- Ez már végre csontomból való csont és testemből való test - szólt Ádám, amikor meglátta gyönyörű társát.
Megölelte, simogatta a haját a vállán, megpuszilta, megcsókolta.
A nap ragyogott, kellemes meleg idő volt, az ég csodálatosan kék volt, míg a fű friss és zöld. Emberi szemek azóta sem láttak olyan szépet, mint amilyen az a kert volt.
- Ádám vagyok kedvesem. Itt minden a miénk. Az összes állat fölött mi uralkodunk. Amik fent repülnek az égen, - éppen elszállt felettük egy hatalmas páva, akár egy mesebeli madár, a nő ámulva nézte, a férfi közben folytatta - amik sétálnak, ugrálnak, futkároznak a földön, és amik úszkálnak a vízben. Én neveztem el mindegyiket.
- Annak a foltosnak ott mi a neve? - mutatott a nő egy fűben heverésző bundás állatra.
- Azt párducnak neveztem el, mert látod, a nyakánál van két kis dúc, azaz egy párduc.
Éva nevetett. Ádám pedig folytatta az áradozást arról a csodálatos helyről, amiben élt. Mindent meg akart mutatni, el akart mondani a párjának, akinek minden új volt.
- A virágok illatosak, a gyümölcsök édesek. Ezt kóstold meg, ez a kedvencem.
Egy édes, lédús őszibarackot adott a nő kezébe, ő beleharapott, és szemmel láthatóan élvezte az ízt. A baracklé csöpögött az állán, folyt a karján, ahogy ette, hogy csupa ragacs lett tőle.
- Gyere, menjünk a vízeséshez, ott le tudod mosni.
A víz kellemes volt, simogatta a bőrüket.
- Látnád naplementekor, akkor a legszebb itt.
- Minden gyümölcs ilyen, ami a fákon van?
- Mindegyik más, ahogy a színük, a méretük és a formájuk, úgy az ízük is. Mindegyik fáról ehetünk, csak arról az egyről nem, ott a kert közepén, nézd csak.
- Látom. Mi olyan különleges abban a fában, olyan, mint a többi. Arról miért nem ehetünk?
- Isten, aki teremtett minket, előbb engem a föld porából, aztán téged az egyik oldalbordámból, azt mondta, hogy ha eszünk róla, akkor meghalunk.
- Milyen az, amikor meghalunk?
- Mindjárt megmutatom.
Kijöttek a vízből, és Ádám nézelődött a parton, majd lehajolt, és felvett valamit a fűből. Egy élettelen pillangó volt.
- Ez tegnap még élt, de ma már nem mozdul. Minden ilyen, amikor meghal. Nincs tovább, csak fekszik, nem is lélegzik, nem lát, nem hall, nem eszik, nem csinál semmit.
- Az nem jó, ha valaki meghal.
- Nem, én élni akarok. Annyi minden van, amit még látnod kell. Nem is gondolnád milyen sokféle állat és növény van. Ennek az illata biztosan tetszeni fog.
Éva megszagolta a citromsárga nőszirmot, amit a férfi mutatott neki.
- Mmm, ez nagyon finom.
- Tudod melyik a kedvenc állatom?
- Nem, melyik?
Ádám odahívta a kutyát.
- Ő az, olyan hűséges, mellém szokott szegődni mikor sétálok, és okos is, könnyen lehet tanítani.
Éva megsimogatta az állat buksiját, aztán odébb siklott a tekintete a fűben játszadozó kiscicákra. Felvette az egyiket, egy fehéret.
- De puha. Nézd, milyen kedvesen bújik hozzám, és igazán szép is...
Sokáig nézegették a különféle állatokat
- Hogy megváltozott az ég színe. Miért ilyen? - kérdezte a nő, aki még nem látott ilyet.
- Azért, mert hamarosan lemegy a nap, tudod mondtam, hogy az a víznél a legszebb látvány.
- Igen, szeretném látni! Mi lesz miután lement a nap?
- Szép fokozatosan besötétedik.
- Fekete lesz minden?
- Nem, mert rengeteg apró világító pont lesz látható az égen, el sem hiszed milyen gyönyörű, csillagoknak hívják őket, és olyan sok van belőlük, mint semmi másból idelent. Ezt az időszakot, amíg őket és a holdat láthatjuk, éjszakának hívják. Ez után megint reggel lesz, és ez így váltakozik mindig, egyik követi a másikat.
Éva ámult az örök körforgás gondolatán. Sokáig nem is tudott elaludni, csak nézte, nézte a csillagokat. Jóval később merült álomba, mint Ádám, így később is kelt. A férfi addigra kókuszdióból és banánból készült reggelit hozott neki. Hamarosan megjelent az a kedves macska is, akit a nő tegnap úgy megkedvelt. A kisállat hozzátörleszkedett új gazdája bokájához.
Aznap Ádám ismét egy nagy jelentőségű dolgot szeretett volna mutatni kedvesének. Tudta, hogy a kert szélén van egy vemhes elefánt. Azt akarta, hogy Éva is lássa, hogyan születik egy új élet. Megható volt. Éva rengeteget tanult azokban a napokban. Ádám pedig boldog volt, hogy a társát minden érdekli.
A nap egy órájában azonban megegyeztek, hogy egyedül lesznek. A férfi ilyenkor mindig elment úszni, úgy érezte a testedzés jó hatással van rá. Éva inkább a parton maradt, sétált, felfedezéseket tett. Eltűnődött, vajon arról az egy fáról miért nem szabad enniük. Közelebb ment. Első alkalommal csak nézegette. A fa törzse ép volt és erős, akárcsak a többié, a levelei zöldek és élettelik, a gyümölcse pedig illatos és érett. Másnap bár Ádám azt mondta, ne is érintse meg, ő kíváncsiságból mégis hozzáért a tiltott fához. Harmadik nap szólította meg a fa ágain tekergő kígyó, vagyis a személy, akit Éva nem látott, és aki úgy beszéltette a kígyót, mint egy hasbeszélő a bábuját.
Azt állította nem hal meg, ha eszik a fáról, sőt tudni fog valamit, amit eddig nem, azt hogy mi jó, és mi rossz. Éva tudni akart mindent. Eddig minden tapasztalata csak szép és jó volt. Eltűnődött. Megsimított egy érett szemet. Kellemes volt a tapintása. Megfogta, és leszakította. Megszagolta, teljesen jónak tűnt. Abban a pillanatban finomabbnak és értékesebbnek gondolta azt az egy szem gyümölcsöt az összes többinél, ami a kertben volt. Beleharapott. Ekkor érkezett meg Ádám. Elmondta neki, amit a kígyótól hallott, és bíztatta a párját, hogy egyen ő is. A férfi mérlegelt. Jehova Isten azt mondta ne együnk, a kígyó azt mondta együnk, Éva is azt mondta, sőt már evett is, és nem lett semmi baja. Elvette a felé tartott gyümölcsöt, ő is evett.
Ettől a perctől kezdve minden megváltozott. Kivívták Istenük haragját. Egyetlen egyszerű parancsot nem tudtak betartani. Tökéletlenek lettek. Öregedni kezdtek. Az összes gyermekük tökéletlen lett, mind meghal, de előtte szenvedéssel éli az életét. A legkülönfélébb fizikai és lelki megpróbáltatások túlélésére, a problémák megoldására voltunk/ vagyunk kénytelenek specializálódni. Lassan már el sem tudjuk képzelni, milyen is az, ha valami jó, és nem kell erőnket megfeszítve küzdeni.
Szeretném, nagyon szeretném azt a világot, látni, érezni, megélni, ahol végre nem szenvedni kell, hanem élvezni az életet.