Július havában holdtöltétől holdfogyásig felengedett a jégpáncél a Jaaén, és a szabaddá vált vízen dörgő robajjal feljöttek a fehér emberek óriási, fekete úszó fatörzsei. Kovakövet, öngyújtót, lábasokat, késeket, szerszámokat hoztak, sok lőszert, és olaj-félét a lámpákba. Miután kitették ezeket a dolgokat a partra, a kisebb fatörzseken behordták az állatbőröket, leölt madarakat és a koent, a színes köveket, amit a jég alól kapartunk ki nekik. A nagyobb fatörzseket Hajaook-nak nevezték, a kisebbeknek a neve sonaak volt az ő nyelvükön. Nem maradtak sokáig, alig, hogy elkészültek, már fel is kerekedtek, és ugyanolyan robajjal, ahogy jöttek, elmentek. Visszamentek arra, amerre a Nap állt a reggel és az este között útjának felén. Amerre az óriási erdőségek elterülnek.

A forró napsütés lekényszerítette rólunk a szőrmeruhákat, s egyszerre csak azt vettük észre, hogy anyaszült pőrén állunk a Jaae partján a jégpáncél alól kikandikáló vastag, puha zuzmó-szőnyegen. Aakimee, és Conote berohantak a vízbe, lubickoltak, csapkodtak, sikongattak. Integettek, hogy menjek be én is. A folyó hideg volt, a sekélyes helyeken kásás, darabokban úszkált felszínén a jég. Áttüzesedett testünk egykettőre lehűlt fürdőzés közben, s akkor kimásztunk a mohára megszáradni és felmelegedni. Lefeküdtünk egymás mellé, egy tenyérnyi zöld helyre. Izgultam és féltem, mi lesz most? Még soha nem láttam. Aakimeét és Conotét meztelenül, és ők se láttak még engem. Annyira sápadtak, sárgák voltunk mindhárman, hogy az egyenesen rémes! De nem történt semmi különös. Minden ugyanúgy zajlott, ahogy éjszakánként a jute sötétjében a bőrök alatt, Aakimee szolgált Conote-nak, aztán szolgált nekem is. Fura volt végignézni, s fura volt, hogy Conote végig nézi, hogy a felesége ő utána nekem szolgál. Rég óta együtt voltak, s én is elég rég óta voltam velük. Jó barátok voltunk, s jó vadászok. Egyforma pontosan lőttünk szarvasra, fókára, őzre, rókára, medvére, farkasra, vadlúdra. Ám Aakimee sokkal hosszabban, és odaadóbban szolgált nekem, mint Conote-nak, pedig Conote a férje volt.

Jól kihasználtuk a rövid nyarat. Vadásztunk, halásztunk. Hordalékfát gyűjtöttünk a tüzeléshez. Kiástuk a zuzmó alól a csigákat, kukacokat. Találtunk eece-t is, abból is gyűjtöttünk egy csomót. Olyan meleg nap már nem akadt több azon a nyáron, mint, ami akkor volt, amikor a fehér emberek feljöttek a robajló fatörzseken, így nem fürödtünk többet meztelenül a Jaaéban, de éjszaka, a lobogó tűz mellett kibújtunk a bőrökből. Aakime minden este kötelességszerűen szolgált Conote-nak, aztán nagy lelkesedéssel nekem. Conote-ot egy idő után már nem érdekelte, elaludt, amikor ráfeküdtem a feleségére, vagy elfordította a fejét. Minden éjszaka ez volt, egészen addig, amíg meg nem jött Aakimee havi vérzése. Mire újra tudott szolgálni, elromlott az idő. Hóviharok dühöngtek, éjszakánként fagyott. Fel kellett hagynunk a nyári esték szabadban töltésének romantikus szokásával. Megerősítettük a meleg miatt megroggyant jutét és visszaköltöztünk. Nem sokra rá elmentek a madarak. Sajnáltam, mert nagyon szerettem zajos sivalkodásukat, élettel töltötték meg a Kene és a Sana sivár pusztaságát. A tél beállta előtt sikerült még lőnünk egymás után két szép jávorszarvast. Kutyánk, Uui hajszolta fel őket. Uui, nagyon ügyes hajtó volt! Meg is kapta a lábszárcsontot, és a belsőségeket. A többi húst elvermeltük télire.

A tél kemény fagyokkal, és nagy havazással köszöntött be. Hetekig ki se tudtunk szinte bújni a juteből. Eleinte nagy szemű sai esett, aztán egyre inkább átvette a prímet testvére a sii. A sii úgy fújt és sivított, mintha a Fennlakó őrjöngő lehelete volna, nem lehetett átlátni rajta, mindent befújt, mindent beborított. Élelmünk volt bőven. Volt eece, és szarvashús, amit Aakimee a jaae tűzhelyén sütött meg. A forró, párolgó húst körberakta zöldessárga eece-vel. Ezt ettük, nap, mint nap, de nem untuk meg. Az eeceével körített szarvas pecsenye ma is kedves emlékem, sajnos Amerika nagyvárosaiban, ahol most élek, nem ismerik. Egy nap aztán eltűnt a jégveremből az egyik szarvas-tetem, és lenn, vérbe fagyva találtuk meg a korhadék-erdő mellett szegény Uui-t.
-Tigris tépte szét! -mondta Conote, megvizsgálva a maradványokat.
-Itt vannak a nyomok - mutatta Aakimee, rámutatva a véres, összetúrt hóban jól látszódó lábnyomokra.
-Be kell cserkészni minél előbb, mert vissza fog jönni, s elviszi a többi húst is! - mondtam

Most utólag visszaemlékezve, tudom, nem beszéltünk ilyen szép, kerek, szabatos mondatokban. Amit én mondtam nekik, az a mi nyelvünkön így hangzott: ului sa tenerei vee! De, gesztikuláltunk hozzá, mutogattunk, s így megértettük magunkat egymással. Jobban, mint ahogy most a fehér emberek között.

Amíg a hóvihar tombolt, nem volt esélyünk arra, hogy vadásszunk a tigrisre. Telő hold idejére azonban Fennlakó elállította a szelet, elsimította a hóesést. Fényes éjszakák jöttek, élesen ragyogtak a csillagok Isten tenyerén. Éjszakáról éjszakára hallottuk a nagy, fehér hó-tigris morgását, horkantásait. Közel volt, ott kerengett juténk közelében a korhadék-erdőben. Conote mondta egy éjjel Aakimeének:
-Ne szolgálj most Aakimee. Menjünk inkább és öljük meg!
Rövid, széles hótalpainkon nesztelenül suhantunk a derengő havon az erdő felé. A csillagok éles fénnyel világítottak, a Hold nagy feje a hátunk mögött volt. Az erdő a lapály szélén áthatolhatatlan fekete gyűrűvel szegélyezte a hullámos hómezőt. Szellő se rezdült, állat se nyikkant. Amint a fele utat megtettük, Conote elvált tőlünk, s kezdett jobbra kerülni. Lassítottunk, hogy ideje legyen a tigris hátába érni.
-Nem morog ma - mondta Aakimee fojtott hangon.
-Figyel minket a dög és készül - feleltem.
-Nem számít! Így is, úgy is elkapjuk - csapott a puska tusára kesztyűbe bújtatott kezével a lány.
Conote lassan, óvatosan mozgott, már csak apró pont volt oldalt, elől. Alakja beleveszett a fák sötét falába. Semmi nem mozdult. Nem tudtuk hol lapul a tigris.
-Majd Conote kiugrasztja - mondta Aakimee. -Légy résen!

Lövésre kész puskával óvatosan közeledtünk az erdőhöz. Conotot nem láttuk. Feltételeztem, hogy már benn jár, valahol szemben velünk, a tigris hátában. Már meg lehetett különböztetni az egyes fákat, olyan közel voltunk. És, akkor egy szempillantás alatt megtörtént a tragédia. Vérfagyasztó üvöltés hasította ketté a csendet. A ritkás részen benn szétrepült a hó, s egy tömör sötét test vágódott ki alóla. Egyszerre lőttünk Aakimeével, de egyikőnk sem talált. A tigris rávetette magát a hátulról közeledő Conote-ra. Teljes erővel rohantunk az erdő felé. Ráismételtem és tüzeltem. Fülem mellett eldördült a lány puskája is. Elkéstünk. Mire odaértünk, Conote már szétlapított fejjel, mozdulatlanul feküdt a véres hóban. Szemei üvegesek voltak, a semmibe meredtek. A tigris eltűnt. Első gondolatom az volt, hogy ma éjszaka Aakimee csak nekem fog szolgálni. Aztán elszégyelltem magam, és segítettem a lánynak havat kotorni a testre.

Jól befűtöttünk, teleraktuk a tűzteret korhadék-fával. A lángok táncoló sárga fényeket varázsoltak a jute jégfalára. Aakimén nem volt ruha a medvebőr alatt. Kértem, szolgáljon nekem. A takaró sötétjében nem szavakkal beszélgettünk, hanem mozdulatokkal, gesztusokkal. Kértem, máshogy szolgáljon, mint ahogy szokott. Attól tartottam nem akarja, de akarta. Megértette, mit szeretnék és megtette. Így gyászolt. Olyan dolgokat kértem tőle azon az éjszakán, amit a mi népünk férfijai soha nem kérnek asszonyaiktól, mert szégyellik. Amerika nagyvárosaiban tanultam meg később, hogy a fehér férfiaknál és a fehér nőknél ezek nem számítanak bűnnek. Testileg, lelkileg kimerülve aludtunk el később. Elalvás előtt egy röpke, alaptalan fájdalom nyilamlott rajtam végig: Istenem, ez volt az utolsó éjszakám Aakimeével!

A megérzés sajnos igaz lett! Motozásra ébredtem. Aakimee már fenn volt. Csendre intett:
-Csitt! Itt van.
Tudtam, a tigris van kinn. Visszajött a maradék húsért! Aakimee puskájáért nyúlt. Ledobta magáról a medvebőrt. A tűzhely parazsának halvány fényében vöröslött meztelen teste.
-Ne! - szóltam rá, de már elindult. Kilökte az ajtót. Párafelhő tört be kintről. Dühös horkantást hallottam, miközben puskám után tapogatóztam. Eldördült Aakimee fegyvere. Egy velőtrázó sikoltás, egy súlyos test zuhanása. Megvolt a puska, kirohantam. A tigris Aakimee teste fölött állt, kimerevített végtagokkal, égnek csapott farokkal. Belenéztem vérszomjas zöld szemébe, és fejbelőttem. Ráismételtem és még egyszer lőttem. Belelőttem a testébe az összes töltényt a tárból. Amikor már nem mozdult, bementem a jutébe és felöltöztem. Felszítottam a tüzet. Kimentem, és behajtottam magam mögött az ajtót. Aakimee a hátán feküdt, félig rajta a nagy hó-tigris. Óriási állat volt, hat és fél láb hosszú. Fehér volt a bundája. Szájából szivárgott a vér. Egyik karmos mancsát átvetette Aakimee mezítelen csípőjén, még meleg volt, gőzölgött. Nagy nehezen lehúztam testét a lányról. Aakime nem fog többé szolgálni nekem, - mondtam magamban. Aakimee elment.

Három hétre rá, hogy egyedül maradtam, a folyó mellett lejöttek a farkasok. Kiszimatolták a húst. Napnyugtától napkeltéig harcoltam velük, amíg el nem fogyott az utolsó töltényem. Akkor elvitték készletem maradékát. Elmentek, nem háborgattak többé. Zuzmót ettem és mohát. A hótakaró alól ástam ki keservesen. Volt még egy kevés eeceém is, rács felett füstöltem. Eleinte fájt az éhség, aztán már csak egy nagy, nehéz kőtömböt éreztem a gyomromban, ami lehúzott, ami nem engedett felkelni. A fehér emberek találtak rám. Robajló fatörzsön jöttek a hómezőn keresztül. Ma már tudom: mo-to-ros-szán -nak hívják ezeket a havon közlekedő fatörzseket. Most Amerika nagyvárosaiban élek. Fehér barátaim, akik megmentettek az éh-haláltól, végighurcoltak, mint látványosságot a Keleti-parton, majd közép-nyugaton, és a nyugat városaiban. Rengeteg pénzt keresnek fellépéseikkel, ahol én vagyok a fő attrakció. Énekelek, táncolok, beszélek a közönséghez a saját nyelvemen. Ők röhögnek és csápolnak. Celeb lettem. Ha-le-vő -nek mondanak, de én nem tudom kimondani ezt a szót. A fehér asszonyok szépek és rafináltak, de egyik sem ér fel Aakimee kisujjával sem. Nem ők szolgálnak, elvárják, hogy én szolgáljak nekik. Egyszer majd visszamegyek az én hazámba a Kane és a Sana vidékére. Asszonyt szerzek magamnak a népemből, olyat, mint Aakimee volt, olyat, aki odaadó, de, aki csak nekem szolgál. Gyerekeink lesznek, megtanítom őket mindenre, amit én tudok. Aakimee, és Conote szelleme velük lesz, vigyáz majd rájuk.