Laci és Évike ikertestvérek voltak. Mint ilyenek, sok tekintetben nagyon hasonlítanak egymásra, így a mozgás szeretetében is. Eljött a nagy nap az életükben, a születésnap. Már jó előre megtudakolták a szüleik, ki mit szeretne kérni erre a nagy napra. Laci és Évike kerékpárt kért. A tanulással, hiszen mindketten még az egyik általános iskola alsó tagozatának a padjait ,,koptatták", nem volt nagy gond. Nem voltak éppen kitűnő tanulók, de a közepesnél jobbat, négyes osztályzatot értek el. Így tehát meglett a nagy ajándékozás. Megkapták végre a hőn óhajtott kerékpárokat. Alig várták, hogy kimehessenek az utcára és biciklizzenek egy jót. Igen ám, de ehhez el kellett sajátítani nemcsak a kerékpározás alapjait, hanem és ez is legalább ennyire fontos, az utcai közlekedés rájuk érvényes szabályait, valamint azt, hogy hogyan kell helyesen törődni a bicajokkal. Édesanyjuk és édesapjuk nagyon szerettek kerékpározni, így nekik volt kiktől tanulni, bár nem úszták meg azonban kék-zöld foltok nélkül a tanulást, ám a tudásnak ez esetben ez az ,,ára". Mindketten elmagyarázták és a gyakorlatban is bemutatták, hogy melyek az utcai közlekedés rájuk vonatkozó szabályai. Buzgón helyeseltek, igyekeztek mindent pontosan megjegyezni. Mindketten ki lettek okosítva, hogy hogyan lehet közlekedni az utcán a bicajukkal. Csakis a kijelölt kerékpárúton szabad bringázniuk, ahol viszont ilyen nincs, ott kizárólag az úttest szélén hajthatnak. Nagyon lényeges az, hogy mindenhol a körülményeknek megfelelő sebességgel mehetnek a közlekedési eszközeikkel. Az úttesten átmenve csakis a gyalogos átkelőhelyen szabad áttolni a kerékpárjukat a közlekedési lámpa zöld jelzésére, vagy a rendőr szabad jelzésére. A ,,begyakorlás" idején rendszeresen a szüleikkel keltek útra. Nagyon jó volt kint a néptelen kis utcán, olyan jó volt kinek-kinek a saját járművén ,,döcögni", hogy - bár ott voltak a szüleik -,de mégis megtörtént a baj! Évike az utcán nem vett észre egy gödröt és belehajtott. Ijedtében elrántotta a kormányt és így elütötte az éppen mellette tekerő testvérét. Lett erre nagy sírás-rívás! A szüleik azonnal a segítségükre siettek! A testvérek egy kis horzsolással úszták meg ezt a ,,kalandot" és a járműveik sem károsodtak nagyon. De azon a napon már nem mentek tovább. Hazamentek. Otthon megbeszélték az ,,eset" tanulságát és másnap már ennek a tapasztalataival ,,felvértezve" indultak útnak ismét. Lassan kiértek a városból és a négy sportoló, azaz a négy szorgalmas kerékpáros a környékbeli erdő szép sétányán tett egy közepes biciklis túrát. Mivel teljes mértékben betartották a közlekedési szabályokat, így bajuk nem esett. Hazatérve estére sok szép élménnyel gazdagabban ültek vacsoraasztalhoz és utána az egészséges mozgás élményétől elfáradva tértek nyugovóra. Megtanulták a testvérek azt, hogy mint minden sport, így a kerékpározás is fegyelemre nevel és arra, hogy csakis úgy közlekedjünk, hogy sem magunknak, sem másoknak ne okozzunk sohasem károkat és mindég ügyeljünk a magunk és mások biztonságára. Hogy most is így közlekedik Laci és Évike? Nem tudom, csak remélem, hogy igen. Ha érdekel Titeket, kérdezzétek meg a Lacitól és Évikétől.