-Mi vagyunk a legjobbak, Testvér, -mondta a Hámori Bandi, -ezt jól jegyezd meg Testvér!

Ilonka néni büféje előtt ültünk színes napernyők alatt az üdülőben, az asztalkán sör, szalámis zsemle, a hamutartóban csikkek. Bakos Attila ment el mellettünk, vele volt a kajaklapátja, aztán feltűnt egy pillanatra a Naggyörgy Gyuri, nem szólt csak odaintett, és elslattyogott csattogós fapapucsában a csónakház felé.
A kajakosok jelenléte megnyugtatóan hatott az idegekre ezen a nyári délelőttön. Ha ők itt vannak és készülnek a vízre trenyálni, akkor biztosan nem fog esni. Megkérdeztük az öreg Dereghet is, pontosabban a Hámori Bandi kérdezte meg őt: "mit tetszik gondolni Józsi bácsi, lesz ma eső, Józsi bácsi?", és a vén huszár így felelt: "nem lesz édes fiam, mehettek evezni, vagy ahova akartok, mit bánom én".
Túl voltunk a reggeli trenyán, jól esett kortyolgatni a jéghideg Kőbányait. Futottunk kora reggel az országúton tizenhat kilométert, csináltunk négyszer hatvan fekvőtámaszt, háromszor húsz húzódzkodást, százötven felülést, és hetvenöt gyorsvágtát. A vezér Kjó Bélával és Jókhora Palival kicsit arrébb, a gyepes részen felállított kerti asztalnál a blattot verte: rablóultit játszottak nagy tétben. Ahogy odanéztem, éppen az üdülővezető kapott bele a talonba:

"Mit is tetszett mondani a Vezér kartársnak, passzott tetszett mondani? Én is passzot mondok, piros passzott, he, he, he!"

A vezér szigorú oldalpillantást vetett a közbeszólóra, mire Jókhora Pali elhallgatott és arca elé kapta a kártyáját.

"Jól jegyezd meg, amit az előbb mondtam Testvér!" -mondta a Hámori Bandi rám villantva égszínkék szemét. "Nagyon fontos. Én meg te nem viselkedhetünk úgy, mint két közönséges, hétköznapi ember. Ha a Simanyek Sanyi a tizennégyből száz fekvőtámaszt csinál, akkor neked Testvér, kétszázat kell, és ha a Pintér Döci három gólt lő a Pénzverdéseknek, akkor neked hatot kell. Érted, Testvér?"

A vezér visszavette a lapot és zárkózott, komoly képpel makk negyvenszáz ultit mondott. Ez lett a licit vége, mert sem az üdülővezető, sem a Kjó Béla nem tudott ennél többet mondani. Kjó Béla indult tök alsóval. Onnan, ahol ültem nem lehetett tudni, jó indulás-e, a tök alsós indulás. Jó indulás volt, ha a vezérnek kevés tökje volt, rossz, ha sok. Veronika jött az iroda felől, megállt Jókhora Pali háta mögött és az egyik kezét könnyedén rátette az üdülővezető vállára. A Testvér félig visszafordult a vessző-fonatú kerti székben, hosszú lábát lelógatta a karfán, hunyorgott és csúfondáros hangon rászólt az üdülővezetőre:

"Mondd csak Pali, te hogyan csinálod? Igaz az, hogy te már csak a nyelveddel csinálod?"

Jókhora Pali nem válaszolt, a lappal volt elfoglalva, a lány, Jókhora Pali szeretője azonban megfelelt a kérdésre:

"Igen, így van, a nyelvével csinálja, ha éppen tudni akarod. Hosszú, játékos nyelve van neki. Irtó finom."

Az üvegek kiürültek. Hámori Bandi elkérte a pénztárcámat, hozott még kettővel, és az öreg Dereghet is meghívta. A vén huszár nehezen állt kötélnek: "tudod édes fiam, hogy én délelőtt soha nem iszom!" -aztán nagy kegyesen mégis elfogyasztotta a sört, és aztán az utána következő kettővel is végzett. Karikába fújta a füstöt, belevágott valamelyik világháborús történetébe, de nekem már nem volt türelmem végighallgatni, és a Testvér is fészkelődni kezdett. Otthagytuk a vén huszárt a mondat közepén.

"Bocsánat Józsi bácsi, mennünk kell Józsi bácsi!"

Ilonka néni, észrevette, hogy távozni készülünk, kidugta szőke kontyos fejét a büfé ablakon:

"Fiúk, hahó, az utolsó három sört ki fogja kifizetni?"

"Én" -mondta a Hámori Bandi, és már vitte is a pénztárcámat és kifizette a söröket.

Hajóba szálltunk ezt követően, s feleveztünk Lupáig. A csárdában pacalt ettünk délidőben, nagyfröccsöt ittunk hozzá, a fröccs, köztudott, jobban megy a pacalhoz, mint a sör. Délután anyaszült meztelenül nyújtóztunk a homokpadon túloldalt a kis szigetecske partjánál, lábunkat hűvös nyelvével nyalta a Duna. Jó sokára két lány jött arra, portyakajakban. A Testvér megszólította az egyiket:

"Szeva' kislány, mondd csak, tudod te melyik sziget itt a Muszájsziget?"

Alkonyodott, amikor hazafelé indultunk, alacsonyan járt a nap a pilisi hegyek sötétkék filctollal megrajzolt kontúrjai felett. Korongja egyre nagyobb lett, egyre vörösebb, lassacskán kezdte átfesteni a sötétkéket mélyvörösre. Egyre lejjebb csúszott, s amikor elértük a hajóval Pünkösdfürdő vonalát, bezuhant a parton álló magas jegenyefák ágai közé, ott vergődött, mint egy foglyul ejtett kismadár.
Vacsorára Jókhora Pali meghívott minket hortobágyi húsos palacsintára. Én tizenkilencet ettem, a Testvér húszat. A sörnél tartottunk éppen, amikor nagyon fontos dolog történt. A Testvér keze fejével megtörölte a száját rám nézett és így szólt:

"Mi vagyunk a legjobbak, Testvér! Csak én még nálad is jobb vagyok. Ezt soha ne feledd el Testvér!"

Tudtam, hogy igaza van, nem vitatkoztam vele. Nyilvánvaló dolgokon nem érdemes vitatkozni. De...fárasztó, terhes feladat volt folyton folyvást a második legjobbnak lenni. Vívódásaimról nem tettem említést a Hámori Bandinak. Úgysem értette volna meg.