A szerelvényeknek ragyogniuk kellett, -amíg a legapróbb foltocska felfedezhető volt a karos racsnin, az orrvereten, a bikákon, vagy a spannereken, addig nem ment a hajó.
Hámori Bandi a cokpitban állt, műértő szemmel vizsgálgatta a baloldali karos racsnit, amivel éppen akkor végeztem és így szólt:
-Testvér, nézd csak ott! Ott még kell egy kicsit!
A flanellel újra átdörgöltem az eloxált fémet.
-Most már jó?
-Most már jó, Testvér. Szeretlek Testvér.

Haldoklott a nyár, vége volt mindennek. Ha feltámadt a szél, a jegenyék tetejéről zörgő, száraz, papírvékony sárga levelek hullottak a mólóra. Berepültek a hajóra is, a SEREGHAJTÓ elkeskenyedő orrdekkje reggelente tele volt falevéllel. Semminek nem volt már értelme ezekben a napokban: nem jártunk focizni a mólóbeli társasággal, nem teniszeztünk, nem kocsmáztunk, nem verekedtünk, és nem csajoztunk. Egyes egyedül egyvalami maradt meg. A hajóval ki-kifutottunk még, ha fújt a szél. De ez is macerás volt. A Hámori Bandi megkötötte magát, nemcsak a szerelvényeknek kellett makulátlanul ragyogniuk, de problémát okozott, ha például a hajó nem volt eléggé lúvgierek, ilyenkor vissza kellett fordulnunk a mólóba, hogy aztán a tűző napon órákon keresztül állítgassuk az árbóc dőlésszögét.

Fénylett a racsni, a vitorlák be voltak készítve, indulhattunk volna. Nem igen értettem, miért nem indulunk már? A Hámori Bandi tétlenül állt a dekken, fél kezével az árbócnak támaszkodott a szokott, délceg pozitúrában, és felfelé nézett. Talán a sirályokat nézi? -kérdeztem magamtól. Értelmetlen kérdés volt. A Testvér soha nem nézte csak úgy a sirályokat, a sirályok kedvéért. Akart valamit most is, és én megálltam az orrkötéllel a kezemben és vártam, hogy kibökje végre.
-Dugnunk kéne még egy jót utoljára Testvér, -mondta a Testvér. -Szerezzünk két csajt a mólóról!
Elámultam e körtől. A mólóról? De hiszen a mólón már minden lányt megdugott a Hámori Bandi!
Értette, mit készülök mondani. Ó, mi nagyon sokszor kitaláltuk egymás gondolatát.

-Nem tudhatod Testvér, sosem tudhatod előre. Ha meg se próbálod, soha nem derül ki!

Sóhajtva követtem. Ez még egy utolsó penzum volt, a vezeklés lezárása. A jelenet, melyet eljátszani készültünk, mint egy százszor eljátszott színdarab űzött jelenete, az unalomig ismert volt.
Kibociztunk a sójára és elindultunk a VITUKI üvegépülete felé, a móló derekához, és onnan tovább előre, ahol a fiatal hársfák apró kerek árnyékában a közeli üdülők vendégei hűsöltek. Láttuk, és felismertük az ismerős lányokat, odaintettünk nekik és a lányok visszaintettek. Elhatoltunk a használaton kívüli viharágyú ferde csövéhez, de új lánnyal nem találkoztunk. Továbbmentünk a kicsi nádas mellett, melynek szélén a fekete, vízzel félig megtelt öreg halászladik ring az öböl vizén. És akkor elől, a móló kanyarulatánál a Hámori Bandi felfedezett valamit.
-Gyere Testvér, siessünk, Testvér! -ragadta meg a karomat.
Két lány volt ott elől a kanyarban. A mellvéden napoztak, az egyik háton feküdt a másik hason. Bőrük barna volt és fénylett a napolajtól.
-Szeva' kislány, -szólította meg a Hámori Bandi az egyiket, azt, aki a hátán feküdt, és éppen akkor nyitotta ki a szemét, amikor a Testvér árnyéka az arcára vetődött. Ez a lány szőke volt és hosszú haját lófarokba kötve viselte. Társa, aki hason feküdt, barna volt és rövid hajú.

-Szeva' kislány! -így szólt a Hámori Bandi és szép, égszínkék szemével ránézett a lányra. -Mit szólnál egy kis vitorlázáshoz?

Később, kinn a nyílt vízen leeresztettük a vásznakat, lehorgonyoztuk a hajót és fejeseket ugráltunk a dekkről. Volt rum a kabinban a lépcső alatt, megittuk.

-Napozzunk meztelenül, -mondta ekkor a Hámori Bandi, és kibújt kék úszónadrágjából.

-Én nem napozok meztelenül, -mondta a szőke nevetve. -Tiltja a vallásom.
-Én se, -mondta a barna, -az enyém is tiltja.

Rövid szünet állt be a társalgásban.

-Dugjunk akkor, -mondta a Hámori Bandi. -Azt nem tiltja a vallásod?

-Azt nem, -nevetett a szőke.
-Azt az enyém se, -nevetett a barna.

Most már ment minden, mint a karikacsapás.

-Én veled dugok itt fenn, -mondta a Hámori Bandi a szőkének, -te pedig, -mondta a barnának, dugj a Testvérrel a kabinban.

Kíváncsi voltam, mi lesz, melyik lány kivel akar dugni és hol?

-Nem lehetne fordítva? -kérdezte élcelődve a barna. -Én dugnék veled lent a kabinban, a Testvéred pedig a barátnőmmel idefenn. Hol jobb dugni egyébként szerinted, fenn, vagy lenn?

Napnyugtáig kinn voltunk a hajóval. Akali előtt hínármezőbe kerültünk, de a karcsú, nehéztestű hajó utat vágott a nyálkás növény-szövedékben. A SEREGHAJTÓ az aranyhíd elnyúló, rőt vörös, narancs és hupikék fodrain oldalozott be a mólóba. A jegenyefák tetejéről peregtek a könnyű kettes szélben a levelek. Elborították a móló gyökerektől púpos sétányát, és a sólya repedezett betonkövét. Ez volt azon a nyáron az utolsó dugás. Pocsék volt. Csak a Hámori Bandi dugott a szőkével, a barna velem hosszan huzakodott, de nem akart!