Nemrég láttam az egyik tv műsorában egy világjáró magyar zongoraművész úrral készült műsort, amelyben beszámolt a saját művészi hitvallásáról és a művészeti életben betöltött. szerepéről. Arra a kérdésre, hogy elköltözne-e külföldre szép hazánkból, hiszen itt rengeteg gazdasági gond van és, amint tudjuk, hogyha a gazdasági élet egyre romlik, akkor az embereknek egyre kevesebb anyagi jut a művészet és a kultúra igénybevételére, a felelete kb. a következő volt: Ő csak magyar talajból tud ,,töltekezni" (nem pontosan ezeket a szavakat használta, de a lényege a mondanivalójának ez volt). Igaza van, mert magam is ugyanezt és ugyanígy hiszem és vallom. Élhetünk bárhol a világban bármeddig, de az, aki magyarként, de bármely nemzet, nemzetiség fiaként, lányaként látta meg a napvilágot, igazán csak abban a környezetben tud alapvetően kibontakozni, ahonnan elszármazott, örök dicsőséget hozva saját magán kívül annak a népnek, annak a nemzetnek, amelyből Ő vétetett.

Az, hogy ,,magába szívja" a külföldi jó hatásokat és utána hazatér és azokat itthon, az itthoni környezethez adoptálva alkalmazza az élet bármely területén, csakis minket gazdagít szellemileg és anyagilag is, amennyiben annak társadalmi haszna itthon marad. De az utóbbi mellékmondatomban leírt ,,amennyiben ennek társadalmi haszna itthon marad", ez már gazdasági és politikai kérdést jelent, ami már nem a ,,kintről" visszatért művész, tudós, vagy bármely szakember felelőssége, hanem a közgazdaságé és a felelős politikusoké.

És most magamról: magam is sokfelé jártam-keltem kelet-Európa szerte, de az ott szerzett élményeimet én itthon hasznosítom az írásaimban, bár nekem az írásaimat az Internet segítségével külföldön is olvassák sokfelé a világban, (nemcsak kelet-Európában,), ahol magyar emberek, vagy magyarul (is) beszélők élnek. Tehát ,,én úgy terjedek" a világban, hogy egy gyönyörű szép környezetben dolgozva ki sem mozdulok a szobámból hála a korszerű technikának.

De hálatelt szívvel fogadom mindég azokat a véleményeket (is), amelyek külföldről (is) jönnek, hiszen ezekből kiérzem azt, hogy a külhonban élők (akár általam is), nem veszítették el teljesen a kapcsolatot az óhazával és egyszer csak (nem gondolom, hogy éppen az én írásaim hatására) hazatérnek, mert rájönnek arra, hogy előbb-utóbb itthon is érdemes lesz nekik is élni. Ez nagyon jó érzés. Visszatérve az írásom elején felvetett gondolatra én azért nem költöznék végleg ki külföldre, mert ott mindég idegen lennék, itthon viszont a saját hazámban otthon vagyok, még a szívem is ,,magyarul dobog". Ez nem zárja ki azt, hogy szeretek belföldön is utazni, hiszen még nyugdíjas koromban is hajt a megismerés, a tapasztalatszerzés vágya és ezeket a tapasztalataimat előbb-utóbb igyekszem az írásaimban, a verseimben közkinccsé tenni.

Szerintem ugyanezt gondolhatja és érezheti legbelül bármely nemzet, vagy nép akármilyen okból, de mindenképpen valamilyen kényszer, vagy kalandvágy hatására emigrált rétege.

Ezek a gondolatok ..keltek bennem életre" jelen írásom első soraiban hivatkozott tv-nyilatkozat hatására. Viszont a bajok elől elmenekülőkkel kapcsolatban eszembe jut egy népi bölcselet: nem az a hős, aki a pofont adja, hanem aki állja! Lehet , hogy erős ez a megfogalmazás, de a lényeget szerintem kifejezi, hiszen az a bajok elől menekülő, aki a tapasztalatok megszerzése és esetleg az anyagi helyzete ,,helyrebillentése" után elfelejti, hogy honnan származott és mely nép, mely társadalom volt az, amelyik Őt felnevelte, nevelése költségeit fizette. De ez már nem ennek az írásnak a tárgya, hanem az illető lelkiismeretének az ,,illetékessége".