HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Közös regény Emlékoldalak Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 28

Tagok összesen: 1923

Írás összesen: 51418

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

szilkati
2021-05-05 17:43:01

Szülinaposok
Reklám

Naturánia - Mantova F?szerolaj Spray
Prózai művek / egyéb
Szerző: ArkadyFeltöltés dátuma: 2011-08-15

Átkelés

A tó felett lustán gomolygott a szürke, nyúlós, őszi pára. Szinte kézzelfoghatóan telepedett rá a raktárépületekre. Épp úgy, mint a csönd. Emberi tevékenységnek semmi nyoma sem volt. A hajdan oly nyüzsgő, városrésznyi kikötő most csendben pusztult. A rakodódaruk gémjei ernyedten lógtak, a targoncák elhagyatottan álltak, vagy oldalukra dőlve hevertek a rakparton. A képet szétszórt ládák, zsákok és kiömlött, kiszóródott tartalmuk tarkította.
A néhány hónappal ezelőtti, pánikszerű menekülés jelei.
Délelőtt volt, elvileg a legnagyobb dologidő, de miután ezt a várost is elérték a harcok már senki sem törődött a kikötő állapotával. Minden maradt úgy, ahogy a fejvesztetten kivonuló reguláris csapatok hagyták.
Csupán az élelmet szedegették össze a merészebbek, de mikor a lázadók használni kezdték a mólókat ők is elmaradoztak. Senki sem akart se kényszerűen besorozott felkelő vagy csempész, se csempészáru lenni... Amikor azonban a kormányerőknek sikerült a minimálisra korlátozniuk a csempészetet, ami így már nem érte meg a kockázatot, akkor ők is eltakarodtak.
És a kikötő újra kiürült.
Időről időre azért néhány bátor ember még beóvatoskodott. Legtöbbjük pár cseppnyi üzemanyag, esetleg valami használható holmi reményében, ha máshol nem, hát az épületekben.
Más ellenben csupán vízi alkalmatosságot keresett, hogy menekülni próbáljon az egyre kegyetlenebb harcok elől.
Hiszen a tó túlsó partján egy másik ország van, egy másik, nyugodtabb, békésebb világ...
Kis csapat közelített most is, három férfi és két nő. Valaha jobb napokat látott szakadt, kopott ruházatuk azt mutatta, hogy nem mostanában kezdték a bujkálást. Erre utalt felszerelésük is. A mindnyájuk válláról lógó ilyen-olyan táskák mellett a férfiak mindegyike, és a fiatalabb nő is, fegyvert hordott magánál. Géppisztolyt, vadászpuskát, pisztolyt, ki mit tudott szerezni és használni; a huszonéves fiatalembernek egyenesen egy ősöreg colt volt az övébe tűzve.
A legelöl haladó magas, barna hajú férfi egy állapotos nőt támogatott gyengéd mozdulatokkal, de közben aggódón pillantott előre. A mögöttük jövő fiatal, fekete bőrű pár egymás kezét fogva tekintgetett minduntalan körbe, az utóvédet pedig egy ázsiai vonású férfi alkotta, aki időnként meg-megállva fülelt a csendbe.
A belváros felől hallatszó távoli fegyverropogást néha ágyútűz tompa döreje szakította meg, de ezen kívül semmi, csak saját lépteik fojtott zaja.
Maguk voltak.
Egy félig leomlott ládatorony mögül végre kibukkantak a rakpartra. A férfi kezével leporolt egy ép ládát, és leültette rá az asszonyt, aki féltőn óvta nagy pocakját. A hatodik vagy a hetedik hónapban le-hetett, a terhesekre oly jellemző módon, befelé fordulva inkább a magzatra, semmint az őt körülvevő világra figyelt.
Párja megvárta, amíg többiek is csatlakoznak, aztán elővigyázatosan kisétált a móló szélére. Szemét kimeresztve fürkészte a ködöt, majd a válláról lógó táskából elővett egy távcsövet. Ám azzal is hiába próbálkozott, semmit sem látott. Idegesen csattintotta össze az eszközt, mögötte a fiatal lány összerez-zent a hangra.
- Semmi? - lépett mellé az ázsiai. Ahogy társa a szemét, ő a fülét vetette be, hátha meghallja a jellegzetes, dohogó hangot. Neki több esélye volt, a köd a hangot jobban közvetíti.
- Semmi... - felelte a férfi. - Pedig megígérte, hogy itt lesz...
- Én megértem őket - szólt közbe a ládáknál ácsorgó fiú. - Nem fogják magukat kivilágítani, mint egy karácsonyfát...
A férfi figyelmen kívül hagyta a megjegyzést. A mellette állóra nézett.
- És te? - érdeklődött. - Hallasz valamit?
A másik a fejét rázta.
- Sajnos nem. Pedig, ha tényleg itt van, akkor...
Sosem derült ki, mit akart még mondani.
Fegyverropogás verte fel a csendet a kikötő a külvárosi bejárata felől, a vonatsínek irányából. Aztán egy másik felelt rá, még messzebbről. Majd újra az előző szólalt meg, amire már több sorozatnyi volt a válasz.
- Vissze kéne mennünk - vetette oda lány, készenlétbe helyezve vadászpuskáját.
A három férfi egyetértett vele. A barna hajú az asszonyhoz ment, és lehajolt hozzá:
- Fog menni, Nicky?
A nő felnézett rá.
- Greg, hol van a hajó...?
- Nincs hajó - mondta a férje, kisimítva egy vöröses tincset a kismama homlokából, - egyelőre nincs, de majd visszajövünk... Gyere... - fogta meg a kezét és felsegítette.
Nicky engedelmesen felállt, tett egy lépést... és feljajdult, kezét a hasához kapta. Jajgatva és görcsösen kapaszkodva a férfiba, amennyire csak lehetett, előre görnyedt.
- Mi baj? Nicky... - riadt meg amaz.
- A magzatvíz... - jött közelebb hozzájuk az ázsiai. Többgyerekes apaként volt már tapasztalata, s most sem tévedett. Az asszony lába csupa víz volt, még mindig folyt rajta a folyadék.
- És akkor most mi lesz? - kérdezte a fiú.
- Jön... jön a baba... - suttogta az asszony.
Greg végignézett a raktárépületeken. Hátrébb állt néhány, amely szinte sértetlenül megúszta az elmúlt hónapokat. Ott meghúzódhatnak, amíg tart a harc, talán csak valami csetepatéról van szó, és semmi komoly. Arra gondolni sem mert, mi van akkor, ha egy offenzíva közepébe csöppentek. Az nagyon könnyen a végüket jelentheti, hiszen a harcoló alakulatok nem foglalkoznak civilekkel, ha pedig visszavonulásra késztetik a lázadókat... Nem, most nem szabad ilyeneken töprengeni, határozottnak kell lennie, mint nem oly rég a normális életben, a tárgyalótermekben... Döntenie kell! És döntött.
- Mark! - fordult a sráchoz. - Menj előre, nézd meg a hetes épületet, - intett fejével a kérdéses barakk felé, aminek a sarkán még ott díszelgett a tábla, - és ha minden tiszta, jelezz.
Mark bólintott és géppisztolyt szegezve már indult is, barátnője aggódó tekintetétől kísérve. A férfi észrevette:
- Jenny - szólt oda neki, és csak akkor folytatta, amikor amaz ránézett, - nem lesz semmi baj. Kijutunk innen, ígérem...
A lány válaszul egy hatalmasat sóhajtott. Nem ez lett volna a férfi első ígérete, ami nem teljesül. Hónapokkal ezelőtt megígérte, hogy segít megszerezni Marknak azt a titkári állást a bíróságon, de nem lett belőle semmi. Épp úgy, ahogy most a hajóból sem...
"Milyen fura - gondolta, - hogy egy rommá lőtt városban így összefutottunk, és így egymásra vagyunk utalva. Egy férfi a feleségével, a volt tanítvány a barátnőjével, és... és egy japán... akinek csak használtuk a kocsiját..."
- Nem az ő hibája - mondta mellette halkan az ázsiai, amikor pillantásuk találkozott. - Nem volt más, aki vállalta volna, és kénytelen volt az összes pénzét odaadni a kapitánynak...
- Tudom, Tadeko, tudom... és azt is - pillantott a férje irányításával légzőgyakorlatokat végző Nickyre, - hogy nekik még nehezebb...
A szeme sarkából mozgást észlelt. Harciasan pördült meg, de rögtön leeresztette a fegyver csövet, amikor látta, hogy csupán Mark integet. Visszaintett, aztán a házaspárhoz fordult:
- Greg, mehetünk.
Az egykori ügyvéd futó félmosollyal nyugtázta. Amikor először találkoztak kikérte volna magának, hogy így szólítják, és nem Mr. Lansingnek, de most már nem számított. Most már egyenlők voltak, egyikőjüknek sem volt több értéke, mint a puszta élete. Felsegítette feleségét, és Jenny fedezése mellett, Tadeko segítségével a hetes barakkhoz támogatta.
Mark, mint egy szolgálatkész inas, kitárta előttük az ajtót.
Az épület majdnem teljesen üres volt. Az egyik sarkában szakadt fóliák voltak felhalmozva. Nem lehetett sem megenni, sem eltüzelni, így megmaradtak. Nekik pedig most direkt jól jött. Kicsit szétkotor-va a kupacot, ágyat rögtönöztek belőle, derékaljnak Greg szakadt zakója meg Mark pulóvere szolgált, és ráfektették Nickyt.
Épp időben. Az újabb fájás pont akkor érkezett, amikor az asszony elhelyezkedett. Sikoltva ragadta meg férje kezét, szinte lehúzta magához.
- Itt vagyok, kicsim... - mondta a férfi. Letérdelt felesége mellé, ölébe vette a fejét, és végig simított a homlokán. - Nem lesz baj, fog menni - bíztatta őt.
- Khm... - köszörülte a torkát Tadeko - akkor én most kimegyek, körül nézek, hátha előkerül a hajó... - És már ott se volt. A saját gyerekei születését sem nézte végig, egy idegenét pláne nem fogja.
Jenny letette a vadászpuskát, és az asszony lábaihoz kuporodott. Tudta jól, hogy mint ápolónőtől, tőle várják a segítséget. Annak ellenére, hogy nincs benne tapasztalata. Úgy érezte, ezt mindenképpen el kell mondania:
- Ugye tudja - pillantott fel az ügyvédre, mialatt szabaddá tette az utat a kifelé igyekvő újszülöttnek, - hogy én még látni sem láttam szülést...
- Ne higgyen neki - szólt közbe Mark, - a kutyája már kétszer kölykezett.
- A kutyám... - mormogta a lány, hogy aztán felcsattanjon. - Te nem vagy normális! Tudod, hogy milyen különbség van állat és ember között?
Újra az a félmosoly jelent meg Greg arcán.
- Semmi baj, Jenny. Már senki sem az, aki volt.
A lány rámeredt. Egy pillanatra eltöprengett azon, hogyan gondolja ezt a másik. Aztán megérezte, hogy őt is nézik.
- Ne bámulj! - vetette oda Marknak. - Inkább keress és hozz egy kis vizet.
Amint a fiú elsomfordált, Jenny minden figyelmét a szülő nőre és párjára fordította.
- Még nem is tudom, ez az első gyerek?
- Igen - válaszolt szinte suttogva Nicky.
- És a terhesség problémamentes volt - tette még hozzá Gregory. - Nem is értem, miért indult meg...
- A stressztől... - felelte Jenny. - A kutyám... ő is így járt. Majdnem elütötte egy autó, és utána hamarabb szült és... bocsánat... - mondta zavartan. - Csak, tudja, hiányzik, és fogalmam sincs, mi van vele - és kézfejével vakaródzásnak álcázva elmorzsolt egy könnycseppet. Szinte megörült az újabb fájásnak. Végigtapogatta a nő hasát. - Úgy hiszem, jól fekszik... már mint a magzat, tudják... - pislan-tott fel - fejjel előre...
Aztán nem volt több idő beszélgetni. Mark üres kézzel jött vissza, így Jenny kénytelen volt az ivóvizüket használni kézmosáshoz. Mire végzett a méhszáj már egészen kitágult.
- Gyors szülés lesz... - mormolta a lány az orra alatt, fel sem nézve az asszony lábai közül.
Gregory hol felesége homlokáról törölgette a verejtéket, hol légzőgyakorlatokkal nyüstölte őt; így próbálta tartani benne a lelket, és saját magában is. Nagyon aggódott mindkettejük miatt. Tudta, persze hogy tudta, mennyire fájdalmas lehet egy szülés, de más tudni, és más átélni. Reménykedve nézett Jennyre, hinni akarta, hogy a lány tudja, mi a teendő, szerette volna elkapni a pillantását, csak egyet-len pillanatra, hogy biztos lehessen abban, simán megy minden. A fekete bőrű fiatal nő azonban teljes valójával a születendő gyermekre koncentrált. A férfi hiába szuggerálta. Aztán... valami más vonta magára a figyelmét.
A raktárajtó lassan kinyílt.
Greg azt hitte, Tadeko tért vissza, és már épp szólni akart neki, kérdezni, hogy előkerült-e a hajó, amikor rájött, hogy tévedett.
Nem a japán volt. Egy szedett-vedett egyneruhájú fegyveres. Egy lázadó... nem lehetett eltéveszte-ni, csak ők hordtak fejre csavart kendőt. Géppisztoly lógott a nyakában, a mellén keresztben két kézigránátnak való öv, majdnem üresen.
Ahogy észrevette a kis csoportot sátáni vigyor terült szét az arcán. Lövésre készen maga elé rántotta fegyverét és elindult feléjük.
"Ez nem lehet igaz... - sápadt el az ügyvéd. - Ez valami rossz álom..." Tehetetlenül nézte, ahogy az idegen közeledik, ahogy rájuk emeli a géppisztolyt, és csak arra tudott gondolni, hogy meg kell védenie Nickyt. Ha a haláltól nem is, legalább attól, hogy tudja mi fog történni. Mert egyben biztos volt: ezt nem fogják túlélni.
Amint lenézett felesége fájdalomtól megkínzott arcára, tekintete találkozott Markéval.
A fekete fiú értetlenül viszonozta a pillantást. Fogalma sem volt, mi rémíthette meg ennyire egykori mentorát. Hiszen Lansing mindig, minden helyzetben megőrizte a hidegvérét, erről volt híres, akkor most...
"Csak egyet jelenthet - ismerte fel Mark, - olyasmit lát, amit én nem, vagyis..."
Hátrafordult, és mindent megértett...
Az idő mintha lelassult volna.
Mark visszafordult. A terv akkor, abban a másodpercben született meg benne. Lansing szeme közé nézett, aztán lepillantott saját magára, az övébe tűzött coltra, majd vissza a férfira. Amaz bólintott, hogy érti.
A katona ráérősen közelített, hiszen prédái nem fognak, és nem tudnak elszökni. És nem tudnak tá-madni sem.
Legalábbis így hitte...
Hirtelen minden felgyorsult.
Mark oldalra lökte Jennyt, hogy legyen helye előrántani a fegyvert.
A lány bosszúsan rákiáltott, közben azonban ő is meglátta támadójukat, és felsikított.
Sikolya összekeveredett Nickyével.
Az idegen vigyora lelohadt, amint észrevette a coltot. Vad üvöltéssel megmarkolta a géppisztolyt, és lőtt.
Ugyanakkor, amikor a hátára hengeredő, és pisztolyát két kézre fogó Mark.
Greg ösztönösen előrehajolt, testével védve feleségét. Nem is érezte az ütést az oldalán.
A két lövés zaja szinte egybeolvadt, szerencséjükre az ismétlőfegyver nem sorozatra volt állítva, aztán... aztán csend...
Úgy tűnt órák telnek el, mire meghallották az eldőlő test puffanását, a géppisztoly koppanását, és utána... egy sokkal halkabb hang hallatszott, egy fojtott, nyivákoláshoz hasonló az emberkupac aljá-ról.
Nicollet megkönnyebbülten felsóhajtott, ő volt az egyetlen, aki az egészből semmit sem vett észre. Nyúlt volna a kicsiért, de férje még mindig rajta feküdt.
- Greg... - motyogta, és megpróbálta arrébb tolni őt, de a férfi nem mozdult. - Nehéz vagy, Greg... - mondta újra, megsimogatva a haját.
Az asszony hangjában megbúvó félelem mozgásra bírta Jennyt. Óvatosan felemelte az újszülöttet, belebugyolálta a már amúgy is véres pulóverbe, és maga mellé tette. Összerezzent az újabb lövés hangjára. Hátrakapta a fejét. Mark ott állt az idegen felett, kezében még füstölgött a colt.
- Nem fog több bajt okozni - jelentette ki magabiztosan a fiú. Felnézett, rámosolygott a lányra, de a következő pillanatban arcáról eltűnt a vigyor. - Lansing...!
Az ügyvéd eközben magához tért a röpke eszméletvesztésből, de felegyenesedni nem volt ereje. Csak arra futotta, hogy válaszoljon Nickynek, és tudatosuljon benne, hogy gyereksírást hall. Öröm és a fájdalom egyszerre tört rá, és kis híján újra elájult, amikor Mark arrébb húzta. Felesége aggódó tekintete tartotta vissza, őt akarta nyugtatni szokott félmosolyával:
- Nincs baj, kicsim... - suttogta, mialatt tudta, hogy igenis van.
A két fiatal is tudta és látta; az inge oldalán terjengő vérfolt semmi jót nem ígért.
Mark, aki az előbb olyan halálos nyugalommal lőtte le a megsebesített lázadót, most szürkére sápadtan vette szemügyre a sérülést. Remegő kézzel tapogatta a férfi derekát, és kissé enyhült megrendültsége, amikor hátul rátalált a kimeneti nyílásra. Innentől már rutinosabban tette a dolgát, az elsősegélycsomag készletével fertőtlenítette és bekötözni készült a sebet, de hogy hogyan tovább, arról fo-galma sem volt. Segélykérőn pislantott barátnőjére, de Jenny épp olyan tanácstalannak látszott.
- Hol lehet Tadeko...? - fakadt ki munkája közben a fiú.
Mint egy végszóra, újra megnyikordult az ajtó. Riadtan fordultak felé, hogy aztán a rémület megkönnyebbülésnek adja át a helyét. Ez alkalommal valóban a japán érkezett. És nem volt egyedül.
Fegyverük lövésre készen tartva, a reguláris hadsereg egy szakasza rontott be a raktárba. Egyikük a lelőtt katonához ment, a nyakához érintette a kezét, majd felegyenesedve bólintott parancsnokának. Másikuk, vöröskeresztes táskával a vállán, Lansinget vette kezelésbe, harmadik társuk már a baba és mamája körül ténykedett.
Jenny kissé megnyugodva húzódott hátra, boldogan hagyta, hogy Mark átölelve felemelje. Valaki halkan köhintett mellettük.
- Bocsánat - szólt a szakaszparancsnok, mikor ránéztek, - Mr. Hidejosi azt mondta egy hajót várnak...
- Igen - felelte Mark, - a Hajnalcsillagot. Tud róla valamit?
- Mi tartottuk vissza, az offenzíva miatt, sajnálom.
Mark megcsóválta a fejét, aztán társaira pillantott.
- Rendben lesznek? - kérdezte csaknem egyszerre, a közben odaérő Tadekóval.
A szanitéc fel sem nézett, úgy válaszolt:
- Persze, időben jöttünk. De az átkelést jobb, ha elhalasztják, a társuk sok vért vesztett, pihennie kell.
- És a mamának is - fűzte tovább a másik, - a kicsiről nem is beszélve.
- Most, hogy megindult az ellentámadás, talán el se kell menniük - tette hozzá tétován a parancsnok.
A két fiatal és a japán egyszerre tekintett rá. Még Nicky is nagy szemeket meresztett fektében, és végül ő mondta ki, amit mindannyian éreztek:
- Menni kell... itt nincs biztonság... -suttogta - itt nem nőhet fel a gyerekünk...

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
Regisztrált:
2011-08-17
Összes értékelés:
108
Időpont: 2011-08-29 07:56:19

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Csak nem rég vagyok itt, sokat olvastam, ahhoz képest viszonylag kevés írást értékeltem. Általában akkor, ha valami miatt átütő hatása volt a műnek. Ez egy nagyon jó kis történet. Él, él és mesél. Sokkal többet mond el, mint ami első olvasásra nyilvánvaló. Számomra olyan, mint egy felkiáltó jel. Nem tudom, szerzőként megfordult-e a fejedben, nekem olvasóként viszont az az érzésem, mintha egy paraván mögé pillanthattunk volna be. Mintha a mi megszokott, nyugodt életünk mögött is ott rejtőzne mindez. Mintha két világ határmezsgyéjén egyensúlyoznánk, az egyik pillanatban még itt, de a másikban már odaát. Egy szó mint száz, a negyedik mondattól kezdve úgy véltem, ez akár velünk is megtörténhet, vagy egyszer már meg is történt.

Szenior tag
Regisztrált:
2005-12-13
Összes értékelés:
1309
Időpont: 2011-08-28 22:49:20

Végre el tudtam olvasni az írásodat.:) Tetszett ahogy megragadtad a pillanatot, hisz egy rövid részt mutattál be ezeknek az embereknek az életéből.:)

Legutóbb történt

pusztai bejegyzést írt a(z) Rigómadár című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) A hold című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Az öcsém, meg én című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Rigómadár című alkotáshoz

pusztai alkotást töltött fel Rigómadár címmel a várólistára

sailor bejegyzést írt a(z) ringattak az elképzelések című alkotáshoz

hundido bejegyzést írt a(z) Egy szülő panasza című alkotáshoz

hundido bejegyzést írt a(z) Lumba és az oltás című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Holland hazugság 4. című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Radnótiról - gyermekszemmel, őszintén című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Radnótiról - gyermekszemmel, őszintén című alkotáshoz

Madár bejegyzést írt a(z) Reggelre hófehér lett című alkotáshoz

Madár bejegyzést írt a(z) A fehér ház című alkotáshoz

Marcsy bejegyzést írt a(z) ringattak az elképzelések című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) craartáH! - Hála vers című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Holland hazugság 15. című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) A lajtorja 83. című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Szuszimuszi és a rovarok című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Lumba és az oltás című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Fürtöskacagó melodikus című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) A fehér ház című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Kilógok a sorból című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Nem magamat dalolom című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Egy szülő panasza című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) eltakar című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Himpér álmok vajíze című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Nyafi és Pliccsplaccs oltást kap című alkotáshoz

ElizabethSuzanne alkotást töltött fel Szuszimuszi és a rovarok címmel a várólistára

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel Az öcsém, meg én címmel a várólistára

sailor bejegyzést írt a(z) A madár és én című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Nem magamat dalolom című alkotáshoz

gleam bejegyzést írt a(z) Szerelem (haiku) című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) craartáH! - Hála vers című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) A lajtorja 83. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) A lajtorja 83. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) A lajtorja 83. című alkotáshoz

Vári Zoltán Pál bejegyzést írt a(z) Nem magamat dalolom című alkotáshoz

Vári Zoltán Pál bejegyzést írt a(z) Üzennek éveink című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2021 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)