ÚJ HONLAPUNK IDE KATTINTVA ÉRHETŐ EL!

Nehezen ugyan, de eldöntöttem, hogy én is kiabálni kezdhetnék ha..., mert ez már így nem mehet tovább! De mégis megy!
A döntés nem a kiabálás miatt volt nehéz, hiszen már akkor is tudtam hangoskodni, amikor elvágták a köldökzsinóromat, hanem azért, mert hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy miért is emeljem fel a hangomat.
Ha ne lenne olyan bő a választék a kiabálás terén, mint a különböző intézmények által nyújtott előnyös hitelek behúzós záradékában, akkor olyan egyszerűen nagyszerű lett volna a helyzetem, mint azoké akik a reklám hatására hitelt vettek fel az ünnepekre. Mert aki ilyen döntést hozott, azért hogy nyugodt élete legyen az új esztendőig, annak már hiába kívánom a boldog, szerencsés és eurókban gazdag tizenharmadik évet, úgysem teljesül kívánságom. Ezt csak úgy csendes szomorúsággal mondtam, nehogy kiabálásnak vélje valaki hallani!
Erre csak azért figyelmeztetlek, mert történt már olyasmi, hogy szépen csendesen próbáltam mondani valamit, oszt befogták a számat azt állítva, túl hangosan írok, pedig becsszóra sosem írtam hangos prózát, verset meg pláné nem!
Ott volt például ez az uniós mese. Amikor még csak olyan bimbós formában volt, megpróbáltam finoman bizonygatni, hogy mielőtt kinyílik, nem ártana egy kicsit utánanézni a dolgoknak, mert az uniók nem hosszú életűek, jobb lenne valami egyesültebb formát keresni.
Erre fel úgy elszorították a hangom, mint a durbincs nyelve tövét a nyelvevő rák, nehogy hangosabban beszéljek, mert a végén még felébred valaki.
És íme most, mikor már többen is megébredtek a rémálom utóhatásaként, olyan hangok hallatszanak a nagymenők részéről, hogy azért vagyunk ilyen vadvirágos helyzetben, mert nem jól működik az unió és nem ártana az egyesülést kipróbálni.
Most már kiabálhatnék, hogy: "világ proletárjai egyesüljetek" az értelmiségiekkel, de nem teszem! Mert megígértem, hogy nem politizálok.
Inkább az ötletnek elsőbbségéért kiabálnék, ha látnám értelmét, de úgy érzem csak rekedtséget kaphatok, mert a jutalmat érte mások kapják majd, pedig a hajdani jó ötlet ma már szerintem nem kivitelezhető és idejét múlta, akárcsak nagyapám sarkantyus bőrcsizmája.
Az egyesülés akár a bőrcsizma, már csak emléknek jó. Mert hiába ugrok bele a csizmába, ha nincs lovam, csak botorkálok a sarkantyúval és hiába az egyesülés, ha nincs már annyi szamár akivel meg lehet etetni, hogy ez javítana a helyzeten! Vagy tévednék talán?