Történt egyszer, hogy róka uram egyik este szörnyű, kínzó éhséggel ébredt a délutáni álmából. Valamit enni kéne! - nézett a párjára, de az csak a fejét ingatta. Egy morzsa nem sok, de annyi ennivaló sem volt otthon. Így hát Róka uram kénytelen volt élelemszerzés céljából egy kicsit szétnézni e világban. Ahogyan kilépett a vackukból valami izgatót érzett! Baromfiólat pillantott meg az alkonyi fényben a közelben. Mily fenséges illatok! - villant az agyába és rögtön nagyokat nyelt. Maga elé képzelte a szép, kövér jércéket, tyúkokat. Étvágygerjesztően szép ábránd volt ez számára. Behúzódott egy fa mögé és türelemmel várt. Lassan leszállt az éj. A falubeli kutyák már a feljött Holdat ugatták javában, amikor Róka uram elhatározta magát a nagy tettre! A szél a kert és egyben a faluszéli ól felől fújt hozva az ingerlő illatokat. Csend volt, semmi sem mozdult. Egy nesz sem hallatszott sehonnan sem. Az útban lévő egyszerű drótkerítéssel Róka úr könnyen elbánt. Két mellső lábával alagutat ásott magának szorgos munkával a kerítés alatti lágy talajba. Nagy munkája közben egyre csak a tyúkólra, illetve annak a lakóira gondolt és nem figyelt fel a tyúkól melletti kis házikóra. Pedig érdemes lett volna arra is figyelni! Az éber Kuvasz, a kis házikó lakója éppen a vacsoradesszertjét, a finom velős csontot rágta volna, amikor valami gyanús neszt észlelt a tyúkól felől. Ahogy jobban felfigyelt, látja ám, hogy róka utam ássa nagy buzgalommal az alagútját éppen a kerítés alatt egyenest a tyúkól irányában!
-No, most majd elkaplak, te gazember! - gondolta a kutya, de Ő is volt olyan ravasz, mint a róka. Csendben hasalt egy darabig, majd elkezdett halkan kúszni a tyúkól melletti kerekeskútig. Itt, a kút tövében rejtőzködött el. Őt takarta a kút, és a Hold árnyéka, de Ő viszont a rókát jól látta. Róka uram olyan biztos volt a dolgában, hogy Őt nem üldözi senki, hogy jobban lásson, közelebb húzódott a Hold fényéhez. Azzal sem törődött most már, hogy Ő ezzel esetleg láthatóvá válhat másnak! Az éhség és a mohóság már nagyon hajtotta! Körülkémlelte az ólat és észrevette, hogy az ajtózáró reteszt valaki véletlenül rosszul tette a helyére! Egy gyors mozdulattal eltolta azt és máris benn volt az ólban! Lett is erre nagy rikácsolás és riadalom odabenn! Róka uram szájába fogott egy kövér tyúkot és éppen hogy csak kiosont az ólból, amikor hatalmas ordítással - Őt ragadta meg a Kuvasz!
-Engeded el azt a tyúkot, te átkozott tolvaj! - üvöltötte a kutya - Ezt nem viszed el szárazon!
Róka uram kénytelen-kelletlen elengedte a tyúkot. Mi mást tehetett volna? Hiába próbálta magát megszabadítani a dühös Kuvasztól. Ígért Ő neki fűt, fát, ha elengedi, de az hajthatatlan maradt- A csatazajra felébredt a házban a gazda. Hallotta, hogy erősen fog valamit a kutya.
-Biztos tolvaj lehet - gondolta. Lámpát gyújtott. Gyorsan felkelt, felöltözött. A lárma nem csendesedett. A gazda amikor kilépett a tornácra, akkor látta meg, hogy a derék kuvasza karmai között róka vöröslik és a rókától egy tyúk szalad be rémülten kárálva a nyitott ajtajú ólba!
-Ejnye no, az este úgy látszik, mellé csuktam az ólajtót és ezt használta ki az ebadta! Máskor majd jobban vigyázok! - gondolta a gazda és odafutott a rókához, hogy kezében egy husánggal jól elagyabugyálja!
A hűséges kuvasz eleresztette a rókát, aki - szégyen a futás, de néha nagyon hasznos! - fejveszetten jajgatva menekült be a vackába. Nem volt már neki a tyúkhúsra étvágya! A gazda odament a tyúkólhoz és most már rendesen bezárta az ajtaját. Az okos kuvaszának meghálálta a tettét egy nagy finom velős csonttal, majd bement a házba. Leoltotta a lámpát és újfent nyugovóra tért. Kuvasz úr meg folytatta tovább az éjjeli őrséget. Ilyen volt Róka uram tyúkvacsorája.