Karcsi atya azt mondta a lányoknak a vasárnapi szentmise előtt, hogy tegyenek ki magukért, mert potentátok jönnek le az egyházmegyétől. No, a lányok ennek megfelelően készültek, sminkeltek, púdérozkodtak, fésülködtek, s a legszebb ruháikat vették fel. Árvai Edina volt az orgonista a csapatban. Ő volt a legfiatalabb, még csak 16 volt, zeneiskolába járt, a kispesti hívők zseninek és szentnek tartották. Volt is valami a dologban, a kispesti hívek nem tévedtek, vagy ha igen, nem sokat. Ugyanis Edina nem feküdt le még soha senkivel, ami ugye elég szokatlan dolog egy 16 évesnél, sőt, nem is járt senkivel, ami nemcsak, hogy szokatlan, hanem egyenesen megmagyarázhatatlan, hacsak nem azzal magyarázza az ember, ami a legtermészetesebb, legkézenfekvőbb magyarázat: szent a lány, szent ám, mint Johanna, az orleáni szűz. A másik feltevés, mármint, hogy zseni lenne, úgyszintén kemény tényeken alapult, Árvai kisasszony ugyanis maga szerezte azokat a szent énekeket, amelyeket a templomban a miséken elorgonált, s az énekkar elénekelt.
A lányok mind a sekrestyében találkoztak, s izgatott trécselések közepette várták, hogy Béla bá' a sekrestyés megszólaltassa a csengettyűt. Minden készen volt már, Béla bá' a sárgaréz csengettyű aranyozott zsinórjával kezében várakozásteljesen Karcsi atyára nézett. Karcsi atya habozott. Mire vár? Valami nincs még rendben? Valami hiányzik? Á, nem. Minden rendben, mindenki a helyén, de a vajon vendégek a helyükön ülnek-e? Ott ülnek-e az egyházmegyétől gyöttek, ez gyötörte e pillanatban a fiatal atyát.
Az atya szólt Edinának, menjen ki az oltárhoz, igazítsa meg a csokrot és a gyertyákat, s közben lopva nézzen körül, megvannak-e a potentátok, s a számukra fenntartott díszhelyen ülnek-e?
A lány kiment, körülnézett. A csokor a helyén volt, a gyertyák égtek, az egyházmegyeiek ott ültek, ahol ülniük kellett. Már fordult volna vissza, amikor megakadt valamin a szeme. A lány térdei megroggyantak, alig bírta visszatartani, hogy fel ne sikoltson: a baloldali padsor elején, a legelső padban, annak is a legszélén ott ült az ördög!
Szinte futva menekült vissza a sekrestye biztonságába. Félrevonta Karcsi atyát s beszámolt neki, mit látott. Atya, képzelje, baloldalt az első sorban, egymagában az ördög maga ül ott!
Kinézek én is akkor, jutott elhatározásra a pap. Ki is ment, meg is látta az ördögöt. Az ördög középkorú férfi volt, barna pulcsit viselt fehér inge felett, különben semmi, különben átlagos mindennapi pasas volt, ami roppant megtévesztő dolog ilyen ügyekben.
Játssz egyenesen neki, mondta a lánynak. Attól elmegy. S még valami. Nézz rá, azzal a különös, átható pillantással, amivel nézni tudsz. Ördögöt így űzz el!
A mise javában folyt már, elhangzott a szószékről a szentbeszéd, felbúgott az orgona. A férfi észrevette, hogy az orgonista kisasszony az orgona felett egyenesen őreá néz. De fura, mondta magában. Hihető-e, hogy ez a lány pont engem szemelt ki?
De hihetőnek tűnt, mert a lány tekintete újra meg újra visszatért hozzá. Átható, elemésztő, bűnre csábító pillantása van, mondta a férfi magában. Nos, én most az egyszer elcsábulok. Megvárom mise után kinn az utcán, úgy sincs éppen barátnőm. El is indulok, hogy szem elől ne tévesszem, ha majd kijön.
Tartott még a szentmise, folyt a szertartás, de már a vége felé járt a pap, mert a könyvet áttette az oltár jobb oldaláról a baloldalára. A férfi felállt, végigment a padsorok között, s elhagyta a templomot.
Áldjon meg benneteket a Mindenható Atyaisten, mondta a pap odabenn, és keresztet rajzolt a levegőbe. A szentmise véget ért, menjetek békével. Istennek legyen hála, mormolták a hívek.
Árvai Edina a sekrestyében lezöttyent az első székre. Minden erő kiment a lábából Ült összeroskadva, de a szeme ragyogott, ahogy felnézett Karcsi atyára. Atya, látta?! Kiűztem a templomból az ördögöt!