ÚJ HONLAPUNK IDE KATTINTVA ÉRHETŐ EL!

Már csak nyolcan vannak előttem. Haladunk! Remélem, nem ürül ki a tartály úgy, mint a múlt héten. Azt mondták, megjavították, egy darabig nem fog kilyukadni. Még szerencse, hogy nem nagyok az igényeink, tudunk takarékoskodni... Nem úgy, mint a szomszédunk. Orvost kellett hozzájuk hívni, most meg persze el vannak adósodva, hiszen maguknak csinál- ták a bajt.
Még hét... Ó, ez a szél! Szinte állandóan fúj! És ez a homok! Mindenhová bejut... Még a házakba is, pedig minden ablak a belső udvarra néz... Milyen praktikus is ez a porköpeny! Szorosabbra húzom magam körül... az arcomnál is... így ni! - nem lesz poros se hajam, se a ruhám ...
Emlékszem, nagyanyám mesélte, hogy gyerekkorában még a fejkendő viselését is tiltották. Vicces... Most minden nő ilyen földig érő köpenyt hord. Sőt! Lenn, délen állítólag az arcu- kat is eltakarják. Meg is értem. Nem csak a por, hanem a sós pára ellen is védekezniük kell; hogy a rovarokról ne is beszéljünk...
Na, még hat... aztán én jövök. Ni csak! Itt áll előttem az öreg... Hamar fog végezni, a múlt héten meghalt a felesége... Valahogy meg kell majd hálálnunk, hogy átengedte az ő adagját. Talán befogadhatnánk, akkor nem kell otthonba mennie, mert új feleséget nem hiszem, hogy talál magának... az ő korában...
Ha hazaérek Pierre előtt, felveszem a piros ruhámat... abban fogom várni...! Ennyit igazán megérdemel... Egész nap gürcöl az erőműben, tisztogatja a napelemtáblákat... De meg is becsülik érte... Az aksikkal, amiket miden hónapban feltölthet, nem kettő, hanem 3-4 órán át használhatjuk a monitort. A nővérem! Na, az bezzeg hűtőt vett...!! Nem jó neki a két agyag- korsó a nedves homokkal. Nem gondol a gyerekeikre, csak a maga kényelmére. Szerintem mi csináltuk jobban. Pierre meg én tévézünk, a két fiú netezhet, meg cseveghet a többiekkel... Meg is látszik rajtuk, okosak, mint a nap... Bár, hogy miért pont a nap, ezt nem egészen értem, amikor csak gyilkol és éget...
Már csak öt... De a srácok tényleg vihetik valamire... Talán még a Városba is bejuthatnak. - Azt mondják a közepén van egy acél torony, legalább kétszáz éves... vagy még régebbi, valami kiállításra épült... - Mert a kupola alá csak az Okosak és Tökéletesek kerülhetnek be! Én például hiába voltam szép... - a legszebb a faluban - azt mondták nagyon rosszak a foga- im: "... rossz géneket örökítenék..." Azért is választottam Pierre-t, nem a legszebb férfi, de erős, egészséges a fogsora... és még most is izmos - hajaj! - pedig már elmúlt negyven... És én is jól tartom magam... Hála a sterilitási programnak nem kellett több gyereket szülnöm. A múltkor jöttek a faluba valami pasasok, azt mondták, a kormány megnyomorított, elvették az önrendelkezési jogom, - nem is tudtam, hogy van olyanom - , de szüljenek ők hat gyereket, mint anyám... Én láttam mit szenvedett szegény... Hát nem sajnáltam azokat az alakokat, amikor a boltos kihívta a rendőröket...
Még négyen vannak! Ni csak! A bolond lány! Már megint kiugrál a sorból. Szegény anyja, már ezt sem bízhatja rá...! Hogyha feltűnik egy kocsi a város felől, - mint most is - azt hiszi, hogy hozzá jöttek... Várja, hogy visszajöjjön az a városbeli fiú, akitől tavaly teherbe esett. Persze... ahogy megszületett a gyerek, jött a Fajfelügyelet és elvitte a babát... Nem is cso-dálom, hogy valami elpattant benne...
Bár... az egyik overallos hasonlít arra a fiúra... egy kicsit... Nézd csak...! Kendőt és cipőt adnak szegény kis Babette-nek... Bele is bújik, amúgy mezítláb, és bukdácsol benne...A többiek mosolyognak meg nevetnek rajta. Ez igazán nem szép dolog...
Hoppá! Ezek ketten új töltőcsapot tesznek a másik kútra! Épp itt az ideje, hónapok óta hi- ányzik. Na... most kell nagyon figyelni... Ha a kút működni fog... Aha! Már mások is észre vették... Nem, nem várok... nem várhatok...!

Így ni! Itt most én vagyok az első! Tudom, rizikós, ha nem jön össze, mehetek vissza a sor végére... és akkor...
De a fiúk már végeztek is a szereléssel. Összenéznek, a kapcsolótáblánál álló megvonja a vállát és megnyomja a gombokat. A kút hörögve, remegve, zakatolva életre kel. Az, amelyik a töltőt fogja, várakozás teljesen rám néz.
Bólintok, és már tekerem is le a tetőt a kis kocsin levő, négy darab, 20 literes kanna egyiké- ről. A fiú beledugja a csapot, én pedig, szinte megbűvölten, figyelem, ahogy a tömlő megduz-
zad... és először csöpögve, majd lassan... egyre erősödő sugárban... folyni kezd... a VÍZ!!