Bondor Péter a lapos, széles homokbucka közepén állt, innen minden oldal felé lejtett a talaj. Felesége, Szepes Sára, négyéves fia Géza, s ötéves lánya Micur a bucka szélén a Fordból pakolták ki a holmit. Az asszony a nagyobb csomagokat, a kicsik a kisebbeket, az ő kis csomagjaikat. Szepes Sára letette a koffert a homokba, felegyenesedett, körülnézett, felpillantott urára, s csendes mosollyal ajkain ezt mondta: "szép itt!"
-Apa, hol lesz a házunk, -kérdezte Bondorfia Géza kezében egy kis papírrepülőgéppel.
-Itt, ahol állok, -nevetett rá Bondor Péter. -Pontosan ezen a helyen!
-Miért ott, apa?
-Mert innen el lehet látni a szomszéd tanyáig! Gyere csak ide! Nézd csak meg!
Ölbe kapta a gyereket.
-Nézd csak az akácok mögött azt a szép, piros tetőt ott messze!
Micur is felszaladt a dombra. Szoknyácskája szélébe belekapott a szél.
-Apu, és a medence hol lesz? Ugye lesz itt is medence, mint a régi nagy házban Budán? Már majdnem tudok úszni!
A férfi megfordult, helyet keresett a medence részére.
-Szerintem ide tesszük majd, -mutatott bal felé. -Ez a déli oldal, itt jó sokáig süt majd a nap délután.
Micur tapsolt örömében.
-Jaj de jó! Úgy örülök, Apu. De azért megyünk nyaralni a tengerpartra is, ugye?
-Persze, -mondta az apja. -Csak előbb még össze kell szedni magunkat újra.
-Mikor szedjük össze magunkat Apa? Mi az, hogy összeszedni magunkat?
Bondor Péter ránevetett.
-Hát, ha majd mindenünk meg lesz itt is. Ház, kert, hinta a kertben.
-És úszómedence?
-Úszómedence nem biztos, hogy lesz, -mondta Bondor Péter habozva. -Tudod ezen a földön kevés a víz. Előbb kutat kell fúratnunk. Előbb nekem valami munkát kell találnom. De hintát, és homokos focipályát csinálhatunk, ha a sátrunk már áll. Mondjuk, mondjuk holnap, vagy holnap után.
-Jaj de jó!
Szepes Sára végzett a kipakolással. Most már minden holmijuk a Ford mellett a homokban hevert. Csendes táj vette körül őket, homok mindenfele, messze, messze akácos. Az út lármája, melyen jöttek, idáig már nem hatolt el.
-Állítsuk fel a sátrat Apa, -szólt fel az urának. -Legyen fedél a fejünk felett minél előbb!
Kihajtogatták a nagy ponyvát, összerakták a vázat. Mire a nap a látóhatár szélére ért, már volt otthonuk. A konyhasarkot az északi oldalon rendezték be. A konyhasarokban alacsony, összecsukható asztal alatt nejlonzacskók sorakoztak, ezekbe voltak becsomagolva, az edények, a tányérok, kések, kanalak, villák, a cukor, só, liszt, kenyér. A sátor másik oldalán volt a hálószoba, négy felfújható gumimatrac egymás mellett sorjában. Amíg világos volt, apró, vászonülőkés horgász-székeken kinn ültek a sátor előtt, nézték a nap vörös, egyre nagyobbodó korongját, a semmit, ami arrafelé volt, aztán amikor besötétedett bementek a sátorba, gyertyát gyújtottak, s leültek a gumimatracok szélére.
-Imádkozzunk, -szólt Bondor Péter. "Én Istenem, jó Istenem, lecsukódik már a szemem..."
Szepes Sára utána mondta: "de a Tied nyitva Atyám, aki mindig vigyázol rám."
Bondorfia Géza, és Micur vékony kis hangon folytatták: "Vigyázz édes szüleimre, és az én kis testvérkémre, hogyha a nap újra felkel, csókolhassuk egymást reggel."
Elfújták a gyertyát, lehunyták szemüket. Az éjszaka sötét leple rájuk borult. Átvilágított rajta a telihold, átragyogtak a csillagok. Augusztus 20. volt.