A pap a fészer előtt állt kezében a szekercével, amikor meghallotta a kutyát. Valaki jött az ösvényen befele, nem látta ki az, a lugas belógó levelei eltakarták az érkezőt. Rászólt a kutyára: "Csiba te kuss", mire az állat elhallgatott, de a láncát tovább rángatta. Aztán a vendég kiért a szőlőből a kerekes-kút mellett lévő szabad területre. Egy férfi volt nyitott nyakú fehér ingben, koptatott farmerben, egy átlagos valaki, jó negyvenes. A pap a satupadra dobta a szekercét a hosszú, félig megfaragott rúd mellé és a vendég elé ment. Jó napot atyám, mondta az idegen. Isten hozta, mosolygott rá a pap. Ugye ön az, aki a találmány iránt érdeklődik? Jöjjön, megmutatom, miről van szó.
Igazából a mögöttem álló üzleti köröket érdekli, mondta a férfi. Ez lenne az?
Igen ez az, mondta a pap, és a satupad túlsó végében sarkain négy téglával kifeszített tervrajzra mutatott. Érdekes, mondta a férfi. Nagyon érdekes. És...mondja csak...nem akarom megbántani. Fog ez repülni?
Hogy fog-e?! A pap nevetett, és mutatóujját begörbítve hívogatólag intett neki. A fészerhez vezette a vendéget. A fészerben félhomályos sötétségben fél szárnyára dőlve törött repülőgép feküdt. Az orr rész teljesen össze volt roncsolódva, a túloldali nagy szárny középen kettétörött, a farok-rész tőből hiányzott.
De hisz, kiáltott fel az idegen, de hisz ez nem tudott repülni! Ez lezuhant!
Ez csak a kísérleti példány, mondta a pap, most már komoly, zárkózott arccal. Tudott repülni, azért zuhant csak le, mert biztonsági okokból a próbareptetésen nem ült benne pilóta. Egy szélroham felkapta. Nekiment egy fának.
Visszamentek a kertbe, helyet foglaltak az eperfa árnyékában elhelyezett asztalnál. Egy lány jött ki a szemközt lévő sövény mögül, nem volt rajta semmi. A lány magas volt és vékony, még talán a papnál is magasabb volt. Ahogy jött magas-sarkú papucscipőben a zöldelő, sárguló cirok-sövény felől, puha léptekkel, mint a macska, lágyan ringtak az emlői.
Drágám, mondta a pap a nőnek, amikor odaért, nem hozna ki nekünk egy kis bort, és egy kis harapnivalót?
A lány mosolygott, igent intett, megfordult és bement a házba.
A férfi utána nézett, aztán a papra nézett.
Ejha, mondta. Micsoda meglepetés ez itt atyám! Minek köszönhetem?
Ön semminek, mondta a pap. Nem érdekes.
A férfi egyfolytában a távozó lányt figyelte. Jó feszes kis fenék, röhigcsélt. Gratulálok atyám, irigylem atyám.
Nincs miért, mondta a pap. Ez nem az, aminek látszik.
Visszajött a lány, alpaka tálcát hozott a kezében, az alpaka tálcán kancsóban piros bor volt, a kancsó mellett poharak, szalonna, kenyér, két tányér, és evőeszközök voltak. Letette a tálcát az asztalra. Jó étvágyat kívánok, mondta kedves, udvarias, társaságbeli hangon.
Üljön ide maga is drágám, invitálta a pap. Tudja üzleti dolgokról beszélgetek itt az úrral Maga jobban ért az üzleti ügyekhez.
Nem mutat be? kérdezte a férfi a papot.
Nem, mondta a pap. Arra semmi szükség. Tekintse úgy, hogy ő itt sincs. Mintha csak ketten lennénk, maga meg én. Az üzletről mi ketten fogunk beszélni, ő csak velem fog beszélni, ha megkérem rá.
A lány leült. A férfi jó alaposan megnézte. Szemérmetlen tekintettel tetőtől talpig végigmustrálta. A lány állta a férfi pillantását. Haja vöröses árnyalatú volt. Az arca szép volt és csúnya egyszerre. Érdekesen volt szép és csúnya egyszerre, mosolygott. Az asztal piros kockás abrosszal volt leterítve. A boron és a harapnivalón kívül más egyéb nem volt az asztalon. De volt, egy metszőolló volt még ott, az asztal az egyik sarkán.
Hol tartanak? Kérdezte a nő. Két kezét az ölében tartotta eltakarva szemérmét. Érdekesen volt borotválva a szemérme, rövidre volt vágva rajta a szőr, oldalról felnyírva és leborotválva. Olyan volt, mint egy tömör, merev szálú ruhakefe.
Sehol, mondta a pap. Magára vártunk drágám.
A férfi le nem vette volna a nőről a szemét. Nem lehetett rajta csodálkozni, ez a nő nagyon mutatós nő volt, pedig talán már harminc is megvolt. Csontos volt a csípője, lapos volt a hasa, napbarnított a bőre.
Na, várjunk csak várjunk, mondta az idegen. Még egy kicsit ne tartsunk az üzletnél, ha megkérhetem, jó? Még előbb szeretném látni az egész koncepciót a maga teljességében.
Beszélgettek, falatoztak, kortyolgatták a jó kis piros, tanyasi bort.
A koncepciót? A pap vette át a szót. De hát elküldtem magának mindent, a leírást, a képeket. Nem kapta meg?
De megkaptam, mondta férfi. Csak most még egyszer szeretném hallani, élőszóval is. Szóval, hogy is fog ez repülni? Mi a lényege?
A lány nem evett, és nem ivott. Csak a két férfi evett és ivott, a pap és az idegen. Jó sok szalonnát megettek, és jó sok piros bort elkortyoltak hozzá.
Ez egy siklógép lesz, magyarázta a pap. Játék-gép. Nem arra való, hogy ott fenn repkedjen. Jóízűen felnevetett. Egy kerti repülőgép, hehehe. Gumikötéllel lehet indítani, egy méter magasról körülbelül húsz-huszonegy méter távolságra siklik. Bárki, érti uram, bárki rendelkezhet egy ilyen kis repcsivel, és kockázat nélkül repkedhet a saját kertjében, magáénak érezve a repülés illúzióját.
Hát nem tudom, mondta a férfi. Ezek csak tervek. Szerettem volna látni élőben, hogy működik.
Elfogyott a bor. A pap megkérte a lányt, hogy hozzon ki még egy butelkával. Amikor elment, a férfi gyorsan a paphoz hajolt.
Ha erre a lányra itt az Isten rásegítene, öt évet elengednék, mondta rákvörösen. Persze nem az enyémből, hanem az övéből. Nevetett a saját sületlen viccén. Elszántnak látszott, mint amikor egy igazi férfi megkíván egy neki tetsző, igazi hús-vér nőt.
Lehet, hogy beszállok, tette hozzá még, fegyelmet erőltetve magára. Ha kölcsönadja nekem, biztos beszállok a maga bizniszébe.
A lány nem az enyém, rázta meg a fejét a pap. Ő a saját magáé, kizárólag a saját magáé, kérdezze meg tőle, akarja-e, hogy rámásszon. Isten egyébként nem létezik!
Az utolsó mondat megállt a levegőben, és ott maradt állva, kidüllesztett mellkassal.
Míg a férfi a választ fontolgatta, már jött is visszafele a lány a tornác felől a bor utánpótlással.
Muszáj volt végignézni, ahogy lépked a kavicsos ösvényen, odavonzotta a tekintetet: vörös árnyalatú, rövid haja repkedett arca körül, barnára sült bőre feszes volt, csípője ringott, mellei meg-megrezzentek, lapos hasa alatt feszült, mozdult, vonaglott a sűrű szálú ruhakefe. Mindketten őt nézték, a pap és a férfi, végigkísérték tekintetükkel, míg hozzájuk nem ért, míg a kancsót le nem tette elébük, míg le nem ült a lóca napos oldalán. Zárt térdekkel ült a lány, kicsit előregörbedve, ahogy a nagyon magas nők szoktak. Kezét az ölében tartotta, így a lapos hasa alatt nem lehetett látni ruhakefére hajazó szemérmét. Melle előre biccent a bimbók teltek, nagyok, érzékiek voltak. A pap mellett ült, háttal ültek a pitvarnak, velük szemben az idegen úgy helyezkedett a lócán, hogy teljes alakjában tetőtől talpig láthassa a lányt.
A férfi zavarban volt. A lány észrevette, hogyan néz rá a férfi, és nagy-merészen visszanézett. Ez a merész, kihívó tekintet teljesen összekavarta.
Azt mondta az atya, mondta kicsit kapkodva a levegőt, hogy magával kell beszélnem, mert maga, azt mondta az atya, önálló személy. Így magától akarom megkérdezni, amit akarok.
Mondja, nevetett a lány. Mondja csak bátran, mit szeretne. Kellemes alt hangon nevetett, s kellemes alt hangon beszélt.
Magára szeretne mászni, szólt közbe a pap. Azt kérdezte tőlem, kölcsön adnám-e magát neki, de megmondtam, hogy ebben maga dönt és nem én.
A lány abbahagyta a nevetést, és zöld szemével fürkészően nézett bele a férfi dióbarna szemébe.
Ez igaz? Maga tényleg azt mondta, hogy rám akar mászni?
Igaz, ismerte be a férfi. Úgy érezte rögtön megőrül ettől a zöld szempártól. Nem így fejeztem ki magam, de igaz.
A lány arca töprengővé vált, szemei messze elkalandoztak a tanyát körülölelő pusztaságban.
Nem jó ötlet, mondta aztán az iróniának, vagy az öniróniának egy icipici felhangjával.
Nem hiszem, hogy rá tudnám szánni magam.
Kínos csend vert éket közéjük. A pap nem akart szólni, úgy gondolta, most a férfi van soron, a férfibe beléfulladt hirtelenjében a szó és a lány sem beszélt, hiszen ő elmondta, amit mondani akart.
A csend elért egy magas tetőpontot, ahova általában eljut, ha hagyják, s e tetőpont közepén a lány elvette kezét a szemérméről, a kancsóért nyúlt és töltött a poharakba.
Igyanak, mondta.
Aztán az egyik kezét visszatette az ölébe, a másikkal fáradtan, merészen, kihívóan végigsimított hosszú, jó húsú combján. A férfi figyelte a nő karcsú, kék-eres kezét, rózsaszínű hegyes körmeit és azt gondolta magában: micsoda érzéki mozdulat, játszik velem ez a szemérmetlen kis perszóna, biztos, hogy játszik.
Lassan megindult a beszélgetés rokkája, forogni kezdett, a repülőgép és az üzlet volt terítéken ismét.
Hogy értette páterka, hogy nincs Isten, kérdezte egyszerre csak váratlanul, nem odaillően a férfi. Az ital hatására páterkázta le a papot, a piros bor dolgozott benne, a nő iránti vágy tüzelte, hogy feladja a magára erőltetett, üzletemberi hűvösséget és visszafogottságot. A pap nem sértődött meg a bizalmaskodástól. Nevetett. Hát úgy, hogy nincs, mondta. Tényleg nincs. Szó szerint értettem. Ivott egy kortyot és hozzátette: onnan tudom, hogy nincs, mert soha egyetlen árva jelet nem küldött, akárhányszor kértem is. Ha létezne, valamilyen jelet kellett volna, hogy küldjön annak, aki őt szolgálja, nem így van?
A férfi ivott, majd a poharat letéve a kockás abroszra kézfejével megtörölte a szája szélét. Hát ez szép, bólogatott. Egy pap, aki nem hisz Istenben. Hogyan gyakorolja akkor a hivatását, uram?
Megdolgozok a pénzemért, mondta a pap és a lányra kacsintott. Ugye drágám? Maga tudja! A szószéken amikor Istenről beszélek, elhiszem, hogy létezik Isten, és elmondom az embereknek is, hogy mit hiszek, hogy legalább ők higgyenek és jobbak legyenek. De amikor kijövök a kapun, már nem hiszek semmiben.
No ez szép, ismételgette a férfi kisé megütődve, és kissé megbotránkozva. Ez szép. Egy pap, aki nem hisz. Micsoda csodabogár maga, mi? Én, aki nem vagyok hívő, hallgatva magát esküszöm, hívővé avanzsálok.
A pap nevetett és a lány is nevetett. Végül a férfi is elnevette magát.
Fenntartom az ajánlatomat, mondta aztán nehezen forgó nyelvvel. Ha nekem adja őt, akkor száz százalékig biztos az üzlet. De, ha nem adja nekem örökbe, ha csak kölcsönadja, mondjuk....mondjuk öt, nem, mondjuk hét napra, akkor is biztos, ezt már most itt ünnepélyesen kijelenthetem.
A pap a lányra nézett, megvonta a vállát. A lány elértette a pillantást. Eszem ágában sincs maga alá feküdni, mondta egyenesen a férfi szemébe nézve. Mit képzel maga?!
Nem sokra rá a férfi elbúcsúzott. A kerten át kiment az autójához, beleült letekerte az ablakot,
búcsút intett és elhajtott.
Amikor magukra maradtak, a pap megállította a nőt a keskeny, betonlapokból kirakott járdán és szembefordult vele. Arcán kétely, félelem és bizakodás egyvelege tükröződött. Várjon egy percre drágám! Akarok valamit kérdezni. Mit szól a fejleményekhez?
Nem tudom, mit szóljak, mondta a lány kitérve a pap elől. Tényleg nem.
Hallgatva, töprengve mentek befelé, a kert mélyén, eperfák árnyékában megbúvó tornácos, pitvaros ház felé Egymás mellett lépkedtek. Egyforma magasak voltak. Nem, a lány kicsit magasabb volt. Egy hüvelykkel magasabb volt, plusz a papucscipő sarkával. Varjúcsapat húzott el felettük, káráltak a tyúkok a baromfiudvarban. Az ajtóban a pap előreengedte a nőt, s mielőtt a nő belépett volna a pitvar félhomályába, magában kuncogva vizslató szemekkel jól megnézte a hátsóját.
Igaza volt ennek az embernek, mondta félhangosan csak úgy magának. Erre a fenékre a pokolban is emlékezni fogok. A lány meghallotta a mondat első felét és a küszöbről visszafordult.
Miben volt igaza?
Á, semmi nem érdekes, mondta a pap. Csak hangosan gondolkodtam. Pihenjünk le egy órácskára, aztán folytatom a főtartó kifaragását!