Pete Acronvill vagyok a Philadelphia Flyers csatára. Életem a jég és a hoki, a tengerrel és a hajókkal, bár itt vannak a közelemben, nem sokat gondolok. Ellenben, egy idő óta élénken foglalkoztat az álmok világa. Rengeteg mindent elolvastam már ezzel kapcsolatosan, s annak ellenére, hogy a NET-re is gyakran felmegyek és kutakodom a témában, képtelen vagyok értelmezni, magyarázni azokat a különös álmokat, amelyek időről időre meglepnek.

Egyik visszatérő álmom, hogy súlytalan vagyok, és úgy szállok a levegőben, mint a szellemek. Mostanában kétszer is álmodtam ilyesmit. Egyszer azt, hogy teljes testi valómban, kétméteres termetemmel, s mind a száz kilómmal fellendültem a talajról, lebegtem, majd úsztam, s kezem, lábam óvatos mozgatásával kormányoztam magam a gyep felett. Olyan természetes volt, annyira egyszerű. Csodálkoztam, hogy a többiek, akik ott álltak a kertben, s szájtátva bámultak rám, nem követtek.
"Gyere" -mondtam a húgomnak, "lendülj te is fel, s próbálj úszni. Roppant egyszerű!" Nevetett, nemet intett, rázta a fejét. Meg se próbálta. És Thomas se próbálta ki, a húgom barátja, aki szintén ott volt. Ő nem nevetett, s inkább komor volt az arca, mint kétkedő.
Apám szigorúan rám szólt: "azonnal hagyd ezt abba!" s hadonászni kezdett a golfütőjével. Én meg csak repkedtem körbe-körbe, tetszőlegesen, könnyedén váltogatva az irányt és a magasságot.

Aztán, ez is friss, "repülős" álom, nemrég a nagyszoba légterében szálltam. Olyan pici voltam, mint egy bolha, sőt, a bolhánál is sokkal kisebb, s egész komplett, hosszú utazás volt számomra eljutni a nagyapám arany-keretbe foglalt képétől, a szoba másik oldalán álló könyvespolcig. Olyan volt a szoba légtere apróságomnak, mint egy utas-szállító óriásgép, egy 200 főt szállító jet számára a Csendes Óceán felett elterülő légtér! Nemrég álmodtam ezt a furcsa álmot, a Montreal Canadiens elleni meccs utáni éjszakán, a győzelmet követő kissé még borgőzös állapotban.
De az álmoknak nincs közük az alkoholhoz, hiszen, én, mint élsportoló, általában nem iszom, viszont józan állapotban is képes vagyok vad marhaságokat összeálmodni.

Elmesélem most legutóbbi álmomat. Azért mondom el, mert reménykedem, hogy valaki megfejti, és megírja, mit jelent. A sztori végén közzéteszem az E-mail címemet, oda várom a megfejtéseket.

Három-árbócos luxushajón voltam nagy társasággal. Egész lakosztályt bocsátottak rendelkezésemre, volt benne szalon, hálófülke, konyhasarok, és fürdőszoba, aranyozott káddal. A fedélzeten beszélgettünk sokan, -így kezdődött az álom. Arra nem emlékszem, miről folyt a szó, sőt, arra se kik voltak ott, egyetlen egy személyre emlékszem csak, egy lányra, arra a lányra, akit gyűlöltem. Mely okból gyűlöltem? Gőzöm nincs, nem derült ki. Randa volt, uncsi volt, beképzelt volt? Nem, nem, nem, egyik sem volt. A hangulat a tetőfokra hágott, nevetgéltünk, néztük a tengert, a hajó oldala mellett elrohanó hullám-tarajokat. Nagy szél fújt, szépen feszültek a vitorlák. Emily, a lány az egyik oldalon ült, én a másik oldalon, jó tíz méter távolság, székek, nyugágyak, s a benne ülők bronzbarna végtagjai választottak el minket egymástól. Folyt a beszéd híg sara. Néha odanéztem Emilyre, úgy vélem haragos, gyűlölködő volt a tekintetem, így kellett, hogy legyen!, ő észrevette, hogy nézem, s értetlenkedő, méltatlankodó pillantással nyugtázta az én pillantásomat. Zavart, hogy ott van, zavart, hogy észrevette, hogy nézem, s, hogy visszanézett! Egy idő után megelégeltem ezt az áldatlan állapotot, felkeltem a nyugágyból, nyújtóztam, s azt mondtam: "Na jó, most akkor megyek és megfürdök"
És, mentem is, lementem szépen a lakosztályomba bekapcsoltam a TV-t és folyatni kezdtem a vizet a kádba. Míg vártam, hogy megteljen, kiolvastam az újságot és megittam egy whiskyt. Erősen dőlt a hajó, nehéz volt egyenesen járni a szalon padlóján. Átmentem a fürdőszobába, s becsuktam magam mögött az ajtót. A kád érdekes konstrukció volt, úgy volt felszerelve, hogy a hosszanti tengelye körül el tudott fordulni, így akkor sem ömlött ki belőle a víz, amikor a hajó megdőlve haladt. Ledobtam a ruháimat, és vigyázva beleültem. Jól esett a finom forró víz. Isten tudja meddig lubickoltam, az álmokban az idő elég képlékeny valami, aztán megtörölköztem, fürdőköpenyt öltöttem daliás testemre és átmentem a hálóba, hogy kicsit lepihenjek.
Fütyörészve léptem be, de elakadt a lélegzetem odabenn, az ágyamon, a háttámlának támaszkodva, lábait felhúzva ott ült Emily!
Bolond dolog egy ilyen álom! Igen, bolond, mert semmiféle logika nincs benne. Én Emilyt gyűlöltem, és ő is gyűlölt engem. Legkevésbé se volt várható, hogy egyszer csak megjelenjen, s az ágyamra üljön. Odamentem hozzá, leültem az ágy szélére, és megcsókoltam a száját! Annak a lánynak a száját, akire rá se tudtam nézni! Nem csók volt, inkább csak szájra puszi, s ő ugyanígy válaszolt: szájra puszival. Az ajkai éppen csak egy picit nyíltak szét, egy icipicit. Gyors, szemérmes kis csók volt.
Kinn, a kerek kajütablak alatt fortyogva rohantak a hullámok. Emilyre néztem a csók után, a szemét kerestem. Látni akartam szemében a gyűlöletet, hogy én is gyűlölhessem. De olyan furcsa érzés fogott el, hogy! Ha nem gyűlöl, akkor én sem tudom tovább gyűlölni!
Nem tudtam a szemébe nézni, mert lehajtotta a fejét és a hajópadlót nézte oldalt.
"Kedves" -mondtam neki, "ide nézz rám, hadd lássam a szemed"
Lassan felemelte a fejét. Pillái nedvesek voltak egy könnycsepptől. Tekintete szomorú volt, kilátástalanság, és félelem tükröződött benne.
"Szeretlek" -mondtam neki. "Kívánlak. Légy az enyém"
Hozzáhajoltam, megérintettem a vállát, leomló szőkés-barna haját. Meg akartam újra csókolni, most már igazi csókkal, ahogy szeretők csókolóznak, de szelíden eltolt magától.
"Nem lehet."
"Miért nem Kedves?" -kérdeztem. "Látod, most már szeretjük egymást?!"
"Te népszerű vagy" -mondta. "Körülrajonganak a nők. Sok mindent beszélnek rólad...hogy senki mellett nem tartasz ki..."
"Igen, de ez nem számít" -mondtam erre én. "Én csak téged szeretlek"
Megint odahajoltam hozzá, ám ő megint csak a fejét rázta: "Nem."

"Nem" -mondta Emily az álomban a szemembe nézve. Nem volt harag, vagy gyűlölet a szemében, csak lemondás. És itt lett vége az álomnak, egy képpel se lett több! És én azóta is azon gondolkodom, honnan jön egy ilyen álom, s mi az értelme, hiszen például ilyen lányt, mint Emily, vagy csak hozzá hasonlót is, nem ismerek. Az ő alakja csak az álomvilágban létezik. De honnan jön rá az emberre az álomvilág, az ő összes fura, valóságosnak tűnő és mégis hihetetlen képével?

Ha valaki tudja a választ írjon nekem a peteflyers@tossmail.com e-mail címre.

Előre is köszönöm!