ÚJ HONLAPUNK IDE KATTINTVA ÉRHETŐ EL!

Ismerkedés

Már csak vánszorogtak a fáradtságtól, de az öreg szakállas csak ment rendületlenül és fáradhatatlanul, mintha soha nem akarna megállni. Nem sokat beszélt, csak ha kérdeztek tőle, akkor nyitotta válaszra a száját. Azt is szűkszavúan tette, nagyon igyekezett, mintha tartana valamitől. A táj változott, sűrű dzsumbujos növényzeten kellett keresztül vágniuk. Madarak kísérték őket, rengetegen voltak. Megkérdezték az öreget, hogy hol fészkelnek ezek, és van e tojásuk. Megnyugtatta őket, hogy van tojásuk, sőt ehető is, és a tengerparti sziklákon fészkelnek, de vannak itt másféle madarak is, melyek nem repülnek. Ahogy haladtak folyton a talajt figyelték, nehogy elessenek, és nemegyszer láttak elsiklani egy- egy gyíkféle élőlényt is.
A távolban magasodó hegyek elzárták a kilátást, itt véget értek a lankák. A hegyormok teteje kopár volt, mint a Földön, és a növényzet is megváltozott. Az akáciára emlékeztető fák jelentek meg, de nem voltak magasak, csak terebélyesek. A talaj sziklássá vált, eltűnt a vörösessárgás föld. Keskeny szurdokon haladtak át, a kopár sziklákon madarak tömege ült. Úgy látszik ez a cifra madarak bolygója lehet, mert rikító színekkel pompázó tollakkal ékeskedtek mind, mindegy melyik fajhoz tartoztak, gondolta Dávid. Helén csak ment gépiesen mellette, nem figyelt semerre, teljesen magába roskadt. Néha felzokogott, ilyenkor Dávid óvón átölelte.
Az öreg szakállas hirtelen megtorpant, és az előttük magasodó hegy tövére mutatott, na, ott fogunk lakni. Mindketten csodálkozva bámulták a hegybe vájt barlanglakásokat, amelyekről már hallottak a Földön, de itt kényszerültek megismerni azokat. Helén lerogyott, arcát kezébe temetve sírt.
Az öreg szakállas odavezette őket az egyik tágas helyiséghez, és leült a fából durván összetákolt ajtó elé. A fiatalok benéztek, de bent csak annyit láttak, hogy az alja vastagon be van hintve egy furcsa koszos fehér puha háncsfélével. Itt fogunk aludni, ez csak egy védett hálóhely, gondolta Helén.
- Ez lesz a ti helyetek. Itt alszotok, és ide menekültök majd be a hideg elől is.
- Miért itt hideg is lesz? - kérdezték egyszerre.
- Igen, lesz, mert ez a bolygó ovális pályán kerüli a napját, és amikor távolra ér, hűvösebb lesz, de fagy szerencsére nincs. Kétszázötvenkét nap alatt kerüli meg a napját, és körülbelül tizennyolc óra a forgásideje. A ruhátokat vessétek le és tegyétek el a hűvösebb napokra, mert úgy tovább tudjátok használni őket. Most elmegyünk és megmutatom a vízlelő helyet, és a tengert. Útközben eszünk egy kicsit - mondta, és elindult.
Éhesek voltak, de a szomjúság gyötrőbb volt, ezt a két érzést soha nem érezték még ilyen élesen az eddigi életükben. Most bármit megettek volna, csak teljen a gyomruk és a pocsolyára is rávettették volna magukat, csak egy kis vizet érezzenek a szájukban. Átkapaszkodtak a hegygerincen, amit úgy hatszáz méteresnek becsülte Dávid, és ami a szemük elé tárult, attól elállt a lélegzetük.
A hegyekből lerohanó folyó, legyezőszerűen szétágazott, sok kis patakra osztódott, az ágak között ingovány és buja növényzet. Furcsa testes kis kacsaszerű állatok totyogtak és a nagy piros csőrükkel folyton kutatgattak a vízinövények között, a színük élénksárga volt. A patakok csendesen beleömlöttek a hatalmas, lustán hullámzó tengerbe. A parti habok rózsaszínben villództak, a víz színe kissé vöröses volt, ami riasztónak tűnt. Az öreg szakállas a legközelebbi patakhoz vezette őket, és belehajolva hangosan kortyolni kezdte a vizet. Helén félve lehajolt, és belenyalt a patakba, megrázkódott, de legyőzte az irtózását és lassan nyelni kezdte a vizet, ami keserű volt.
- Majd megszokjátok, ezen a planétán keserű az édesvíz.
Dávid a fejét ingatta, meg az élet is itt, gondolta szomorúan. Úgy érezte ez nem véletlen, ez valami büntetés lehet számukra. Helén ismét sírva fakadt, annyira szerencsétlennek érezte magát, hogy nem bánta volna, ha ez a keserűvíz megmérgezi. Halni volt kedve, az életet itt borzalmasnak képzelte. Az öreg szakállas egy parton növő kerek durva levelű növényt tépett ki a talajból, a húsos gyökérszerűségről lehúzta a barna héját. és az alatta lévő világos rózsaszín gyökeret megette. Dávid és Helén rávettette magát a növényre, de amikor beleharaptak, mindketten megrázkódtak, az íze semmihez sem volt hasonítható, de olyan éhesek voltak, hogy legyűrték az irtózásukat.
- Csak a patakban mosakodhattok, mert a tengervíz nagyon sós és veszélyes ragadozók élnek benne, sok telepest elvittek és szétmarcangolták, majd később mesélek róluk A szárazföldön nincs mitől félni, nincsenek nagyobb testű ragadozók. Most pedig gyere Dávid, elkapunk ezekből a futómadarakból kettőt és megsütjük. Ez lesz a vacsoránk. Sietnünk kell, itt gyorsan jön az égiháború, és akkor lőttek a vacsorának, mert el kell bújnunk a villámok miatt, figyelmeztette őket a szakállas.
A két fiatal döbbenten állt, és nem akarták elhinni, hogy nekik kell megfogni, megölni és megsütni a vacsorájukat, majd Dávid lemondóan elindult az öreg után és becserkészett egy jókora piros csőrűt. Visszaballagtak a táborhelyükre, és nekiláttak a vacsorakészítésnek. Az öreg szakállas tüzet gyújtott a nap és egy furcsa átlátszó kődarabnak látszó valamivel. A durva levelek, ágdarabok hangos pattogással égtek, az öreg nagy kődarabokat tett a parázsba, és mellette egy jókora gödörbe rakta a hatalmas levelekbe csavart megkopasztott piros csőrűt. Alájuk és föléjük helyezte a forró köveket és az ajtó elé ülve megpihent. A két fiatal ámulva nézte az öreget. Mindkettőjük agyában ugyanaz járt, hogy itt most ők visszatértek az őskorba, és itt is maradnak örökre. Elment az étvágyuk. Megfogták egymás kezét és csüggedten lerogytak ők is az ajtó elé, és nézték, hogy megy le a hatalmas vörös nap.