket leírni, ezt tanuld
meg, csak ennyit! S ha majd az elvadult

otthonokból új vadhajtásokat
oszt a peremre szorult láncolat,
s meghalnak hatodikban, Dunába
csúszott autóban, más csak kába

fejjel olvassa, bulvárhír gyanánt,
hogy egy osztály az egyik angyalát
veszítette el...szépít az emlék,
persze, de az a gyermek még nemrég

itt ült az iskolában, az egyik
kis lázadóként. Talán a mennyig
jut... Kivernek pár ablakot naponta,
mert nem volt, aki fogta és karolta

volna őket otthon. A törzslapon
az anyja helyett kereszt, s egy barom
az apja, ki részegen rugdalja
délutánonként. Legeslegalja

ez a réteg, ahonnan ők jönnek,
s amelyik módszeresen öl meg
minden csíráztathatót, ami bennük
elvethető lehetne. Szeretjük

őket. Mást tenni nem nagyon lehet.
plántálni lelkükbe itt elveket
is csak addig, amíg falon belül
vannak. Ha kilépnek, úgyis elül

mindaz, ami majd ahhoz kellene,
hogy legyen gerince és jelleme,
mert jónak lenni itt már nem divat,
s nem talál helyet: jobbat, másikat.