HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Közös regény Emlékoldalak Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 3

Online vendég: 41

Tagok összesen: 1921

Írás összesen: 51414

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

szilkati
2021-05-05 17:43:01

Szülinaposok
Reklám

Naturánia - Mantova F?szerolaj Spray
Prózai művek / románc
Szerző: ArkadyFeltöltés dátuma: 2011-07-19

Nyári randevú

Nyár volt, késő délután és még mindig rekkenő hőség. A karcsú, fiatal lány sietett, ahogy csak tudott, hiszen egy kicsit késésben volt. Hosszú fekete haja laza copfba fogva himbálózott jobbra-balra lépései ütemére. A tónál levő parkba beszélték meg a találkozót - még magában sem hívta randinak, mert ezzel elismerte volna, hogy egy szimpla barátságnál többet érez a férfi iránt, aki vár rá. Pedig, a kollégái egyre többször ugratták azzal, hogy biztos szerelmes...
Amikor látta, hogy többet fog késni, mint gondolta, fel akarta hívni Kriszt, de bosszankodva látta, hogy lemerült a mobilja, annyira, hogy őt sem lehetett hívni. Ettől persze csak még idegesebb lett... pedig már a baleset is épp eléggé felzaklatta.
A villamos elütött egy motorost, akibe még egy autó is belerohant és utána elsodort egy já-rókelőt. Ráadásul az illető fekete hajú volt... és, bár nem volt semmi oka rá, hogy ezt feltéte-lezze, hiszen barátjának kocsija van, mégis, egy pillanatra bele hasított a gondolat:
"Lehet, hogy Krisztián az...?"
Nem is mert odamenni megnézni. Inkább, mivel leállt a forgalom, gyalog elindult a Villányi úton, egészen a Budaörsi úttól. Magas sarkúban nem volt könnyű.
Épp ezért nagyon jó lett volna tudni, hogy Krisztián megvárja-e, emellett egyre szomjasabb lett, a műhelyben hagyta a vizes palackját, annyira sietett, és a lába is kezdett fájni a szép új szandálban... Ahogy mondani szokták, minden összejött...
Így egészen megkönnyebbült, amikor észrevette a férfit.
Krisztián ott állt az egyik árnyékos pad mellett és figyelte az embereket. Aggódott a lányért, mert késett, és mert látta és hallotta szirénázva elmenni a Budaörsi út felé a rendőrséget és a mentőket. Remélte, hogy nem történt vele semmi baj. Próbálta őt felhívni, de nem sikerült és ez még jobban aggasztotta.
Az utóbbi kéthétben be kellett, hogy vallja magának: egyre többet jelent számára Viki barát-sága, sőt! Biztos volt abban, hogy ez már több annál... és szerette volna ezt neki is elmonda-ni... Egész hétvégén fogalmazgatta magában a szavakat, próbálta kitalálni az elmúlt két hó-napban mikor volt az a pillanat, amitől fogva megváltoztak az érzései, de akárhogy erőlködött semmire sem jutott. Mintha mindig is szerette volna őt...
Éppen azt fontolgatta, hogy elmegy a teniszpálya parkolójába a kocsiért, és elindul megke-resni barátnőjét, amikor feltűnt a lány.
Sietve jött, zaklatottnak és riadtnak tűnt. Olyan örömmel karolta át a nyakát és adott neki puszit, hogy a férfi meglepődött... és ahogy látta, Viki saját magát is meglepte ezzel...
- Mi a baj, Viki, mi történt? - kérdezte és gyengéden a két kezébe fogta a lányét.
Viki hálásan nézett fel rá. Olyan jó, hogy rögtön rákérdez, hogy megérzi, amikor valami nem stimmel. Érezte, ez nem csupán azért van így, mert a férfi pszichológus.
"Olyan jó, hogy itt van, hogy ép és egészséges..." - gondolta még hozzá, és belekezdett. Szaggatottan, még mindig kissé levegő után kapkodva, de elmondta az egészet. Hogy késve indult el egy vacak telefon miatt, hogy várni kellett a buszra, aztán az a baleset, az elgázolt gyalogos, aki hasonlított Kriszre... elmesélt mindent és közben lassan megnyugodott.
A férfi csendben hallgatta, nem szólt közbe. Meghatotta őt a lány aggódása és mindaz, amit ez kimondatlanul sugallt. Jól esett neki, mert ez azt jelentette, hogy talán Viktória is másképp érez iránta. Annyira belefeledkezett az örömbe, hogy amikor Viki befejezte néhány másod-percig nem is tudta, hogy mit mondjon. Aztán... szinte maguktól jöttek a szavak:
- Én is aggódtam Érted... - de a zöld szemek pillantásától újra elakadt és kicsit zavartan folytatta:
- Viki, gyere, üljünk le - húzta őt a pad felé, - valamit el kell mondanom Neked... - és leül-tek mindketten.
Elfogódottan simogatta a lány karcsú ujjait, érezte rajtuk a bőrkeményedéseket, az egyiken egy már gyógyuló, apró sebet. Amikor eltervezte, hogy mit fog mondani, valahogy sokkal könnyebbnek tűnt... de most Viki várakozva néz rá. Nem mert felnézni... félt, hogy akkor végleg eláll a szava, és csodálkozott magán, mert máskor sosem volt ilyen zavarban.
- Tudom... lehet, hogy már el kellett volna mondanom... de nem mertem, mert én magam sem tudtam igazán, hogy mit is érzek, aztán meg... féltem... Féltem, hogy kinevetsz, hogy visszautasítasz - mondta halkan, miközben hallotta a lány meglepett lélegzetvételét, - hisz végül is majdnem tíz évvel vagyok idősebb... - felsóhajtott és most már felnézett Vikire, egyenesen a gyönyörű, zöld szemekbe.
- Szeretlek, Viktória... - suttogta. - Talán azóta, hogy először megláttalak... - csak a lány szemét figyelte, ahogy egyre jobban csillogott, és amikor rájött, hogy ez attól van, amit az imént mondott, megint elakadt és lenézett egymásba kulcsolt kezeikre.
- Nem kérem, hogy viszonozd... még azt sem, hogy válaszolj, csak... - elszorult a torka, képtelen volt többet mondani.
Viktória teljesen meg volt lepve. A csendes szavak elvarázsolták, még sosem vallottak így szerelmet neki. Leginkább a férfi zavartsága döbbentette meg.
"Pedig biztos, hogy nem én vagyok az első nő az életében..." - gondolta, mialatt hallgatta őt és erőt gyűjtött a saját mondandójához. És bátorságot...
- De én válaszolok Neked... - mondta épp oly halkan, mint a másik, és tétován megérintette a férfi arcát, amikor az feltekintett. - Én is szeretlek Téged, Krisz...
Gyönyörű mosoly ragyogott fel Krisztián arcán. Nem csak a szája, a szeme, hanem az egész lénye mosolygott. Viki akkor látta ezt először, és még a lélegzete is elakadt egy pillanatra ettől az újabb csodától.
- Kicsim... - hallotta a férfi hangját, és nem mert sem szólni, sem moccanni. A fekete szem-pár elbűvölte, borzongott tőle, szédült a mélységétől. És egyre közelebb került hozzá... arcuk már szinte összeért...
Mialatt önkéntelenül behunyta a szemét, látta, hogy Krisz pillái is lassan lecsukódnak... és akkor... ajkuk puhán egymáshoz ért... Az érintéstől a lány eddig merev teste ellazult, ösztö-nösen a férfi felé mozdult és abban a pillanatban a bátortalan, tapogatódzó puszi igazi csókká változott... Megszűnt számukra a világ. Fogalmuk sem volt, hogy mennyi idő telt el így.
Aztán a csók véget ért, de az ölelés nem. Még mindig ott ültek a padon, összesimulva.
Viki feje kedvese vállán pihent, tenyere alatt érezte a férfi szívverését: épp oly szapora volt, mint a sajátja. Egyszerre szeretett volna sírni és nevetni... boldog volt, mámorítóan boldog...
Krisztián gyengéden simogatta végig a lány haját. Csodálta, hogy milyen lágy és selymes, és közben csak arra tudott gondolni, hogy milyen csodálatos érzés a karjaiban tartani Őt. Azt sem bánta volna, hogyha ez a pillanat soha nem ér véget...
Kedvesében ezalatt egy új érzés, egy új gondolat fogalmazódott meg. Szeretett volna még többet adni. A legtöbbet, amit csak adhat... Először meglepődött és megijedt, hogy ilyesmire gondol, de aztán mégis merészen kimondta:
- A Tiéd akarok lenni, Krisz... - súgta félve - itt és most... - és hogy a férfi nem szólt sem-mit felnézett rá, hogy lássa, mit szól hozzá.
Az orvos erre nem volt felkészülve, őszintén meglepte ez a kijelentés, és bár nagyon vágyott rá, mégsem akart a lánytól ennél többet; most még nem.
- Semmit sem szeretnék jobban... - kezdte és a zöld szemekben felvillanó félelem meggyőzte, hogy igaza van - de nem itt, és nem most...
A lány meghökkent, nem értette a dolgot.
"Azt mondja, hogy szeret, megcsókol, és most visszautasít? Miért?" - és kissé sértődötten pillantott rá. Ám a legrosszabb még hátra volt:
- Ha jól sejtem, még szűz vagy...
Nem is kérdés volt, hanem állítás. Viki úgy rándult össze, mintha arcul ütötték volna. Látta, hogy a pszichológus megijedt a reakciójától, de nem érdekelte.
"Szóval ez az igazság! Nem vagyok elég tapasztalt neki...!" - és ezzel elfordult, látni sem bírta azt az arcot, amelyen még mindig ott volt az a mosoly... Az a mosoly, amelyik rútul be-csapta és elárulta. Szándékosan cinikusan vetette oda:
- És ez zavar téged, igaz? - és választ sem várva felugrott, hogy elfusson, elrohanjon és vissza se nézzen.
"El innen, el, minél előbb!" El erről a helyről, ahol így megalázták...!
Ám a férfi még mindig fogta az ujjait. Tudta, hogy hibázott, ráadásul elég buta módon, és tudta, hogy mielőbb jóvá kell tennie. Ezért nem engedte el Viktóriát még akkor sem, amikor a lány durván megrántotta a kezét és aztán... a következő mondattal biztosabban itt tartotta, mint bármilyen könyörgés:
- Épp ellenkezőleg... megtisztelsz vele... - és ezt valóban így is gondolta.
Viki úgy huppant le a padra, mint akit fejbe vertek. Úgy is érezte magát. Döbbenten nézett Krisztiánra:
"Ezt most komolyan gondolja?"
- Krisz, ne játssz velem - mondta könyörgőn és érezte, hogy könnyek gyűlnek a szemébe.
- Eszemben sincs - felelt amaz, ujjaival épphogy érintve a lány ajkát.
Tényleg nem akarta őt bántani, de Viki impulzívabban reagált, mint azt gondolta. Gyengé-den végig cirógatta az arcát.
- Tudom, hogy a nőknek az első alkalom fontosabb, mint nekünk... Hogy ez egy olyan él-mény, ami az egész életükre hatással van...
Viktória akaratlanul is elmosolyodott egy kicsit:
"Hát persze, biztos sok történetet hallott már..."
- Épp ezért semmit sem szeretnék elkapkodni - folytatta Krisz kedvesen, erőt merítve a mo-solyból. - Azt szeretném, ha csodálatos és feledhetetlen lenne a számodra... hogyha nem ál-dozatnak éreznéd, hanem... ajándéknak, amit nem csak adsz... hanem kapsz is...
Elhallgatott, ahogy végig gondolta, hogy mindez mit is jelent, ezért még hozzá tette:
- De erre fel kell készülnöm...
"Csak álmodom... - tűnődött el a lány, - ilyen nincs..."
Nehéz volt elhinnie, hogy a férfi teljesen őszinte, bár... az, amit hallott valóban nem a szo-kásos 'csajozós duma' volt. És még mindig ugyanolyan kedvesen, szerelmesen néz rá... Ta-lán, ő tényleg ilyen... szeretett volna hinni benne... olyan jó lenne... a sok csalódás, a sok 'ugyan minek tartogatod magad' típusú szöveg után.
- Akkor... mikor...? - kérdezte végül tétován.
- Csak néhány napot kérek - mondta Krisz. - Addig Te is gondolkodhatsz még, hogy tényleg komolyan gondolod-e... és ha igen, akkor... gyere el hozzám péntek este... - és újfent látva szemében a riadalmat így folytatta:
- Ígérem, csak az fog történni, amit Te is akarsz...
- Péntek - suttogta Viki, - az három nap... Krisz, én... - de nem tudta tovább mondani, a fér-fi ajka elhallgatatta. Reszketve bújt hozzá és Ő átölelte. Olyan jó volt így!
Krisztián is egész testében remegett, egyrészt a boldogságtól, hiszen elsimult minden félre-értés, másrészt... a rátörő vágytól. Olyan egyszerű lett volna megtenni, sutba dobni mindent, amiben hitt, amit megígért... Tudta, érezte, a lány boldogan megadná neki azt, amit szeretne, anélkül, hogy erre kérnie kéne... és tudta azt is, hogy - eddigi barátnőivel ellentétben - semmit sem várna érte cserébe.
"Istenem, minden férfi erről álmodik!" Hiszen még az is lehet, hogy péntekig meggondolja magát... és mégis... tudta, hogy nem teszi meg, nem hágja át a saját maga által felállított korlátokat. Az már nem ő lenne...
Ezért visszafogta magát és kedvesére nézett. Volt még valami, amit el akart mondani:
- Az lenne a jó, ha addig nem találkoznánk és nem is hívnánk egymást. Tudod - cirógatta végig az orrnyergét, - nem akarlak befolyásolni a döntésedben.
Viki újra meghökkent.
"Ez hihetetlen! Tényleg rám bízza a döntést?"
A meglepetéstől szólni sem tudott, és a férfi még nem fejezte be:
- És, ne haragudj - mondta elszorult torokkal, mert fogalma sem volt, hogy fog reagálni a lány, - de azt szeretném, ha most haza mennél... Tudod - ismételte meg a szóval együtt az előbbi mozdulatot mialatt nyelt egy nagyot, - túl nagy a kísértés, félek, hogyha maradsz, ak-kor... Érted, kicsim?
- Igen, értem - bólintott a lány kicsit kábán a történtektől, miközben fejében egymást kergették a gondolatok, amik majd csak később fogalmazódtak meg benne igazán.
Akkor és ott úgy érezte, hogy egy mesébe csöppent, hagyta, hogy minden történjen, ahogy a férfi akarja. Krisztián elkísérte a villamoshoz és ő haza ment.
Ez volt élete legrövidebb randija, de sosem bánta meg...

Az elkövetkező napokban sokszor gondolt a péntek estére. Vívódott magában, hogy elmen-jen-e, hiszen tulajdonképpen alig tud valamit Krisztiánról. Jó persze, tisztában van a nevével, korával, elmondta mi a foglalkozása, megmondta, hol lakik, meg dolgozik, bemutatta a barátjának, de ezeken a személyes dolgokon kívül a múltját nemigen ismeri.
Tudta jól, anyja azt mondaná, hogy várjon még. Hiszen van ideje, csak húsz éves, nem is biztos, hogy éppen Krisztián az igazi. Csak hogy...
Viki úgy érezte, hogy ebben az egy pontban nem lenne igaza. A szíve azt súgta, hogy igenis ő az, aki a párja lesz. Nem tudta miért, de valami megmagyarázhatatlanul és ellenállhatatlanul vonzotta a fiatal pszichológushoz.
A titkai? Igen, kétségtelen, hogy voltak, valamiért nem akart beszélni a családjáról, de hát ez nem jelent semmit. Viki kapásból meg tudott volna nevezni két olyan kollegát is, akik szintén nem dicsekedtek a felmenőikkel.
A külseje? Magas, izmos és jóképű, bár... nem az a címlappasi. Azoknak lágyak a vonásaik, szinte túlságosan is, az ő ízléséhez, nem annyira kemények és markánsak, mint Krisztiáné.
És a szeme! Azok hihetetlenek voltak! Mint két fekete gyémánt... Igazság szerint épp a szemei és a belőlük sugárzó erő miatt Viktóriát valamiképp Mr. Spockra, az Enterprise vulká-ni elsőtisztjére emlékeztette. És ő nem az a kimondott férfiszépség...
Akkor miért? Miért tépelődik azon, hogy mit tegyen? Tanácstalanságában végül mindent elmondott Zsófinak. Barátnője végig hallgatta, aztán mondott valami meglepőt:
"Én a helyedben belevágnék. Mit veszíthetsz? Hiszen biztos, hogy nem lánykereskedő..."
És ebben Zsófinak igazat adott. Még ha nem is lesz ez túl tartós kapcsolat, akkor is szépnek ígérkezik, főleg ha Krisz tényleg olyan úriember, mint amilyennek eddig mutatta magát.
Így végül péntek este ott állt a negyedik emeleti lakás ajtaja előtt, és becsengetett.
Pár másodpercig hallgatózott, de nem történt semmi. Azon gondolkodott, hogy újra meg-nyomja-e, amikor odabentről lépteket hallott, aztán kulcszörgést, majd feltárult az ajtó, és... ott állt Krisztián.
Szépen, rendesen fel volt öltözve, semmivel sem jelezte, hogy ez a mai este miről szólhat.
- Szia! - köszönt a lánynak. - Örülök, hogy itt vagy... - mondta őszintén és barátságosan rámosolygott.
Valóban szívből örült. Az elmúlt néhányszor huszonnégy órában többször is gondolt Vikire. Hiába volt pszichológus, fogalma sem volt, hogy eljön-e. Ráadásul rá kellett döbbennie, hogy minden vágya ellenére saját magával sincs teljesen tisztában. Egyszer mást se akart, mint sze-retkezni a lánnyal, másszor úgy érezte az egész még túl korai. És biztos, hogy ő hivatott ezt megtenni vele? Ilyenkor jobban örült volna, hogyha Viki távol marad. Pár órával később azonban már megijedt ettől a lehetőségtől és legszívesebben felhívta volna, hogy megkérdez-ze, hogyan döntött.
Aztán persze még se tette. Inkább előkészített mindent, úgy ahogy jónak gondolta. Utána pedig leült és várt, látszólag türelmesen. Ám ahogy teltek az órák egyre kevésbé tudott figyel-ni a könyvre, amit olvasott. Mégis összerezzent, amikor megszólalt a csengő. Beletelt néhány pillanatba, amíg erőt vett magán és kiment ajtót nyitni.
Valahogy tudta, hogy Viki lesz odakinn, és valóban ő volt. Ott állt bájosan, de kicsit riadtan és félszegen. Gyámoltalanul viszonozta a mosolyt és a köszönést:
- Szia... én... én nem is tudom... - és elszorult a torka.
Olyan szaporán vert a szíve, hogy majd kiugrott a helyéből. Érezte, hogy elpirul és ettől még jobban zavarba jött. Énje egyik fele legszívesebben elrohant volna. A másik viszont félve bár, de maradni akart...
Krisztián látta a vívódását. Ettől csak még jobban szerette. Mindkét kezét megfogta, és gyengéden beljebb húzta. A szemébe nézett, aztán finoman átölelte.
- Semmi baj... - súgta, - még nem dőlt el semmi, minden úgy lesz, ahogy ígértem... - mond-ta és szilárdan eltökélte, hogy ehhez tartani fogja magát.
Viktória felnézett rá.
- Akkor jó... - suttogta alig hallhatón a lány és végre hozzá simult.

Megvacsoráztak, közben mindenféléről beszélgettek. A munkájuk épp úgy szóba került, mint a mindennapok eseményei. Mindketten kerülték az igazi témát...
Aztán Krisz töltött a borból, az egyik poharat Vikinek adta, a másikat pedig felemelte:
- Kettőnkre - mondta, - és arra, hogy itt vagy... bármi lesz is... - tette hozzá és ivott egy kortyot a borból.
Azt hitte Viktória is így tesz majd, ezért alaposan elcsodálkozott, amikor a lány letette a po-harat és kissé idegesen, de elszánt arccal felállt a kanapéról.
Egymásra néztek. Krisztián biztos volt abban, hogy Viki a következő pillanatban sarkon fordul és elrohan, de végül egész más történt...
A lány egy kicsit hátra lépett, kivette a hajából a csatokat és a fekete tincsek szabadon om-lottak le a vállára és a hátára, ahogy szétrázta őket. Már így is gyönyörű volt, de aztán... még jobban meglepte a pszichológust. Lassú tétova mozdulatokkal derékig kigombolta a sötétzöld, elől végig gombos vászonruhát, majd lecsúsztatta magáról... és hagyta leesni a padlóra.
Egy bugyit leszámítva meztelenül állt a férfi előtt. Fekete haja megkapóan keretezte karcsú testét, bőrét bearanyozta a gyertyák fénye.
Krisz megbűvölten nézte. Még levegőt is alig mert venni, az egész olyan volt, mint egy álom, egy látomás; attól félt, hogy ha megmozdul vagy csak megszólal, az egész kép eltűnik, mintha soha nem is lett volna...
Viki egyszerre érzett vágyat és félelmet, szerelmet és szorongást. Reszketett, mintha fázna.
"Mi lesz, hogyha nem tetszem Neki?" - gyötrődött, és nem mert a férfira nézni, nem akarta látni az esetleges csalódását. Ám amikor Krisz nem moccant és nem is szólt, mégis megtette és... a szemében nem látott mást csak szerelmet:
- Krisztián... - suttogta elfogódottan, és felé nyújtotta a kezét.
A férfi végre megmozdult, mosolyogva felemelkedett ültéből, és két kezébe fogta a lányét. Mielőtt azonban bármit mondhatott volna:
- Tetszem Neked...? - kérdezte Viki bátortalanul.
Krisz mosolya még szélesebb lett.
- Igen, kicsim - felelt ő is épp olyan halkan, - gyönyörű vagy... - Megsimogatta az arcát, és gyengéden közelebb húzta Őt magához. - Csodálatos...
- És... tényleg nem baj, hogy... hogy én? - Még mindig remegett, a férfi érintése olyan ér-zéseket keltett benne, amilyeneket még nem tapasztalt. A fekete szempár mélyén hihetetlen tűz égett; tűz és szenvedély, tele ígérettel. És ettől valóban gyönyörűnek érezte magát, igazi nőnek; életében először... Félt ugyan, de most már a vágy is ott élt benne...
- Egyáltalán nem... - mondta Krisz és a keze lejjebb csúszott, végig a lány nyakán, vállán, karján. Egy pillanatra megfogta az ujjait, aztán áttért a hasára és onnan indult vissza, felfelé.
Egyre feljebb... és feljebb... Viki megbabonázva figyelte, ahogy lassan közeledik, a szíve majd kiugrott. Még egy kicsi, még... és... A férfi tenyere finoman a mellére simult. Belebor-zongott, olyan csodálatos volt... Apró sóhajjal behunyta a szemét, aztán megint kinyitotta:
- Pont belefér...- jegyezte meg önkéntelenül a látványra, és elmosolyodott, hogy ilyesmi jut ilyenkor az eszébe.
Krisztián azonban nem vette zokon, inkább lágyan megcsókolta Őt, majd... gyengéden a karjába zárta. Először érezte bársonyos bőrét a tenyere alatt, meztelen testét az ölelésében és ettől olyan vágy öntötte el, mint még soha; alig tudta visszafogni magát.
"Még nincs itt az ideje..." - és boldogan szorította magához kedvesét. Érezte a félelmét, de a vágyódását is...
- Ne félj - súgta újra, - ma este itt csak az fog történni, amit te is akarsz...
A lány érezte saját teste remegését; nem tudta eldönteni, hogy mitől van és hogy mitől is fél igazán. Attól-e, ami történni fog, vagy csupán a fájdalomtól?
- Nagyon fog fájni? - kérdezte, hogy legalább ebben biztos lehessen.
- Nem tudom - válaszolt őszintén a férfi, - de ígérem, vigyázni fogok, hogy minél kevésbé fájjon... Persze, csak akkor, ha még mindig akarod...
- Igen, akarom - felelt Viki, de valójában még nem volt benne biztos.
Krisz ezt pontosan érezte. Úgy vélte, meg kell adnia a lánynak a lehetőséget:
- Nem kell ezt tenned, ha úgy érzed...
- Akár el is mehetek? - nézett fel rá kedvese riadtan, saját magát is meglepve a kérdéssel.
"Hogy van bátorságom ilyet kérdezni?" - értetlenkedett, a választól pedig egész megijedt:
- Igen, elmehetsz... ha ezt akarod... - szomorodott el Krisz és egy csöppet lazított a karjain, hogy a lány érezhesse, komolyan gondolta, amit mondott.
"De remélem, nem fogsz elmenni..." - reménykedett magában. Ha nem is lesznek egymásé ma éjjel, azért szerette volna, ha a lány itt marad.
Viki azonban most már tudta, hogy mit akar. Maradni! Maradni és Vele lenni, bármi történ-jen is, már semmi sem érdekelte...
"Igen, maradok, kedves, talán örökre... de a ma estére biztosan..." - ezzel átkarolta kedvese nyakát, szorosan hozzá simult, és hangosan is kimondta, elsuttogta, elfúló hangon:
- Itt akarok maradni Veled... és átélni mindent, mindent, amit csak lehet...

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Szenior tag
Regisztrált:
2005-12-13
Összes értékelés:
1309
Időpont: 2011-08-02 01:35:52

Ma már ezek nem így szoktak zajlani, viszont a félelem és a vágy kettőse azt hiszem örök. Ezt nagyon jól ábrázoltad, nekem legalábbis tetszett.

Legutóbb történt

szilkati alkotást töltött fel A hold címmel

Alkonyi felhő bejegyzést írt a(z) Kócos karamellás puccino's című alkotáshoz

Alkonyi felhő bejegyzést írt a(z) Kócos karamellás puccino's című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Kócos karamellás puccino's című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Radnótiról - gyermekszemmel, őszintén című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) ringattak az elképzelések című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) ringattak az elképzelések című alkotáshoz

hundido bejegyzést írt a(z) ringattak az elképzelések című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Nyafi és Pliccsplaccs oltást kap című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) A Csalafinta csalitosban című alkotáshoz

szhemi alkotást töltött fel Anyámra emlékezem címmel a várólistára

Madár bejegyzést írt a(z) Szerelem (haiku) című alkotáshoz

szhemi bejegyzést írt a(z) Ha könyv lennék című alkotáshoz

hundido bejegyzést írt a(z) A lajtorja 83. című alkotáshoz

hundido bejegyzést írt a(z) Holland hazugság 14. című alkotáshoz

ElizabethSuzanne alkotást töltött fel Nyafi és Pliccsplaccs oltást kap címmel a várólistára

sailor bejegyzést írt a(z) A lajtorja 83. című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) A lajtorja 83. című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) A lajtorja 83. című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) ringattak az elképzelések című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) ringattak az elképzelések című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Kócos karamellás puccino's című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Kócos karamellás puccino's című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) craartáH! - Hála vers című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) A Csalafinta csalitosban című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Szeretet című alkotáshoz

Bödön alkotást töltött fel A lajtorja 83. címmel

Alkonyi felhő bejegyzést írt a(z) Kócos karamellás puccino's című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Kócos karamellás puccino's című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Kócos karamellás puccino's című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) ringattak az elképzelések című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Ha könyv lennék című alkotáshoz

eferesz alkotást töltött fel „craartáH!“– Hála vers címmel

Alkonyi felhő bejegyzést írt a(z) Himpér álmok vajíze című alkotáshoz

Alkonyi felhő bejegyzést írt a(z) Kócos karamellás puccino's című alkotáshoz

szhemi alkotást töltött fel Ha könyv lennék címmel a várólistára

szhemi bejegyzést írt a(z) A világ ellen című alkotáshoz

gleam bejegyzést írt a(z) Volt egyszer egy ember című alkotáshoz

gleam bejegyzést írt a(z) Kócos karamellás puccino's című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2021 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)