HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Közös regény Emlékoldalak Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 6

Online vendég: 62

Tagok összesen: 1923

Írás összesen: 51465

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

szilkati
2021-05-05 17:43:01

Szülinaposok
Reklám

Naturánia - Mantova F?szerolaj Spray
Prózai művek / egyéb
Szerző: ArkadyFeltöltés dátuma: 2010-08-11

Kutyák

Az egészről a naptárkészítők tehettek. Meg persze a szemetesek. Annak az évnek az elején január elseje ugyanis keddre esett, és kedd volt az a nap, amikor Szigetszentmiklóson minden héten elszállították a szemetet.
Minden héten... de nem azon a bizonyos héten...
Persze, meg lehet érteni a kukásokat, ők is éppen olyan emberek, mint bárki más. Ha már Karácsonykor dolgozniuk kellett, legalább egy nyugodt Szilvesztert szerettek volna, amikor nem kell korán kelniük.
Amikor 31-én délelőtt befejezték a szokásos útvonalat a kukásautó még nem telt meg - a hozzájuk tartozó települések lakói közül sokan elutaztak már a két ünnep között, hogy rokonaikkal, barátaikkal köszöntsék az újévet - így a szemetesek meghányták-vetették a dolgot és úgy döntöttek, hogy útba ejtik Szigetszentmiklóst is. Tapasztalatból tudták - legöregebb társuk már több mint tíz éve járta a környéket a nagy Mercédesszel - hogy sokan, főleg azok, akik elmennek bulizni, már ilyenkor kiteszik a kukájukat. Nem is tévedtek...

Kovács úr a kertben sétálgatott, hogy jobb legyen az étvágya az ebédhez, bár magyar embernek a töltöttkáposztához nem nagyon kell étvágy. Megeszi azt bizony bárhol, bármikor, még ha pulykacombból is van - még ha Bilagitot is kell utána bevennie... Igazából csak azt sajnálta, hogy a lábára szedett fájdalomcsillapítók miatt nem guríthat le utána egy korsó sört, vagy egy pohár borocskát...
A két kutya, a Liza nevű, majd tízéves szuka és Csoki, a néhány évvel fiatalabb kan, ott rohangált körülötte. Ha hideg is volt szerették a telet, ilyenkor végre senki nem szólt rájuk, hogy ne ugráljanak az ágyásokon, hiszen most nemhogy vetemény, de ágyások sem voltak; ősszel minden szépen fel lett ásva, ahogyan kell.
Gazdájuk az öreg diófát vizsgálgatva épp azon tűnődött nem e kellett volna jobban visszametszeni az ágakat, amikor meghallották a kukásautó jellegzetes hangját, ahogy üríti a kukákat.
Liza és Csoki már szaladtak is a kerítéshez - végre valami ugatni való!
Kovács úr meglepetten kapta a fejét az utca irányába. Egy pillanatra össze is zavarodott, hogy milyen nap is van. Nem ilyenkor kéne jönniük, csak holnap... Aztán utána gondolt, és úgy vélte igazuk van, a helyükben ő is ezt tenné...
Visszament a házba a kapukulcsért.
A szemetesek - az előbb már említett okok miatt - most gyorsabbak voltak, mint máskor. Mire az idős férfi kijött a házból - mert a feleségének persze, el kellet mondani, hogy mi történt - a Mercédesz már visszafelé tartott.
Így a nyugdíjas géplakatos sietve nyitotta a kaput és vitte ki a kukát, elfeledkezett arról, hogy a kutyákat beterelje a nekik elkerített kisebb udvarra, pedig máskor mindig úgy szokta, de most félt, hogy nyakán marad a szemét.
A szuka és a kan rögtön kihasználta a kínálkozó alkalmat és kirohantak az utcára, ott sokkal érdekesebb szagolni valók voltak, mint egy untig ismert kuka...
Ketten kétfelé rohantak. Liza nem ment messzire, csak két házzal arrébb, ahol rögtön le is állt "beszélgetni" az ott lakó tacskóval. Csoki azonban... egyenesen a közeli kereszteződés felé vette az irányt. Egy pillanatra megállt, beleszimatolt a levegőbe, aztán egy meglepett baö!-vel, és hegyénél csóvált farokkal, befordult a sarkon, és eltűnt szem elől.
Kovács úr csak akkor vette észre, hogy mi történt, amikor az idős kukás odaszólt neki, miközben elvitte a gyűjtőedényt:
- Bátyám, az ott nem a maga kutyája?
Az öreg arra nézett, amerre a másik intett a fejével és meg is látta a szukát.
- Hogy az a! Lizi, az anyád! - kiáltott rá, mire a kutya feléje fordult - Jössz ide, de rögtön! - és nyomatékul megpaskolta a térdét.
Liza még odavakkantott a tacskónak, aztán elindult.
- Gyere, kiskutyám! - hívta a gazdi, most már barátságosabban, és ahogy odaért hozzá megvakar-gatta a füle tövét. A nőstény egészen szorosan a lábához nyomta a fejét, és behunyt szemmel élvezte a becézgetést.
A kukások közben befejezték a dolgukat, és elmentek, az immár üres kuka ott állt Kovács úr mel-lett. A férfi megragadta, s betette a kapun belülre. Ekkor jött rá, hogy Csokit sehol sem látja. Nincs az udvarban, nincs az utcán. Hol lehet? Kiment a járda szélére és onnan is végig nézett, de hiába a kutya sehol...!
- Na, hát ez...! Liza, - pillantott a kapuban ülő szukára - nem láttad a Csokit?
Liza barátságosan, félre billentett fejjel visszanézett rá, amikor a nevén szólította, amikor pedig társa nevét hallotta ő is körbe tekintett, mintha csak azt mondaná: 'Csokit? De hisz az előbb még itt volt!'
- Csoki! Csoki! Kiskutyám, merre vagy? - hívta a kant gazdája, de semmi válasz, semmi mozgás. Embert sem látott, akitől érdeklődhetett volna.
"Na, most mit csináljak?" - vakarta a fejét tanácstalanul. Valami puhán a lábához ütődött. Lenézett, hát a Liza orra. Automatikusan lenyúlt és megsimogatta az állatot, de közben is az utcát leste, hátha előkerül a másik kutya. Aztán megállt a keze, eszébe jutott valami.
- Liza, Lizácska - guggolt le a szukához, két kezébe fogva a kutya fejét - te ismered a környéket, jobban, mint a Csoki - kezdte.
Liza érdeklődve nézett, hogy mi lesz ebből. A férfi folytatta:
- Eridj, keresd meg a Csokit! - a kutya bal pracliját a térdére tette - Menj utána és hozd haza! - fekete-fehér bundájú fejét a lábára fektette - Jó kutya vagy, Lizi! Hozd vissza a haverod!
A nőstény bánatosan tekintett fel rá. Az ő kutyalelke csupán annyit értett az egészből, hogy neki is el kell mennie, ha a Csoki nem kerül elő. Nem akarta itt hagyni a gazdikat. A férfi azonban továbbra is unszolta:
- Na, Lizi, segíts nekem! Keresd meg azt a kódorgót!
"Segíteni" - ezt Liza értette, sokszor segített már a gazdasszonyának, például gödröt ásni, amikor palántázott. Sóhajtva lezökkent a tappancsaira.
- Jól van, okos vagy! - mondta neki kedvesen Kovács úr, és megsimogatta a fejét. - Na, eridj! Keress, Lizikém! - s a szuka még egy pillantást vetve rá elindult a kan szagát követve. Az utcasarkon megállt, néhány pillanatig tűnődve, elgondolkodva szimatolt, aztán befordult a keresztutcába.
Az öreg megvárta, amíg eltűnik, majd a kaput nyitva hagyva bement, megragadta a kukát, és a helyére tette, a terasz lépcsője mellé. Komótosan visszaballagott a bejárathoz, kinézett, és mert nem látott senkit, ki is ment.
- Liza, Csoki! - kiáltotta a férfi és kezdett picit aggódni. Liza már vagy öt perce elment.
Fejét csóválva bezárta a kaput és elindult a kutya után. A sarkon ismét szétnézett, de egyik állatot sem látta. Hiába hívta őket, csupán azt érte el, hogy a többi kutya elkezdett ugatni. Amikor csönd lett, fülelt, hátha meghallja a hangjukat, vagy a karmos lábak rohanó zaját, de csak a település szokásos zajait hallotta. Az aggodalom egyre nőtt benne. Lehet, hogy bajuk esett? Végig ment a másik utcán, egészen a következő kereszteződésig, de semmi. Nem tudta, hogy mi tévő legyen. Csak egy ötlete volt, beül a kocsiba, és úgy próbálja megkeresni a két jószágot. A felesége nagyon fog haragudni, hogyha elvesznek. "És meg is fogom érdemelni..." - gondolta magában. Most már nem tűnt olyan jó ötletnek, hogy a Lizát a Csoki után küldte.
Visszaérve nem foglalkozott azzal, hogy bemelegítse a ©kodát és az is jól jött, hogy a délelőtti vásárlás után még nem állt be a garázsba; így hamarabb tudott indulni. Még mielőtt Erzsike kijön és megkérdi, hogy hova megy...
Kovács úrnak azonban nem volt szerencséje. Hiába járta be a környéket, egyik kutyát sem találta meg, sem akkor, sem később. Mert félórányi eredménytelen autózás után bizony hazament, s összeszedve bátorságát, elmondta Erzsikének, hogy mi történt. Ahogy számított rá, az asszony alaposan lehordta, kicsit össze is vesztek, aztán újra beültek a kocsiba és most már szinte az egész települést bejárták, de Lizának és Csokinak nem akadtak a nyomára. Szomorúan mentek haza...

Ők nem tudták, de tulajdonképpen csak a véletlenen múlt, hogy nem találkoztak a kutyákkal. Valahogy mindig elkerülték egymást.
Csoki, amikor kiért a sarokra, megérezte egy ismeretlen, és tüzelő szuka csábító illatát. Egyszerűen nem tudott neki ellenállni, ment az orra után. A nyom még friss volt, alig egy órás, volt rá esélye, hogy rátalál a "gazdájára".

Az üdítőket és söröket szállító fiatalember, aki Berta névre hallgató, fajtiszta ónémetjuhászával akkoriban erre sétált, igazán nem gondolhatta, hogy ekkora bajt okoz. A szuka előző nap kezdett tüzelni, és mert nem volt kire hagynia, és azt sem akarta, hogy egész nap egyedül legyen, - Berta, mint minden nő, ilyenkor a szokásosnál is jobban kívánta a becézgetést és a törődést - úgy vélte nincs abban semmi rossz, ha elhozza magával ez évi utolsó körútjára.
Már hazafelé tartottak, egyetlen üzlet sem volt hátra, de azért mindketten úgy érezték, rájuk fér egy kis pihenő. A fiatal férfi kicsit elgémberedett az ülésben, Berta pedig, aki egész eddig csendesen nézelődött és élvezte az utazást, az utolsó kilométereken már nyugtalanul fészkelődött, jelezve, hogy el kéne végeznie a dolgát.
Így hát, amint a kisbolt tulajdonosa és segédje elkezdték kipakolni a rekeszeket, Berta és gazdája elmentek, hogy járjanak egyet. A szuka gyorsan letudta a "kötelező" részt, utána már élvezettel szimatolt, szaglálódott és beszélgetett fajtársaival, és ahol csak lehetett, otthagyta a "névjegyét".
Egy ilyen kémiai üzenetre talált rá Csoki is, ezt kezdte követni, szinte a földet súroló orral, min-denről elfeledkezve és teljesen belekábulva a lehetőségekbe. Az üzenet egyértelmű volt: "Gyere, várlak!" - és Csoki ment, rohant; sőt, szinte repült...! Nem csoda, életében most először volt lehetősége becserkészni egy tüzelő szukát - Liza ivartalanítva lett - ezt az alkalmat nem szalaszthatta el... Ezért igazán nem lehet hibáztatni...

A furgon ott állt a kis üzlet előtt, a pakolást már befejezték, a fiatalember a közeli kocsmában ebédelt, Berta pedig az anyósülésen ücsörgött. Ő is megkapta a maga elemózsiáját, néhány kutyakeksz képében, most elégedetten nézelődött.
Csoki rögtön kiszúrta, ahogy kiért a térre. Csak ő lehet az a csodálatos szuka, aki az üzenetet hagyta és ezzel elrabolta a szívét. Milyen szépen és büszkén ül! És a szagnyomok egyenesen hozzá vezetnek...!
Kovács úr kutyája felnyüszített a boldogságtól, hogy végre rátalált vágyai tárgyára és az autóhoz szaladt. Mellső lábával ki akarta nyitni az ajtót, de az bizony egyrészt zárva volt, másrészt a kutyaláb nem erre lett tervezve. A kan méltatlankodva megugatta a makacs zárat. Aztán gondolt egyet, felágaskodott az ajtóra és hol nyüszögve, hol ugatva próbálta rávenni a szukát, hogy segítsen neki.
Berta először csak kíváncsian figyelt, mit akarhat a jó kiállású, izmos, barna szőrű kan, de amikor a résnyire nyitva hagyott ablakon át megcsapta Csoki szaga, ő is izgatott lett. Okos állat révén, hamar rájött, hogy mit kéne tennie, de a gazdája pont az ilyen esetekre gondolva zárta be a kocsit.
Most már mind a ketten ugattak. Berta még az ülésre is felállt, hátha le tudja nyomni az ablakot, de a mancsa sehogy se fért bele a résbe. A másik ajtó sem engedett, se kívülről, se belülről. Végül a szuka csalódottan és szomorúan nézett udvarlójára: ez a randi, úgy látszik, elmarad...
Csoki azonban nem olyan volt, aki könnyen feladja. Az anyjától örökölt rotweiler vér makaccsá tette. Először elölről, majd hátulról kerülte meg a furgont. A hátsó ajtónál elgondolkodva megállt. Ennek az ajtónak olyan kilincse van, mint a kazánház ajtónak otthon. Azt ki tudja nyitni... talán...?
A gondolatot tett követte. A kocsi oldalán megtámaszkodott az egyik mellső mancsával, a másikkal pedig lenyomta a kilincset... Elsőre lecsúszott a lába, de másodjára a zár engedett. Igen! Orral, manccsal, nehezen, de kinyitotta az ajtót és felugrott a furgon rakterébe. A felstócolt rekeszekre ügyet sem vetve előre rohant... és csalódottan vette észre, hogy még mindig el van vágva a szukától. A szagát - azt a bódító illatot - ugyan erősebben érzi, a hangját is hallja, de egy morogni való fal van kettőjük között. Visszaugatott, hogy nyugi, ki fog találni valamit és már ment is volna kifelé, amikor lépéseket hallott, ezért inkább lekushadt a rekeszek mögé.
Berta gazdája jött vissza. Oldalról és kissé hátulról közelített, így rögtön kiszúrta a nyitott ajtót. Furcsállotta a dolgot, úgy emlékezett, hogy becsukta. Lehet, hogy valami gyerkőc próbálkozott, de észrevette, hogy jön és elszaladt...? Mindenesetre óvatosan közelített, körbe-körbenézett, végig szemmel tartva a furgont, hátha lát valakit elrohanni.
Amikor odaért először kívülről vette szemügyre az ajtót, de semmi különöset nem látott. Hó nélküli, fagyos idő volt, így nem hagytak nyomot Csoki tappancsai. Aztán a férfi kinyitotta az ajtót és benézett a raktérbe. Ott sem tapasztalt változást, minden a helyén volt. Vállat vont, becsukta és be-zárta az ajtót, aztán előre ment és beült a kormány mögé.
Berta még mindig nyugtalan volt, hátra-hátrapislantott az elválasztó ablak felé.
Ő is hallotta az előbb a másik kutyát, és most kíváncsi lett volna, hogy ott van-e még. A szagát érezte... gazdája azonban láthatólag nem tudott semmiről.
- Na, mi van Berta - simogatta meg a kutya fejét a fiatalember - mitől vagy ilyen izgatott? Csak nem macskát láttál?
A "macska" szóra a szuka felugatott és... mintha halk nyüszítés jött volna válaszul hátulról.
- Jól van, jól van - mondta neki a gazdi, megragadva és kicsit megrángatva a szőrt pofája két olda-lán - majd otthon a szomszédét megkergetheted...
- Vauuú! - felelt Berta és orrát a férfiéhoz érintette. Az elnevette magát, megcsóválta a fejét, elen-gedte a kutyát és indított.

A haza úton mindkét kutya nyugodtan viselkedett. Berta úgy vélte, ha hazaérnek úgy is kiderül, hogy mi lett a kannal; ha elment, akkor elment, ha viszont ott van hátul... nos, akkor úgy sem tud hova menni... Nem igaz? Csoki azonban...!
Szegény Csoki! Halkan vinnyogott magának, hiszen ez nagy dilemma volt...! Nem mert ugatni, félt, hogy meghallják, kirakják, és akkor örökre elveszítheti ezt a szép szukát, de azt is érezte, hogy egyre messzebb és messzebb kerül a gazdáitól. Őket sem akarta elveszíteni, hisz szerette az öreget is és az asszonyt is, és most már azt sem bánta, hogy néhanap annyit pöröltek vele. De a szerelem, az szerelem! Így hát Csoki csöndben maradt, fejét lábaira hajtva feküdt a padlón és várta, hogy megérkezzenek, akárhova is mennek.

Körülbelül egy órányi autózás után érkeztek meg Szalkszentmártonba. A furgon egy öreg, kertes ház előtt állt meg, itt lakott Berta a gazdájával, már vagy egy éve. A ház valamikor a fiatalember nagyszüleié volt, most csak ők ketten éltek benne; a válás után Berta egykori gazdasszonya elköltö-zött az új férjéhez.
Ahogy kinyílt a kocsi ajtaja, Berta frissen, fürgén kiugrott, aztán egy nagyot nyújtózott, először a mellső, majd a hátsó lábait nyújtva. Beleszimatolt a levegőbe - igen, a szomszéd megint begyújtott - a hátsó ajtóhoz ügetett, és leült. Kíváncsian várta, hogy mi lesz. Gazdája nem értette, hogy mi ez a hirtelen támadt érdeklődés:
- Ide ment be a macska? - de a szukát hiába kérdezte, az csak nézett félre billentett fejjel. Végül még rá is ugatott, hogy nyissa már ki a furgon hátulját.
- Jól van, meglátjuk, mi van itt - mondta az ember és kinyitotta az ajtót.
Berta halkan nyüszített, de nem mozdult, odabentről sem hallatszott semmi nesz.
- Cicc, cicc! - szólt be a fiatalember, de nem jött válasz. Az az... Valami kaparó hang hallatszott, karmok kaparászása a padlón... Valamitől, ami jókora lehet...
"Ez nem macska!" - döntötte el magában a férfi és épp készült, hogy beszáll a furgonba, amikor Berta figyelmeztetőn felugatott, és válaszul egy barna szőrű, bozontos kutya zúdult ki az ajtón, majdnem ledöntve őt a lábáról.
Miután megálltak Csoki egy ideig csendben lapult, de mikor hallotta, hogy nyílik az ajtó tudta, hogy hátrányban lesz, ha a szuka gazdája bejön a raktérbe. Utálta, ha sarokba szorították; sajnos eddigi életében - mielőtt a nyugdíjas házaspárhoz került volna - volt már tapasztalata az emberi go-noszságról... És bár ez az ember nem tűnt gonosznak, úgy vélte a legjobb védekezés a támadás... Tökéletes időzítéssel, akkor ugrott, amikor a férfi a legvédtelenebb volt.
Amint földet ért megfordult és lábait megvetve, fejét kissé lesunyva és fogínyét felhúzva "farkas-szemet" nézett az emberrel és annak kutyájával. Nem morgott, mert a szuka barátságosan csóválta a farkát - tetszhetett neki a "belépője" - de nem járt tőle messze.
A fiatalember döbbenten és meglepetten pislogott:
- Hát te ki vagy? - kérdezte csodálkozva. Arról hallott már, hogy a kan héthatáron át követte a tüze-lő nőstényt, de hogy beszálljon érte egy kocsiba... Ez új volt... Meg se próbált az ismeretlen kutya közelébe menni, előbb tudni szerette volna, hogy mit szól hozzá Berta.
- Na, kislány - nézett a szukára - ilyen udvarlód se volt még...!
Berta visszanézett, aztán Csokira, aki még mindig harci pózban feszített, aztán megint a gazdira. Látszott rajta, hogy nem tudja, mit tegyen. Fegyelmezett, iskolázott kutya révén, jóváhagyás nélkül nem mert kezdeményezni, csak halkan vinnyogott.
- Na, jól van, eredj! - mondta a férfi mosolyogva.
A szuka rögtön talpra szökkent és farkcsóválva közelített a bátor kanhoz.
Csoki abbahagyta a vicsorgást és egy röpke orrdörzsölést és szagmintavételt követően ő is csóvál-ni kezdte a farkát. Ez után már minden simán ment. Alig egy perc múltán Csoki már Berta hátulját szimatolta, és ha rajta múlik történt volna több is, de a nőstény nem engedte. Nem volt ő olyan könnyűvérű...! Előbb egy kis udvarlás!
Gazdája egy darabig fejcsóválva nézte őket, aztán mikor úgy látta, hogy a két kutya jól ki jön egymással, odament hozzájuk. Óvatosan, hogy az idegen lássa, mit csinál, közelítette kezét az állat-hoz. A kan először bizalmatlanul elhúzta a fejét, de amikor látta, hogy nem akar semmi rosszat hagyta, hogy finoman megsimogassa.
- Jól van, öreg - mondta kedvesen a fiatalember - jól van... Hát most mi legyen veled...?
Végig futatta ujjait a nyakörvön, de nem talált semmilyen bilétát. Elgondolkodva simogatta a selymes bundát. Csak Szigetszentmiklóson szállhatott fel, most menjen vissza? Az plusz egy óra, és csak az út... a gazdáit megtalálni sokkal tovább tartana... Erre most nincs ideje, indulnia kell a fiá-ért, ez a hétvége az övé, nem fecsérelheti el. "Majd jövő héten..." - döntötte el. Csináltat néhány cédulát a központban az egyik lánnyal és kiragasztgatja Szentmiklóson. Amúgy pedig van még va-laki, akinek a véleménye számít:
- Te mit gondolsz, Berta? - simogatta meg a másik kutyát is - Maradjon a hétvégére?
A szuka válaszul fenekére zökkenve, vállát barátságosan a kan oldalához dörzsölte és neki dőlt. Csoki erre lehajtotta a fejét, kedveskedve a szájába vette Berta pofáját, aztán végignyalta.
- Úgy látom, nagy a szerelem - mondta nevetve a fiatalember - Azt hiszem, megkaptad az enge-délyt, haver...
Csoki valóban ott maradt, és nem csak a hétvégére... Az új keresztségben a Leó nevet kapta, és nyárra hat kiskutya boldog édesapja lett. Jól megvoltak Bertával, már alig-alig gondolt Kovács úrra és a feleségére...
És hogy miért maradt ott? Nos, amikor a fiatal férfi aznap délután elhozta a kisfiát, az ifjabb Tóni-nak annyira megtetszett a kutyapár, az, hogy lesznek majd kiskutyák, és a szülők együtt nevelik fel őket, hogy az apjának egyszerűen nem volt szíve megkeresni a kan gazdáit. A kisfiú épp hogy túlju-tott a válás okozta sokkon - pedig nem is volt olyan herce-hurca, mint máshol - nem akarta őt újra elszomorítani. Túl sok lett volna a hasonlóság az ő élete és a kutyáké között. Ha már az ő szülei elváltak, legalább a kölykökéi maradjanak együtt... és maradtak is, a kutyaéletkor végső határáig...



Na, de mi lett vajon szegény Lizával? Róla sem szabad elfeledkezni...
A fekete-fehér szuka követte Csoki nyomát egészen a térig, addig a helyig, ahol a furgon parkolt, ott azonban megszakadtak a nyomok. Társa illatát elnyomta az autó sokkal erősebb szaga. Liza leült és gondolkodóba esett. Úgy vélte, ez csak egyet jelenthet: Csoki valami ismeretlen okból beszállt a kocsiba. Kicsit furcsállotta, hiszen a kan még a gazdi autójába is csak hosszas könyörgésre szállt be, de hát ki tudja... még az is lehet, hogy ellopták?
Akárhogy is, tőle azt kérték, hogy keresse meg a Csokit, hát akkor megkeresi! És ha ehhez követ-nie kell az autó nyomát, hát... akkor követi...! Mást nem tehet, Csoki nélkül úgy se mer hazamen-ni... és különben is, bár a kan nem volt a kölyke, mégis egyfajta anyai felelősségérzet is munkálko-dott benne.
Sóhajtva talpra állt, még egyszer alaposan megszimatolta a furgon helyét, igyekezvén emlékezeté-be vésni a szagot, aztán elindult a lassan kihűlő nyomon, Szigethalom felé.
A Kis-Duna feletti hídon kissé félve ment át, az utána következő 51-es úttól pedig elsőre egyene-sen megrémült. Az a rengeteg erős, ismeretlen és kellemetlen szag...! És a zaj, ahogy elhúztak a kocsik! Egy jó ideig csak ücsörgött és győzködte magát, aztán összeszedte minden bátorságát és neki vágott. A furgon szaga persze így még tovább csökkent, és most már az autóktól is jobban kel-lett tartania. Senki nem figyelt fel a magányosan, lehajtott fejjel bandukoló kutyára.
Mire Dunavarsányba ért már kezdett alkonyodni, ő maga pedig kezdett fáradni. Szomjas is volt, meg éhes, és fázott. Szomorúan gondolt a kazánházra, ahova mindig bemehettek és összebújtak Csokival, és felrémlett előtte az edénye is, amiben az ételt szokta kapni. Most már megette volna azt a maradék főzeléket is, amit reggel elutasított...
Nem is figyelt az emberekre, akik szembe jöttek vele, vagy épp elmentek mellette. Ő egy kutyát keresett, ha pedig a gazdi utánuk jön, azt nem gyalog teszi. Csak akkor kapta fel a fejét, amikor mintha a nevét hallotta volna. Körbe nézett, és az egyik ház kapujánál észrevett egy idős nőt, az kiabált:
- Gizi! Gizi, gyere már! Ne várakoztass folyton!
- Jól van, jövök már! - válaszolt egy bakfis korú lány az artézi kútnál. Gyorsan elbúcsúzott a másik lánytól, felvette a lábainál álló vödröt és már ment is. Barátnője is épp ott akarta hagyni a kutat, amikor meglátta a lába közt csóválódó farokkal közeledő kutyát.
Liza megállt és alulról felfelé ránézett. A lánynak megesett rajta a szíve:
- Na, gyere... - mondta, és pumpálni kezdte a kutat.
Liza óvatosan közelített, aztán amint elindult a víz lefetyelni kezdett. Ügyes volt, nyaranta sokszor ivott a kerti csapról. Még egy pillantást vetett a lányra, aztán már ment is tovább, vissza se nézett. Hiszen dolga van.
Dunavarsány után újra az országút következett. A szélén poroszkált, egyre kevésbé érezte a furgon szagát, egyre kevesebb volt a reménye, hogy megtalálja Csokit. Szeretett volna visszafordulni, de a másik kutya nélkül nem mert hazamenni, nem akart szégyenben maradni a gazdái előtt.
Egy személyautó jött, hangra, kinézetre olyan, mint a gazdié. Liza reménykedve állt meg, fel is lépett az aszfaltra, de épp csak párat csóvált a farkával, már látta is, hogy tévedett: ez nem a gazdi... Az autós még rá is dudált, amitől a szuka riadtan ugrott hátrébb, és megugatta a modortalant.
Közben beesteledett. Liza lassan beért Áporka községbe.
Egyre jobban fázott és egyre éhesebb lett. Az éhséget még csak-csak elviselte, de a hideg nagyon kínozta. A feltámadó, metszően hűvös szél végül eldöntötte a dolgot. Lesz, ami lesz, ő bizony keres magának egy vackot éjszakára, majd reggel tovább keresi Csokit.
Az első keresztutcánál letért a főútról, és a járdán menve végig szimatolta a kerítések tövét. Ahol kutya szagot érzett, nem is próbálkozott, de ahol macskát ott sem; volt már dolga vérmes cirmossal.
A hetedik háznál a kerítés néhány léce hiányzott. Négylábú tulajdonost jelző szag sehol... Liza már furakodott is át a résen. Egy kicsit elhanyagolt, kopár udvarra jutott, csak néhány szál gaz ár-válkodott benne és... egy kutyaház... A szuka gondosan körbe szaglászta: úgy volt, ahogy elsőre gondolta, már rég nem lakott benne senki. Még se ment be, túl szem előtt lett volna annak, aki kijön a házból. Inkább a fáskamrába bújt, pont befért az ajtaja alatt. Száraz, szélvédett helynek bizonyult, ezért kényelmesen elhelyezkedett a fahasábok közt, összegömbölyödött, farkával betakarta az orrát és már aludt is.

Január elsején reggel özvegy Sulyokné, Vali néni bosszankodva vette észre, hogy elfogyott a tűzi-fa. Úgy látszik az éjszaka, amikor az éjféli tűzijáték felébresztette, többet rakott rá, mint gondolta. Sóhajtozva, nyögdécselve öltözködött, terebélyes testével alig tudott lehajolni, elvizesedett, meg-vastagodott lábai nehezen bírták a súlyát. Azért csak elkészült; ügyességét és erejét szívóssága és makacssága pótolta. Kabáttal azonban már nem vesződött, csak a kötött kendőjét kanyarította magá-ra, úgy indult a fáskamrába.
Liza felneszelt a botorkáló lábak zajára. Fejét lesunyva fülelt: a léptek egyre közeledtek, ráadásul éppen feléje... Nyugtalan volt, a nagy csinnadratta után nemrég aludt el újra, gyomra szinte hallha-tóan korgott.
Vali néni sokáig babrált a zárral, aztán, amikor az ajtó kinyílt egy kutyával találta magát szemközt. Ott feküdt a hasábok közt és rajtuk. Az öregasszony ijedten hőkölt hátra.
- Na, na! Hess! Hess, innen! - próbálta elriasztani, de az állat nem mozdult, csak nézett szomorká-san a nagy barna szemeivel. Egyáltalán nem tűnt ellenségesnek... inkább éhesnek. De mihez kezd-jen vele?
A szuka nem akart elmenni, érezte, hogy ez az idős nő voltaképp barátságos, talán elnyerheti a kegyeit, ha ő is az lesz... legalább egy kis ennivaló erejéig... Még mindig fekve csóválni kezdte a farkát, amivel sikerült is levernie magára néhány fahasábot. Riadtan ült fel és pillantott megbántot-tan a fadarabokra, aztán az asszonyra, hogy mit szól ügyetlenségéhez. Csak remélhette, hogy ezzel nem tett tönkre mindent. Az özvegy foghíjas mosolya kicsit meg is ijesztette, de a gesztus barátsá-gos volta mégis megnyugtatta.
Amikor a kutya felült Sulyokné jól látta, hogy az állat szuka. Nem akart újabb kutyát, - főleg nős-tényt nem - két éve, hogy elpusztult a Bogár, a kedves keverék puli, akkor megfogadta: nem lesz másik kutya! De azért el mégse zavarhatja...
- No, te szegény jószág - szólt Lizához - adok neked enni-inni, várj csak... - s összefogva magán a kendőt behajtotta az ajtót és visszaindult a házba.
Liza néhány percig türelmesen várt, de az öregasszony csak nem bukkant fel újra. Úgy döntött hát, hogy elébe megy. Orrával meglökte az ajtót, az könnyedén kinyílt és ő kiügetett a szabadba. Követ-te az emberszagot a házhoz, fel a tornácra, egészen a bejáratig. Ott aztán leült és megint csak várt. Hallotta odabentről az idős nő csoszogását, szöszmötölését, dohogását, ahogy edényekkel csöröm-pöl, ahogy vizet enged, ő pedig odakint csak várt és reménykedett.
Aztán nyílt az ajtó és megjelent az özvegy. Liza elhátrált, hogy ki tudjon jönni, otthon is mindig így csinálta. Sulyokné értékelte a figyelmességet:
- Látom, jó gazdáid voltak - jegyezte meg. Kijött a tornácra, akkurátusan becsukta az ajtót, csak aztán rakta le a kezében hozott, két egymásba tett tálat és a hóna alatt levő, vízzel teli műanyag pa-lackot a földre, a kutya elé.
A szuka érdeklődve figyelte, hogy mit csinál. A bádog tál üres volt, most víz került bele a palack-ból, a cseréptálban meg... kocsonya illatozott. Liza szűkölve megnyalta a száját, de nem nyúlt hoz-zá, hisz nem kapott rá engedélyt. Sóvárogva pillantott az asszonyra, aki értette, hogy miről van szó:
- Okos vagy és jól nevelt - dicsérte meg. "Mint a Bogár." - jutott az eszébe. Őt is szegény ura - isten nyugtassa, tavaly ment el - megtanította néhány vezényszóra. - Na, egyél! - mondta, és örömmel nézte, ahogy az állat pár lefetyelésnyi víz után neki áll a kocsonyának. - Egyél csak, nyu-godtan...
És Liza evett, boldogan nyelte a rezgős darabokat, és élvezettel rágta a porcos részeket - volt ben-ne bőven disznófül meg farok - észre sem vette, hogy jótevője visszament a házba.
Vali néni töprengve nézett körül a konyhában, valami az előbb felötlött benne.
- Lássuk csak, lássuk... - mormogta félhangosan, miközben bement a szobába. Ott újra körbe tekin-tett. - Azt hiszem... - tűnődött és megállt a nagy, kétajtós szekrény előtt - azt hiszem... - kitárta mindkét ajtaját és nehézkesen szuszogva lehajolt. A szekrény alján kotorászott a vasalóruha és a régi, foltnak való ágyneműhuzatok közt. Aztán keze rátalált arra, amit keresett. - Igen, ez lesz az... ennek kell lenni - jelentette ki magabiztosan. Kicsit kifújta magát, aztán neki veselkedett és a kupac legaljáról kiráncigált egy régi, ujjatlan bekecset.
Felegyenesedett, és az ablak felé tartva meggusztálta a kabátot. A birkairha már igencsak kopott és filcesedett volt, több helyütt hiányzott is a szőr, de nem számít. Amire szánja, arra pont jó lesz.
Visszament a konyhába, a bekecset lerakta a fásládára, magához vett egy stóc újságot, és jó vasta-gon leterítette a bejárati ajtó mögötti kis zugban. Erre tette rá férje régi ruhadarabját. Elrendezgette, szőrivel felfelé, majd hátra lépett és elégedetten szemügyre vette művét:
- Igen, pont jó... épp el fog férni... - Próbaképp kinyitotta az ajtót, a fekvőhely szépen elfért.
Liza, az evést befejezve, kíváncsian nézett fel: most mi következik?
- Na, gyere, te, Foltos...! - szólt neki az asszony - Gyere, csináltam neked helyet. Elalhatsz itt...
Liza - vagy most már inkább Foltos - óvatosan besomfordált. Mindent alaposan körbe szimatolt, jobbról balra haladva. Sulyokné nem sürgette, leült egy székre és figyelte. A körút végén a szuka elérkezett az ajtó mögötti zughoz. Szagmintát vett a birkabundáról - halványan érezte rajta az idős nő szagát - megtapogatta a jobb mellső lábával, aztán kérdőn pillantott az asszonyra.
Vali néni mosolygott: úgy látszik még se lesz egyedül, pedig nem akarta...
- Hát ez van...! - sóhajtott fel - A tiéd... - mondta a kutyának kedvesen - a te helyed...
Foltos megértette, odament hozzá, orrát a lábához dörzsölte, majd fejét az ölébe fektette. A nő megsimogatta a fekete-fehér tarka bundát:
- Jól van, Foltos... Jól megleszünk, nem igaz? Két öreglány...
Foltos nem felelt, csak nézett szép barna szemeivel. Kicsit szomorú volt még, a régi gazdái miatt, de érezte, hogy ez az ember is szeretni fogja. Hossz percekig így maradtak, amíg nem kezdett érez-hetően hűvösebb lenni.
Sulyokné nehézkesen felállt:
- Rakni kell a tűzre, különben megfázunk. - mondta és újra magára terítve kendőjét, indult fáért. Az ajtóhoz érve visszanézett a kutyára - Jössz, Foltos vagy maradsz?
Válaszul Foltos ráállt a szőrre, körbe forgott rajta párszor, aztán leheveredett. Még mindig fáradt-nak érezte magát. Maradni akart, és maradni is fog, döntötte el. Ám amikor kinyílt az ajtó, mégis felállt és az asszony után ment.
Új gazdát talált, és ez kötelességekkel is jár: vigyáznia kell rá...

Hát ez volt a kutyák története...
Mi? Hogy mi lett Kovácsékkal?
Nos, Kovács úr még sokáig kereste Lizát és Csokit. Az összes környező települést végig autózta, meg-megállt, kérdezősködött, de semmi eredménnyel sem járt. Napok múltán, az újév elején, Erzsi-kével végig látogatták a menhelyeket, még Budapestre is feljöttek, de hiába, a két kutya nem került elő. Végül, ha nehezen is, de belenyugodtak, hogy végleg elvesztek.
Tavasszal aztán egy vidéki kutya telepről elhoztak két másik kutyát. Csak egyet szerettek volna, de a nőstényt és a fiatal, szinte még kölyök kant nem lehetett egymástól elválasztani, nem bírták ki egymás nélkül - pedig ők sem voltak rokonok - így megint két kutya lett. Néhány hónap alatt meg-szokták a helyüket, megszerették az öregeket és, bár még időnként eszükbe jutott Liza és Csoki, azok is megszerették őket.

Így a történet, azt hiszem, mindenki számára jó véget ért.
Csokinak, vagyis Leónak, családja lett, amiről mindig is ábrándozott, Vali néni társat kapott Fol-tos, alias Liza személyében, Kovácsék két új kutyát, azok pedig új gazdikat.
És ennél többet senki sem kívánhat...

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
Regisztrált:
2011-08-17
Összes értékelés:
108
Időpont: 2011-10-12 23:21:02

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Arkady!

A kockák dobták ki nekem a kutyák történetét. Ha tudom, hogy ilyen szerencsés vagyok, biztosan lottóztam volna. Gyönyörű történet. Kár, hogy ennyi csak. Szívesen olvastam volna tovább. Akár reggelig is...

Köszönettel:

G.
Alkotó
Vesztergom Andrea
Regisztrált:
2010-06-27
Összes értékelés:
829
Időpont: 2010-08-12 01:05:28

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Tetszik, nagyon.
Azt gondolom, hogy alapvetően szomorú - hiszen, ha valaki családtagként szeret egy (két) kutyust, nemigen pótolhatja másik.
Az jó, hogy végül mindenki elégedett lett, de...kicsit fáj a szívem mindannyiukért.
Megérintett az írás.
Valóban jó.

Legutóbb történt

sailor bejegyzést írt a(z) nem lettek aranyporosak a kezek című alkotáshoz

Marcsy bejegyzést írt a(z) Grimbusz című alkotáshoz

egy a sok közül alkotást töltött fel Váratlan Vendég címmel a várólistára

Marcsy bejegyzést írt a(z) Szivárgó lélek című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) nem lettek aranyporosak a kezek című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Egy emlékezetes gyereknap című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) szeppuku című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) szeppuku című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Virág isten kezében című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Virág isten kezében című alkotáshoz

Madár alkotást töltött fel Az igazság van címmel a várólistára

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) A lajtorja 84. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) A lajtorja 83. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) A lajtorja 82. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Szivárgó lélek című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel szeppuku címmel a várólistára

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) verekedés című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) verekedés című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) verekedés című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) nem lettek aranyporosak a kezek című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) nem lettek aranyporosak a kezek című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Születésnapi parti a Csalafinta csalitosban című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Születésnapi parti a Csalafinta csalitosban című alkotáshoz

Marcsy bejegyzést írt a(z) Szivárgó lélek című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Holland hazugság 19. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) A lajtorja 81. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) A lajtorja 81. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) A lajtorja 79. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) A lajtorja 77. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) A lajtorja 76. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) A lajtorja 84. című alkotáshoz

hundido bejegyzést írt a(z) A lajtorja 84. című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Holland hazugság 14. című alkotáshoz

hundido bejegyzést írt a(z) Holland hazugság 19. című alkotáshoz

hundido bejegyzést írt a(z) Holland hazugság 18. című alkotáshoz

hundido bejegyzést írt a(z) Egy szülő panasza című alkotáshoz

ElizabethSuzanne alkotást töltött fel Születésnapi parti a Csalafinta csalitosban címmel a várólistára

sailor bejegyzést írt a(z) Egy emlékezetes gyereknap című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2021 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)