Sokan életünk kellemetlen jelenségének tartják a várakozást. Én erre egy ellenpéldát szeretnék említeni. Egy téliesen havas utcán várakoztam többed magammal egy 36-os autóbuszra Pestszentlőrincen. Dél felé járt az idő, a busz egyre csak ,,nem akart" jönni.
Valaki szóba hozta, hogy valahonnan, valamelyik házból milyen finom illatok kezdtek terjengeni.
- Valószínűleg halászlevet főznek! Annak van ilyen illata! - fordult az ismeretlen atyafi felém - Maga szereti a halászlevet? - tette fel nekem a kérdést.
- Igen - feleltem.
- És erős paprikával? - jött az újabb kérdést.
- Nem, - feleltem - hanem édesnemessel.
- Úgy nem az igazi! - kapcsolódott be a harmadik ember - A halászlé csak csípőssel jó! Az az igazi! - erősítette meg.
- Sajnos az erős paprikát nem bírja a gyomrom. - mondtam- De a halászléhez viszont nagyon szeretem a száraz, vagy félszáraz vörösbort. - tettem hozzá a témához.
- Én a halászlé után túrós csuszát szeretek - enni mondta a harmadik útitásunk- jó sok túróval, meg tejföllel a tetjén és természetesen sültszalonna darabkákkal.
- Valóban így nagyon finom - kapcsolódott most már a beszélgetésbe ,,társaságunk" egyetlen nőtagja. - A férjemmel mindketten így szeretjük és utána vörösbort, mert az illik hozzá. A hal abban ,,szeret úszni".
- Azt a halat szeretem elkészíteni, leginkább pontyot, amelyet én fogok ki. - szólalt meg ismét az engem szóra bíró atyafi - és azt úgy fűszerezem, ahogy a szám ízének megfelel.De ha megkóstolnák azt, amit én főzök, megnyalnák ám mind a tíz ujjukat utána, olyan finomat ennének!
- Ne kérkedjen, mert még szaván fogjuk! - nevette el magát a nőtársunk.
- Kezét csókolom, ha kívánja, meg is hívnám Önt és mindenkit egy kis jófajta halászlére vörös borral és túrós csuszával! De az a helyzet, hogy most már nem lehet horgászni! Hajnalban már olyan hideg van, december lévén, hogy az ember hozzá fagyna a botjához és a fagyott ember nem foghat halat! Én legalább is nem szeretem ezt a fránya hideget!
Ezen a bölcseleten mindannyian jót mosolyogtunk. Amíg ez a beszélgetés folydogált, nagy zajjal megérkezett a megállóba a buszunk és mindannyian felszálltunk, majd az induló autóbusz elnyelte a beszélgetők hangját. Nagyon jól esett az, hogy ebben az elidegenedett, befelé forduló világban vannak még, akik szívesen szóba állnak másokkal ha csak percekre is. Viszont ezek a percek is egy kis üde színt visznek a szürke mindennapjainkba.

Pecás