ÚJ HONLAPUNK IDE KATTINTVA ÉRHETŐ EL!

A férfi ott állt az egész falat betöltő panorámaablaknál és gyönyörködve nézte az alkonyi fényben fürdő tájat. A bíbor levelű fák szinte nyújtózni látszottak az utolsó napsugarak után, tövükben a sok kis színes virág már bezárta szirmait. Az állatok többsége lassacskán aludni tért, hiszen a közeledő éjszaka az emlősök ideje.
A szeme sarkából mozgást vett észre. Egy aprócska, sárga-fekete hüllő repült egyenesen az ablak felé. A férfi elmosolyodott. "A régi, kedves ismerős." - gondolta, miközben leguggolt az állatkát figyelve. Az, ahogy odaért, ügyes manőverrel lezökkent a keskeny ablakpárkányra és várakozva nézett nagy barátjára.
- A múlt héten még neki repültél az üvegnek vadászat közben - mondta a férfi elismerően és megkocogtatta az ablaktáblát. A kis szárnyas jószág fejét félre billentve figyelt, aztán kívülről ő is kopogtatott a csőrével, ugyanott, ahol belülről a férfi.
- Nagyon okos vagy a korodhoz képest - jött az újabb dicséret.
Ekkor a szoba mélyén megszólalt az intercom hívásjelzője.
- Tessék! - szólt hátra a férfi, még mindig a hüllővel évődve.
› Snúrr tanácsos, mindenki megérkezett ‹ hallotta a titkára hangját.
- Köszönöm, nemsokára ott leszek.
A hírközlő egy kattanással lezárt.
- Nos - hajolt egész közel az üveghez, - úgy tűnik mennem kell. De holnap újra találkozunk.
Ezzel felállt, és megérintette az ablak melletti panelt. Ahogy az üveg szépen, lassan elsötéte-dett, kis barátja még koppantott egy párat, aztán elrepült. A szoba fénye és melege el lett zár- va éjszakára a kinti világtól. Szükség volt erre, hogy ne repüljenek neki az ablaknak se a rova- rok, se az őket üldöző vadászok.
Snúrr az íróasztalhoz sétált. Felvette az összekészített dossziékat, egy pillanatra megállt, végig gondolta nem e hagyott ki valamit, aztán elhagyta a szobát.


Nem kellett messzire mennie, csak két emelettel lejjebb. Elgondolkodva lépkedett lefelé a sziklába vájt lépcsőkön. " Ötven éve! Milyen régen volt! Akkor kezdtem ökológusi pályámat, most pedig én vagyok a csoport vezetője." Az emeleti pihenőnél odabiccentett egy ismerősé-nek, aztán ment tovább. " Remélem, hamar döntésre jutunk, hiszen a szondák adatai eléggé egyértelműek."
Megállt az ajtó előtt, kihúzta magát és belépett.
Mindenki feléje fordult, ő pedig, amíg az asztalhoz ért, szemügyre vette őket.
Elsőnek persze Ichtyiát. A nő most is gyönyörű volt, aranyszínű nadrágja és felsője csak kihangsúlyozta pompás alakját. Egyenes háttal, büszkén kihúzva magát, ült a támla nélküli széken, arany és ezüst porral beszórt szárnyai összecsukva pihentek a hátán. Rákacsintott Snúrra.
A tanácsos beleborzongott az emlékekbe, "Azok az együtt töltött évek az Akadémián! Mindenki azt hitte, hogy mi leszünk az első pár, aki megtöri a hagyományt..." Ahogy azonban a lány szárnyai erősödni kezdtek, szó szerint magasabb régiókba vágyott, ahová már nem tudta követni. "Talán ha fordítva lett volna - mélázott szomorkásan, mialatt nekilátott szétosztani a dossziékat - együtt tudtunk volna repülni."
A meteorológusnő mellett Lensiss ült, az idős társadalombiológus. Ahogy csak tudta, összehúzta magát, jól látszott rajta, hogy a thermoruha, és a széke mellé állított fűtőtest ellenére is fázik. "Úgy tűnik igazak a hírek - töprengett Snúrr - szegény kisöregnek tényleg gond van a hőszabályozó rendszerével."
Megkerülve az asztal végét Velchorhoz ért. A geológust most is, mint mindig, leginkább az ennivaló érdekelte. Előre hajolva, nyelvét öltögetve szimatolta az asztal közepén álló, letakart cseréptálat.
- Tűszféreg... Tűszféreg... - motyogta izgatottan.
Snúrr nyelt egyet. A tűzférget ő is szerette, egy pillanaton múlt, hogy kiöltse a nyelvét, de szerencsére tudott uralkodni magán. Méltóságán aluli lett volna, ha megteszi. Ichtyia így is észrevette a megkezdett mozdulatot, s ahogy tekintetük összevillant, a nő szemében huncut fények gyúltak.
Zavarát leplezendő, a férfi Qanasshoz, a csoport egyetlen, az elevenszülőket képviselő tagjához lépett. Az ifjú csillagász nyugodtnak látszott, de a szék mögött ide-oda járó farka elárulta idegességét. Az utolsó izületre erősített, áttetsző kristályból készített dísztüskék a szivárvány minden színében verték vissza a fényt.
Snúrr megcsóválta a fejét. Sosem értette, hogy egy férfinak miért kell ily hivalkodó módon divatoznia. "Az ifjú Qanass túl komolyan veszi az udvarlási kézikönyveket. Szó szerint elkápráztatja a lányokat." - gondolta, miközben lerakta az utolsó irattartót is.
A helyéhez visszaérve végig nézett rajtuk, - "A cseréptál máris gazdára talált..."- állapította meg magában, majd belekezdett a mondókájába:
- Örülök, hogy mindnyájan itt vagytok...
- Remélem, nem hiába - szólt közbe Qanass.
- Hidd el - mondta csámcsogva Velchor, - ha Lensiss eljött, akkor biztos, hogy nem.
- Szóval... - próbált meg Snúrr nem tudomást venni a közbeszólásokról, - a szondák adatait kiértékelték. Úgy tűnik, hogy az asdamok nem fognak eljutni más bolygókra, még a saját naprendszerükön belül sem. Már nem lesz rá elég idejük...
- És az a robbanás? - vetette közbe Velchor. - Ami miatt az újabb szondákat küldtük?
- Igen - szólt Ichtyia is, az iratokba pillantva, - itt az áll, hogy térváltó hajó volt...
- De nem az asdamoké - jegyezte meg halkan Lensiss. - Eddigi fejlődésükből, figyelemre méltó eredményeik ellenére sem következik.
- Már okoztak néhány meglepetést - ellenkezett a nő.
- Persze - horkant fel Qanass, és kezével az asztalra csapott, - leginkább azzal, hogy a tények ellenére nem létezőnek tekintenek minket. - Karmai bántóan csikorogtak a kőlapon. - Egyál-talán, miért foglalkozunk velük...?!?
- Arról a bolygóról származunk mi is - próbálta őt csitítani Snúrr, - genetikailag rokonok va-gyunk...
- Rokonok! Na hiszen...! Úgy mondod, mintha egy fészekaljból keltetek volna ki...-dohogott az ifjú, de azért lassacskán lecsillapodott, pikkelyei újra a megszokott kék színben ragyogtak.
- Hmmm... az időjárási adatok nagyon furcsák - pillantott fel Ichtyia, aki a kis közjáték alatt elmélyülten tanulmányozta a kiértékelést. - Az utóbbi tíz évben, nekik tíz év, megnőtt az átlaghőmérséklet, erőteljesen olvad a sarki jég, így, ennek következtében megváltozott az uralkodó széljárás...
- És változott a geológiai aktivitás is - szúrta közbe a geológus, újabb adag tűzférget tömve a magába. - Qanass - folytatta teli szájjal, - mit gondolsz a tengely dőlésszögének imbolygásáról? Szerintem a két folyamat egymást erősíti.
A csillagász lesújtó pillantást vetett rá, de azért belenézett a saját dossziéjába. Rögtön látta, hogy a másik mire gondol.
- Azt hiszem, igazad van. A precesszió nagyobb lett... vagyis tavasszal és ősszel a mérsékelt égövben hatalmas légtömegek próbálják utolérni a saját szélességi körüket. - felnézett, függőleges pupillája egész összeszűkült, ahogy tekintete elrévedt - Óriási viharok lehetnek...
- És áradások - tette hozzá csendben Ichtyia.
- Mindez pedig többszörösen visszahat a társadalomra, amely az előidézője ezen eseményeknek - összegezte az öreg, és nagyot kortyolt a bögréjében levő forró italból.
- A folyamatosság elve szerint ezek az események, ha nem is ilyen intenzíven, de mindenképp bekövetkeztek volna - jegyezte meg Snúrr. - Hiszen minden élő bolygó állandóan változik.
- Hát persze - hajolt előre Lensiss, - de egy fejlett társadalomnak lassítania kéne a folyamatot, nem pedig gyorsítani - mondta olyan hangnemben, mintha csak előadást tartana.
- De csak akkor, ha már felismerték - vitatkozott a tanácsos.
- Erről beszélek én is - bólogatott a társadalom biológus. - Még nem jöttek rá...
- Ezt nem hiszem el - fordult felé döbbenten Ichtyia. - Láttam a tudományos műsoraikat... Jó, nem mondják ki nyíltan, de azért ott van benne az igazság, rá lehet jönni...
- Bizonyára jó néhányan rá is jöttek - jegyezte meg Velchor. - Hiszen ahogyan mondtad, sok mindenben rendkívül tehetségesek.
- Azonban, majdnem az összes vallásukban, a Káoszt a Gonosszal azonosítják - mutatott rá Lensiss. - Ahhoz, hogy ez megváltozzon sokuknak kéne kijutnia a világűrbe, hiszen az új faj- ta gondolkodás csak ott tud kialakulni, távol a bolygótól. Ez azonban egy hosszú és fáradsá-gos folyamat. Ti, itt mindnyájan - nézett végig társain, - jól tudjátok, hogy még most is van-nak társadalmunkban olyanok, akik nehezen fogadják el, hogy bizonyos dolgokat nem lehet megmagyarázni, hogy hagyni kell, hogy megtörténjenek, úgy, ahogy történnek. - Szünetet tartott, kortyolt az italából, de senki nem szólt közbe. Még Velchor sem, pedig még az evést is abbahagyta. Türelmesen vártak, hogy az öreg tudós összeszedje a gondolatait és folytassa:
- Az asdamok pedig még csak az út elején tartanak, jónéhány, már több ezer éve meg lévő eszmerendszerük ellenére. És most, ahogy a tanácsos is mondta, már nincs elég idejük. A mind számban, mind erősségben fokozódó természeti katasztrófák miatt, egyre szűkülő erőforrásaikat ezek hatásainak kivédésére használják majd, nem pedig űrutazásra. Nem fognak tudni előre menekülni, mint mi, annak idején.
- Nekünk sok szempontból szerencsénk volt - mondta csendesen Ichtyia. Látszott rajta, hogy mint tudóst, és mint nőt egyaránt megrendítették a hallottak. - A becsapódáskor már kolóniáink voltak a szomszédos bolygókon...
- És addigra megértettük, hogy a Káosz az Univerzum rendező elve - helyeselt töprengőn Qanass. - Tudjátok, nagyon fura, ahogy tudósaik és vezetőik a személyes ambícióikat az egész bolygó érdekei elé helyezik. Tudniuk kell, hogy nem helyes, amit tesznek, de még a csillagászaik sem elég bátrak, hogy kiálljanak a nyilvánosság elé.
- Így van ez... - bólogatott értően a geológus. - A csúcs felé vezető úton mindig az utolsó lépés a legnehezebb, nem igaz, Qanass? - incselkedett az ifjúval.
"Ez nyílt kihívás!" - lepődött meg Snúrr. Mindenki tudta, hogy Velchor korainak tartja ezt a kinevezést, de arra nem számítottak, hogy provokálni is fog. "Bár megteheti, a társadalmi szabályok megengedik." - gondolta hozzá, és ahogy körbe nézett látta, hogy mindnyájan lélegzet visszafojtva lesik a csillagász reakcióját; még maga a geológus is. Szerencsére Qanass rászolgált a bizalomra. Pikkelyei kivörösödtek ugyan, de egy szót sem szólt, csak kivicsorította méregfogait.
"Átment a vizsgán!" - könnyebbült meg a tanácsos. "Nem szívesen lettem volna döntőbíró."
A veszély elmúlt, de a társalgás elakadt. Segélykérőn nézett a jobb oldalt ülőkre. Ichtyia ocsúdott elsőnek:
- Inkább hagyják, hogy kollektív öngyilkosságot kövessen el az egész bolygó...!?!
- Kedvesem - fogta meg a kezét Lensiss, miközben Snúrra pillantott, - magának kell a legjobban tudnia, hogy néha nem az számít, amit néhányan tudnak és akarnak, hanem az, hogy a többség hogy áll a dologhoz.
A nő zavartan húzta vissza a kezét, "Vajon mennyit tudhat?"- villant bele a gondolat s belekapaszkodott az idős férfi szavaiba:
- Tehát nem öngyilkosok, csak tudatlanok...
- Úgy van!
- És akkor? - kötekedett Qanass, - Világosítsuk fel őket?
- Tulajdonképpen erről kell döntenünk - mondta Snúrr és érezte, hogy kiszárad a torka. Igazából azon járt az esze, amit Lensiss az imént mondott: "Lehet, hogy nem egészen Ichtyián múlott a döntés?"- de elhessegette a gondolatot, ráér ezzel később foglalkozni.
- Én személy szerint nem támogatom - jelentette ki. - Egy közvetlen beavatkozás, még ha nem is fedjük fel magunkat, túl nagy kockázattal járna. Az eredmény pedig, több mint kétséges.
- Szerintem is - foglalt állást a csillagász, - inkább nézzük meg a rendszer többi lakható bolygóját és holdját. Lássuk, ki léphet a helyükre!
Snúrr bólintott, és hozzáfűzte:
- Másik feladatunk megállapítani a jelenlegi változások mintázatát, hogy ebből kiindulva mo-dellezhessük az újonnan kialakuló ökoszisztémát.
- A dolog egyértelműnek látszik - kezdte a meteorológusnő, - a légkör metánnal és CO2-dal fog telítődni, a felszín kiszárad, mert a víz nagy része eltűnik...
- Illetve a talaj alá húzódik vissza - vette át a szót Velchor, és visszarakta az asztalra az üres cseréptálat. - A kéregmozgások több vulkán kitöréssel járnak majd... Sőt! - vetett egy pillan-tást az adatokra, - ez már el is kezdődött. Vagyis az asdamok és kultúrájuk ideje lejárt...
- Talán, ha lenne valami - mormogta maga elé Lensiss, - ami motiválhatná őket az összefogásra és arra, hogy másképp lássák a dogokat... Valami kényszerítő erő... - megrázta a fejét, és észre sem vette, hogy Qanass figyeli minden szavát - De nem, sajnos már valóban késő... Túl lassúak voltak, túl sokszor akadályozták kisebb csoportok érdekei a fejlődésüket... Semmit sem tehetünk értük...
- Akkor döntöttünk - szögezte le Snúrr. - Ichtyia? - nézett kérdőn a nőre.
Az asszony egyetértése jeleként óvatosan az asztalra csapott hajlékony farkával, három társa a földre koppantott a sajátjával. A tanácsos hasonlóképp nyugtázta a dolgot.
- Csoportjaink továbbra is együtt fognak működni. Qanass - fordult a legfiatalabbhoz,- közöld majd, hogy milyen és hány hajóra lesz szükséged.
- Ezt már most is megmondhatom - felelte amaz, és ruházatából elővett egy íróeszközt. Dossziéja belsejére feljegyzett valamit és Snúrr elé csúsztatta.
- Személyes felderítés egy anyahajóval és 5-6 felderítő egységgel - olvasta a másik hangosan.
- Amiből jó, ha 3-at, 4-et engedélyeznek - jegyezte meg nagyot nyújtózva Velchor.
Qanass úgy tett, mintha meg se hallotta volna, de azért bal szeme a geológus felé fordult.
- Rendben - mondta a tanácsos, - a Nagytanács elé terjesztem.
- Az illem megkívánná - szólalt meg Lensiss, - hogy részt vegyek a felderítésben, de már öreg vagyok egy ilyen úthoz. Helyettem két legjobb tanítványom küldöm.
- És én sem mehetek - állt fel mentegetőzve Ichtyia, - a legutóbbi rajzáskor kolóniaalapítási jogot kaptam... - és bájosan elhalványodtak halántékán a pikkelyek.
- Vagyis királynő leszel! - örvendezett Velchor - Gratulálok! Remélem, meghívsz a...
- Te velem jössz az asdamokhoz - hűtötte le a bosszús és nem túl lelkes csillagász. Aztán az ökológusra nézett:
- Még nem tudom - felelte Snúrr a kimondatlan kérdésre, - a Nagytanácsnak szüksége van rám, de felmenthetnek a kötelezettségeim alól. Akkor persze szívesen mennék... de addig még jó néhány hónap van. A gyűlésnek ezzel vége! További jó munkát!
Miközben a számítógéptől lekérte a tanácskozás jegyzőkönyvét látta, hogy Ichtyia felsegíti Lensisst, a másik kettő pedig épp elhagyja a helyiséget. Az archiválható műanyag lapot beletette Qanass dossziéjába, és ő is kiment.


Megint ott állt az ablaknál. Sötét volt a szobában is, de így se látott sokat, csak a csillagokat.
"Ott kint van valahol az asdamok bolygója. Milyen furcsa - töprengett, - a lakói közül legtöbben nem is sejtik, hogy mi fog történni velük."
- Örsz - mondta ki hangosan a bolygó nevét, az egyik, legáltalánosabban beszélt nyelvén.
"Akik tisztában vannak vele, azoknak a nagy részét nem érdekli, akiket pedig érdekel, azok nem tudnak, vagy nem akarnak tenni."
Gondolataiból egy érintés riasztotta fel, egy villás nyelv könnyű rebbenése a nyakán.
- Ichtyia - suttogta és megfordult. A nő ott állt előtte, s kissé "szárnyaszegetten" nézett rá. A csend megsűrűsödött közöttük.
- Van valami igazság abban, amit Lensiss mondott? - kérdezte végül a férfi.
Az asszony tanácstalanul széttárta kissé a szárnyait.
- Egy társadalombiológus sok hagyományt és mesét ismer - mondta, és próbált úgy tenni, mintha nem tudná, hogy mire célzott a másik. - Mindegyikben van valami igazság - és ismét a csönd, és a félreérthetetlen pikkelyhalványodás. Aztán újra megszólalt:
- Snúrr, egy ajánlatot szeretnék tenni neked - kezdte, s hogy a másik nem felelt, folytatta - Ha a Tanács felment, hozzám is jöhetnél.
Snúrr meg se mert szólalni. Félt bármit is mondana, az rosszul sülne el.
- A kolóniámnak szüksége lenne egy ökológusra.
A férfi megkönnyebbülten lazította el a farkát.
- A te népednek is sok kiváló szakembere van.
- De én téged akarlak - érintette meg a karját Ichtyia.
- Meg fogod őket sérteni... - próbált rá hatni a tanácsos.
- Nem érdekel! - vágott közbe az asszony, most már teljesen széttárva szárnyait. - Mint vezető azt választok munkatársamul, akit akarok. Örüljenek, hogy tojást rakok velük...!- és majd egy percen át berzenkedett, nyakán a haragtól egészen felfúvódtak a zsákocskák. Végül Snúrr elnevette magát.
- Semmit sem változtál - jegyezte meg, farkával gyengéden megpaskolva a nő lábát, mialatt a keze után nyúlt.
- Te sem - hagyta magát közelebb húzni Ichtyia. - Csak a pikkelyeid lettek sötétebbek...
Már egész közel álltak egymáshoz.
- Vajon... - kezdte tétován a nő, - ha nem jövünk el, akkor mi is kihaltunk volna...? Mint az asdamok?
- Valószínűleg - simított végig az arcán Snúrr - de eljöttünk és itt vagyunk...
- Igen - suttogta Ichtyia, - itt vagyunk...- és felsóhajtott, ahogy a férfi végre a karjába zárta.