HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Közös regény Emlékoldalak Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 3

Online vendég: 28

Tagok összesen: 1922

Írás összesen: 51405

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

szilkati
2021-05-05 17:43:01

Reklám

Naturánia - Mantova F?szerolaj Spray
Prózai művek / regény
Szerző: GoowykaFeltöltés dátuma: 2011-03-16

Kék rózsa

Esküvő - 1. rész

A domb tetején álló fehér palota kimagaslott az őt körülvevő erdőből. A tornyot, mint egyedül álló építmények nyúltak a zöld lombkoronák fölé. Olyankor, mikor a felhők alacsonyan száll-tak, megesett, hogy a tornyok piros cserepes tetejét teljesen elrejtették. A mai is egy ilyen nap volt.
A kora májusi nap reggeli sugarai csak alig hatoltak át a keleti ablakokon. Az előttük lévő sötét bordó függönyök teljesen kizárták a napfényt.
Egy női alak jelent meg a sötétben. Az egyik ablak elé lépett, és a nehéz bársony függönyt kétfelé húzta. A kora reggeli fény bevilágította a hatalmas szobát.
A szoba szinte üresnek tűnt, leszámítva a nehéz, díszesen faragott asztalt, néhány párnázott széket, egy kerek kis asztalt, a baldachinos ágyat, és egy szekrényt, francia fallal. Az egyetlen dísz a sok bordó anyag között egy hófehér ezüsttel hímzett ruha.
***

Az ajtó szinte hangtalanul nyílt ki, és ruhák susogását lehetett hallani. Az ablak előtt álló alak összefonta maga előtt a karját, és felsóhajtott.
- Beatrix hercegnő. - pukedlizett a három udvarhölgy, majd a dolgukra indultak.
Anna az ágyhoz sietett, hogy bevethesse azt. Mary egy oldalsó ajtó mögött tűnt el, majd egy kancsó, gőzölgő vízzel tért vissza, amit egy mosdó tálba töltött.
Katerine, Beatrix hercegnő mögött egy lépéssel megállt, és ő is a felkelő napot nézte.
Beatrix hercegnő intett kezével, és az udvarhölgyek elindultak az ajtón kifelé, hogy magára hagyják úrnőjüket.
- Katerine, te maradj. - parancsolta a hercegnő.
Katerine megfordult, és várt.
A hercegnő még percekig nézett kifelé az ablakon. Majd egyetlen pillanat alatt meggörnyedt a válla, ás halk sírásban tőrt ki. Hirtelen megfordult, és Katerine karjaiba vetette magát.
- Nem akarok hozzá menni a grófhoz. - zokogta Beatrix, Katerine vállába.
- Nyugodj meg, kérlek. - mondta Katerine, és átölelte barátnője vállait. - Tudod, hogy nincs más választásod. A király neki ígért. Inkább örülnöd kéne, hogy nem szolgasorban végzed, mint a szüleid.
- Hogy mondhatsz ilyet? - rökönyödött meg Beatrix, és eltolta magát barátnőjétől. - A szüleim és a három bátyám is a gróf kezétől halt meg.
- Tudom. De csak azért, mert a szüleid védeni akartak ettől a házasságtól. - vigasztalta Katerine, és a székre ültette. - A gróf már öreg. Nem tud neked többet ártani. Hamarosan újra Isten mellett lesz, és akkor te, nyugodtan élheted az életed. Most viszont még azt kell tenned, amit mond, mert elképzelni sem merem, hogy mit tenne veled.
- Nem érdekel! Nem megyek hozzá. Soha! - pattant föl Beatrix a székről.
Az ajtóban egy udvaronc jelent meg.
- A gróf azt kérdezteti, hogy készen van-e már arája a menyegzőre.
- Mond meg a grófodnak, hogy a szertartás csak később lesz. Addig nem láthatja a hercegnőt, és ne is küldjön ide több mitugrászt, érdeklődni felőle. - mondta Katerine, és kitessékelte az udvaroncot a szobából.
Katerine becsukta maga után az ajtót, és Anna és Mary keresésére indult. A palota keleti szárnya hatalmasnak tűnt. Mary-t a konyhában találta meg. Ismét enni készült, de most nem engedhette Katerine, hogy egyen.
- Mary, menj fel, és segíts a hercegnőnek megtisztulni, testileg. - mondta, és kifelé lépkedett a konyhából. - És ha lehet, ne említsd előtte az esküvőt, semmilyen formában.
- Értettem, Katerine. - mondta Mary felállva az asztaltól, és követte a komornát.
Katerine tovább sietett, hogy Annát is előkerítse. Megnézte az összes lehetséges helyen, de sehol sem találta. Benézett a kamrába, járt a hálórészlegen, és sorra megkérdezte az összes szembejövő férfit, nem látták-e. De a válasz mindig nemleges volt.
Már a déli szárnyban járt, mikor elhaladt a könyvtár előtt, és a fülét valami furcsa hang ütötte meg. Közelebb lépett az ajtóhoz, és odatapasztotta fülét az ajtóra.
- Ó, Peter! Ne hagyd abba! - sikította egy női hang.
- Nem hagyom, drága Annám! - felelte egy mély bariton.
Katerine - ben felment a pumpa, és mindent félretéve leült, az ajtótól távolabb lévő székhez. Itt már nem lehetett hallani a bent zajló esemény hangjait.

***

Beatrix nem hitt a fülének, és teljesen ledermedt a gróf üzenetétől. perceken keresztül nézte az ajtót, és közben patakokban folytak a könnyei arcán.
Az ajtó kilincse lassan lenyomódott, és kinyílt. Mary jelent meg az ajtóban, és mikor látta, amint a hercegnő rá mered, megfagyott a vér az ereiben. Rémületében lehunyta a szemét, és úgy pukedlizett:
- Beatrix hercegnő. - mondta, és addig nézte a földet, míg a hercegnő meg nem szólalt.
- Gyere beljebb Mary. - mondta, elfojtott hangon. - Hozz egy törülközőt.
- Azonnal, hercegnő.
Beatrix gyorsan beletörölte könnyáztatta arcát hálóingje szélébe, majd Mary után ment az oldalsó szobába.
Ez a szoba kisebb volt, mint az előző, de sokkal díszesebb. Aranyozott festékkel voltak fel-festve a figurák. A padló csiszolt kövekből volt kirakva. A padlóba süllyesztett medence egy régi fürdőre emlékeztette az oda betérőket.
Beatrix már sokszor fürdött itt. A szokásához hasonlóan most is levetette magáról a hálóingjét, és bement a vízbe, melynek tetején rózsaszirmok úsztak. Kedvenc virága volt, már kis gyermekkora óta. Bár akkor még úgy gondolta, hogy ő sosem juthat igazán közel hozzájuk, mivel az ő családjának nem telt arra, hogy rózsákat neveljenek.
Mary egy alacsony asztalról levette a szereket, és neki állt megmosni úrnője haját. A fürdő végén Beatrix mindig rózsaillatú parfümöt locsoltatott magára, hogy a rózsák közelében lehessen mindig. Mary egy alsó ruhát segített föl rá. Amint rajta volt, Beatrix azonnal elhagyta a szobát, és a fésülködő asztalhoz lépett.
Beatrix, mint mindig maga sédülte a haját. Hosszú fekete haja csigákban omlott a vállaira, és fedte be hátát.

***

Katerine úgy érezte, hogy már órák óta ül a folyosón. De ez alatt egyetlen ember sem haladt el rajta. Amíg várakozott próbált nem arra gondolni, hogy mi zajlik odabent. Inkább az ablak-párkányra repülő madarak színeit figyelte, és éneküket hallgatta, amint párjukat hívták.
Az ajtó nyikorogva nyílt ki, mire Katerine felkapta a fejét, és nézte az óvatosan kiosonó An-nát. Felállt a székről, és megszólította.
- Anna kisasszony!
Anna mozdulatlanná vált, és halál sápadt lett az arca. Majd a hang irányába fordult, és mikor meglátta Katerine - t, sebtében becsukta maga mögött az ajtót, és Katerine elé sietett. Mikor oda ért hozzá, illedelmesen pukedlizett, és így szólt:
- Katerine.
- Mit gondol, mit fog szólni ehhez a viselkedéshez az apja, ha megtudja? - kérdezte Katerine szemrehányóan.
- Semmit, mert Peter megígérte, hogy feleségül vesz. - válaszolta Anna dacosan.
- Az ígéret szép szó, de kérdés, hogy nem csak kihasználta kegyedet?
- Peter...
- Peter. - vágott közbe Katerine, Anna szavába. - Ő is férfi. Náluk az ígéret nem ér semmit. Csak a szórakozáson jár az eszük. Most pedig menjen, és segítsen Mary - nek, felöl-töztetni a hercegnőt a ceremóniára. - parancsolta, és elindult a nagyterem felé. A lépcső aljánál megfordult, és így szólt: - Ne említse az esküvőt semmilyen formában.
- Igenis, Katerine. - mondta Anna, és vágott egy gyors, hanyag pukedlit és ott hagyta Katerine - t.

***

- Hercegnő. - lépett be az ajtón, Anna, majd pukedlizett, és úrnője segítségére sietett. - Várjon, majd én befejezem a fésülést.
- Inkább, Mary - nek segítsen rendet rakni a fürdőben.
- Ahogy kívánja.
Anna a fürdőbe ment, és segített Mary - nek feltörölni a vizet, és letörölni a kencék üvegét, hogy egyetlen folt se maradjon rajtuk.
Mikor újra beléptek a szobába, Beatrix már a ruha előtt állt, és csak nézte meredten. A két lány halkan megszólította, mire megfordult.
- Segítsenek felvenni a ruhámat.
- Igen is, hercegnő.
Anna és Mary rutinosan segítették fel a ruhát Beatrixre. Majd, miután a fűzőt teljesen befűz-ték, Beatrix visszaült az asztalhoz, hogy Anna befonhassa a haját, és a fejére tűzze a fátylat.

***

Beatrix felöltözve állt az ablak előtt, és az elé táruló hegyek látványát nézte, mikor az ajtó kinyílt, és Katerine lépett be rajta.
- Hercegnő, a király van itt. Önnel óhajt beszélni. - súgta Katerine, Beatrix fülébe.
- Engedje be. - mondta, és próbált a könnyeivel küszködni.
- Nem szükséges. - szólalt meg egy lágy férfihang.
- Felség. - fordult meg Beatrix, és pukedlizett.
- Kérem, üljünk le. - mondta a király, és a székek felé sétált.
Beatrix megszaporázta lépteit, hogy időben odaérjen a király mellé. - Katerine, kérlek hagy minket magunkra.
- Hercegnő, remélem meg van elégedve új otthonával, és a kapott rangjával.
- Természetesen, felség. Nem is kívánhatnék jobbat.
- Kérem, ne hazudjon nekem, Beatrix. Látom, hogy sírt. A szemei vörösek. És mikor az ablakban állt észre sem vette, hogy belovagoltam a kíséretemmel.
- Sajnálom, felség. Bizonyára elbámultam. - szabadkozott Beatrix, és az ölébe helyezett kezét kezdte bámulni.
- Tudom, egyetlen hajadon sem kívánna egy öregembert férjének, ahogyan ön sem, de kérem, viselje tisztességgel. Tudja, mikor a gróf elém járult kívánságával, hogy újra nősülni akar, én ráhagytam, anélkül, hogy utána jártam volna, kit akar feleségül venni. Nem lett volna szabad hagynom, hogy egy ilyen fiatal nőt cibáljon az oltár elé. Ígérem, amint tudom, jóváte-szem a bűnömet...
- Kérem, - vágott közbe Beatrix, és a király lábai elé esett. - oldozzon föl a kötelességem alól. Könyörögve kérem.
- Sajnálom, de nem tehetem. - felelte a király, és úgy érezte, a saját szívét tépi ki. - De kérem, nem illendő itt térdepelnie, előttem. - mondta a király, és felsegítette Beatrixet.
- Sajnálom, de nemet kell mondanom a grófnak. Nem érdekel már, hogy mekkora ha-ragra gyúl szíve irántam. - mondta Beatrix, és patakokban kezdett folyni a könnye.
- Ne tegye. Ígérje meg, hogy igent mond. És utána emelt fővel viseli sorsát, melybe én kergettem bele. Tegye meg az én kedvemért. Ígérem, hogy a gróf halála után mindent kárpó-tolok. - kérlelte a király, és magához ölelte a hercegnőt.
- Ha felséged jónak látja, megteszem. - mondta Beatrix, szinte hangtalanul.
- Ha vége a nászútnak, kérjen haladékot, és menjen el, a tőlem kapott birtokaira. Nézze meg az erdőket, és a kastélyokat. Maradjon mindenhól 3 hónapot. Kezdje a legmesszebb lévővel. Így egy évig távol lesz, és ha a gróf haza rendeli, küldjön nekem levelet. Én majd lecsendesítem, a gróf indulatait.
- Köszönöm, felségednek.
- Ne köszönjön semmit. Ilyen sorsot mégsem vállalhat egy fiatal lány. Most pedig nézze meg, hogy mit hoztam önnek, e boldognak nem mondható napra.
Egy udvaronc lépett be a szobába. díszes ruha volt rajta. Bizonyára valamelyik báró gyermeke, aki a királyt kísérte el. A kezében egy bársony dobozt tartott. A dobozon Beatrix címere volt belenyomva, és arannyal megfestve. A fiú a királyhoz lépett, és átnyújtotta a dobozt, majd távozott, és csendben becsukta maga után az ajtót.
- Ez az öné. - nyitotta ki a dobozt a király, és egy angyal medálos láncot rejtett a doboz. - Szeretném, ha ezt viselné. A mai alkalomhoz ez illik a legjobban. - Beatrix háta mögé lépett, és felhelyezte a nyakláncot.
- Köszönöm, felség az ajándékát.
- Még beszélnem kell a gróffal. Kérem, ne sírjon többet. Csak gondoljon arra, hogy egy hónap múlva újra egyedül lehet, és nem kell a grófot elviselnie.
Beatrix pukedlizett a távozni készülő királynak, mire őfelsége fejet hajtott, és gyors, hangtalan léptekkel kisietett a szobából.
Beatrix megfogta a medált, és megtapogatta, mint akinek kézzel kell fognia, hogy elhiggye, tényleg egy nyakék lóg a nyakában.

***

A király nagy léptekkel indult a kastély nyugati szárnyába. Udvaroncai követték, de nem tudtak vele lépést tartani.
Már az udvaroncok is elhagyták a fogadó terem ajtaját, mikor az hírtelen kivágódott, és a gróf lépett ki rajta céklavörös arccal, és fujtatva, mint egy megvadult bika.
A király megállt a nagy hangzavar hallatán, és megfordult. Az idős gróf dühösen nézett rá, és tovább fujtatott.
- Éppen önt kerestem, gróf úr. - mondta a király, kimérten.
- Szint úgy, felséged. - mondta a gróf fogait csikorgatva.
- Mondja, mint húzta így fel magát, pont az esküvője napján?
- Azon, hogy a menyasszonyom engem elutasít, hogy érdeklődjek hólléte felől, és amint értesültem önt kérdés nélkül fogadta.
- Valóban. Azért voltam, a hercegnőnél, mert magam óhajtom az oltárhoz kísérni. - az udvaroncok kétfelé nyíltak, hogy utat engedjenek a királynak. - Valami kifogása van gróf úrnak ellene?
- Nincs, felség. - mondta a gróf, és meghajlította derekát, majd visszament a fogadó terembe, és köszöntötte az ott lévő embereket.

***

A déli harangszó jelezte Beatrix számára, hogy már nincs sok hátra. A kastély udvarára ösz-szegyűlt népet figyelte, amint a királyt akarják látni.
- Rám senki sem kíváncsi. - jegyezte meg magának.
A király köszöntötte a népét, és bejelentette, hogy ő fogja átadni a mennyasszonyt a grófnak. A nép hatalmas éljenzésben tört ki. Több hordót csapra is vertek, és a nép hamarosan lerésze-gedett.
Beatrix a lent zajló vigadást nézte, mikor kopogást hallott.
- Tessék. - szólt ki, bársonyos hangon.
- Indulnunk kell, hercegnő. - mondta a király az ajtóban várva.
Beatrix megfordult, és engedelmesen a felajánlott karba kapaszkodott.
- Remélem, nem veszi tolakodásnak részemről, hogy én kísérjem az oltárhoz?
- Felséged döntése számomra parancs. - mondta Beatrix, és felszegte a fejét. - Ahogyan az is, hogy most igent mondok a grófnak, és amint lehet, távozok a kastélyból, és végig láto-gatom felségedtől kapott birtokaimat, melyeket kapott címemhez adott.
- Örömtől repes a szívem, hogy nem készül semmi ostobaságra. Higgye el, hamarosan vége lesz ennek is. - mondta a király, vigasztalásképp.
A király, Beatrixet a nagyterem ajtajához vezette, és vártak, míg kinyílt az ajtó.
A nagyterem fel volt díszítve, és az összes szék a kastélyból ide lett hozatva. A termet megtöl-tötték a királyi család tagjai, a bárók, a grófok, a hercegek, és a nép tagjai. Az üresen hagyott folyosón vörös rózsaszirmokat szórtak le, és vörös rózsa csokrokat kötöttek a folyosó két szélén lévő székekre.
A király átadta Beatrixit a grófnak, és helyet foglalt a számára fenntartott helyen.
A pap, áldást mondott a párra, és összeeskette őket.

Mézes hetek - 2. rész

Az esküvő utáni fogadáson Beatrix és a gróf a táncparkettel szemben ültek. Bárók, és herceg-nők táncoltak és a zenészek megállás nélkül húzták a talp alá valót. Beatrix szomorúan és csüggedten nézte az elé táruló színes forgatagot. Merengéséből egy meleg kéz ébresztette föl.
- Remélem, nem utasít vissza egy táncot? - kérdezte a király, aki baloldalán foglalt helyet.
- Természetesen nem, felséged. - felelte Beatrix, és már felállni készült, mikor egy erős kéz szorította meg a csuklóját.
- Remélem, nem készülsz semmi ostobaságra, asszony?
- Nem, jó uram. - felelte fogait csikorgatva fájdalmában.
- Csak egy tánc. Utána velem jössz. Megértetted?
- Igen is, gróf uram.
Beatrix kezén ott maradt a gróf kéznyoma. A csuklója teljesen elzsibbadt. Már csak pár év. Vagy még kevesebb. mondogatta magában, miközben a királyra mosolygott.
A király a táncparkett közepére kísérte Beatrixet, és táncolni kezdtek. A zene lágy ütemére lépkedtek, és beszélgetés nélkül táncolták végig a dalt. A dallam utolsó ütemeinél a párok meghajoltak, és megtapsolták a zenészeket.
- Jöjjön, sétáljunk egyet a kertben.
- Sajnálom, de nem lehet. A gróffal kell mennem. - mondta Beatrix, és visszaindult az asztalhoz, ahol a gróf már várta.
A gróf zord arckifejezéssel nézett gyönyörű arájára. Őt nem hatotta meg a kecses mozgás, mellyel a táncparketten mozgott. Őt egyedül csak az bosszantotta, hogy a királlyal táncol, és hogy a király majd felfalja tekintetével hitvesét.
Beatrix mikor odaért a grófhoz egy alig látható pukedli kíséretében így szólt:
- Gróf úr.
- Menj a szobánkba. Az udvarhölgyek már várnak, hogy felkészítsenek számomra.
- Igenis. - felelte Beatrix, és újra könnyek jelentek meg a szemében.
Beatrix engedelmesen kisétált a nagyteremből, miközben a nők összesúgtak a háta mögött. Mikor elfordította fejét, a királyt látta az ajtóban állni. Közeledett felé, de a király nem moz-dult. Hátrafordult, hogy lássa a gróf arcát.
A gróf, vörösödő feje elárulta Beatrixnek, hogy az épségével játszik, ha a király megszólítja.
Beatrix lassított léptein, hogy több időt hagyjon a királynak a távozásra. De a király nem mozdult, és egyetlen arcizma sem rezzent.
A király még mindig hátra tett kézzel állt, mikor Beatrix elérte. A király oldalra lépett, hogy kiengedje Beatrixet. A kilincsért egy udvaronc nyúlt, és nyitotta ki a kétszárnyú ajtó jobb oldalát. Beatrix még egyszer hátra fordult, és megnézte a grófot. Majd, mikor visszanézett óvatosan végignézte a királyt, és a szemük találkozott. A király fejhajtással köszönt el a hölgytől. Beatrix mélyet pukedlizett, majd gyorsan, amennyire a nehéz ruhája és a cipője engedte futni kezdett a szoba felé. Közben záporként hulltak a könnyei.

***

Beatrix benyitott a szobába, az udvarhölgyei zavart arckifejezéssel néztek rá.
- Hercegnő. - mondta a csendet megtörve Katerine, és pukedlizett.
- Hercegnő. - ismételte meg Anna és Mary is sietve.
- Csak, hagyjanak magamra. - mondta Beatrix, a könnyeit nyeldesve.
- Sajnáljuk, de ez nem lehetséges. A gróf megparancsolta, hogy ne hagyjuk magára addig, míg ő maga ide nem ér. Teljesíteni kívánja házastársi kötelességét.
- Nem! - ordította Beatrix, és térdei összerogytak.
Mary sietett a segítségére. A szoros fűzőt gyorsan, gyakorlott mozdulatokkal oldozta ki, hogy úrnője levegőhöz jusson. Majd Anna is feleszmélt kábulatából, és a közelebbi karosszékbe segítették. Katerine a spanyolfal mögül egy egyszerűnek tűnő hálóruhát hozott ki. Anna és Mary gyorsan levetkőztették Beatrixet, és nedves ronggyal áttörölték testét, hogy ne verje tovább a verejték. Katerine feladta Beatrixre a hálóruhát, és az ágyba fektették. az ágy függö-nyeit szorosan behúzták. Katerine maradt utoljára, a Beatrix melletti függönnyel.
- Kérlek, ne hagyj magamra. A gróf durva, és nem ismeri a kegyelmet, kérlek, ments meg. - mondta Beatrix elmúló hangon, megragadva Katerine kezét.
- Sajnálom, de nem lehet. a gróf a fejemet vehetné, ha közé és hitvese közé állnék. - felelte Katerine, és az ő szemében is megjelentek a könnyek.
Katerine, Anna és Mary kimentek a szoba előtti térbe. Mindannyian elfoglalták magukkal a varrással. Anna egy inget, vart, Mary nadrágot, Katerine pedig a vasat melegítette, amivel simává gőzölhette a már kész darabokat.

***

Beatrix hanyatt fekve feküdt mozdulatlanul, és hagyta lecsurogni könnyeit az arca két oldalá-ra.
Kis idő múlva ajtóhoz hasonló nyikorgásra lett figyelmes, és a beszűrődő árnyék rávetült a baldachinra. egy férfi árnyéka volt, aki már nehezen és lassan mozgott. Göcsörtös ujjaival megfogta a függöny szélét, és szétnyitotta maga előtt.
- Most az enyém leszel. - mondta a gróf, ellenkezést nem tűrő hangon.
Beatrix már tudta, hogy mire számítson, hisz a gróf már akkor magáévá tette, mikor szüleit és három bátyját kegyetlenül legyilkolták az emberei, és őt felhozták ide. Ennek már három hosszú hónapja. Azóta a gróf időről időre felkereste, és őneki, vagy udvarhölgyeinek egy szót sem szabadott szólni.
A gróf, mint mindig, most is lehúzta Beatrixről a takarót, és felhúzta hálóruháját, egészen a köldökéig. Kéjes mosoly futott át az arcán, és nyögés hagyta el a torkát. Amilyen gyorsan csak tudta, letolta nadrágját, és ráfeküdt a hercegnőre. Egyre gyorsuló ritmusban mozgott rajta. Amikor végre felért a kéj csúcsára, elordította magát, és a lányra rogyott.
Beatrix lelökte magáról, és amilyen gyorsan csak tudott, kirohant udvarhölgyeiért, akik kön-tösbe bújtatták, és titokban visszakísérték szobájába, ahol már várta a meleg víz, és egy sokkal kedvesebb ágy.

***

Másnap reggel mindenki elindult, és magára hagyták az ifjú párt.
Legelőbb a király távozott, még a hajnali napsugarak előtt. Majd bárók, hercegek, grófok, és azok udvartartása hagyta el a palotát. Mindenki fáradt volt a hajnali órákig tartó lakodalom után. A férfiakat rendszerint két - három inas cipelte az ágytól, és tették be a kocsiba. Ezek-nek a férfiaknak a felesége, és azok udvarhölgyei egy másik kocsiban utaztak, elkerülve a kipárolgás szagát, melyet a részeg férjek árasztottak.
A férfiakat szállító kocsik rendszerint utolsók voltak.

***

Mary halkan nyitott be Beatrix szobájába, nehogy felkeltse. A nehéz bársonyfüggönyök és a baldachin z ágy körül szorosan össze volt húzva, teljesen kizárva a fényt. Mary vakon közele-dett az ablak felé, hogy egy kicsinyt széthúzva annyi fényt engedjen be, amennyiben botorká-lás nélkül is eljut egyikhelyről a másikra.
- Meg ne próbáld, Mary. - mondta Beatrix a halk cipőkopogásra.
- De, asszonyom, a gróf reggelire várja. Ha most nem kell fel, lekési a reggelit.
- Nem érdekel. Tegnap megkapta, amit akart, ma hagyjon békén, rosszul érzem magam.
- Igenis asszonyom. - felelte Mary.
- És az asszonyom szó helyett a hercegnőt használjátok továbbra is. ahhoz már hozzá-szoktam.
- Igenis, hercegnő. - felelte Mary, és kiment a szobából.

***

A gróf idegesen ült az asztalnál, már 10 perce. Végül Katerine jelent meg az ebédlő ajtajában. A küszöböt átlépve pukedlizett, és úgy maradt.
- Hol van a feleségem? - köpte a gróf a fogai között a kérdést.
- Ágyban van, grófuram. Nem érzi jól magát. Kimerült a tegnapi naptól.
- Nem érdekel! - bömbölte a gróf, és az asztalra csapva felemelkedett. - Azonnal hozza ide. Végtére is, azért vettem föl, hogy jó modorra tanítsa azt az átkozottat. Semmije nincs, csak a szépsége. Az pedig mulandó. Ezt vésse jól a grófné fejébe.
- Igenis, grófúr. - mondta Katerine. Felegyenesedett, és amilyen gyorsan csak tudott, Beatrix szobájába ment.

***

- Keltsétek fel a grófnét. A gróf nagyon dühös. Már így is megváratta. - mondta Katerine, Annának, és Mary - nek.
A két lány gyorsan letette a kezében lévő varrást, és mentek felkelteni, Beatrixet.
- Beatrix Grófné, keljen. A férje már nagyin mérges önre, amiért elkésett a reggeliről. - mondta Katerine, és lehúzta róla a takarót. - Nem csodálom, hogy nincs jól, hiszen ön vérzik. Mary, azonnal melegíts vizet, a grófnénak fürdenie kell. Anna menj, és hozd fel a dobozomat.
Katerine kisegítette, Beatrixet az ágyból, Mary - vel lefürdették, és már öltöztették, mikor Anna visszaért. Végül, Anna is segédkezett felvenni a ruhát.
- Most menjen, egyen pár falatot, és utána újra visszafekhet. - mondta Katerine, és kinyitotta Beatrix előtt az ajtót.
Beatrix lassan ment, miközben udvarhölgyei kísérték. Az ebédlőhöz érve kinyitották ellőtte az ajtót. Átlépte a küszöböt, és pukedlizett. Sajnos, a hirtelen mozgástól elvesztette az eszméle-tét, és összeesett.
- Hívjon orvost. - kiabálta Katerine, és a fejét egyenesbe állította, Beatrixnek.
- Menj orvosért! - ordította egy inasnak a gróf. - Most!
Az inas meghajolt, és az oldalajtón elrohant az orvosért.
- Ti ketten. Fogjátok meg, és vigyétek a szobájába. - bökött fejével a gróf két inasnak.
A két inas az asztalra tette a tálcákat, és Beatrixet felemelve a szobájába vitték. Pár perc múlva az orvos is megérkezett, és Katerine elmondta neki, amit tudott az állapotáról. A gróf idegesen várakozott a szoba előtti térben, fel és alá járkálva. Az orvos elvégzett rajta pár gyors vizsgálatot.
- Érvágásra lesz szükség. - állapította meg az orvos.
- Azt már nem. - ellenkezet Katerine.
- Akkor hozatok piócákat.
- Kizárt dolog. Nem hiszem, hogy nincs más megoldás.
- Sajnálom, de akkor csak várhatunk, hogy kipiheni.
- Akkor várni fogunk. - mondta Katerine, és leült az ágy szélére, Beatrix kezét fogva. - Most menjen. Ha van, valami változás, értesíteni fogom.
- Köszönöm. - mondta az orvos, összeszedte a műszereit, és kiment az ajtón.
Odakintről ordibálás hallatszott, de Katerine nem törődött vele. Csak fogta Beatrix kezét, és várt. A szomszéd szobán keresztül Mary és Anna jöttek vissza. Katerine feléjük fordult, és így szólt.
- Mondjátok meg a grófnak, és az inasoknak, hogy nem jöhet be semmiféleképpen, és keressetek két lábát lógató katonát, hogy álljanak az ajtó elé, és ne engedjenek be senkit. Még a grófot se. Ha mindennel megvagytok, Mary hozzál fel teát, és készíttess erőlevest, a grófné-nak. Anna te keresd meg Peter - t, és hozasd fel vele a varrást. Ha itt van, várja, meg amíg én kimegyek. Beszédem van vele.
Anna és Mary azonnal indultak, és mindent elintéztek. A katonákat az istállóban találták, miközben lovukat nyergelték. Mary hamar vissza is ért, és hozott teát, Majd visszament még fáért, hogy ne aludjon ki a tűz a kandallóban. Anna is hamarosan megjött Peterrel, és hozta a varrást.
Katerine kiment, hogy beszéljen Peterrel.
- Peter. - mondta Katerine, mikor kiért.
- Hölgyem. - köszöntötte Peter, és meghajolt.
- Fontos feladatom van a számodra. Itt ez a levél. Menj most, és pár óra alatt megjárod. Vidd el ezt a levelet. Észak felé indulj, és ha beértél a harmadik faluba, kérdezd meg, az első szembejövőt, hogy merre van Kate. Ha megkérdezi, ki küldött, csak add át neki a levelet, és ezt. - mondta Katerine, és kivett egy virágdíszes hajtűt a hajából. - Így már tudni fogja, hogy én küldtelek. Az istállóból két lovat vigyél, és egy női nyerget is tegyél az egyik lóra. Siess, még mielőtt késő lesz.
- Azonnal indulok. - mondta Peter, és futva indult neki.
Katerine bement a szobába, visszaült az ágyra, Beatrix mellé.

Betegség - 3. rész

Peter már órák óta lovagolt. Egy falut már elhagyott. A nap most járt a legmagasabbon. Éppen delelt. A második falun is átlovagolt, de itt már több ember volt, mint az elsőben. Beérve az erdőben le kellett szállni a lóról, hogy ne fejelje le az ágakat. Egy órás gyaloglás után már vissza tudott ülni a lóra.
Kora délután volt, mire elérte a falut. Meg is kérdezte az első szembejövő embert:
- Elnézést, asszonyom, meg tudná mondani, hol lakik Kate?
- Ilyenkor a legelőn van, gyógynövényeket gyűjt a főzeteihez. - felelte az öregasszony, és a legelők felé mutatott.
- Köszönöm. - mondta Peter, és megsarkantyúzta a lovát.
Egyenesen a legelőre vágtatott a két lóval. A legelő szélénél megállt, és ide - oda kezdte sétáltatni a lovakat.
- Kate! Merre van? Kate! - kiabálta Peter elkeseredettségében, mikor nem látott senkit a legelőn.
- Itt vagyok! - kiabáltak vissza. - Te ki vagy?
Peter válasz helyett elindult a lovakkal, a hang irányba. Magas fűbe érkezett, mikor újra meg-kérdezte:
- Hol van az, az itt?
- Itt, ni, előtted. - felelte Kate, és felegyenesedett. Szalmakalapját levette fejéről, ami szabadon hagyta hosszú szőke haját. A szél játszani kezdett vele. - Miben segíthetek?
- Ezt a levelet a kastélyból hoztam. - mondta Peter. - Kat...
- Ha a kastélyból van, vidd is vissza. Én nem szolgálom a grófot. Keres mást. - mondta, és elindult a lovak mellett.
- Ne menjen el. Katerine küldött. A grófné nagyon beteg. Tessék itt a levele, és a hajtűje. Azt mondta, ha megmutatom, segíteni fog nekem.
Kate megfordult, és szemügyre vette a felé nyújtott virágos hajtűt. Tudta, hogy ezt a hajtűt, még ő adta húgának tizennegyedik születésnapjára. Át vette Petertől a levelet, és a zsebébe tette.
- Gyere velem, ifjú. Össze kell még szednem indulás előtt pár dolgot.
- Igenis. Jöjjön, segítek felszállni a lóra. - ajánlotta fel Peter lelkesen.
- Köszönöm, de a házamig még gyalog mennék. Utána majd beszélünk a dologról.
Peter, Kate mögött haladt a két lóval. Lassan értek oda a házhoz. Egy kis vályogház volt, ugyan olyan, mint a többi. Fehérre volt meszelve, és a falu szélén volt. Körülötte egyetlen ház sem állt.
- Itt várj meg, mindjárt jövök.
Kate bement, és mindent összeszedett, amire csak szüksége lehet. Pár perc múlva két nagy utazócsomaggal jelent meg. Peter szó nélkül felerősítette őket a lovakra.
- Segíthetek felszállni? - kérdezte Peter.
- Köszönöm. - mondta Kate.
Peter fél térdre ereszkedett, hogy Kate fel tudjon szállni a lóra. Miután, mind a ketten fent voltak, Kate beugratta a lovát, és vágtában hagyta ott Peter - t.

***

Katerine nem mozdult Beatrix mellől. Már az ebédet is felhozták, de még mindig nem tért magához. Csak várni tudtak, hogy Peter visszaérkezzen Kate - tel. Akkor már lesz egy kis remény, hogy Beatrix felgyógyul.
Hírtelen hangzavarra lettek figyelmesek. Katerine rohant ajtót nyitni.
- Kate. - szólalt meg, és átölelte nővérét.
- Katerine. Úgy örülök, hogy újra látlak. Csak azt sajnálom, hogy ilyen helyzetben.
- Most csak az számít, hogy itt vagy, és meggyógyítod, Beatrixet.
- Megteszek, minden tőlem telhetőt. - mondta Kate, és követte húgát a szobába.
Kate megvizsgálta Beatrixet. Majd, ránézett húgára, és így szólt.
- Mikor volt az esküvő a gróffal?
- Ha az éjszakára vagy kíváncsi, három hónapja, mikor a katonái ide hozták. De az eljegyzést csak tegnap kötötték meg.
- Értem. Látnom kell a tegnapi lepedőt.
Anna rohant is, hogy elhozza a nászágyról a lepedőt, amit még nem volt idejük lehúzni. Majd rohant vissza a szobába.
- Itt van. - felelte, és átnyújtotta Kate - nek.
Kate megrázta, és leterítette a földre. A lepedőn egy kisebb vérfolt volt, megszáradva.
- Vérzett azóta, hogy idehozták?
- Nem. - felelte Katerine határozottan. - Azóta még nem.
- Nem hiszem, hogy ez lenne az első vérzése, ha a gróf már három hónapja gyakorol rajta, a nagy napra. valószínűnek tartom, hogy teherbe esett az első alkalmak egyikén. Most pedig elvesztette a kisbabát. - sóhajtott Kate. - Talán jobb is így. - fejezte be, és megsimította Beatrix fejét.
- Minden bizonnyal. - vízhangozták az udvarhölgyek.
- Amikor magához tér, itassátok, meg vele ezt a főztet. Ettől felgyorsul majd a vére. És ami a legfontosabb, ne engedjétek a grófnak, hogy újra megtegye. - mondta Kate, és kiment a szobából.
Katerine utána ment.
- Vidd el a lovat. Most még sötétedé előtt haza érsz. Peter visszakísér, hogy biztosan hazaérj.
- A hajtűd. Hogy legközelebb is tudj üzenni.
- Köszönök mindent. - mondta Katerine, és búcsúzás képen átölelte Kate - et.
Kate a lováról búcsút intett húgának, aki az ablakból nézte, és elvágtatott a lent várakozó Peter - rel.

***

Katerine még a délután folyamán tájékoztatta a grófot, neje állapotáról.
A gróf a hallottak után nem tudott aludni az éjjel. Folyton rémálmai voltak. De Katerine nem volt vele megértő. Nem engedte be feleségéhez. Arra hivatkozott, hogy pihenésre van szüksé-ge, Beatrixnek.
A gróf, hajnaltájt feladta a próbálkozást, és visszavonult szobájába. Azon törte a fejét, vajon mivel tehetné jóvá a dolgot, de semmi nem jutott eszébe. Úgy döntött, majd megkérdezi feleségét, ha már jobban van.
A templomba ment, amely a kastély árnyékában állt, és imádkozni kezdett Beatrixért, és bűnbocsánatért.

***

Beatrix csak másnap délelőtt tért magához. Katerine megitatta vele a főzetett, és megetette egy kis levessel. Majd visszafektette, hogy ne legyen egyéb baja.
Beatrix délután ismét felébredt. Ekkor Katerine megengedte neki, hogy járkálhasson egy keveset, és vegyen egy fürdőt. A fürdő után hálóruhát adtak rá, és kötelezte Katerine, hogy fogadja a grófot. Ahogy az etikett tartja.
Anna a grófért ment, aki önfeledten boldog volt a hír hallatán. a tanácsot ott hagyva sietett, hogy láthassa feleségét, és istennek tett ígéretét beválthassa.
A szobában már csak Katerine ült, egy széken az ágy mellett. A gróf egy percig habozott, kezét a kilincsen nyugtatva, majd egy határozott mozdulattal benyitott.
- Beatrix. - mondta, figyelemre sem méltatva, Katerine - t. - Feleségem, hogy érzed magad?
Katerine tapintatosan kiment a szobából, és becsukta maga után az ajtót.
- Jobban vagyok. - felelte, halkan.
- Ha bármi van, amit tehetek érted, - kezdett bele a gróf, az ágy mellett térdelve. - csak szólj, és akár a világ végéről is idehozatom. - szájához emelte felesége kézfejét, és megcsó-kolta.
- Lenne, valami. - kezdett bele Beatrix. - Szeretnék elmenni, és megnézni a címemhez kapott földeket, kastélyokat és az ott élő embereket. Természetesen, velem jönnének udvar-hölgyeim, 3 szakács, egy tucat inas és szobalány, és két tucat fegyveres, ha szükségesnek látja.
- Veled megyek. Az itteni teendőket elmagyarázom Lyon - nak, ő majd vezeti az ügye-ket. - magyarázta a gróf, miközben az ajtó felé indult.
- Nem. - szólalt meg Beatrix, majd fontolóra vette a dolgot, mikor a gróf felé fordult, megdöbbent arckifejezésével. - Nem szeretném, ha itt hagyna mindent, csak úgy. Egyedül is elindulhatok.
- Ahogy kívánod. Egy héten belül utánad megyek. - mondta a gróf, és becsukta maga mögött az ajtót.

Indulás - 4. rész

Már egy hét telt el az esküvő óta, Beatrixet mégis fojtogatva érezte magát a kastély és a kert falai között. A templomban sem érezte magát egyedül. Folyamatosan olyan érzése volt, mintha valaki, vagy valakik figyelnék a sötétből.
De ennek most vége. Mondogatta magának, miközben utolsó reggelijét fogyasztotta a gróffal. Egy darabig nem fogja látni. Remélte.
- Köszönöm a reggelit, grófúr. engedelmével távoznék. - pukedlizett Beatrix, és a gróf mellett elhaladva az ajtóhoz indult.
- Miért nem szólítasz, férjuradnak? - kelt ki magából a gróf. - az összes valamire is való asszony ezt teszi.
- Ahogy kívánja. - felelte Beatrix, és kinyitották az ajtót.
- Levél, a királytól. - harsogta egy fáradt férfi.
- Mi áll benne? - kérdezte unottan a gróf.
- A király útra kell, és számít a grófúr személyes és pénzbeli támogatására.
- Mondja meg a királyának, hogy teljesítem kötelességemet, és amint tudok, utána megyek.
- Azt nem lehet grófúr. A király hajóra száll, három nap múlva. Akkorra várja magát a királyi udvarba.
- Tolmácsolja a királynak sajnálatomat, de még más kötelességem van.
- A király nem kéri, parancsolja grófúrnak. Halott a grófné betegségéről. Ezért is önt kérte fel, hogy kísérje el útjára.
- Menjen vissza a királyához! - ordította a gróf kikelve magából. - Ott leszek, mikorra indul a hajó!
A hírnök elhagyta az étkezőt, és pár perc múlva hangos patkódobogás verte fel a csendet. A köves út egyetlen hangot sem nyelt el, míg a lovas a falon kívülre nem ért.
Beatrix a csendben kiment, és a szobája felé indult. A folyosón szembe találkozott Mary - vel.
- Mary!
- Grófné.
- Készen állunk az indulásra?
- Igen, asszonyom. Peter most nyergeli a lovakat, Anna pedig őt nézi. Katerine kisasz-szony most csomagolja össze a szükséges ételt az útra, és a szolgák hordják a csomagokat a kocsira.
- A katonák fele már elindult?
- Igen, asszonyom.
- Remek munka. Köszönöm, Mary.
Mary pukedlizett a távolodó Beatrixnek, majd ő is sietett a kocsikhoz.

***

- Kancellár úr. - szólt a király.
- Igen, felség?
- Hogy állnak az előkészületek? Két nap múlva már nem akarom látni az ország partjait. Nem bírok itt tovább létezni. Úgy érzem, mintha egy darabot téptek volna ki belőlem. - felelte, lerogyva a trónszékbe.
- Ez a szerelem felség. Bizonyára egy ifjú hajadon után.
- Tartok tőle, hogy már nem hajadon. Én vezettem oltárhoz, és ahogy Swan grófot ismerem, már régen nem az.
- De, felség. Egy férjes asszony nem rabolhatja el a szívét.
- Ezért kell mielőbb elmennem. É a gróf azért jön, hogy tudjam, merre jár, és mit tesz, míg én utazom.
- Okos és megfontolt gondolat felség.
- Még, hogy okos és megfontolt? Nem bírnám elviselni a tudatot, hogy a gróf valamit tesz vele. Inkább a féltékenység vezérel, mint a józanész. De valahogy távol kell maradnom tőle. Éjszakánként arra riadok, hogy őt látom kisírt szemmel, és én nem tudom megmenteni a végzetétől. Ez már elviselhetetlenné vált.
- Gondolja meg felség. Anyja már elrendezte házasságát Izabella királyi hercegnővel. Így biztosak lehetünk benne, hogy az ország nem fog álnokul ránk támadni. És nem hiszem, hogy olyan sorsot szán neki felséged, minit Beatrix grófnénak. Próbálja meg szeretni, de legalább teljesítse kötelességét, és a grófot küldje el érte, ahogy azt illik. Ön pedig jelenjen meg az új királyné koronázási ünnepének szervezésén, és segítsen az édesanyjának, és jelenjen meg az udvarhölgyválasztáson.
- Köszönöm, Bodrik. Ismét, jó tanácsokat osztottál. Nem hiába, a bölcsesség az idősek-nek jár.
- A fiatalok meg csak legyenek szerelmesek. Felségednek még ez a dolga.

***

- Álljunk meg a temetőnél. - mondta Beatrix a kocsisnak, miközben belépett a hintójába.
- Igenis, grófné. - felelte a kocsis, majd becsukta a hintó ajtaját.
Beatrix egyedül ment a temetőbe, a karavánhoz később csatlakozott. Egy tucatnyi rózsa és tulipán csokrot halmozott fel a síroknál, majd mindkét szüléért és három fivéréért imát mor-molt el. A mások által ott hagyott virágokat a kerítésen kívülre gyűjtötte őket, és ott hagyta.
Visszaszállt a hintóba, könnyes szemeit törölgetve.
- Induljunk. - mondta, Beatrix.
A kocsis a lovak közé csapott, és azok felnyerítve indultak neki a hosszú útnak. A karavánnal a határon találkoztak, ahol megállva pihenőt tartottak. Beatrix lesétált a közeli tóhoz, ahol hattyúk hajtották álomra a fejüket.
Katerine követte. Egy fa árnyékába leülve várt, míg Beatrix odasétál hozzá.
- Mond csak, meddig tervezed az utazást? - kérdezte Katerine.
- Meddig csak lehet. Minél távolabb akarok kerülni a gróftól. - felelte Beatrix, miközben kacsák jelentek meg a tavon.
- Arról van tudomásod, hogy a király miért kérette a grófot az udvarba? Vagy, hogy hova küldi?
- Sajnos csak annyit tudok, hogy útra kell, őfelsége; de, hogy miért pont a gróffal kíván menni, ezt nem tudom. De, a helyzet az, hogy ő tanácsolta, amint tudok, menjek és látogassam meg a palotákat, kastélyokat, és a földeket, amiket ajándékozott. És, még azt is mondta, hogy ha a gróf utánam jönne, vagy hazarendelne, írjam meg neki, és ő lecsillapítja az indulatait.
- Asszonyom, a királynak erre nincs lehetősége.
- A király nem hazudhatott. - mondta, Beatrix megdöbbenve.
- Asszonyom! Készen állunk a tovább indulásra.
- Sajnálom. -mondta Katerine, fejét lehorgasztva.
Beatrix hátat fordított, és a kocsikhoz sietett. Beszállt a hintóba, és a kocsist azonnali indulás-ra szólította föl. Nem hitte, hogy a lovak csak ilyen sebességgel tudnak menni, így kinyitotta a hajtó felőli ablakot, és kiszólt.
- Menjünk gyorsabban.
- Igenis, asszonyom.
- Ha lehetne, ne is álljunk meg a palotáig. Még az este előtt oda akarok érni.
- Igenis.
Beatrix visszacsukta az ablakot, és magába burkolózott. Ahogy egyre északabbra haladtak, a levegő hűlni kezdett. Egy idő után nem bírta tovább, és meg kellett állítani a hintót. A tetejéről levenni az odakészített meleg takarókat. Kettőt vett le magának, egyet a hátára, és egyet a lábaira terített. Odanyújtott még egyet a hajtónak is.
- Köszönöm, asszonyom.
- Tekerje maga köré, nehogy meghűljön. Aztán induljunk tovább. Reméljük a katonák már begyújtottak a kandallókba.
- Igenis, asszonyom.
Beatrixet a hintó ide - oda ingadozása álomba szenderítette.
Csak a palota környékén ébredt föl, mikor a kerekek a kavicsos útra értek. A kaputól a bejára-tig kétszáz méteres út vezetett. A kastély itt is fehér folt, de az ablak és ajtókeretek kékre voltak festve. Beatrixet teljesen a hatalmába kerítette a kétszintes palota látványa. Középen egy óratorony foglalt helyet, melyet két hölgy, és két férfi lovagolt körbe óránként, könnyed tánczenére.
- Megérkeztünk asszonyom. - mondta a hajtó, és már nyitotta is a hintó ajtaját.
- Tisztelegj! - kiáltotta el magát a parancsnok, mire a két tucat katona haptákba vágta magát, és vártak, míg Beatrix besétál a két sorfal között.
- Ez a legcsodásabb palota, amit eddig láttam. - mondta Beatrix, a parancsnok mellé érve.
- Igen, asszonyom. - őfelsége apja, a hajdani király sok időt töltött itt mikor a nyár beköszöntött országunk délebbi vidékein. - A grófúr sokáig könyörgött, hogy megvehesse a királytól. De a király a menyének szánta. Végül őfelsége önnek ajándékozta, így majdnem a grófúré lett.
- Parancsnok urad mást is tud a palotáról? - kérdezte meglepetten Beatrix.
- Sok mindent tudok róla. A szolgálatomat itt kezdtem. Még ennél is északabbról szár-mazom. Apám adott el tanoncnak, a helyi kovácshoz. Majd ő nagyon beteg lett, és már nem tudott tovább oktatni. Ekkor egy lovag jelent meg, aki felfogadott fegyverhordozónak. A lovag tanított meg harcolni, és olykor még a lovagi tornákon is részt vehettem, az ő páncéljá-ban. Szenvedélyemmé vált a katonák változatos, és sokoldalú élete.
- Menjünk beljebb, parancsnok. Főzök önnek, és az embereinek teát, hogy némileg felmelegedjünk.
A parancsnok balját ajánlotta, amit Beatrix szívélyesen el is fogadott. Felmentek a konyhába, ahol egy megfelelő méretű üstben vizet melegítettek, és teafüves zacskókat áztattak bele. A katonák egyre csak tolakodtak az elvégezendő feladatokért. Amikor elkészült mind sorba rendeződtek, a szelencéből kaptak bögréket, és egy merőkanál meleg teát.

Az út - 5. rész

Korai, hűvös reggel volt. A gróf reggelihez készülődött, mikor Lyon rontott be a szoba ajtaján.
- Sajnálom grófúr, hogy ilyen korai órán zavarom. - hajolt meg, és kezdett bele mon-dandójába. - Gondoltam, ennek örülni fog. Ma hozta egy katona, Beatrix grófnétól.
- A feleségemtől? - kérdezte a gróf meglepetten, majd úrrá lett hangbotlásán, és folytat-ta. - Mi áll benne?
- "KEDVES GRÓFÚR! TEGNAP ÉPSÉGBEN MEGÉRKEZTÜNK. RENDBEN KICSOMAGOLTUNK MINDENT, ÉS MÁR A TAKARÍTÁS IS BEFEJEZŐDÖTT. MOS-TANRA KÉSŐ FÉLUTÁNRA JÁR, ÉS VACSORÁHOZ KÉSZÜLŐDÜNK. A PALOTA GYÖNYÖRŰ. A PARANCSNOK SOKAT MESÉL A RÉGI IDŐKRŐL. HA VISSZAÉR-KEZIK ÚTJÁRÓL, BÁLT RENDEZNÉK A PALOTÁBAN, SIKERES ÚTJA TISZTELE-TÉRE. FELESÉGE." - fejezte be a rövid levelet Lyon, és átnyújtotta a grófnak.
- Köszönöm, Lyon, hogy ilyen figyelmes volt. Jutalmazza meg a katonát, és üzend meg vele, hogy feleségem rendelkezik a vagyon felett, és vegyen meg mindent, ami a bálhoz szük-séges.
- Azonnal grófúr! - Lyon meghajolt, és távozott a szobából.
A gróf végig simította az írást, melyet mintha gyermeki kéz írt volna, olyan bizonytalan volt. Orrához emelte a levelet, és megszagolta. Minden bizonnyal felesége írta. Illata teljesen bebo-rította a papírt. Mint mindig, most is a kerti rózsabokrokat juttatta eszébe.
Összehajtogatta a papírt, és betette dolmánya belső rejtekébe.

***

A lovak hangosan nyerítettek, és idegesen kaparták a földet lábukkal. A gróf épp befejezte a reggelijét, és kávéját szürcsölte, mikor megjelent a tábornoka.
- Grófúr! - hajlította meg derekát. - A lovakat felkészítettük. Akár máris indulhatunk.
- Remek munka, tábornok. Azonnal indulunk. - mondta, és felhajtotta a kávét.
A gróf az ajtón kilépett, majd követte a tábornok. Némán haladtak lefelé a lépcsőn. Némaság állt be, mikor a gróf megjelent a kastély ajtajában. Hírtelen áradt be rajta a nap fénye.
A katonák a lovaikhoz rendeződtek, és várták, míg a gróf felszáll. Mikor a lóra ült, követte példáját a többi katona is. Könnyű vértezet volt rajtuk. A páncélokat mind felhalmozták a szekerekre, melyeket a fegyverhordók hajtottak.
A gróf megfordította éjfekete lovát.
- Indulás!
A katonák egyszerre rúgták be a lovaikat. Mint a harci kiáltás hallatszott. A lovak nyerítettek, a katonák meghajtották őket. Földet rengető patadobogással hagyta el a kastélykertet a száz ló és lovasa.

***

A gróf és csapata a délutáni órákban lovagolt be a királyi udvarba. A szobalányok az ablakok függönyei mögül leskelődtek, hogy lássák az érkező katonákat.
A gróf leszállt a lováról, és kantárját egy odasiető lovászfiú kezébe dobta.
- Etesd, és itasd meg.
Mondta, majd kettesével véve a lépcsőfokokat, felment a palota ajtajáig, ahol egy udvaronc várta.
- Erre tessék, grófúr. A király már várja. - a kétszárnyas tölgyfa ajtó kinyílt, és a sötét-ben eltűntek a katonák szeme elől.

***

A nyugati szárny harmadik emeletén, egyetlen ajtó kapott csak helyez.
- Itt várjon. - szólt az udvaronc. - A király azonnal fogadja.
A gróf engedelmesen helyett foglalt, az oldalt elhelyezett vörös posztóval beburkolt székeken, és várt.
Nem sokkal később kinyílt az ajtó, és Kalapati (filippínó: galamb) báró lépett ki rajta.
- Swan gróf. Ön itt? - kérdezte meglepetten a báró.
- Igen. Őfelsége hívatott. És ön, báróúr?
- Szintén a király hívatott, és egy nagyvonalú feladattal bízott meg. - felelte felvágósan a báró.
- Számomra még homály fedi ittlétem célját. De minden reményem megvan rá, hogy szintúgy nagyvonalú faladat jut számomra.
- Sok szerencsét hozzá, Swan gróf. Nékem még elő kell készülnöm. Holnap itt hagyom kis időre gyönyörű hazánkat, hogy egy égkővel térhessek vissza. - felelte a báró, és biccentett fejével.
- Jó utat. - köszönt el tőle a gróf. - Vajon milyen égkőről beszélhetett ez a balga?! - gondolkodott hangosan.
- Hmhmhm... - köszörülte meg a torkát Bodrik. - Swan gróf, a király már várja.
- Megyek. - felelte, és besétált a terembe. Előrébb ment, majd meghajolt, ahogy az illik. - Felség.
- Jöjjön közelebb, grófúr. - szólította meg a király.
A gróf kiegyenesedett, és még közelebb lépett a királyhoz.
- Még közelebb.
A gróf furcsállotta a király kérdését, hiszen már így is túl közel ment hozzá, de "A parancs az parancs.", gondolta magában. Közelebb lépett.
- Ugyan már, grófúr! - csattant fel a király. - Egészen idáig az asztalig jöjjön. Onnan nem fogja látni, azt a mit kell.
- Igenis, felség. - felelte a gróf, és amilyen gyorsan csak tudott, az asztal túlsó felén termett.
- Hozzanak egy széket a grófnak, hisz már nem fiatal. - parancsolta a király, az ajtóban álló páncélba öltözött katonáknak.
Az egyik katona letette pajzsát, és lándzsáját, majd kiment az előtérbe, és egy székkel tért vissza. Letette a gróf oldalára, és visszaállt a helyére.
- Üljön le.
- Köszönöm, felség. - mondta a gróf, és óvatosan helyett foglalt.
- Feladatom van a számára. Egy királyi címert viselő hajóval, és száz katonájával ten-gerre szállnak, és elhozzák Izabella királyi hercegnőt. Kíséretet nem hozhat magával, mint hogy az nem illik országunkban. Amint a hajóra száll, az önnel utazó hölgyek átöltőztetik, és mindent a tengerbe hajítanak. Természetesen, megy még önnel egy báró is, aki nem más, mint Kalapati báró. Ez az egy hetes hajóút jó indok lesz arra, hogy túllépjenek régi sérelmeiken. Természetesen jutalomban részesül, amint feleségemül vettem, és királynévé koronázták. Őrgrófi rangot kap, ön, felesége és jövőbeni gyermekei is öröklik.
- Köszönöm felség, a nagyvonalú megbízást, de honnan fogom tudni, hogy tényleg Izabella királyi hercegnőt hozom el felségednek.
- Kancellár úr, hozassa be a festményt.
- Hozzátok a festményt. - nyitott ki egy oldalajtót Bodrik.
Két inas jött be rajta, egy ember nagyságú képet egyensúlyozva, majd beállították a számára fenntartott helyre.
A kép egy csodaszép hajadont ábrázolt. Éjfekete haja a derekáig ért. Fehér arcát gyönyörű keretbe foglalva. Szája, mint a vér. Karcsú derekú elefántcsont színű fűzőt, és földig érő hímzett szoknyát hordott mellé. Hajában fehér virágok voltak belefonva, és nyakában egy arany szívmedál lógott, rajta a király címerével.
A gróf jól szemügyre vette a képet, és megnézte a királyi hercegnő kerek, gyerekes arcát.
- Amint látja, a nyakék a királyi címerrel van díszítve. Ez az egyetlen, melyet ne merjék a tengerbe hajítani. A hercegnő kívánsága, melyet levélben tolmácsolt felém, és én örömmel teljesítem eme csekély kérését.
- Igenis, felség.
- Az udvarhölgyek holnap jelennek meg a kikötőben. És kérem, zabolázza meg a kato-náit, a hölgyek becsületén nem eshet csorba, semmilyen módon sem.
- Természetesen felség. Én magam fogom felügyelni a katonáim minden egyes lépését.
- Távozhat grófúr.
- Isten áldja, felség. - mondta a gróf, és meghajlítva derekát hátrált, majd megfordult, és távozott.

***

A gróf a számára fenntartott lakosztályba ment, ahol gyertyát gyújtatott, és leült levelet írni, feleségének.
"DRÁGA FELESÉGEM! A KIRÁLY EGY TENGEREN TÚLI MEGBÍZÁST ADOTT NEKEM. KÉT HÉT MÚLVA VISSZAJÖVÖK, ÉS EGY HÓNAP MÚLVA MEGTART-HATOD A BÁLT, AHOVA A KIRÁLY, ÉS A JÖVENDŐBELI KIRÁLYNÉ IS HIVATALOS KELL, HOGY LEGYEN. ADDIG IS, HA BÁRMIRE SZÜKSÉGED VAN ORN (dán: sas) PARANCSNOK MINDENBEN A RENDELKEZÉSEDRE ÁLL. CSÓKÓL: FÉRJÚRAD."
A gróf keresett egy ráérősen lábat lógató katonát, és kezébe adva a levelet megparancsolta neki, hogy azon nyomban vigye északra a palotába, és csakis Beatrix grófné kezébe adhatja. Jutalmát majd ott kapja meg, amint teljesítette a feladatot. Azonnal útnak indította a katonát.

***

A gróf éjjel nehezen tudott aludni, hisz félt, hogy tengeri betegsége ismét előjön. hajnal óta járkált a szobájában, hogy gyorsabban teljen az idő, de nem segített.
A nap már a fák árnyékát nyújtogatta, mikor az első inasa belépett, hogy segítsen mosakodni, és felöltözni.
A katonák lassan kászálódtak ki a néhol négy - hat fős szobákból. Nehéz páncéljaikat az utánuk siető fegyverhordozók hozták, és álltak neki felpakolni a királyi hajóra.
A hajó ötemeletes volt, rengeteg ételt és italt halmoztak fel a hajódokkban. A legénység ötven főt foglalt magába. Hajnalhasadás óta sürgölődtek a hajófedélzeten, míg mások a nehéz hor-dókat és étellel megrakott ládákat vitték le a rakodótérbe. A fölötte lévő szinten is sokan megfordultak, és függőágyakat állítottak fel, a katonáknak és a velük utazó fegyverhordozók-nak. A fedélzeten volt hat lakosztály, melyet az udvarhölgyek, a gróf és a báró foglaltak el. Egyet pedig Izabella királyi hercegnőnek rendeztek be. A második szinten volt kialakítva a konyha, és a csoportos étkező. Felette kapott helyet a fürdő helyiség és a társalkodó terem, ami egyben könyvtárnak, sakk szobának, és ez esetben varró szobának is szolgált.
Mivel hölgyek keveset utaznak hajóval, így nem volt számukra lehetőség szabadon mozogni a hajón. A gróf és a báró társaságában tölthették el az étkezéseket, és a fedélzeten kívül a sza-lonban, és a fürdő helyiségben tartózkodhattak. A gróf és a báró felváltva szórakoztatta őket, és figyelt arra, hogy egyetlen katona vagy hajósinas se láthassa meg, és elegyedjen szóba velük.
A nap végére a grófnak és a bárónak már ereje sem maradt a veszekedésre, mert mindketten tengeri betegségben szenvedtek. Az út végére mindketten vesztettek tekintélyes hasukból, melyet már évek óta növesztettek.

Izabella - 6. rész

A hajó végre megérkezett a kikötőbe, a hét napos hajóút után. Színes tömeg gyűlt össze, mire a hajó kikötött.
A hajós inasok leengedték a hajóhidat. A tömeg hangos éljenzésbe kezdett, mikor a gróf megjelent a híd tetején. A báró követte, és nyomában a három udvarhölgy jött. Messze, mögöttük a katonák jöttek le a fedélzetről, fényesre suvickolt páncélzatukban. Baljukon karddal, és kezükben a királyi címerrel díszített pajzzsal.
A díszes kíséret hintókba szállt, és úgy mentek a királyi várhoz. Vastag kőfal vette körül, mely olyan vastag volt, hogy nem lehetett látni azt, amit körbevett.
A hintók lassan begördültek a vaskapun, és megállottak a vár belső udvarán.
- Elég érdekes elrendezésű. - állapította meg Kalapati báró.
- Véleményem szerint, fura. - mondott ellent a gróf.
- Uraim, kérem, egy ilyen apróságon csak nem kapnak hajba? - szólalt meg a királyi hercegnő új társalkodó nője.
- Természetesen, nem. - felelte nyájasan a báró.
- Majd megvitatjuk, ha hölgyek már nincsenek a társaságunkban, addig hallgatunk róla. - felelte a gróf, felülmúlva a báró szavait.
- Ez igazán bölcs emberre vall, grófúr. - felelte a komorna, és kinézett a hintó ablakán, hogy lássa, és mindörökre megjegyezze az elé táruló látványt.
A hintó a vár lépcsője előtt állt meg, melyen két sorban katonák álltak a felmenők feje fölé tartva kardúkat. Így tisztelegve némán. A hintó ajtaját díszes hajtóruhába öltözött hajtó nyitotta ki. A gróf, majd a báró szállt ki a hintóból. Az udvarhölgyek a nekik felajánlót karokba karolta. A komorna a gróf, míg a két udvarhölgy a báró két oldalán foglalt helyet.
A lépcsősor tetején a király és felesége a királyné állt díszes ruhába öltözve. A bíborvörös ruháikban azonnal kitűntek a tömegből. A gróf és kísérete a király elé járult, és mélyen meghajoltak.
- Álljanak fel kedves barátaim! - szólt a király.
A gróf felemelkedett, majd követte a komorna és a báró. A két udvarhölgy még tétovázott egy darabig, de amint a komorna rájuk szólt, ők is felemelkedtek.
- Menjünk beljebb. - mondta a király, és a királynét vezetve elindult a trónterembe.
A kopár folyosók után a trónterem díszesnek, és hatalmasnak tűnt. Középen egy asztal volt. Leterítették díszes asztalterítővel, és rózsákat szedtek a szoba ablakainál álló vázákba. Az aranyozott hímzéssel ellátott terítő néhány embert ábrázolt. A király, és a gróf kísérte helyet foglalt az asztal körül. Az udvarhölgyek ámulattal figyelték a nagy kézügyességre valló apró öltések kidolgozottságát. A királyné oda ment hozzájuk, és a fülükbe súgta.
- Történelmünk egy-egy részletét örökítették meg.
A két udvarhölgy még nagyobb csodálattal nézte a terítőt.
A királyné egy oldalsó ajtón távozott.
Inasok jelentek meg, akik kezükben kupákat és borral teli kancsókat hoztak be.
- Igyunk, a gyönyörű királynénkra! - emelte poharát magasba a gróf, és mindenki csatlakozott hozzá.
A király még váratott magára egy keveset, majd felemelte kupáját, ás így szólt.
- Igyunk, gyönyörű leányomra!
Mind megitták kupájuk tartalmát, majd a király így szólt.
- Mint azt már remélem hallották, bált rendezünk az önök tiszteletére. Ma este. Ahol jelképesen a grófúr kezébe adom leányomat, hogy ő vigye el a királynak, és adja át neki.
- Köszönöm felségedet, hogy engem tisztel meg, eme nagy feladattal. - mondta a gróf, és fejet hajtott.
- Mivel ön, grófúr én velem egy korúnak tűnik, így gondolom, megérti milyen az, mikor egy apának el kell engednie egyetlen leányát. Ugye érti?
A gróf nem válaszolt, csak végig gondolta eddigi életét. Még soha nem volt gyermeke, és már nem sok esélyt látott rá, hogy valaha megadatik neki ez a csoda. Első felesége háromévnyi házasság után mérget vett be, és azzal ölte meg magát. Második felesége a lováról esett le, és úgy érte a halál, két év házasság után. Harmadik feleségét, meg úgy raboltatta el katonáival, de előtte le kellett mészárolni a szüleit, és három fivérét. Most, hogy már élete végénél jár, nem is biztos, hogy valaha látni fogja miként születik gyermeke ezen világra.
- Természetesen úgy fogom óvni, mintha a saját gyermekem lenne. Vér a véremből.
A király felállt, és megölelte a grófot.
- Így már nyugodt szívvel engedem útjára leányomat, hogy tudom, valaki mindig lesz vele, aki vigyázni, és óvni fogja minden lépését, míg meg nem kötteti házasságát William királlyal.
- Megtisztel felség. - felelte a gróf, és visszarogyott a székre. Csak éljem túl ezt a szörnyű hajóutat. Gondolta magában a gróf.

***

- Gyermekem. - szólt be a királyné az ajtón. - Megjöttek a küldöttek.
- Anyám, én...
- William király még komornát, és két udvarhölgyet is küldött, hogy a hosszú út során legyen kivel társalognod. - áradozott a királyné.
- Anyám, én...
- Hajadon lányok, veled egy korúak lehetnek. Biztos jól ki fogtok jönni.
- Anyám, én nem akarok hozzá menni William-hez.
- Izabella, meg ne haljam többet ezt tőled. A hazád érdekében mész hozzá William királyhoz. Most pedig menj, és készülődj az esti bálra.
- Igenis, anyám.
A királyné, lánya homlokát és két orcáját megcsókolta, majd kiment a szobából.
Izabella még sokáig állt, és nézte a tömeget, mely a vár előtt gyűlt össze.

***

Az est fénypontja Izabella volt, amint bevonult a terembe, oldalán anyjával. A király megcsókolta, arcát, majd így szólt.
- Íme, Átadom lányomat, Swan grófnak, hogy ő vigye el, és adja át királyának, épp úgy sértetlenül, mint ahogy most itt áll, színetek előtt.
A király a gróf kezébe adta lánya kezét, és kitört az örömujjongás. A zenészek rákezdtek egy szökellős dalra, mire a bálozók a zene ritmusára forgolódtak, és cserélgették a párjaikat.
A gróf és a báró elkülönültek, és csendesen figyelték a körülöttük lévőket. Néha felkapták a fejüket, amint a komorna és az udvarhölgyek nevettek valamin. Sokat sugdolóztak, és félszegen a táncparkettre mutogattak.
A király táncba vitte feleségét, és lányát is.
Végül, odaült a grófhoz.
- Mikor óhajtanak visszaindulni? Remélem, még itt maradnak pár napig.
- Sajnálom, felség, de az előkészületeket már megkezdték az esküvőre. Mivel köt minket az idő, így holnap el kell indulnunk.
- Természetesen megértem. - mondta a király búsulva. - Mikor megszületett, úgy gondoltam, hogy majd hazánk egyik előkelősége veszi feleségül, és együtt fognak uralkodni a trónon.
- Hiszen felségednek ott van még a fia, Rudolf. A trón őt illeti. - felelte a gróf.
- Igen, de folyton háborúzni készül, és nem is láttuk már hónapok óta.
A zene hírtelen elnémult, és táncolók széthúzódtak. Az ajtóban körvonalak látszódtak, egy ember, és a lova bontakozott ki a sötétből. A lovas előre lépkedett, és mikor kiért a fényre, mindenki földig hajtotta magát. A lovag páncélba volt öltözve, és egyenesen a királynéhoz lépkedett.
- Anyám. - köszöntötte szigorú hanghordozással.
Elfordította tekintetét, és a királyra nézett.
- Apám. - meghajtotta fejét, de a hangja még mindig ugyan olyan kemény volt.
Majd megfordította lovát, és a tömeget kezdte kémlelni. Izabella egy oldalsó oszlop mögül lépett elő, és megállt a lovag előtt.
A lovag felemelte a sisakja rostélyát, és mosolyogva nézett a lányra.
- Húgocskám. - mondta kedvesen.
- Rudolf. - felelte a lány, hangjában közönyösséggel. - Mi szél hozott?
- Hallottam a hírt, hogy hozzá készülsz menni, William királyhoz.
- Jól hallottad. Holnap indulok.
- Hol van a leendő királyod?
Izabella hallgatott, de tekintetét továbbra is testvérén tartotta.
Rudolf harsányan felkacagott. A teremben még mindig csend honolt, csak a királyfi nevetését lehetett hallani.
- Lám, húgom olyan királyhoz készül hozzámenni, aki nem is jött el érte. Mit gondolsz, húgocskám, milyen király lehet ez a William, ha még a jövendőbelijéért sem képes kimozdulni a palotájából?
A báró kardja után nyúlt, de a gróf megállította, és így szólt hozzá halkan.
- Hagyja, bizonyára provokálni akar bennünket.
Izabella sűrűn pislogott, nehogy könnyeket hullajtson.
- Nem akadályozhatsz meg abban, hogy azt tegyem, mi népemnek a legjobb.
- A te néped? Hiszen most készülsz elhagyni őket. Ládáidat most pakolják a hajóra.
Izabella apjára nézett, aki szomorúan bár, de bólintott.
- Igen. Holnap elmegyek, hogy hű felesége legyek William-nek, és ezzel megmentsem népemet, egy újabb háborútól, melyet apáink kezdtek el, de mi fejezünk be.
- A háborúnak sosem lesz vége. Azzal, hogy egyet megakadályozol, még ránk támadhatnak. Az összes úgysem fog megszűnni. Mindig is lesznek, és nekünk erre készen kell állnunk. Hiszen ez mindig a mi hazánk marad, míg a tied holnaptól messze lesz innen. Isten veled, húgom. - mondta Rudolf, és lecsapta sisakrostélyát, majd kiment a teremből.
Izabella anyjához sietett, aki óvón átkarolta, miközben ő könnyel sírta tele ruháját.
A király intett a zenészeknek, hogy folytassák, de egyetlen hang sem volt a teremben. Hercegek, grófok, és bárók járultak a király elé feleségükkel, hogy jókívánságaikat elmondják, majd távoztak a várból. Egy óra alatt a bálterem kiürült, és az inasok elkezdték elhordani az ételeket, és az italokat.

***

A hajó másnap hajnalban kifutott a kikötőből, hogy hosszú útjára indulhasson, egy nap várakozás után.
A rakteret Izabella ládái foglalták el, melyben az összes hozománya benne volt.
Amint a kikötőt már messze maguk mögött hagyták, a szokásokhoz híven bekísérték Izabellát hálótermébe, és a múlt ruháit a jövő ruháira cserélték, majd felmentek a fedélzetre, és a ruhákat a tengerbe szórták.
Napközben a komorna illemtant tanított Izabellának, és hogy, hogyan legyen jó és kifogástalan királyné. Majd következett a beszéd, és a nyelvtan.
- Ha királyné akar lenni, úgy kell beszélnie, mint a királynak. - mondogatta a komorna, ha Izabella dialektussal ejtette ki a szavakat.
A hét lassan telt, és Izabella ideje nagy részét a hálótermében töltötte.

Levél - 7. rész

Beatrix a palota dísztermében állt, és felügyelte a munkálatokat. Lányok mosták az ablakokat, ifjak tették helyükre a bársonyfüggönyöket, és rendezték el U alakban az asztalokat, és a székeket, asszonyok seperték, és mosták fel a padlót.
- Grófné. - szólt be az ajtó résén Anna. - Levele jött.
- Kitől? - kérdezte Beatrix gyanakodva.
- Őfelsége címere van rajta.
- Mutasd. - szólt Beatrix, és kivette kezéből a levelet.

"ŐFELSÉGE, WILLIAM KIRÁLY, ÉS JÖVENDŐBELI FELESÉGE IZABELLA KIRÁLYI HERCEGNŐ NEVÉBEN MEGHÍVJUK ÖNT, ÉS CSALÁDJÁT A CEREMÓNIÁRA, MÁHOZ KÉPEST EGY HÉTRE..."

Beatrix letette a levelet az asztalra, és csak nézte a szeme előtt összefolyó sorokat. Két kezével az asztalra támaszkodott, arra az esetre, ha elveszítené egyensúlyát.
Anna bátortalanul állt úrnője mögött, és a levél tartalmát olvasta, melyet cirkalmas betűkkel vetettek oda. Óvatosan átölelte úrnője derekát ball kezével, míg másik kezét a kézfejére fektette, és így szólt.
- Grófné, menjünk fel a szobájába.
- Igen, az jó lesz. - felelte, Beatrix és elindult. Ment, amerre Anna vezette. Mikor beértek a szobába, így szólt. - Menj, Anna, és hívd ide a parancsnokot.
- Igenis, grófné.
Anna elrohant, és becsukta maga után az ajtót.

***

Beatrix keserűséget érzett szívében, de nem tudta biztosan, hogy miért is. Hiszen, megvolt minden, mit csak pénzért lehetett megvenni. Végignézett a körülötte lévő szobán, a díszesen faragott ágyon, az asztalokon, és a székeken.
Megakadt a szeme a szekrényen, mely a szoba hosszú falán húzódott végig. Odasétált hozzá, és kinyitotta az első ajtókat. Telis teli volt fehérre mosott és keményre vasalt lepedőkkel. A második ajtó mögött szintén fehérre vasalt, kikeményített anyagok lógtak; az általa hordott alsórészek. A harmadik és negyedik ajtót egymás után nyitotta ki. Hátrébb állt, és onnan figyelte a szivárvány színeiben pompázó ruhákat.
Karjait keresztbe fonta mellkasa előtt, és nézte, az elmosódó képet. Mígnem egyik kezét szája elé kapta, és másikkal próbálta egyben tartani mellkasát, nehogy kettészakadhasson keserűségében.
Már nem bírta tovább az állást. A földre rogyott. Ruhája a hírtelen mozdulatot képtelen volt követni, és levegő szorult alá. Lassan a szoknya is a földre ereszkedett, miközben a levegőt kiszorította.

***

Kopogtak.
Újra.
És még egyszer.
Beatrix riadtan eszmélt fel sírásából, és megpróbált megnyugodni.
- Grófné? Hivatott? - kérdezte egy mély hang a vastag ajtó másik oldaláról.
- I... igen. - felelte Beatrix, nem túl meggyőző hangon. Megköszörülte torkát, és megismételte. - Igen.
- Bemehetek, grófné? - kérdezte a hang zavarodottan.
Beatrix körbenézett maga körül, és keresett valamit, amibe belekapaszkodhat. Nem volt körülötte semmi. Felsóhajtott, majd nehezen felállt, miközben abroncsos ruhája nem hagyott neki túl nagy mozgásteret.
- Jöjjön be, parancsnok.
A parancsnok kinyitotta az ajtót, majd meglátta Beatrix kisírt szemeit, és hírtelen nem tudta, hogy mit nézzen, vagy, hogy mit is mondjon pontosan. Összeszedte magát, és meghajlította derekát.
- Kérem, készítse elő a lovakat, és a hintókat. három nap múlva indulunk a királyi várba, és ott maradunk még három napig. Aztán onnan indulunk tovább. Akikre nincs szüksége, itt maradnak, és a szolgálókat elkísérik a keleti partra.
- Értettem, grófné.
- Most elmehet, parancsnok.
A parancsnok gondolkodott egy keveset, majd ismét meghajolt, és kiment az ajtón.
Beatrix mély levegőt vett, és próbált nem gondolni a fűző szorítására.
Lassan sétált ki a szobájából, egészen a főlépcsőig, ahol megállt, és nézte a sürgölődő tömeget.
- Pakoljanak össze. Három nap múlva a keleti partra indulnak.
Beatrix hangja mély volt, és kemény. A tömeg mozgása lelassult, és az eddig behordott asztalokat, székeket, és függönyöket elkezdték visszavinni a helyükre.
Beatrix hirtelen megfordult, és a konyha felé indult. Útközben találkozott Maryvel.
- Mary.
- Igen?
- Menj, és kerítsd elő Katerine-t. Mond meg neki, hogy jöjjön a szobámba nagyon gyorsan.
- Azonnal, grófné.
Beatrix visszament a szobába, és fel alá járkált a szobájában, míg Katerine nem kopogott az ajtón. Beatrix megpördült tengelye körül, és kiszólt.
- Katerine?
- Igen. - felelte, és bejött az ajtón.
- Gyorsan, segíts. A király levelet küldött. - mondta, és átnyújtotta neki a meghívót. - Mit kell tennem? Még soha nem jártam a királyi udvarban.
- Nyugodj meg, Beatrix. Ugyan azok a nemesek lesznek jelen, akik a te esküvődön is ott voltak, egy hónapja. A dolgod, hogy segítsz a leendő királynénak felkészülni az eseményre. Fel fogjátok öltöztetni, mindannyian. Ilyenkor, a nemesek segítenek neki. Ez egy nagyon régi rituálé.
- De, mi van, ha elrontok mindent? Már így is megvetnek.
- Ne mondj ilyeneket. Az arisztokrácia női tagjai mind egyet akarnak. Azt, hogy ők uralkodjanak, és számukra mindegy, hogy kin. Nem lesz más dolgod, csak annyi, hogy a legidősebb várgrófnétól át vedd a következő ruhadarabot, és tovább add a nálad idősebb grófnénak. Miután a királyné felöltözött, mindenki átadja a neki szánt ajándékot.
- Rendben. És ezek után?
- Sorban elhagyjátok a helyiséget, majd az anyakirálynő kijön, és választ a jelenlévők közül, hogy ki segíti ezek után a királynét. Le kell kísérni a kápolnába, felkészíteni a vacsorára, majd a kiosztásra kerülő rangok közben fel kell kísérni a szobájába, és a hitvesi ágyba fektetni. Ezt természetesen tapasztalt asszonyok szokták kapni. kivéve legutóbb, mikor az anyakirálynő egy vele egykorút választott.
- Akkor, csak odamegyek, felöltöztetjük, mindannyian, és végignézem a szertartást?
- Igen. Ne aggódj, ha valami más történje, engem megtalálsz majd a szomszéd szobában, ahol mindenkinek lesz egy udvarhölgye, ha segíteni kellene, vagy elájulna valaki a nagy tömegben, és hőségben.
- Köszönöm, Katerine. - mondta Beatrix, és megfogta barátnője kezeit. - Köszönöm.

***

Az elkövetkező három napban a palota minden lakója megállás nélkül csomagolt. A konyhából szépen lassan eltűntek az edények, a szobákból a bútorok egy részét lehordták. míg a többit a lepedőkkel takarták le a por elől.
Beatrix a kertben sétált, és a rózsákat nézte, mikor Katerine megjelent mellette.
- Beatrix.
- Katerine?
- Az ajándék, amiről beszéltünk? Mi legyen az?
- Nem is tudom. Mit illik adni annak, akinek meglesz mindene, mit pénzen meg lehet majd vásárolni?
- Legfőképp ékszereket, ruhákat szoktak adni a leendő királynénak.
- Ékszerből a legkülönlegesebb a nyakláncom, mit őfelsége adott. Ruhámból a zöld a legkedvesebb. De ami számomra a legkedvesebb, azok a rózsák, melyek kiskoromban még elérhetetlenek voltak számomra, mostanra annyit hozatok, amennyi elfér a palotákban. - felelte Beatrix, és egy szál rózsát vágott le egy késsel. - A leendő királynőnek vajon mi a kedvenc virága?
- A rózsa. - szólalt meg a parancsnok.
Beatrix és Katerine egyszerre fordultak meg, és nézték a mögöttük álló parancsnokot, kilógó pipával a szájában.
- Hogy mondta? - kérdezte Beatrix, mint aki nem értette.
- A rózsa. Az a kedvenc virága, mint a grófnénak. - felelte, és nézte a két döbbent arcot, majd nevetésben tört ki. Pipája kiesett a szájából, és a földre hullott. A hamu szétterült körülötte. - Ne legyen így meglepődve. - mondta a parancsnok, és leült egy padra. - Újabb mesével szolgálhatok, ha megengedi.
Beatrix, mint gyermekkorában a fűbe ült a parancsnok lábához, és hallgatta, mint régen nagyapja kalandos történeteit, a bátorságról, a kalandokról, tündérekről, és sárkányokról.
- Réges-régen, mikor még Charles király uralkodott, háború dúlt, messze innen. A fiatal király egy messzi földet akart megszerezni magának. De az ott uralkodó fiatal Bernát király, nem hagyta ennyiben a dolgot. Akkortájt lett belőlem is katona. Gyorsan odavezényelték a bajtársaimat. Már egy éve szolgáltam ott, és egy hajadont fogságba ejtettek a katonák. Akkor, egy este én felügyeltem rá. Áldott állapotban volt, és bármikor megszülhette a gyereket. Neki, pont azon az éjszakán kellett vajúdnia. Az orvos jött, és segített neki a szülésnél. Amikor a kicsit lemosdatták, és takarókba bugyolálták, anyja karjaiba adták, hogy még láthassa. A fiatal anya nyakából egy aranyláncon lógó medált vett elő, melyen egy rózsa lógott. A kislány nyakába akasztotta, majd imát mormolt érte. Mint akkoriban a legtöbb nő, ő is belehalt a szülésbe, de előtte még megkért, hogy vigyem el a legközelebbi templomba, ott majd felnevelik a gyermekét. Mikor megkérdeztem, hogy honnan tudja, hogy nem fogják fattyúnak tartani, vagy megölni, mert velem látják, azt mondta: "A nyaklánc, mely nyakában lóg, megőrzi, és védelmezi azokkal szemben, akik bántani akarjak. Én anyámtól kaptam, mikor megszülettem. Megóvott addig, míg leánygyermekem született. Őt is meg fogja óvni, míg leánya nem születik. Minden hajadonnak rózsa nyaklánc lóg a nyakában, mint a címerünkön." A gyermeket az első templom elé akartam tenni, mikor egy pap kitárta az ajtót, arra számítva, hogy egy menekülő kér bebocsátást. Mikor meglátott, ordítani készült, de aztán észrevette a gyermeket, és azonnal keresni kezdte a bizonyítékot. Nem kellett sok idő és megtalálta. megköszönte, hogy elvittem hozzá, és a gyermekkel a kezében bement a templomba. Csak remélni tudom, hogy a gyermek túlélte azt a sok szörnyű évet. Később Charles és Bernát király egyességet kötött, és gyermekeiket adták zálogként. Charles, az akkor még csak három éves William - et, Bernát, pedig a csecsemő leánygyermekét, Izabella hercegnőt.
- Milyen szomorú. - szólalt meg Beatrix. - Egy kényszerházasság.
- Sajnos, ez a megszokott módszer egy békeegyezmény megkötésénél.
- Bizony. Nem Izabella lesz az első királyné, kényszerházasság útján.

***

A harmadik nap reggelén mindenki útnak indult. A parancsnok vezetésével Beatrix, Katerine, Anna, két szakács, öt szolgáló és tíz inas indult útnak a királyi várba. A hintókat körbevéve ötven katona tartott velük
A keleti partra Anna, Peter és egy a parancsnok által kinevezett katona vezette a többieket.
- Egy hét múlva találkozunk! - kiabált ki a hintóból Beatrix.
- Várni fogjuk, grófné! Mindannyijukat!
A hintók a vár felé, át az erdőn mentek, a megrakodott kocsik a faluk felé indultak, elkerülve a nagyobb hegyeket.

Barátság - 8. rész

Az út egy egész napig tartott. A lovakat napkeltétől napnyugtáig hajtották. Majd megálltak, hogy egyenek egy keveset, és megmozgassák elgémberedett lábaikat. Pár óra múlva újra úton voltak, és éjszaka is haladtak. A hintók négy sarkára fáklyákat tettek, hogy mutassa az utat a következőnek. Elől ment a parancsnok és néhány katona, baljukban fáklyával. A maradék katona hátul ment, fáklyák nélkül.
Mikor hajnalodni kezdett, ismét megálltak, hogy Beatrix és kísérete rendbe szedjék magát. Beatrix egy halványrózsaszín ruhát vett föl, melyen tenyér nagyságú rózsák virítottak, zöld levelekkel, és tekergőző indákkal. Hosszú, derékig érő haját kifésülték, és egybe fonták.
Messziről vadászkürtök hangja hallatszott. Mindenki a hang irányába nézett, csak Beatrix fordult a parancsnok felé, kétségbe esetten. Eszébe jutott, mikor az erdő szélen játszottak, és egy nyílvessző eltalálta barátnőjét. Emlékezett, hogy a falu asszonyai nem tudtak mit tenni, hogy megmentsék. A sebe csúnyán elfertőződött, és végül a magas lázba halt meg. A parancsnok látva a rémületet az arcán, felé lépdelt, és mikor odaért, kissé elé állt, hogy takarja. Pillanatokkal később kutyák vad csaholását lehetett hallani. Beatrix öntudatlanul eltakarta arcát, és szorosan a parancsnok hátához simult.
- Ne féljen, ezek a korcsok csak a fácánt kergetik fel. - súgta hátra a parancsnok, nehogy más is meghalja. Majd odakiáltott néhány katonának. - Hé, ti. Menjetek előre, és nézzétek meg, ki vadászik itt.
Beatrix nem tudott úrrá lenni a félelmén, és egy tapodtat sem tágított a parancsnok hátától.

***

Tíz katona tüstént lóra pattant, és a csaholó kutyák felé vágtatott. Néhány perc múlva újabb vadászkürt hangját lehetett hallani. A katonák irányába fordították lovaikat, és vágtattak tovább az egyre sűrűsödő erdőben.
Majd tíz perc lovaglás után egy sereg, hajtóval találkoztak szembe, akik szemmel láthatóan megijedtek tőlük. Figyelmüket ezúttal a közelgő patazaj keltette fel. Vártak.
Az első lovas lengén volt öltözve, nem volt sem a ruháján, sem a lován feltűnő címer, hogy mely nemesi rang büszke tulajdonosa. Ahogy meglátta a tőle pár méterre lévő katonákat. Megállította lovát, és elkiáltotta magát.
- Állj! - felemelte kezét is, mintha bárki is lett volna mögötte.
Kínos pillanatok teltek el így. A katonák nem mozdultak, csak vártak. Újabb patadobogást lehetett hallani, amint komótosan lépked az erdő avarában.
A többiek nevetve közelegtek.
- Ugyan már, báró úr, attól, mert önt az asszonya az orránál fogva vezeti, még nem kell engednünk, hogy uralkodhassanak. Akárcsak egy tenyérnyi földön is.
- Ne legyen ilyen maradi grófúr. Hiszen kegyelmednek még mindig nincs utódja. És ha nem siet, a drága neje lesz az úr a háznál.
Az elsőnek beszélő hangosan felnevetett, hiszen ezt képtelenségnek tartotta.
A katonák vártak, míg a többiek is elcsendesednek, és a le maradottak mind megérkeznek. Egy nagyjából harmincfős tömeg állt velük szemben. Minden lovasnak kard volt rögzítve az oldalához. A hajtók, és a kutyatartók a tíz - tizenkét lovas mögött foglaltak helyett.
- Kik maguk? - szólalt meg a rangjelzés nélküli férfi.
- Swan gróf katonái vagyunk. - felelte a legidősebb a katonák közül.
- Ebben az esetben, Swan gróf dolga, hogy helyre igazítsa kegyelmeteket. Gróf úr!
- Parancsára, felség. - szólalt meg a gróf, és lovát a király mellé léptette.
- Az elmondás szerint az ön katonái. Regulázza meg őket, hogy nem tudtak a várban maradni.
A gróf végig nézett a tíz ifjú harcoson, kiknek arcát egyetlen sebhely sem csúfította. A gróf gondolkodóba esett, hogy mi lenne a legjobb kérdés, de nem jutott eszébe semmi értelmes.
- Hogy kerültök ide?
- Orn parancsnok küldött bennünket, hogy derítsük föl a területet. Csak biztonságos úton akar menni a fővárosba.
- Hol van a parancsnok? - csillant fel a szeme, és közelebb lovagolt a katonákhoz.
- A folyónál táboroznak, és a mi jelentésünket várják. Beatrix grófnét kísérjük a királyhoz.
- De hisz, William király itt áll előttetek. - nevetett fel a gróf.
A katonák egymásra néztek, majd megszólalt az egyik.
- Nem látjuk egyik jelenlévőn sem a rangjelzést.
A gróf felemelte karját, és a rang nélküli lovas felé mutatott.
- Ő, itt William királyotok.
A katonák zavartan a lovasra tekintettek, majd némi vizsgálgatás után fejet hajtottak neki.
- Most pedig, - szólalt meg a gróf. - vezessetek el a feleségemhez, had láthassam.
A katonák megfordították lovaikat, és visszatértek a folyóhoz.

***

Egy katona tűnt fel az erdő szélénél. A parancsnok előtt leállította lovát, és leugrott róla.
- A gróf úr! - kezdte. - A gróf úr, William király, és néhány nemes vadászott.
- Szóljanak a grófnénak. - nézett a parancsnok a szolgálólányokra.

***

Fiatal lány lépett Beatrix hintójához. Megköszörülte torkát, majd meghajolt.
- Grófné, a gróf úr erre tart.
- Az lehetetlen. - sápadt el Beatrix. - Hiszen a tengeren van még.
- Egy katona hozta a hírt. - felelte a lány alázattal hangjában.
- Rendben. - felelte búsan, Beatrix. - Pakoljatok össze, hogy amint ideér, indulhassunk.
A lány gyorsan elsietett, hogy megvigye az utasítást a többi szolgának.
Beatrix kétségbe esetten nézett maga elé. Katerine mellé ült a hintóban, és így szólt.
- Illene készülnöd a gróf úr, és őfelsége fogadására.
- Igen, de...
- Csak nyugodj meg. Hozatok vizet a folyóról, hogy az arcodat lemoshasd, és megkerestetem a rózsa olajt is.
- Rendben. Köszönöm, Katerine. - mondta Beatrix csalódottan.
Katerine kinyitotta a hintó ajtaját, hogy kiszálljon belőle. Érezte, hogy valaki a vállára teszi a kezét. Megfordult. Beatrix arca könnyáztatott volt.
- Ígérd meg, hogy nem engeded be a hálómba. - kezdett bele, Beatrix sírással küszködve. - Ígérd meg nekem! - sírta el magát végül.
- Beatrix. - fogta két keze közé barátnője arcát. - Tudod jól, hogy nem mondhatok ellent a grófúrnak. - Beatrix Katerine nyakába borult, és utat engedett könnyeinek. - Sajnálom, de ezt nem tudom neked teljesíteni.
- Nem, én sajnálom, hogy ilyet kértem tőled. - mondta Beatrix szipogva. - Majd, majd teszek ellene, hogy ne jöjjön be.
- Most az a legfontosabb, hogy megnyugodj, és figyelj rá, nehogy kihozd a grófot a sodrából. Légy engedelmes, ahogyan kell. Legalább, míg a király is látja.
Beatrix száját beharapta, és bólintott egyet.
- Ez az én keresztem. - szólelt meg, mikor Katerine becsukta a hintó ajtaját.

***

- Parancsnok, a grófúr megérkezett. - súgta egy katona a parancsnok fülébe.
- Azonnal fogadom. - felelte, és felállt a földről. Leporolta magát, és a katona után indult.
A grófúr, és a többi nemes lassan kilépdelt lóháton az erdőből. A gróf és őfelsége közelebb lovagoltak, és akik mellett elmentek, mind meghajoltak.
Az első hintóból Beatrix szállt ki, miközben a két lovas megállította lovait. Mikor mindkét lába a földön volt, felnézett a grófra, majd a királyra, és meghajolt. A gróf leszállt a lováról, és odalépett Beatrix - hoz. Kezével az álla alá nyúlt, és felemelte fejét, hogy megcsókolhassa. Mikor a gróf abbahagyta a csókot Beatrix így szólt.
- Örvendek, hogy épségben megérkezett, férjuram.
A gróf arcán egy halvány mosoly jelent meg, majd közelebb hajolva Beatrix fülébe súgott.
- Ma este újra együtt leszünk.
Beatrix szemei tágra nyíltak, és megakadályozván, hogy ellent mondjon a grófnak, szájába harapott, olyan erővel, hogy kiserkent a vére.
- Grófúr, ideje tovább állnunk, különben nem lesz mit elfogyasztanunk a lakomán. - szólalt meg a király. - Beatrix grófnét a palotához kísérik a katonáink. - fordult Beatrix felé. - Megfelel így?
- Igen, felség. - felelte Beatrix, és gyorsan pukedlizett.
- Grófúr, ha visszaszállt a lóra, indulhatunk is.
A gróf bólintott, és visszaindult a lovához. William előre ugratta lovát, Beatrix mellé, és egy hímzett kendőt nyújtott át neki a nyeregtáskából. Majd halkan megszólalt.
- Menyasszonyom már várja magát a várban, siessen. Maga az utolsó reményem, aki megmosolyogtathatja. - Beatrix átvette a neki szánt keszkenőt, és a szájához emelte.
- Megteszek mindent felség. - suttogott vissza.
A gróf és a király kíséretükkel elügettek az erdőbe. Beatrix visszaszállt a hintóba, és a népesre duzzadt karaván a királyi vár felé menetelt.

***

- Had mutassam be neked Izabella, a legfiatalabb grófnét. - szólalt meg az anyakirálynő, és egy fiatal nő jelent meg mögötte. - Ő itt Beatrix, a múlt hónap ment férjhez, Swan grófhoz.
Beatrix előrelépett, és meghajolt. Izabella viszonozta.
- Izabella, neked nem kell már ilyen mélyre hajolnod, csak bólints a fejeddel. Megértetted?
- Igen is, királyné. - szólalt meg suttogva Izabella.
- Nagyon jó. Most pedig magatokra hagylak, hogy jobban megismerjétek egymást. - az anyakirálynő kiment, és a két lány magára maradt.
Sokáig álltak egymást méregetve, és nézegetve. Majd egy szolgálólány lépet be az oldalajtón, pukedlizett, és a kezében tartott tálcáról lepakolt az ablak előtt álló asztalra. Mikor végzett az oldalajtón távozott. Izabella és Beatrix észre sem vették a szolgálólányt. Szemérmetlenül vizsgálgatták egymást tovább.
Beatrix megköszörülte torkát, és így szólt.
- Önthetek esetleg teát, felségednek?
Izabella, mintha egy álomból ébredt volna fel, hírtelen nem is tudta, hogy hol van, csak bólintott, és a kis asztalhoz sétált. Egy széket az ablakkal szembe fordított, és nézte a lent kavargó tömeget.
- Felséged szertartására készülődnek. - kezdte Beatrix. - Őfelsége megtesz mindent, hogy ez legyen élete legszebb napja. Ahogy minden nő életében. - átnyújtott neki egy teáscsészét. - Parancsoljon.
- Köszönöm. - mondta Izabella, és átvette a csészét. Szájához emelte, és ivott egy kortyot. - Önnek is ez volt a legszebb napja, grófné?
- Kérem felség, szólítson Beatrix - nak.
- Csak abban az esetben, ha ön Izabellának szólít. - szögezte le gyorsan.
- Ahogy óhajtja. - Beatrix leült az asztalka másik székére, és a királylányt nézte. - Tudja, nekem nem kötelességem volt hozzámenni a grófhoz, engem rákényszerített, hogy hozzámenjek. Én már a harmadik neje vagyok a grófnak.
- Sajnálom. Engem legalább egy velem egy korban lévő férfihez adnak hozzá. - nézett Izabella a kikötőre, ahol ott állt a hatalmas hajó, melyen érkezett.
- Valójában, őfelsége mentett meg attól, hogy a gróf uralkodhasson felettem, egészen mostanáig. Ha nem kapja meg a király levelét a gróf, utánam jött volna, és bele sem merek gondolni mit tett, volna velem. - Beatrix szemébe könny gyűlt, és képtelen volt folytatni.
Izabella nagyon megdöbbent, hisz ő mindig azt hallotta a férjezett asszonyoktól, hogy annál jobb nem történhet egy lánnyal, minthogy megtalálja az őt szerető férfit, és minden éjszakát együtt töltenek. Látva Beatrix könnyes szemeit, felállt és a szék mögé lépve megfogta a lány remegő vállait.
- Csitt... Nyugodj meg, amíg itt vagy, nem eshet bajod.
Beatrix oldalra fordult a széken, és mint egy kisgyerek átölelte Izabella derekát, és hasához nyomta arcát.
Izabella rendületlenül simogatta a hátát, hogy egy kicsit megnyugtassa.

Az éjszaka - 9. rész

Beatrix későn távozott Izabellától. A folyosó végén ült Katerine és Mary. Mikor meglátták közeledni, felálltak, és pukedliztek.
- Mutassátok, merre van a szobám.
A két hölgy elindult, elől ment Katerine, mögötte Beatrix, és a sort Mary zárta. Lassan haladtak az ódon kastély falai között. Beatrix minden festményen végignézett futólag, majd megállt egy előtt. William - et ábrázolta, mikor még gyermekként a trónra lépett.
- Milyen eltökélt a tekintete. - mondta ki Beatrix gondolatát.
- Valóban, grófné, de sietnünk kéne. - sürgette Katerine.
- Mond csak, mennyi idős volt ekkor?
- Tizenhat. - felelte egy mély bariton.
- Felség. - hangzott a három nő torkából egyszerre, és pukedliztek.
- Remélem, jól szórakoztak Izabellával.
- Beszélgettünk felség. - felelte Beatrix felegyenesedve.
- A vacsoránál látjuk egymást. - mondta, William, és elsétált.
A három nő tovább ment, míg a szobába nem értek, ahol egy kád, forró víz várt Beatrix - ra, hogy lefürödhessen, és részt vehessen a vacsorán.

***

A vacsora után a gróf intett Katerine - nek, és Marynek, majd odafordult a feleségéhez.
- Most menj a szobádba, hamarosan én is utánad megyek.
- Ahogy kívánja. - felelte Beatrix, és felállt az asztaltól. - Ám, előtte beköszönnék a leendő királynénak.
- Menj, de gyorsan.
- Köszönöm, férjuram.
Beatrix távozott a vacsoráról. Gyors léptekkel sietett újdonsült barátnője hálójába, hogy megnyugtassa. Majd onnan kijőve lassan indult saját szobájához. Katerine megfogta a könyökét, és így szólt hozzá.
- Igyekeznünk kell, különben a gróf mérges lesz.
- Tudom. - felelte Beatrix, és kis bátorítás után gyorsabban kezdett lépkedni.
Mire Beatrix levetkőzött a szobájában, és az ágyába igyekezett, csizmák zaja szűrődött be a folyosóról. Katerine gyorsan felállt az ágy mellől, és a szoba oldalajtaján kisietett. A gróf lépett be az ajtón. Kulcsra zárta az ajtót belülről, és elkezdte levenni magáról nehéz ruháját, melyeket a vadászaton hordott.
Mikor már mindent levetett magáról, Beatrix felé lépdelt. Majd megállt előtte, és így szólt.
- Vetkőzz.
Beatrix fejében az ellenkezés sem fordult meg, hisz emlékezett az első alkalomra, mikor ezt megtette. Meztelenül kivitte a palota elé, és ostorral verte, mint egy megvadult lovat.
Levette magáról hálóingjét, és hanyatt feküdt az ágyon.

***

A szertartásos öltözködésen Beatrix is jelen volt. Sorban feladták Izabellára a alsóbb ruhadarabokat, majd a fűzőt, melyet két szobalány húzott feszesre, végül pedig az alsószoknyák egész armadáját. Mikor ezzel végeztek mindenki átadta, az eseményhez méltó ajándékát. Nyakláncot, karkötőt, fülbevalót, brossokat, és mindenféle ékszereket. Izabella mindegyiket megköszönte, de tetszését egyik sem nyerte el igazán. Beatrix - ra került a sor. Sokáig várt, mire a mögötte álló várgrófné így szólt:
- Swan grófné, ön következik.
Beatrix a háta mögé nézett, és biccentett. Majd elindult Izabella felé. Kezében tartotta apró ajándékát. A kis díszetlen fa dobozt átnyújtotta, és várt, amíg Izabella kinyitja.
Izabella remélte, hogy nem még egy ékszer lapul a dobozkában. Majd kinyitotta félszegen. Egy szál rózsát talált benne, mely a nyakában lógó medáléhoz hasonlított. Majd otthon hagyott barátnői jutottak eszébe. Az otthoni rózsakert, melyet apja neki ültetett, és anyja, aki mindig elkísérte, ha rózsát ment szedni. Szemei megteltek könnyel.
- Köszönöm, Beatrix.
Beatrix elmosolyodott, és kiment az ajtón, a többi idősebb, és magasabb rangú nőhöz.
Mikor mind átadták az ajándékot, az anyakirálynő jelent meg a társalgó ajtajában. Ügyet sem véve a sok hajladozó nőre, leendő menye szobájába sietett. Nem telt bele sok idő, és újra megjelent az aprónak tűnő társalkodóban.
- Swan grófné. Emelkedjen fel. - mondta, kimért hangon.
Beatrix körbenézett, remélve, hogy nem hallotta félre, és várt, hátha lesz valaki, aki megmozdul. De mindenki lehajtott fejjel a szoknyája szélét nézte. Erőt vett magán, és kiegyenesedett. A legrosszabb, ami történhet vele, hogy kinevetik, neveletlenségéért.
- Jöjjön. Ön foglya segíteni Izabella királynét. - az anyakirálynő két kezét előre nyújtotta finoman, és kecsesen, Beatrix irányába.
Beatrix a hívó szóra engedelmeskedett, és mikor odaért, felemelte két kezét, és az anyakirálynő kezébe tette. Az anyakirálynő megcsókolta két arcát, és bevezette a szobába.

***

Izabella az ablak előtt állt, és a kikötőt nézte. Majd ruhájára tévedt szeme, mely a szekrényen lógott. Nézte, amint a nap halvány fénye besüt rá, és a rózsaszín kövek megcsillannak a mell, a derék és a szoknyarészen. Majd az ajtó felé fordult, és hallgatózni kezdett. Apró nesz szűrődött be rajta, de nem értette, mit mondanak.
Az ajtó kinyílt, és Beatrix lépett be rajta. Izabella elmosolyodott, és kitárta kezeit, hogy átölelhesse barátnőjét.
- Úgy örülök, hogy itt vagy, velem. - mondta, miközben szorosabban ölelte.
- Boldog vagyok, hogy segíthetlek. - felelte Beatrix.

***

Délután, mikor eljött a szertartás ideje, Beatrix lekísérte Izabellát a királyi kápolnához, és megvárta, míg imádkozik. Majd, mikor a pap szólította, bekísérte a templom ajtajához, és kitárták előttük az ajtót. Elkísérte a terem közepéig, ahol a legidősebb főherceg vette át. Beatrix még egy búcsúcsókot lehelt barátnője homlokára, és megkereste a grófot, hogy mellé ülhessen.
Nem látta sehol. Újból körülnézett, mire megpillantotta Katerine - t, aki felé igyekezett. Mikor odaért hozzá, meghajolt, és így szólt.
- A grófúr nem ért vissza a reggeli vadászatból.
- Ezt hogy érted? Elment vadászni?
- Jöjjön grófné, ezt beszéljük meg kint.
- Rendben.
Beatrix kézen fogta Katerine - t, és kisiettek a templomból. Majd Katerine belekezdett.
- A grófúr még hajnalban kilovagolt, pár katonával. Azt üzente, hogy az esküvőre visszaér, csak hoz egy vadkant.
- Vadkant? De hiszen azt még az ifjak is nehezen terítik le. - Beatrix arcából kifutott a szín.
- Azóta nem látta senki. És egyetlen katona sem tért vissza.
Messziről kürtöket hallottak. Beatrix a hang irányába fordult, és várt. Majd újabb kűrt szó töltötte be a levegőt.
A távolban két lovas jelent meg. A gróf címerét viselték lovaik. Vágtatva közeledtek. Már félúton jártak, mikor újabb kűrt szólalt meg, most már közelebbről. Nem a két katona volt, hanem valahonnan messzebbről jövő kűrt. Majd az egyik lovas a kezébe vette saját kürtjét, és belefújt.
Mikor meglátták Beatrixet, lelassítottak, és leszálltak lovukról. Meghajlították magukat, és vártak.
- Hol van a grófúr.
- Hozzák már, grófné. - szólalt meg az egyik katona. - Hamarosan ideérnek.
- Minket küldtek előre, hogy keressük meg, és szóljunk az orvosnak. - fejezte be a másik katona.
- Akkor mire vársz még, menj és kerítsd elő az orvost. Te meg, elmondod szóról szóra, hogy mi történt.

***

- Mindennel készen állunk?
- Igen, grófúr. Menetre készen.
- Hozzák a lovamat. - mondta a gróf, majd a mellette álló apródhoz fordult. - Mond meg a feleségem komornájának, hogy elmentem vadászni. Az esküvőre itt leszek, és hozok egy vadkant az ifjú párnak.
- Igen is, grófúr. - mondta az apród, és a vár felé indult.
A gróf közelebb lépett a lovához, és a nyeregbe ült. Megsarkantyúzta lovát, és az erdő felé indult. A katonák követték.
Hosszasan lovagoltak az erdőben, és vártak a megfelelő példányra. Már három órája ültek a lóháton, és bolyongtak az erdőben, mikor az egyik katona a gróf mellé ugratta lovát, és így szólt.
- Gróf úr, ideje lenne visszaindulni. Különben lekési a szertartást.
- Hallgasson, mert még a végén elijeszti a prédát.
A gróf tekintetét követte a katona, és ő is meglátta az óriási vadkant, aki békésen pihent egy bokor alatt.
- Zavarják ki onnan. - adta parancsba a gróf, és a katonák a vadkan mögé kerültek.
Felzavarták a kant. Nem tudván a vadkan, hogy milyen veszély les rá, azonnal támadni kezdett. A gróf lova felé futott, majd irányt váltott. Újra megfordult, és a gróf lovának tartott. A gróf lova megriadt, és ágaskodni kezdett. A gróf képtelen volt a nyeregben maradni, és a hátára esett. A vadkan átment rajta. A mellette álló katona leugrott a lováról, és a vadkan után eredt, de az eltűnt a szeme elől.
A többi katona a grófhoz sietett, és figyelték, lélegzik - e még. A gróf megtöltötte tüdejét levegővel, és felordított. Átkarolta mellkasát, hogy egyben tartsa magát. A körülötte álló katonák felsegítették. Alig állt a lábán a gróf, így a vállukra vették nyolcan, és elindultak vele az erdőből kifelé. A többi katona a lovakat fogta, és vezette.

***

Mire a grófot visszavitték a palotába, az orvos már a szoba előtt volt. A vizsgálatot az ágyon végezte. Mikor befejezte, bekötözte a gróf mellkasát, és visszafektette az ágyba. Majd kilépett a szobából, és Beatrix - hoz szólt.
- Grófné, a férjének eltörhetett egy bordája, pihenésre van szüksége.
- Mire kell figyelni.
- Nem szabad mozognia, pár hét múlva nézze meg az orvosa, én ennél többet nem tehetek, csak reménykedhetünk, hogy nem szúrja át a tüdeét.
- Bemehetek hozzá?
- Most pihen, de ha felébredt természetesen. Menjen, és nézze végig a szertartást, és vegyen részt a lakomán, ma már nem fog felébredni.
- Köszönöm, doktor.
- Grófné. - az orvos meghajolt, és távozott.
Beatrix bement a grófhoz, megnézte, hogy alszik-e. Mikor konstatálta, hogy férje valóban mélyen alszik, az ajtó felé indult.
- Beatrix. - szólalt meg nyöszörögve az ágyon a gróf. - Beatrix.
Beatrix először ledermedt, majd az ágyhoz sietett, és megfogta a gróf kezét.
- Nyugodjon meg, haza hozták.
- Beatrix. - nyöszörgött tovább a gróf.
Beatrix felemelte kezét, és finoman a gróf homlokához ért ujjaival. Hirtelen elkapta a kezét, mert olyan forró volt a férje homloka. Kirohant a szobából, és hideg vizet hozatott az apródokkal.
Mikor meghozták, Mary - t a gróf mellé ültette, és kiadta neki, hogy borogassa a homlokát, míg le nem megy a láza.
Beatrix Izabellához sietett, hogy segítsen neki levenni a nehéz ruhát, és ahogy a szokás megkövetelte, az ágyba fektesse. Időközben elmesélte neki, hogy mi történt. Majd Izabella arról kérdezte, hogy mi fog vele történni, mire Beatrix csak ennyit felelt.
- Azt nem tudom, hogy mi fog, viszont azt tudom, mi nem fog. Nem fog bántódásod esni. A király nem fog rád kényszeríteni semmit.
- Nem is kell, hogy kényszerítse. Nekem mindig azt mondták, hogy egy asszonynak az a legjobb, ha az ura kívánja. Csak soha nem mondták el, hogy ez mit jelent.
- Csak feküdj hanyatt. A király pontosan tudni fogja, hogy mi a dolga. Ezen te ne gondolkodj. - válaszolta Beatrix, és betakarta Izabellát. - Most mennem kell. Ha szükséged van rám, küldess értem, a szobámba.
- Rendben. - válaszolta Izabella, é figyelte, amint Beatrix távozik.

A vég - 10. rész

Beatrix az egész éjszakát ébren töltötte. Rengeteget gondolt jelenlegi, jövőbeni, és régi életére. Eszébe jutott a szörnyű mészárlás, melyen szüleit lemészárolták, ahogyan három fivérét is. Az ezt követő elhurcolása, és a sok - sok szörnyűség, amit vele tett a gróf.
Eszébe jutott, mikor a gróf meztelenül kirángatta a kastély udvarára, és ott verte meg. Aztán, ahogyan először magáévá tette, majd ott hagyta, a börtönben, és ő neki minden sebéből vér folyt. A következő felvillanó kép a nászéjszakája volt, mikor már elmenekült az aktus után. Gondolatai folyamatosan cikáztak a mészárlás és a gróffal ez idáig töltött öt hónapon.
Már a hajnali nap sugarai besütöttek az ablakokon. Beatrix egy széket vitt az ablakhoz, majd megkereste köpenyét, melyet magára terített. Ült az ablak előtt, és várta, majd csak szólnak neki, ha romlik a gróf állapota. Gondolni sem tudott arra, hogy a gróf jobban lehet, hiszen egy vadkan szinte felnyársalta. Könnyek folytak végig az arcán. Nem értette miért, hisz gyűlölte a grófot. Számára csak egy férfi volt, akihez hozzákényszerítették, és aki lemészárolta családját.

***

Hajnalodott, mikor Katerine benyitott az előtérbe, ahol két katona ült a falhoz támasztott két karosszékben, és mélyen aludt. Halkan lépkedett, nehogy felverje az éjszakát átvirrasztó katonákat. Az ajtó elé érve hangtalanul nyomta le annak kilincsét. A szobában több, nemes úr állt. Mikor az ajtón belépett, az összes szem rá szegeződött.
- Beatrix grófné küldött, hogy érdeklődjek férje hogyléte felől. - mondta könnyedén Katerine.
A férfiak arckifejezése azonnal ellágyult. William az árnyékból lépett elő, és Katerine felé indult. Katerine pukedlizett, és várt.
A király nem szólt semmit, csak megfogta a lány karját a könyökénél, és kivezette a szobából. Egy szomszédos helyiségbe mentek, melyben nem volt semmi. A király itt elengedte Katerine karját, és távolabb lépett tőle. Lehorgasztott fejjel nézte a padlót, míg gondolkodott, hogy is kérdezzen rá.
- Beatrix, hogy van?
- Sajnálom felség, de nem tudom. Tegnap láttam utoljára, mikor ágyba került.
- Akkor miért mondta az előbb, hogy úrnője küldte?
- Talán, mert egy komornának nem illik bemennie az urához, ha az még az ágyban van. A dolgot csak súlyosbítja, hogy a gróf úr hatalmas kínok közt fekszik, és haldoklik.
- Beatrix hol van most?
- A szobájában, még alszik.
- Keltse föl. Beszélnem kell vele.
- Azonnal felség.
- Mondja meg neki, hogy a gróf helyett neki kell majd átvennie a délelőtti ceremónián az új címet, és a kutyabőrt.
Katerine pukedlizett, majd távozott az üres szobából, egyedül hagyva a királyt.

***

Beatrix a napfelkeltét nézte, és ahogy az egész vár életre kell. Lassacskán inasok, és parasztok jelentek meg, majd őket követték a másnapos katonák, akik az őrségben lévőket váltották. Asszonyok jöttek, kezükben kosarakkal, melyek meg voltak pakolva kenyérrel, vajjal, túróval, és gyümölcsökkel. Lányaik is velük jöttek, akik frissen fejt tejet hoztak vödrökben. A nap sugarait a tenger vize visszaverte, és fényesen csillogott, mint egy arannyal kirakott út.
Katerine lépett be az ajtón, megtörve Beatrix elmélkedését.
- A király azt üzeni, hogy a gróf helyett neked kell átvenned tőle az új rangod.
Beatrix első hallásra megdöbbent, majd, mielőtt megfordult volna, összeszedte magát, és rendezte gondolatait.
- Hogy értette azt William, hogy az új rangom. Hiszen, a gróf még életben van. Ugye, még él? - Beatrix szája elé kapta kezeit, és várt.
- Igen, még él. - felelte Katerine furcsállva a dolgot. - Úgy gondolom, őfelsége a házasságát megünneplően új rangokat és földeket adományoz, hogy megerősítést adjon a nemesi családoknak.
- Értem. - felelte Beatrix, és leengedte kezét az ölébe.
- Most pedig gyere, a király beszélni óhajt veled. - mosolygott el kedvesen Katerine, és kezét barátnője felé nyújtotta.
Beatrix felállt a székről, és megfogva barátnője kezét, követte őt.

***

Beatrix, halványkék ruhájában forgolódott a szobában, mintha táncolna. Katerine összerendezte a szobát, és mikor elé került Beatrix, ő is megpördült párszor. Ilyenkor Beatrix barátnője vállaira tette a kezét, és még pörgött vele, míg el nem értek oda, ahova Katerine gondolta. Hol a szekrény, a láda, az asztal, vagy a szomszéd szoba volt a cél.
A nagy forgásban Beatrix elszédült, és a szoba közepére esett. Katerine ijedten rohant be. A földre dobta a kezében lévő párnákat, és letérdelt barátnője mellé.
- Beatrix. Beatrix, nyisd ki a szemed. Nézz rám.
Beatrix kinyitotta egyik szemét, és látva Katerine aggódó arcát, felnevetett. Katerine megragadta az egyik párnát, és Beatrix felé dobta. Beatrix elkapta a párnát, és visszadobta Katerine - nek.
- Mi folyik itt? - törte meg a csendet a király hangja.
Beatrix már nem nevetett. Felállt, és pukedlizett. Katerine is így cselekedett. A király látva a földön lévő párnákat, és lepedőket komor arckifejezéssel nézett a két lányra.
- Gondolom, remekül szórakoztak, a hölgyek.
- Sajnáljuk, felség. Mi csak...
- Nem akarom tudni, Beatrix. Azért jöttem, hogy megmondjam, a gróf úr téged akar látni.
Beatrix arcáról még az ott maradt mosoly is lefagyott, mikor a király megemlítette a grófot.
- Beatrix? Beatrix, gyere, oda kísérlek. - mondta a király, mire Beatrix öntudatlanul megmozdult, és a felajánlott karba karolt.

***

- Uraim, távozzanak. Beatrix grófné van itt. - szólította fel a király a nemeseket. - És ne jöjjenek vissza. Ha el jő a gróf ideje, a grófné az én felügyeletem alá fog tartozni.
A nemesek nehezen bár, de elhagyták a szobát.
Beatrix a gróf ágyához lépett, és az ágy melletti székre leült.
- Beatrix. - a király hangjára megfordult. - Idekint maradok, ha bármire szükséged lenne, csak kiálts.
- Rendben.
William behúzta maga mögött az ajtót, és leült egy székre.

***

Beatrix csak ült, és nézte azt az embert, aki a férjének hívja magát. Azt, ahogy apránként lélegzetvételért küzdött. Azt, aki megnyomorította életének utolsó öt hónapját. Csak nézte a haldoklót, akihez egy pap adta hozzá, és azt mondogatta, hogy a házasság Isten akaratából kötetett. Beatrix most is úgy gondolta, hogy ez hazugság. Isten sosem kényszerít egy lányt hozzá olyanhoz, akit nem szeret, vagy vén, mint a gróf.
Elképzelése szerint Isten boldognak akarja látni az embereket, de ezt pont az emberek nem engedik neki. A férfiak olyan házasságokba kényszerítik bele a hajadonokat, melyeket ők nem akarnak. Így a lányokból lett asszonyok mindig szomorúak, és a férjeikkel szembeszegülve próbálják megakadályozni, hogy lányuk is erre a sorsra jusson.
Az ő szülei közösen akarták megakadályozni ezt, és végül az életüket adták ezért. Fivérei is hasonló kép cselekedtek, és az ő életük is oda veszett.
Beatrix arcán könnyek folytak végig. Még egyszer megnézte a gróf arcát, megpróbálván emlékezetébe vésve azt. Amilyen elesett, és kiszolgáltatott a hatalmas úr.
Beatrix felállt a székről, majd keresztet vetett, és távozott a szobából.

***

William az előtérben ült, és próbált hallgatózni, de egyetlen hang sem szűrődött ki az ajtón. Nem tehetett mást, a kandallóban lobogó tűzet nézte. A csendet olykor egy éppen arra járó katonának nehéz léptei törték meg, vagy a rohanó inasoké. Nem bírta tovább, felállt, és fel - alá kezdett járkálni a szobában.
Már percek teltek azóta, hogy Beatrix - et beengedte azon az ajtón, és becsukta, miután kijött. Az idő ólomlábakon vánszorgott. Mikor újra visszaült a karosszékbe, kopogást hallott az ajtón.
- Gyere be. - mondta, a térdére könyökölve.
Az ajtót bártortalanul nyitotta ki Elizabeth.
- Elnézést felség, Izabella királyné hívatja.
- Köszönöm, Elizabeth. Máris megyek.
Elizabeth pukedlizett, majd távozott az ajtón.
William tovább ült a szűk szobában. Úgy érezte, folyamatosan szűkül a szoba. Már szinte teljesen összenyomta, mikor a belső szoba kilincse lenyomódott.
Beatrix jelent meg az ajtóba. William arckifejezése megértőről kérdőre váltott. Csak nézte a fiatal lányt, aki szemeit színtiszta erő hatotta át. Egyetlen könnycsepp sem jelent meg benne, csak az elszántság, mely megmutatta eddigi rejtett erejét.
- Beatrix?
- Hívasd az orvost. Ellenőriznie kell, hogy végleg vége. - mondta Beatrix, majd becsukta maga mögött az ajtót.
William kirohant a kis szobából, és az első arra járó inast elküldte az orvosért.
Minden perc órának tűnt. William a falnak támaszkodva állt, és leplezetlenül nézte az elszánt Beatrix - et. Eddig próbált, nem a gyönyörű és fiatal grófnéra gondolni, hanem ifjú feleségét próbálta elraktározni emlékezetébe. Ez már a múlt éjszaka sem kecsegtetett nagy sikerrel, hisz Izabella arca helyett Beatrix - ét látta, ha szemeit becsukta. Bár teljesítette feladatát, magában elhatározta, hogy távol tartja magát Izabellától, míg meg nem ismeri.
- Felség, hivatott? - hajolt meg az orvos, becsukva maga mögött az ajtót.
- Igen. Beatrix grófné szeretné, ha megnézné a grófot, és orvosi véleményt mondana, az állapotáról.
- Azonnal felség. - válaszolta az orvos, és eltűnt a belső szobába.
Beatrix végig a szoknyája alját nézte. Ügyet sem vetve William - re, vagy az orvosra. Az a kérdés foglalkoztatta, vajon mit fognak gondolni róla az emberek, ha öt hónap eltelte után a férjura itt hagyja. Variációkat gyártott magában.
Az orvos kinyitotta az ajtót, majd Beatrix - hez lépett.
- Grófné, sajnálom, de a gróf már az Úrral van.
- Köszönöm, doktor.
Beatrix rámosolyodott az orvosra, majd elhagyta a szobát, és a kertbe indult.

***

A kert hatalmas volt, és minden virág most virágzott. Egyetlen zugot sem talált benne, ami nem lett volna megművelve, beültetve, és nem virágzott volna valamilyen világ. Mindenféle virágot megtalált, olyanokat is látott, mint amilyet azelőtt nem látott. Végül megtalálta kedvenceit, a rózsákat. Csoportosan voltak elhelyezve, kirajzolva a királyi címert. Lehetett látni ott vöröset, sárgát, fehéret, és egy Beatrix számára ismeretlen fajtát, kéket. Elhatározta, hogy bemegy egy kék virágért. Mire letépte, és leszakított magának egyet, majd újra kiment a virágágyásból, halványkék selyem ruhájának alja rongyosra szakadt. Egészen a térdéig nyúltak a szakadások. Az ágyás szélén megállva kezében, ezzel az egyetlen egy szál különleges rózsával, boldogságot érzett szívében.

***

Az orvos meglepetten nézett a királyra, Beatrix mosolyán. De látva királya boldogságát az arcán, úgy vélte, erről nem kell tudnia. Majd így szólt.
- Felséged kíván még valamit?
- Nem.
- Minden rendben ment az éjjel.
William arcáról lefagyott a mosoly, és mérges arckifejezéssel nézett a kíváncsiskodó orvosra.
- Csak gondoljon bele, felséged, csak pár hónap, és már megmutathatja az ifjú királyi herceget.
- Lehetséges. Most távozhat. - mondta William, és elhagyta a szobát, hogy megkeresse Beatrix - et.
Úgy gondolta, most hogy már a gróf nem él, semmi sem állhat közé, és Beatrix közé.

***

William tudta, ha nincs Katerine - nel, sem Izabella - val, csak egy helyen lehet. A kertben. Rohant, hogy megkeresse, és karjaiba zárhassa. Hálát adott az Úrnak, hogy úgy ismeri a hatalmas kertet, mint saját tenyerét. Nem telt bele sok idő, és megpillantotta, Beatrix - et, ahogy ott áll egy szál kék rózsával a kezében, és szakadt aljú ruhájában.
William képtelen volt türtőztetni magát, és amilyen gyorsan csak tudott, oda futott hozzá, és magához ölelte a lányt. Karjaiban a lánnyal, akibe szerelmes az első pillanattól fogva, úgy érezte, megszűnik körülötte a világ.
Kezével finoman maga felé fordította a lány arcát, és gyengéden megcsókolta.

***

Beatrixet teljesen meglepte William viselkedése. Ahogy magához ölelte, majd megcsókolta. Képtelen volt gondolkodni azon, mi helyes és mi helytelen. Kihúzta kezét, mely kettőjük mellkasa közé volt beszorulva, és átkarolta a férfi nyakát.
Sokáig álltak így összefonódva, és nézték egymást, majd újra csókot váltottak. A gyönyörű pillanatokat Katerine törte meg, miközben Beatrix - ért kiáltott. Az ifjú szerelmesek azonnal szétugrottak, amint ráeszméltek a körülöttük lévő világ hangjaira.
- Sajnálom, Beatrix. Nem lett volna szabad így cselekednem. - mondta a király, majd távozott.
- William. - szólt utána Beatrix. - William. - suttogta még egyszer, majd hagyta, hogy a távolság egyre jobban nőjön kettejük között, majd eltűnjön szeme elől.
- Beatrix. - szólalt meg Katerine. - Már mindenhol kerestelek. Te jó ég, mi történt a ruháddal. Nem számít, úgyis át kell öltöznöd. Gyere.
Beatrix képtelen volt mozdulni, csak nézett arra, amerre a király távozott.
Katerine megfogta barátnője kezét, és felvezette a szobájába.

***

A grófot két nap múlva őrgrófként helyezték örök nyugalomra saját földjében.
Beatrix, William - től kapott csókjait őrizte kincsként a szívében.
Anna és Peter esküvőjét a kápolnában tartották, amit Beatrix engedélyezett, és nászajándékba egy szomszédos tanyát kaptak gazdasággal, négy segédmunkással, és egy házvezető nővel. Anna továbbra is Beatrix udvarhölgye maradt. Peter feladata volt, hogy a kastélyba minden nap érkezzen friss tej, melyből a konyhán túrót, sajtot, és vajat köpültek az asszonyok.
Mary sok időt töltött új udvarlójával.
Katerine húga, Kate egyre több időt töltött a kastélyban, melynek nővére örült a legjobban.

2010. május - augusztus

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

Legutóbb történt

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Radnótiról - gyermekszemmel, őszintén című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) ringattak az elképzelések című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Holland hazugság 13. című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Holland hazugság 12. című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Holland hazugság 14. című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Holland hazugság 11. című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Borúra derű című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Borúra derű című alkotáshoz

T. Pandur Judit alkotást töltött fel Holland hazugság 14. címmel

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Tipeg- topog drága mamám című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Radnótiról - gyermekszemmel, őszintén című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Az öreg tölgy meséi 4/4. című alkotáshoz

Alkonyi felhő bejegyzést írt a(z) Szeretet című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Az öreg tölgy meséi 4/3. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Az öreg tölgy meséi 4/2. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Az öreg tölgy meséi 4/1. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) ringattak az elképzelések című alkotáshoz

Alkonyi felhő alkotást töltött fel Kócos karamellás puccino's címmel a várólistára

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) A lajtorja 65. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) A lajtorja 64. című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel Virág isten kezében címmel

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) A lajtorja 63. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) A lajtorja 62. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) A lajtorja 61. című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Egy szülő panasza című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Szeretet című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Szeretet című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) ringattak az elképzelések című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Holland hazugság 13. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Holland hazugság 12. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Holland hazugság 11. című alkotáshoz

Vári Zoltán Pál bejegyzést írt a(z) Minden sejtésemben című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Radnótiról - gyermekszemmel, őszintén című alkotáshoz

bobojszaki alkotást töltött fel csüngőhasú disznóvágás címmel a várólistára

gleam alkotást töltött fel Szeretet címmel a várólistára

szilkati bejegyzést írt a(z) Büszkén jelentem fórumtémához

Szalki Bernáth Attila bejegyzést írt a(z) Büszkén jelentem fórumtémához

Kankalin alkotást töltött fel Radnótiról - gyermekszemmel, őszintén címmel

szilkati bejegyzést írt a(z) Volt egyszer egy ember című alkotáshoz

Madár bejegyzést írt a(z) Fűnyírás után című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2021 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)