ÚJ HONLAPUNK IDE KATTINTVA ÉRHETŐ EL!

Csak pár napja jöttem vissza magyarországi nyári szabadságomról és máris úgy érzem, hogy kicsúszott az amerikai talaj a lábam alól.
— Itt az ember csak kulizhat és robotolhat élete végéig anélkül, hogy egyetlen magyar szót is hallana! — duzzogtam durcás kisgyermekként. Úgy éreztem, mintha valami súlyos deprimáló betegség kerített volna hatalmába.
— Mi történt velem, hogy lázadok a sorsom ellen, és elégedetlen vagyok az itteni életformámmal?
— elmélkedtem letargikusan. — Hosszú töprengés után rájöttem, hogy miről van szó: honvágyam van! Méghozzá betegesen felfokozva. Nem csoda, hisz eddigi magyarországi vakációim alatt mindent csak a napos oldalról láttam, főleg azért, mert nem magyar pénzzel, hanem amerikai dollárral fizettem minden kiadásomat. Éppen ezért minden nap felejthetetlen ünnep volt a számomra.

Meggyőződtem arról, hogy micsoda óriási különbség van az én drága kis hazám és Amerika között! Itt senki észre sem vesz a sokmilliós tömegben. Bezzeg a hazai szabadságom alatt! Alighogy megérkezem Magyarországra, körülöttem máris nyüzsögnek a haverok tárt marokkal, s a taxisok valósággal ostrom alá vesznek, hogy a hatalmas bőröndjeimmel együtt a leghamarabb elszállíthassanak. (Nem véletlen! Bőröndjeimről nyomban sejtik, hogy nem egy pitiáner palival van dolguk, aki jajveszékel, ha pár ezer forint fuvardíjjal megvágják.) Bezzeg mikor visszajövök Amerikába, senki sem akarja a nyakát törni értem! Miközben ezekről a gondolatokról meditáltam, hirtelen egy zseniális ötletem támadt: pótolni fogom valamivel a honvágyamat! Igen, csak ez lehet számomra a legjobb gyógyszer pillanatnyilag. Helyettesítenem kell valamivel!
— Helyettesítem a honvágyamat! — ismételgettem gépiesen. — Nyomban az íróasztalomhoz ültem és kidolgoztam egy sematikus tervet, aminek a segítségével könnyebben megoldhatom a problémámat.

1.
Semmilyen körülmények között nem fogok angolul beszélni. (Káromkodni sem!) Csak magyarul fogok beszélni magammal. Elég gazdag szókincse van az anyanyelvemnek, bőven találok benne fűszeres szavakat.

2.
Csak hazai zenét hallgatok. (Nem Bartók és Kodály klasszikus műveire gondolok, hanem helyette valami könnyű, szívhez szóló cigányzenére.)

3.
Hazai ízek és aromák felidézése. Meditáció ifjúkorom varázslatos ételkölteményeiről, az elméleti tapasztalatok gyakorlati alkalmazásával. (A magyar szakácsművészet felelevenítése személyes közreműködéssel.)

4.
Az 1, 2, és 3 pontok pozitív irányú kiértékelése. (Modernizált nosztalgiával: fotelbe roskadva, cigányzenével, az emelkedett hangulat tokaji aszúval meglocsolva.)

— Ez igen! — örvendeztem elégedetten klasszikus stratégiámnak.
Azonnal munkába álltam a tervem megvalósítására. Első lépésként, úgy döntöttem, áthangolom magam hazai atmoszférára. Ennek érdekében az íróasztalomon lévő magyarországi barátnőm fényképét megpusziltam és vágyakozással, anyanyelvem legszebb szerelmes szavait suttogtam a fülébe. Előkotorásztam egy másik fotót a fiókomból, mely egy jól sikerült óhazai pincekiránduláson készült. A haverokkal egy csoportképet ábrázol, amint egy kiürült boroshordót körbe állunk,
miközben vidáman és elégedetten kuncognak rám. Ezek után úgy éreztem, hogy tökéletesen felkészültem a tervem megvalósításához. A magnómra rákapcsoltam az optimális hangerőt és feltettem egy fájdalmas magyar nótát. (Hallgathattam volna maláji, vagy szomáliai dalokat is, de a honvágyam levezetésére kizárólag egy cigányzenekar szívet marcangoló játékát találtam legmegfelelőbbnek.)

A megszokott edények és tányérok kiválogatása után ünnepi szertartással nekiálltam a munkához. A szekrényemből előkotorásztam az első feleségemtől örökölt, féltve őrzött matyó hímzéses kötényt, melyet addig soha nem használtam. Óvatosan a nyakamba akasztottam, majd a kellemes tapintású zsinórját többször áttekertem a derekam körül. Tervszerűen elkezdtem vízzel feltölteni az erre a célra előkészített edényeket. Körültekintően alágyújtottam a gázt.
— Magyaros gulyáslevest főzök! — határoztam el.
— A különleges étel kész lesz 15 perc múlva! — somolyogtam boldogan.
— Alig várom már a hazai étel varázslatos aromáját! — ujjongtam, ínycsiklandozó főztömre gondolva.
Késemmel beleszúrtam az izgalomtól remegő kezemben szorongatott alufóliás zacskóba. Erős koncentrálással a tartalmát az előkészített nagy fazékba öntöttem. Kényelmesen végignyúltam a bőrfotelomban, és ismét töltöttem egy pohárral a fejedelmi italból. Kéjesen, elégedetten nyújtózkodtam, mialatt elkészült az eredeti Made in Hungary feliratú, valódi zacskós, alföldi gulyásleves.

Ideges türelmetlenséggel elővettem a két legnagyobb tányéromat, mert bölcs előrelátással úgy éreztem, hogy egy tányérral nem lesz elég a fejedelmi ételből. A zene lágyan szólt, mely kellőképpen emelte az ünnepi ebéd rangját. Ehhez a hangulathoz méltóan pipára gyújtottam, s nagyokat szippantottam belőle. Tekintetem az ajtóm felett függő magyar címerre tévedt. Csodálkozva bámultam, hogy milyen meseszép szivárványszínben játszik. Érdekes módon — bizonyára emelkedett hangulatom miatt — duplán láttam a címert, mely kellemes, méltóságteljes nyugalmat árasztott a szobámban.