HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Közös regény Emlékoldalak Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 22

Tagok összesen: 1923

Írás összesen: 51437

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

szilkati
2021-05-05 17:43:01

Szülinaposok
Reklám

Naturánia - Mantova F?szerolaj Spray
Prózai művek / egyéb
Szerző: AlexFeltöltés dátuma: 2012-01-11

Bella




Amikor úgy döntöttem, hogy vállalom, még fogalmam sem volt arról, hogy mibe is egyeztem bele. Egy olyan döntést hoztam akkor és ott, ami egy életre megváltoztatott. Mindent. De sose bántam meg, hogy így döntöttem. Nem, nem erről van szó, csak egyszerűen elgondolkoztatott, hogy mit nyertem ezzel az egésszel. Mert az biztos, hogy nyertem vele.
Persze senki nem mondhatja meg, hogy mit miért és mikor kell megtenni. Amikor igent mondtam, még nem tudtam. Mennyi mindent nem tudtam! Persze ez így nem igaz. Valójában fogalmam sem volt arról, hogy mibe is egyezek bele, mit is veszek a nyakamba. Sem a múltam, sem az életvitelem nem volt alkalmas erre a feladatra. És mégis.
Valami attól a pillanattól kezdve nem hagyott nyugodni, amikor legelőször megláttam. Ahogy ott állt előttem, őszinte csodálkozással vegyes zavar és értetlenség tükröződött szeméből, és akkor végre rájöttem arra, mi volt az, ami mindennél jobban hiányzott eddig az életemből. Az önzetlen, tiszta és szívből jövő szeretetet, ami csak egy gyermek és szülei között lehetséges. Úgy nézett rám, mint egy hősre. De én nem voltam hős. Egy voltam a világ összes férfija közül, akinek az életcéljaként mindössze a túlélés lebegett a szeme előtt. Eddig. És akkor, ott volt velem szemben ez a csöpp lény, aki tőlem várta mindazt, amit a szüleinek kellett volna megadniuk neki. Huszonöt éves voltam. Mindössze. Gyereket előtte csak fényképről láttam.
Fogalmam sem volt róla, miért döntöttem így. Nem volt rendes lakásom, munkám, pénzem, életem. Nem volt semmim sem, csak zavaros és kusza elképzeléseim arról, hogy milyennek is kell kinéznie egy normális életnek. Esélyem sem volt arra, hogy hasonlót alakítsak ki.
És akkor egyik pillanatról a másikra felnőttem. Én, akinek semmiféle elképzelése sem volt arról, hogyan is néz ki egy hús vér apa, a maga valójában. Persze sejtéseim voltak. Halvány, lila, ködös sejtéseim.
És akkor este eldöntöttem, hogy mindent fel kell áldoznom ezért a négyéves, égővörös hajú, rémült-kék szemű kislányért, akinek addigra nyilvánvalóan senkije sem maradt.

Hogy hogyan jutottam odáig, hogy egy négyéves kislány gyámja lettem? Vagy fogalmazhatnék úgy is: mi kellett ahhoz, hogy ez a gyermek, végső kétségbeesésében engem válasszon. A válasz így is, úgy is bonyolult. Bella - így hívják - egy ártatlan gyermek volt, aki a kutyának sem kellett. Négy évesen már tudatában volt annak, hogy mit jelent az, ha az ember szülei a világ két, egymástól távol eső és ellentétes pólusán élnek. Az anyja bártáncos nő volt Írországban, és nyilvánvalóan nem vette tudomásul mit is jelent egy gyermek.
Bella, négyévesen került hozzám és az apjához, aki semmivel sem volt különb, mint az anyja. Mentségére lehetne mondani, hogy férfi, meg a munkája, és egyéb ilyen maszlagokat, de erre nincs mentség. Őt ugyanúgy magára hagyta, mint mindenki mást ebben az életben.
Akkoriban együtt béreltünk lakást New York központjának közelében a Brooklyn Heightson. Mármint Bella apja, meg én. Harry. Harry volt a neve. Amolyan nagypocakos, mindig jókedvű, teliholdképű ír fazon volt, aki minél több sört ivott, annál vidámabb lett és minél vidámabb lett, annál több sört ivott. Ritkán láttam teljesen józannak, de sosem volt merev részeg. Valahogy tudta mennyit kell innia. Vagy az átlagnál jobban bírta az alkoholt. A lényegen semmit sem változtat. New York összes létező ír kocsmájának címét kívülről fújta. De ez csak egy maszk volt. Egy álca, melyet mindannyian felveszünk ebben a szakmában. Harry és én összekötők voltunk az egyik nemzetközi szervezetnél. Vagy valami hasonló, de nem is ez a lényeg. Nem volt pontos munkabeosztás, nem volt munkaidő, és nem volt fix fizetés sem. Hogy mégis mi volt? Veszély, zaklatott életmód, adrenalin fokozó telefonhívások. Ha csörgött a telefon, mi pakoltunk és már mentünk is. Terroristákat kerestünk, drogbárókkal csatáztunk, éhezőkön segítettünk, távoli országok belpolitikai válságába keveredtünk. De mi szigorúan csak az emberi jogok csorbulását ellenőriztük. Nem avatkoztunk bele másba, de néha ez is túl soknak bizonyult.
A legtöbb időt persze a kocsmákban töltöttük. Alkohol nélkül ezt a fajta életet kevés ember képes elviselni. Mi meg még csak meg sem próbáltuk. És családot sem lehetett alapítani. Persze néhányunk megpróbálta, de hiába. Reménytelen vállalkozásnak bizonyult.
Augusztus este volt. Olyan igazi, csillaghullásos nyári éjszaka, és valljuk meg őszintén, annak ellenére, hogy én utálom New York-ot, a város ilyenkor a legszebb. Az örökös és kiábrándító nyüzsgés hatására Manhattan olyan, mintha egy soha véget nem érő parti színhelye lenne. Ez a város, itt a Hudson folyó torkolatánál egyszerre vonz és taszít, de hiába minden ellenszenv, mert egy ilyen éjszakán kénytelen vagyok megállni a Brooklyn-hídon és csodálni a város fényeit, a felhőkarcolók üveghomlokzatának csillogását a folyó vizében, amely egyszerre elkápráztat és el is gondolkodtat. Itt sose látni a csillagokat.
A levegő meleg volt, de nem fülledt. Azt hiszem pontosan olyan éjszaka volt, amikor az ember hajlamos az elérzékenyülésre, a nosztalgiára és nem utolsósorban a romantikára, ami azért ebben a városban igencsak meglepő. Lágy, könnyű szél járta az utcákat, bele-bele borzolt a szétszórt szemétbe és kacér táncba kezdett a járókelők ruháival.
Irtó jól mulattunk. Mi négyen. Harry, Peter, Gab és én. A Fall's-ban voltunk, mely egyike a lepukkant brooklyni késdobálóknak, amit annyira szerettünk. Hazafelé tartottunk. Peter és Gab - csak annyit, hogy ők szintén kapcsolattartók voltak, mint mi. Pontosabban ők képviselték a vezérkart csapatunkban. Ez persze semmit sem jelentett, legfeljebb csak annyit, hogy a balhék nagyobb részét ők vitték el. De azért nekünk sem volt könnyebb a helyzetünk - annak a szervezetnek a bérlakásában laktak Manhattan szívében, melynél dolgoztunk. Így aztán az East folyó felett vettünk egymástól érzékeny búcsút. Harryvel hazafelé indultunk kétszobás legénylakásunkba. Igen, a szó legszorosabb értelmében legénylakás volt a miénk. Hiányzott belőle minden, ami megkülönböztette volna egy disznóóltól. De mi így szerettük. Legalábbis akkor még. És ide igyekeztünk haza azon az úgynevezett végzetes éjjelen.
Aztán csak döbbenten álltunk és hallgattunk, amikor a szomszédasszony - aki érthető módon elég zaklatott és ideges volt - súlyos és mélységesen igazságtalan szavak kíséretében Harry kezébe nyomta egy négyéves, vörös hajú kislány apró tenyerét, majd, hogy szavainak nyomatékot szerezzen egyszerűen ránk csapta lakása ajtaját.
Akkor kezdődött minden. Köztem és Bella között. Akkor dőlt romba addigi életem, és kezdett kirajzolódni valami másnak, valami újnak a körvonala.

— Mit kezdjek én ezzel? Figyelsz rám? Mit kezdjek ezzel? — üvöltött Harry, miközben hitetlenkedve mutogatott a földön játszadozó apróság felé. Nem hatott meg a problémája. Abban a pillanatban, amikor beléptünk az ajtón és az a csöppség rám nevetett, valami megváltozott. Még most, annyi év elmúltával sem igazán tudom, hogy mit is éreztem akkor. Valami furcsa és kimondhatatlan bizsergést, valami olyat, ami nem fogható semmihez sem.
— Harry, ez egy gyerek. Legalábbis innen a konyhából nézve. És ha nem csal a szemem, márpedig a hasonlóság magáért beszél, akkor ez a gyerek, a te gyereked — feleltem neki higgadtan, mert nem akartam a gyereket a kelleténél még jobban megrémiszteni.
— Tudom, hogy ez az izé a földön egy gyerek, úgyhogy ne szórakozz velem — üvöltött továbbra is, mit sem törődve, hogy a fél házat felveri. Látszólag teljesen józannak hatott. Hogy őszinte legyek, nem szerettem, amikor ilyen. Volt benne valami visszataszító. Abban is, amit csinált, és abban is, ahogy csinálta, de főleg az volt undorító, hogy ezt a saját gyermekével tette.
Lenéztem a szőnyegre. Tényleg, mit kell csinálni egy ilyen gyerekkel?
— Sört?
— Nem, kösz mára már eleget ittam — válaszoltam. Aztán hirtelen ráébredtem, hogy az előző kérdést nem is nekem szánta. — Mi a francot művelsz? Normális vagy? Ez egy gyerek, nem egy a kocsmai haverjaid közül!
— Nyugi haver, mitől vagy ilyen ideges? Csak vicceltem és különben is, nem a te kölyköd, úgyhogy a minek izgatod magad miatta! — morogta komoran, azzal sarkon fordult, bevonult a szobájába, elvágódott az ágyában és szinte azonnal elaludt.
Kettesben maradtam vele. Életemben először. Kettesben egy gyerekkel. Persze, ha kivonjuk a képletből a szobában horkoló felelősségteljes apukát. És amíg én ezen meditáltam, ő odamászott hozzám, felemelte égő vörös fürtökkel borított fejét, szeplős arcával és tengerkék szemeivel rám nevetett és én pánikrohamot kaptam. Tudtam, minden hiába. Abban is biztos voltam, hogy Harry az első adandó alkalommal lepasszolja a gyereket. És az idő őt igazolta.
Bella felemelte szebb időket is megélt játékát — Moffy —közölte a felismerhetetlen szőrmelény nevét, majd ismét nekem szentelte minden figyelmét. Én meg a hajamat téptem idegességemben.
Hülyébbnél hülyébb kérdések cikáztak a fejemben, amik minden bizonnyal akkor és ott, nagyon is helyénvalóak voltak. Mint például, hogy mit is eszik egy ilyen gyerek? Hogy hol fog aludni? Eleve, mit kell vele csinálni? Bepisil még, vagy már szobatiszta? Meg, hogy miért nincs hozzá használati utasítás? Végül úgy határoztam, hogy megpróbálom felébreszteni az ájultan alvó apját. Soha, egyetlen küldetésem nem volt ilyen nehéz és lehetetlennek tűnő, mint ez. Végül fel is adtam. Harry felébresztése helyett a hűtő tartalmának átvizsgálására helyeztem a hangsúlyt. Ezzel sem erőltettem túl magam, ugyanis néhány doboz sörön, pár romlott kínain kívül már csak a hideget találtam benne. És bármennyire is nem értettem a gyerekekhez, abban biztos voltam, hogy nem sörrel működnek. De akkor mivel? És hol lehet azt beszerezni?

Amerika az éjjel-nappalik országa. A non-stop shop-ok fellegvára. Bárki állítja is az ellenkezőjét, ez így igaz. Ha az ember nem tud valamit, csak bemegy egy ilyen önkiszolgálóba, és mindenre megkapja a választ. Hajnalra már profi kiképzést kaptam egy négyéves gyermek étkezési szokásaival kapcsolatban.
Így hát megetettem, lefürdettem - ami nem volt egy könnyű feladat, tekintettel arra, hogy nem nagyon akarta levenni a cipőjét - és lefektettem. Aztán csak bóklásztam a lakásban. Ahhoz még túl korán volt, hogy felhívjak bárkit is segítségért, de már túlságosan is késő, hogy Harry méltóztasson felébredni. Aztán valahogy ez is megtörtént.
— Jó reggelt! Hát te nem is aludtál? — csevegett kedélyesen, de nekem már egyáltalán nem volt jó hangulatom. Láthatóan semmire sem emlékezett az éjszakával, na és persze a lányával kapcsolatban. Ezt döbbent és elképedt arckifejezéséből olvastam ki, amikor is a nappali közepén elhelyezett kanapén felfedezte alvó lányát.
— Ez... ez itt mi? — kérdezte és a takaróhalómra mutatott.
— A lányod Harry — sóhajtottam. Nem volt kedvem újból lefutni a tegnap esti köröket, de Harry nem engedett.
— Nekem nincs lányom — dadogta — ez, ez... valami tévedés lehet csak.
— A fenébe Harry, engem nem érdekel. Azt csinálsz, amit akarsz, engem pillanatnyilag semmi sem tud jobban felizgatni, mint egy forró fürdő és egy bögre kávé. Utána, ha akarod, folytathatjuk, csak arra kérlek, hogy addig ne nyírd ki, míg vissza nem jövök.
Fáradt voltam. Beálltam a zuhany alá, és megpróbáltam ellazítani magam. Nem ment. Valahogy nem tudtam megbízni Harryben. Amikor kijöttem a fürdőből, Harry a konyhaszekrénynek támaszkodva egy üveg whisky nyakát szorongatta. Feltűnően ideges volt. Meg iszonyúan másnapos. Meg állatira szerencsétlen. Sose láttam ilyennek ezelőtt, pedig ismertem már vagy három éve. Azt hiszem kétségbeesett volt. Engem meg megrémített. Na, nem Harry, hanem a képességei. Jobban mondva azoknak a korlátja. Hogyan fog boldogulni ezzel a jövevénnyel? Tud-e vele boldogulni? Akar-e egyáltalán? Hát ez az, Harry hallani sem akart a gyerekről. És valahol igaza is volt. Mihez kezdhetünk mi egy gyerekkel? A mi munkánkkal? A mi életünkkel? A mi zaklatott életünkbe nem illik bele egy ilyen kis törékeny valami, mint ez a gyerek.
— Harry, most mi lesz? Úgy értem vele... veled... velünk? Ezzel az egésszel?
— Mi lenne? — meredt rám hitetlenkedve — megy vissza oda, ahonnan jött. Az anyjához, vagy ha neki nem kell, akkor mit tudom én, de innen elmegy, az biztos.
Igazat adtam neki. Aztán felmerült bennem cseppet sem vidám gyermekkorom. Tudtam, hogy az egy másik világ volt, egy másik országban, de ez mit sem változtat azon, hogy alapjában ugyanazok hiányoztak nekem is, mint ennek a csöppségnek itt, a díványunkon. A megértés, a szeretet, a hely, ahol biztonságot találhat. Az egész gyermekkorom a nyomorúságról, a fájdalomról és az életben maradásról szólt. Ezt nem kívánhattam senkinek sem.
— Harry, ezt nem teheted. Egyszerűen nem küldhetted vissza annak az embernek, aki ilyen könnyedén le tudott mondani róla. Az nem érdemli meg, hogy visszaadd neki, és valószínűleg nem is kell neki. Valami mást ke...
—... én nekem nem kell! — szakított félbe — Fogalmam sincs, mit kell vele csinálni és nem is érdekel.
Egy hihetetlenül álmos kék szempár zavarkolódott közénk. Csodálat. Igen ezt éreztem én akkor. És irigységet. Mérhetetlenül irigy voltam Harryre. És akkor, ott, úgy döntöttem, harcolok ezért a csodáért...

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
Regisztrált:
2011-02-10
Összes értékelés:
400
Időpont: 2012-01-23 09:02:07

Köszönöm kedves Tibor, örülök, hogy így gondolod. Igyekezni fogok a továbbiakban is. Alex
Alkotó
Regisztrált:
2011-02-10
Összes értékelés:
400
Időpont: 2012-01-13 05:27:01

válasz Valerie (2012-01-12 20:07:05) üzenetére
Köszönöm kedves Valerie, örülök, hogy nálam jártál és hogy írásom elnyerte tetszésedet. Alex
Alkotó
Regisztrált:
2011-01-18
Összes értékelés:
171
Időpont: 2012-01-12 20:07:05

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
'Elképesztő" történet, pont azért, mert ennyire személyes.
Amikor ilyen nagyszerű írást olvasok, gondosan elraktározom az agyamban.
Teszem ezt azért, hogy építkezhessek belőle, s eszembe jusson, mit jelent csakugyan jól írni.
A jellemrajzok markánsan találóak. A helyzetkomikumok, a nagy téblábolás, az "Úristen, most mit tegyek" ott lóg a levegőben, amivel a feszültség még erősebbé válik.
Hát, le a kalappal!
Alkotó
Regisztrált:
2011-02-10
Összes értékelés:
400
Időpont: 2012-01-12 08:59:56

válasz dpanka (2012-01-11 18:46:44) üzenetére
Köszönöm Panka. Szerintem is le a kalappal előttük és hát igen... azért az ilyen emberek között nem csak nők vannak :-) Örülök, hogy olvastad! Alex
Szenior tag
dpanka
Regisztrált:
2007-11-07
Összes értékelés:
5458
Időpont: 2012-01-11 18:46:44

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Köszönöm, hogy olvashattam. Nem csak mint írást, hanem amiről szól, minden tiszteletem az olyan emberek iránt, akik egy másik ember gyermekét felnevelik, szépen fejezted ki "harcolok ezért a csodáért"! Így csak a lélekből fakadó tiszta szeretet tud szólni!
szeretettel-panka

Legutóbb történt

Marcsy bejegyzést írt a(z) Szivárgó lélek című alkotáshoz

Marcsy bejegyzést írt a(z) Szivárgó lélek című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Fordulat című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Szürkenéma-ablakok című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Szürkenéma-ablakok című alkotáshoz

Alkonyi felhő bejegyzést írt a(z) Szürkenéma-ablakok című alkotáshoz

Alkonyi felhő bejegyzést írt a(z) Szürkenéma-ablakok című alkotáshoz

Alkonyi felhő bejegyzést írt a(z) Szürkenéma-ablakok című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Fordulat című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) nem lettek aranyporosak a kezek című alkotáshoz

pusztai bejegyzést írt a(z) Az öcsém, meg én című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) nem lettek aranyporosak a kezek című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) nem lettek aranyporosak a kezek című alkotáshoz

pusztai bejegyzést írt a(z) Szürkenéma-ablakok című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Virág isten kezében című alkotáshoz

eferesz alkotást töltött fel Fordulat címmel

szhemi bejegyzést írt a(z) Csillagokban kereslek ( Anyák napjára ) című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Szuszimuszi és a rovarok című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Szuszimuszi és a rovarok című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Pünkösd című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) nem lettek aranyporosak a kezek című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) nem lettek aranyporosak a kezek című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Támadás a kertből című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) hangulatok című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) craartáH! - Hála vers című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) craartáH! - Hála vers című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) nem lettek aranyporosak a kezek című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) nem lettek aranyporosak a kezek című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Szivárgó lélek című alkotáshoz

gleam bejegyzést írt a(z) nem lettek aranyporosak a kezek című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) nem lettek aranyporosak a kezek című alkotáshoz

gleam bejegyzést írt a(z) Szivárgó lélek című alkotáshoz

Marcsy bejegyzést írt a(z) Szivárgó lélek című alkotáshoz

Madár bejegyzést írt a(z) Szeretet című alkotáshoz

Madár bejegyzést írt a(z) Kék Hold című alkotáshoz

Madár bejegyzést írt a(z) A Gondolkodó című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Kóbor golyó című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Holland hazugság 17. című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Támadás a kertből című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Támadás a kertből című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2021 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)