HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Közös regény Emlékoldalak Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 2

Online vendég: 14

Tagok összesen: 1922

Írás összesen: 51412

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

szilkati
2021-05-05 17:43:01

Szülinaposok
Reklám

Naturánia - Mantova F?szerolaj Spray
Prózai művek / fantasy
Szerző: ArkadyFeltöltés dátuma: 2010-12-17

Fizetség

Az apró, nyirkos és hideg cellában egy fiatal fiú térdelt. Sötétszőke haja az arcába hullt, ahogy előre hajolt, szürke szeme hasztalan próbált látni valamit a sötétben. Nyomorultul érezte magát. Nemrég lépte át a férfikor küszöbét, de a holnapi estét már nem éri meg... Fázott, ami nem csoda, hiszen majd minden ruháját elvették, amikor bezárták, csak egy durva pokrócot kapott, de odáig még nem jutott, hogy magára is terítse. Nem csupán az anyaga késztette vakaródzásra és ráadásul hihetetlen bűz áradt belőle. Csak pár órája volt itt, így még kissé finnyás volt...
Sóhajtva nézett fel az egyetlen, rácsos ablakra.
Arra viszont elég volt ez az idő, hogy végig gondolja, hogyan jutott ide. Ma reggel még a Szivár-vány Torony egyik legígéretesebb varázslótanoncaként ébredt, akinek már csak egy vizsgája van hátra és megkapja saját varázskönyvét és pálcáját. Aztán reggeli után hívatta a Mester... és ezzel kezdődtek a bajok.
A szobában a Mesterrel ott volt a Királyi Titkosszolgálat egyik embere. Rögtön rátámadt, hogy miért titkolta el nagyapja kilétét. Persze meg volt az oka, ha elmondja, sosem veszik fel a Toronyba, még szolgának sem. Jól ismerte a törvényt: akinek ősei között három generációra visszamenőleg akad olyan, aki királyellenes összeesküvésben és/vagy lázadásban részt vett, az nem járhat magasabb isko-lába és nem tölthet be semmilyen hivatalt. Az ő nagyapja pedig nem hogy résztvevő, de az egyik vezér volt a harminc évvel ezelőtti eseményekben.
"Ha elmondom - töprengett most magában - akkor már jelentkezéskor elküldenek." Ő azonban varázsló akart lenni minden áron, mert csak varázslattal törhető meg a drow mágia, ami Arminát moz-gásképtelenné tette.
- Armina...! - sóhajtott fel hangosan. Behunyta a szemét és már látta is maga előtt a kedves, szőke leányt, mosolygó arcát, ragyogó kék szemét. Szerették egymást. Megígérte neki, hogy amint felavat-ják, haza megy és segít rajta. Igazságtalannak érezte, hogy nagyapja vétke miatt, csak azért, mert nem beszélt róla, most meg kell halnia. "A Láthatatlan Sárkány égesse ki belőle a gonoszt!" - csengtek fülébe bírájának szavai. Milyen szépen is mondják, de akárhogy is, azért mégis kivégzés lesz. A sárkánytüzet senki sem élheti túl...
"Mi lesz Arminával?" - merült fel benne a gondolat. Anyja, aki ápolja, lassan megöregszik, a falusi-ak pedig nem szívesen viselik gondját egy félelf lánynak. "Csak rám számíthat igazán... illetve... most már rám sem. Meg kéne szökni... Igen, de hogyan?"
A helyiség, ahova bezárták a legmagasabb torony tetején volt, védve minden humán mágiától. Az ajtón kívül, amin behozták, csak két nyílása volt. Az egyik az ablak, a másik pedig... A másik egy kis teraszra nyílt, oda fog majd a hajnal első fényénél leereszkedni a Láthatatlan Sárkány, azt az ajtót csak ő tudja kinyitni...
A fiú sorra vette lehetőségeit, és arra jutott, hogy csupán egyetlen esélye van. Mestere azt mondta, a gondolat közvetítő varázslatok át tudnak jutni, ha el akarna búcsúzni a társaitól... Ezt kell kihasználnia. Ha meg tudná keresni a barátját, Haimot... talán rá tudná venni, hogy segítsen. Ha csinálna valami zűrzavart, akkor esetleg ki tudná juttatni.
Összeszedte magát, nem törődve fáradsággal, éhséggel, hideggel erősen koncentrált és fennhangon elmondta a varázslat szavait. A legegyszerűbbhez még kézmozdulatok sem kellettek. A kapcsolat létrejött ugyan, de keservesen csalódott. A kommunikáció egyirányú volt. És még csak nem is felőle a többiekhez, hanem fordítva... Érezte Haimot és a többieket, érezte a bánatukat, együttérzésüket, egyiknél, másiknál egyfajta megbántottsággal vegyes csalódottságot is, ám válaszolni senkinek sem tudott. Egy mágikus gát a cella körül megakadályozta, hogy a gondolatai kijussanak. Hiába erőlködött, hogy a végén folyt róla a víz, nem volt elég ereje, hogy a gátat áttörje. Kétségbeesetten kutatott magában tartalék után és a végén, meglepetésére, sikerrel járt.
Lelke legmélyén, a legsötétebb zugban talált egy kis pontot. Ahogy megérintette ereje egyszeriben a sokszorosára nőtt. A gát most már mintha nem is lett volna! Még a Mesterek gondolataiba is belelátott! Hihetetlen érzés volt! Egy darabig a lehetőségektől kábultan keresgélt, aztán észrevette, hogy az Idézőmágia két mestere éppen egy alsóbb létsíkra készül kaput nyitni. Itt a soha vissza nem térő alkalom! Ha beleavatkozik a varázslatba és meggyengíti a mágikus pajzsot a démon elszabadul - persze csak ott, az erős várázslatokkal védett gyakorlóteremben - és a Torony összes mágusa el lesz vele foglalva. Mire megzabolázzák és rájönnek, mi történt, ő már messze jár...
Belefogott a varázslatba, arca örömtől ragyogott. Még soha ilyen könnyen nem ment. Mintha maguktól jöttek volna a szavak, mintha mindig is ezt csinálta volna. Nagynak és erősnek érezte magát, és ha most az, akkor milyen lesz később?
'Igen - mondta egy hang elméjében, - te leszel a legnagyobb varázsló, Tian...!'
Egy pillanatig azt hitte, hogy ez a saját gondolata, de aztán rájött, hogy abból a kis magból jön, amit megérintett.
"Ki vagy?" - kérdezte.
'Valaki, aki segít - jött a válasz, és egy villanásra Tian előtt minden elsötétült, majd amikor újra látott magát pillantotta meg Armina ágya mellett. Gyógyító varázslatot citált, amitől a lány egészségesen kelt fel és boldogan borult a nyakába.
"Igen - örvendezett a fiú, - végre újra együtt lehetünk!"
'És utána?' - érdeklődött a Hang.
"Utána? Boldogan élünk..."
'Badarság! - vágott közbe a másik. - Te ennél többre vagy méltó! Nézd, mi lesz belőled!'
Ezzel egy hatalmas termet képzett fel az ifjú előtt, tele különböző fajú humanoidokkal. Volt köztük varázsló, druida, lovagok, uralkodók teljes udvartartással, és mindnyájan egy emelvényen álló karcsú, fiatal férfi előtt hódoltak. A fiú döbbenten ismerte fel benne saját magát. Mosolygott, de ez a mosoly nem volt őszinte, tekintetéből furcsa belső tűz ragyogott; Tian eddig csak hatalommániásoknál látott hasonlót. Megborzadt tőle.
"Nem! Ez nem lehetek én!"
'Dehogynem! Ez kijár neked! Nézd csak! Hát nem csodálatos?'
Akarta vagy sem, Tian végig nézte, ahogy mindenki térdet hajtva hódol neki, neki az ismert világ urának. Még a Szivárvány Torony főmágusa is köztük volt... de valahogy senki sem tűnt boldognak és elégedettnek. És egy valakit hiába keresett. Arminát.
'Mit törődsz vele? - korholta kísértője. - Van helyette annyi másik.' - és új képet mutatott, az emel-vény hátsó traktusát, ahol lenge öltözetű, szebbnél-szebb elf és ember lányok kellették magukat.
"Nem - próbált nem figyelni rájuk Tian, - nekem csak ő kell."
'Ha ragaszkodsz hozzá...' - Váltott a kép. Armina ott állt előtte. Hihetetlenül szomorú volt, arca csupa könny.
- Már nem az vagy, akit megszerettem. Zsarnok lett belőled - mondta csendesen, majd megfordult és elment. - 'Látod? Elhagy majd téged...'
- Az nem lehet! - tört ki a fiúból hangosan. - Szeretjük egymást!
'Nem fogja megérteni, hogy jót akarsz a világnak. Talán el is árul...'
- Miért tenne ilyet? Azt mondta mindig velem marad...
'Már nem szeret.'
"Ez nem igaz! És meg se próbálom itt tartani...? Biztos hibáztam..."
'Te csak azt tetted, amit kellett, hogy az embereknek jobb legyen, de ő ezt nem tudta elfogadni. - hangzott a magyarázat. - Amúgy pedig, magad mellett tarthatod... ha akarod...' - és újra ott volt a lány, egy erkélyen állt, háttal neki. Tian odament hozzá, maga felé fordította és Armina rámosoly-gott... de... a mosolya üres volt, a szeme fénytelen...
Az ifjú borzongva nézte a gyönyörű, ám lélektelen arcot, és még inkább elszörnyedt, amikor rádöb-bent, hogy látomásbeli énjét mindez egyáltalán nem zavarja. Sőt! Mintha örülne neki...
- Nem! - kiáltott fel a valóságban, végre ráébredve, hogy mit történik. - Ez nem én vagyok! Menj in-nen... - szólt rá a Hangra.
Elkeseredetten próbálta megszakítani a kapcsolatot, de nem sikerült, már nem ő irányított. Rá kellett döbbennie, hogy csapdába csalták. "A démon...!" A démon utat talált hozzá! Könnyedén rászedte őt, és most testét és emlékeit birtokba véve akar anyagiasulni, hogy meghódíthassa a világot. Elméje mé-lyén a pokol lakója hátborzongatóan kacagott.
'Így van! Nem szabadulhatsz, ifjú Tian! Engedd át a tested, és megmentelek a haláltól, cserébe olyan hatalmat kapsz, amiről soha nem álmodtál. Te leszel a legnagyobb mágus!
- Nem... nem akarom... - nyögött fel a fiú. Nem akar olyan lenni, amilyennek az előbb látta magát.
A démon azonban nem könyörült. Kijátszotta utolsó lapját is.
'Ha ellen állsz, akkor enyém lesz az elméd is! Semmi beleszólásod nem lesz a dolgokba. Hidd el, csak jót akarok neked!'
Tian minden idegszála tiltakozott a démon ellen. Tudta, egyetlen esélye van: ha tiszta szívéből elutasítja a gonoszt. Akkor nem tud beférkőzni az elméjébe, nem veheti birtokba a testét. És amint ezt végig gondolta új erő ébredt benne. Egy kicsiny fényes mag kelt életre szíve mélyén, legszebb, legtisztább érzéseiből. Közte volt a szerelem, amit Armina iránt érzett...
"Nincs rád szükségem!" - A sötétség majdnem teljesen elrejtette a magocska fényét, de amint rágondolt, ez a fény felerősödött...
'Nélkülem nincs esélyed - figyelmeztette a Hang. - Én adom neked az erőt...'
"Nem kérek belőled!" - ...megtalálta és megérintette...
'Nélkülem meghalsz... megölnek...' - és kétségbeesett próbálkozásként felvillantott egy képet a holtteste felett zokogó lánnyal, de Tianra már nem volt hatással. Érezte, hogy jó úton jár, a démon ereje egyre gyengült.
"Akkor így lesz! Nem érdekel..." - ...a fény szétáradt bensőjében, érezte a melegét. Valósággal megkönnyebbült, ahogy a sötét árnyék visszaszorult.
'De...'
"Mars vissza, oda, ahonnan jöttél!"
'De akkor Armina nyomorék marad...'
"Nem, ez nem igaz... Fog tudni újra járni..."
'Igen, talán... kínkeservesen... hosszú évek alatt... - kapott új erőre a Hang, ahogy rátapintott a fiú gyenge pontjára. - De ha te segítesz neki...'
"Nem, így nem - jelentette ki eltökélten Tian. A hideg ellenére folyt róla a víz. Erősnek kell lennie! Nem hátrálhat meg! - Nélkülem is végig tudja csinálni. És most tűnj el!"
'Már a lényed része vagyok! Nem zavarhatsz el!'
"Valóban nem - ismerte el szomorkásan, - de száműzhetlek... elrekeszthetlek..." - és meg is tette. A fény erejével a sötétséget sikerült visszaküldenie oda, ahonnan elő merészkedett, kihasználva egy gyenge pillanatát.
Az általa létrehozott mágia utolsó morzsájával érzékelte, hogy a létsíkok közti kapu bezárult, de érezte azt is, hogy a démon igazat mondott: egy kis darabja benne maradt...
"Ami azt jelenti, hogy az alsóbb síkok ezentúl mindig könnyen el tudnak majd érni... könnyebben, mint bárki mást..." Ez a gondolat felzaklatta. Most ugyan nem engedett, de ki tudja mi lesz egy másik alaklommal. Biztosra vette, ha csak egy pillanatra is meginog az elszántsága, ha csak egyszer is fontolóra veszi, hogy elfogadja bármilyen más síkbeli létforma ajánlatát, nem fogja tudni megállítani. Az ilyenek nem érik be félmegoldásokkal, csak a teljes hatalom elégíti ki őket.
"És azt nem hagyhatom - gondolta szomorúan - nem szabadíthatom rá a világra őket... nem használhatnak kapuként..." - ami azt jelenti, alá kell, hogy vesse magát az ítéletnek, még akkor is, ha ez a biztos halál, hiszen a démon részévé vált...
- Nem akarok meghalni... - suttogta maga elé. - Élni akarok... Veled, Armina... hogy Melletted lehessek, hogy segíthessek... de ha ilyen ára van, akkor, bocsáss meg, de nem tehetem... Maradjon minden olyan, amilyen, hiszen ilyennek ismered és szereted... szükséged lesz rá... - sóhajtott fel - és kérlek, ne haragudj rám. - Elcsuklott a hangja, tudta, hogy úgy beszél a lányhoz, mintha csak ott lenne mellette, de nem tehetett róla, így érezte. Ha becsukta a szemét látta Őt maga előtt, ha figyelt hallani vélte a hangját, és ez megnyugtatta. Olyan volt, mintha tényleg elbúcsúzhatna.
- Mindezért csak magamat okolhatom. - Hallgatott egy sort, gondolatban végig vette mindazt, ami ide jutatta, aztán újra megszólalt. - Az a legfurcsább, hogy nem félek, csak... tudod, szomorú vagyok, hogy egyedül hagylak, pedig... Annyi mindent szerettem volna még megosztani Veled, elmondani Neked... illetve, csupán egyetlen szót... - halkult el egészen a hangja - egyetlen egyet, de azt annyi-szor, ahányszor csak lehet... - és minden bánata ellenére elmosolyodott. - Szeretlek... amíg csak élek, bár... ezt most nem túl nehéz megígérni.
Elszomorította, hogy nem tehet semmit sem a lányért, csak egyet. El kell őt engednie.
- Gyönyörű, kedves, okos lány vagy, társra van szükséged... és tudom, hogy egyszer találni is fogsz valakit, akit szerethetsz, és aki majd szeret Téged, és vigyáz Rád... jobban, mint én...
Fájt, őrjítően fájt tudni azt, hogy akit szeret, máshoz fog tartozni, de úgy érezte ennél többet, jobbat nem kívánhat Neki... és annak az idegennek sem...
- Szerencsés ismeretlen - suttogta - vigyázz Rá nagyon, remélem, tudod, milyen kincset kapsz a ke-zedbe... Igazi, ragyogó csillagot...
Újra becsukta a szemét, és a csodálatos kék szempár ott ragyogott előtte a drága arcban. Olyan ked-vesen, annyi szeretettel nézett rá, hogy a fiúból egy pillanat alatt elszállt minden aggodalom, minden félelem és fájdalom. Nem maradt más, csak a szerelem.

Mire eljött a hajnal és meghallotta a lépteket a lépcsőn már semmi sem érdekelte. Szeretett volna minél előbb túl lenni az egészen.
A bíróval együtt mestere is eljött. Nem szóltak egymáshoz, de nem is kellett. A férfi látta tanítványán, hogy testben és lélekben egyaránt készen állt az elkövetkezőkre. Elvették a takarót, és magára hagyták. De az ajtót nem csukták be. Ők voltak a tanúk. Nem kellett félniük, mágikus pajzs védi majd őket a sárkánytűztől.
Tian fel sem állt. Hallotta kintről a szárnysuhogást, ahogy a Láthatatlan sárkány leereszkedik a pár-kányra. Behunyta a szemét. Minek legyen nyitva? Hisz úgy sem láthatja... amit pedig látni fog, azt nem akarja látni...
A teraszra nyíló ajtó halk kattanással feltárult, beáramlott a hajnali levegő és vele a közeli óceán illa-ta. A fiú érezte a légáramlatot, ahogy a mágikus lény beszívja a levegőt. Egy pillanatig nem történt semmi... aztán...
Pont, amikor Tian feltérdelt, a sárkány kifújta tüzét. Nem volt meleg, hiszen mágia volt ez is, mégis égetett. A tűz a bőre alá és a szemgolyói mögé hatolt, lecsupaszította testét és elméjét egyaránt, de a fiúnak nem fájt. Boldogan fogadta, mert tudta, hogy vele együtt a gonosz minden szikrája elpusztul. És ez így van jól! Az olyanok, mint ő nem élhetnek...
Tudata utolsó fellobbanásával Arminára gondolt, végső búcsút véve tőle és utána... belehullt a semmibe...

Meglepetten tért magához. Csodálkozva tapasztalta, hogy még mindig él, egy ágyban fekszik, gondosan betakarva. Nem értette. Próbaképpen kinyitotta a szemét. Mestere szobájában volt, és maga a Mester hajolt fölé.
- Örülök, hogy felébredtél, Tian. Már féltem, hogy lekésed az ünnepséget - mondta neki kedvesen mosolyogva.
Tian kérdőn nézett rá. Egyrészt nem volt ereje megszólalni, másrészt azt sem tudta, mit kérdezzen. Szerencsére az öreg mágus megértette a kimondatlan kérdést.
- Miért csodálkozol? A Sárkány csak a gonoszt égette ki belőled.
- De... de a részem lett... - jött meg a fiú szava.
- Igen, felelőtlen varázslatod jóvoltából - bólintott a férfi, öreges mozdulattal felkelve az ágy szélé-ről, ahol eddig ült - de ugyanakkor el is utasítottad. Így nem vette birtokba a tested - és a közelben álló fogashoz sétált. Egy sötétkék köntöst emelt le róla, az Álomőrzők viseletét.
- Ki tudott volna jutni? - kérdezte aggódón tanítványa, mialatt felült az ágyban.
- Ha hagyjuk biztosan, de most - fordult meg a Mester - fontosabb dolgunk van. - Tian elé tartotta a köntöst. - Az Álomőrzők ma új társukat köszöntik...
- Engem?!? - rökönyödött meg az ifjú, hiszen a mozdulat félreérthetetlen volt. - De hiszen én... én nem... - dadogta. Most már végképp semmit sem értett.
- Igen, téged - mondta a mágus, nem titkolt büszkeséggel. - A démon által felajánlott, de elutasított, meg nem élt jövőd, záloga lett túlélésednek. Bebizonyítottad, hogyha egy pillanatra engedtél is a kísértésnek, úrrá tudtál lenni rajta. Sőt! Segítettél megzabolázni a démont. Méltó vagy rá, hogy a Rend tagja légy! Gyere! - nyújtotta a ruhadarabot - Ne várassuk őket.
Tian még kicsit kábán, de belebújt a köntösbe. Tökéletesen állt rajta, mintha neki készült volna.
A mester, most először, tisztelettel biccentett fejével, és előre engedte őt az ajtóban. A fiú már átlép-te a küszöböt, amikor valami az eszébe jutott:
- Mester - fordult az őt követő mágushoz, - a démon... igazi volt?
- Minden démon az... - felelte amaz talányos mosollyal - bárhonnan is jön. Nem ez számít, hanem az, hogy engedsz-e neki... Ezen fordul meg az életed... - és ezzel becsukva maguk mögött az ajtót el-indultak a folyosón egy új élet felé.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

Legutóbb történt

szhemi bejegyzést írt a(z) Ha könyv lennék című alkotáshoz

hundido bejegyzést írt a(z) A lajtorja 83. című alkotáshoz

hundido bejegyzést írt a(z) Holland hazugság 14. című alkotáshoz

ElizabethSuzanne alkotást töltött fel Nyafi és Pliccsplaccs oltást kap címmel a várólistára

sailor bejegyzést írt a(z) A lajtorja 83. című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) A lajtorja 83. című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) A lajtorja 83. című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) ringattak az elképzelések című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) ringattak az elképzelések című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Kócos karamellás puccino's című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Kócos karamellás puccino's című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) craartáH! - Hála vers című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) A Csalafinta csalitosban című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Szeretet című alkotáshoz

Bödön alkotást töltött fel A lajtorja 83. címmel

Alkonyi felhő bejegyzést írt a(z) Kócos karamellás puccino's című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Kócos karamellás puccino's című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Kócos karamellás puccino's című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) ringattak az elképzelések című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Ha könyv lennék című alkotáshoz

eferesz alkotást töltött fel „craartáH!“– Hála vers címmel

Alkonyi felhő bejegyzést írt a(z) Himpér álmok vajíze című alkotáshoz

Alkonyi felhő bejegyzést írt a(z) Kócos karamellás puccino's című alkotáshoz

szhemi alkotást töltött fel Ha könyv lennék címmel a várólistára

szhemi bejegyzést írt a(z) A világ ellen című alkotáshoz

gleam bejegyzést írt a(z) Volt egyszer egy ember című alkotáshoz

gleam bejegyzést írt a(z) Kócos karamellás puccino's című alkotáshoz

gleam bejegyzést írt a(z) Himpér álmok vajíze című alkotáshoz

gleam bejegyzést írt a(z) Fürtöskacagó melodikus című alkotáshoz

gleam bejegyzést írt a(z) Mióta felfogom Őt című alkotáshoz

gleam bejegyzést írt a(z) Szeretet című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Mióta felfogom Őt című alkotáshoz

gleam bejegyzést írt a(z) Szeretet című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Mióta felfogom Őt című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Mióta felfogom Őt című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Mióta felfogom Őt című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Radnótiról - gyermekszemmel, őszintén című alkotáshoz

Vári Zoltán Pál alkotást töltött fel Mióta felfogom Őt címmel a várólistára

Alkonyi felhő bejegyzést írt a(z) Kócos karamellás puccino's című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2021 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)